Az is kiderült, hogy az országon belül merre utaztak idén nyáron a magyarok. Mi történt? 2,8 millió vendég 7,3 millió vendégéjszakát töltött el 2025 augusztusában a magyarországi turisztikai szálláshelyeken – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki közleményéből. Mi derült még ki? Augusztusban 5,2 százalékkal nőtt a vendégek száma, m
A Dunántúl egyik legnagyobb agrárrendezvényén – aminek a MATE Kaposvári Campusa ad otthont – számos új, innovatív kiállítás és bemutatótér várja a látogatókat.
A Roszatom ütemterv szerint valósítja meg a Paks II projektet, jelenleg is folynak aktív munkálatok az építési területen - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató magyar újságíróknak nyilatkozva pénteken az Atomenergetikai Világhét (World Atomic Week) rendezvényen.
Egy befolyásos pénzügyi think-tank azt javasolja a brit kormánynak, hogy kötelezze a foglalkoztatói nyugdíjalapokat a hazai részvényekbe történő nagyobb befektetésekre, ami akár 75 milliárd fontot is hozhatna a brit részvénypiacra - írja a Financial Times.
Pénzbírsággal sújhtatják azokat, akik megszegik az új szabályozást. Mi történt? A Balatonfüreden lévő dohányboltok tíz méteres körzetében ezentúl tilos a dohányzás, illetve az alkoholfogyasztás – számolt be róla a Balatonfüred.hu. Miért volt erre szükség? Az önkormányzat testületi ülésén vetették fel, hogy régi problémát jelent a városban, hogy a d
Az Accenture elbocsátásokat tervez azon alkalmazottak körében, akik nem képesek elsajátítani a mesterséges intelligenciával kapcsolatos készségeket. A vállalat átfogó átszervezési stratégiájának részeként előtérbe helyezi az AI-fejlesztéseket - írta a Cnbc.
Kiderült az is, hogy ki lesz a TikTok amerikai lábának új tulajdonosa. Nincs meglepetés: az üzlet körül régóta ólálkodó cég szerezte meg a népszerű videós platform jelentős részét.
Az elmúlt évek hagyományait követve a Gábor Dénes Egyetem idén is csatlakozott a Kutatók Éjszakájához. Szeptember 26-án, péntek délutántól éjszakába nyúlóan – a Gábor Dénes emlékév jegyében – a korábbi éveknél is sokszínűbb, több témakört átölelő izgalmas programokkal, előadásokkal, interaktív beszélgetésekkel és bemutatókkal várnak a szervezők min
Határozottan fellép a kartellekkel szemben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amely 2017 óta csaknem 30 milliárd forint bírságot szabott ki kartell ügyekben - hangsúlyozza a GVH az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
A Lufthansa több ezer fős leépítést jelenthet be hétfőn a légitársaság befektetői napján, amelyet hat év után tartanak meg - tudta meg a Reuters. A lépéssel a befektetőket kívánják meggyőzni hatékonyságnövelési elkötelezettségükről.
Már csak pár napig látogatható a népszerű fürdő. Mi történt? Hamarosan indul a Gellért fürdő felújítása, ami egyben azt is jelenti, hogy október 1-jétől teljesen bezár az újjáépítés végéig – árulta el a fővárosi tulajdonú Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. vezérigazgatója a fürdő csütörtök esti, helyszíni bejárásán a Turizmus.com beszámoló
Érdekel, hogyan működnek a gazdasági folyamatok a gyakorlatban? Szeretnéd megérteni, mi befolyásolja a piacokat, a pénzügyi döntéseket vagy éppen a vállalatok stratégiáját? Ha izgalmasnak találod a közgazdaságtan gyakorlati oldalát, az alkalmazott közgazdaságtan alapszak pontosan neked szól!
Az elmúlt 5 évben messze lemaradt hazánkban a beruházások mértéke az Európai Uniós és a közép-kelet-európai régió többi országától - számolt be róla a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szeptemberi inflációs jelentésében. A beruházási ütem csökkenése a tőkeállományt is negatívan befolyásolja, ami hosszabb távon szűkülő kínálati kapacitásokat és erősebb árny
A norvég állami vagyonalap 1,5 milliárd dollárt fektet be a Brookfield Asset Management energiaátállási alapjába, bővítve tőzsdén kívüli megújulóenergia-portfólióját - számolt be a Bloomberg.
Az Uphold, az Egyesült Államok egyik vezető kriptotőzsdéje újra felkorbácsolta az XRP-közösség lelkesedését, miután megosztotta a Grok mesterséges intelligencia által készített előrejelzéseket. A Grok – Elon Musk X platformján futó, nagy figyelmet kiváltó AI chatbot – szerint az XRP árfolyama a jelenlegi szintről akár több mint háromszorosára is em
Ahogy beköszönt az ősz, a fák roskadoznak az édes, ropogós almától – és most itt az ideje, hogy Ön is élvezze minden előnyét! Szívbarát, a vércukorszintet szabályozza, és természetes energiával tölt fel. Használja ki az almaszezon minden ízét és egészségügyi csodáját!
A PCE árindex ma közzétett augusztusi adatai a várakozásoknak megfelelően alakultak. De mit jelent ez a stabilitás a Fed kamatpolitikájára és a kockázatos eszközökre, köztük a Bitcoinra nézve? A PCE inflációs adatok összefoglalása (augusztus) Az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma (BEA) péntek délután tette közzé a PCE árindex (Personal Con
Hatalmas a nyomás a befektetők felől, akik szerint sokkal hatékonyabban kellene működnie a cégnek. Mi történt? A Lufthansa várhatóan több ezer fős leépítést jelent be hétfőn a hat év után először megtartott, vállalatszintű befektetői napján – értesült a Reuters két, az ügyet ismerő forrástól. A hírügynökség úgy tudja, hogy az európai légitársaság e
A Roszatom ütemterv szerint valósítja meg a Paks II projektet, jelenleg is folynak aktív munkálatok az építési területen – mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató magyar újságíróknak nyilatkozva pénteken az Atomenergetikai Világhét (World Atomic Week) rendezvényen.
Lefelejtettek egy kettest a szám elejéből, amikor megírták, hogy hány milliárd forintba kerülhet a pécsi vasút felújítása, tizenöt hónap elteltével javították a hibát – írja a hvg.hu.
Mélypontra jutottak a magyar–ukrán kapcsolatok. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma kijelentette, hogy Ukrajna magyarellenes politikát folytat, miközben elvárják, hogy Magyarország támogassa az európai uniós csatlakozásukat.
Az elmúlt években megszokhattuk, hogy a kockázatitőke társaságok által magasra hízlalt kriptovaluta-projektek olykor óriási airdroppal és pénzosztással jutalmazzák az aktív felhasználókat. Éppen elég az Arbitrumra, vagy a Pengura gondolni, ugyanakkor, amit most a Plasmától láthattunk, az valami korábban nem fogható. Az airdrop-őrület következő szin
David Einhorn, a neves hedge fund menedzser figyelmeztetett a mesterséges intelligenciára fordított példátlan mértékű beruházásokkal kapcsolatban, amelyek szerinte hatalmas tőkeveszteséget okozhatnak, még akkor is, ha maga a technológia forradalminak bizonyul – írja a Bloomberg.
Kis mértékben csökkent az Otthon Startra alkalmas lakóingatlanok aránya a kínálatban a bejelentés óta. A zenga.hu adatai szerint a csökkenés az elmúlt három hónapban Budapesten volt az egyik leglátványosabb, ahol jelenleg az eladó lakások és házak 42 százalékára lehet felvenni a kedvezményes hitelt. Ezzel együtt a lakásárak szinte mindenhol tovább
A tíz országban jelen lévő európai technológiai vállalat, a Voxa, ma hivatalosan is elindította hangoskönyv- és e-book streamingszolgáltatását Magyarországon. A cég komoly növekedési potenciált lát a hazai piacon, ezért 2026 végéig 3 millió euró (megközelítőleg 1,2 milliárd forint) értékű befektetést hajt végre. A tőkeinjekció célja a regionális sz
A válság az autóiparban és a beszállítóiparban továbbra is sújtja a Boscht. A világ legnagyobb autóipari beszállítója több ezer további munkahelyet szüntet meg Németországban a Mobility nevű fő üzletágában.
Hogyan értelmezendő a gépjárműadóról szóló 1991. évi Lxxxii. törvény 17/C. § (5) bekezdése a fizetési kötelezettség megszűnése szempontjából? A Nav és a Nemzetgazdasági Minisztérium szakértői megmondják.
Szeptember 24-én vette át a Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Év Vállalkozója Díjat Dorner Attila, a Forza Consulting Kft. ügyvezetője, aki 2021 óta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz) Budapesti és Pest Vármegyei Szervezetének elnökségi tagja, a Fenntarthatósági Vállalkozói Közösség alapítója, a TeSzedd! önkéntes szemétszed
Horvátország idei turisztikai szezonja enyhe növekedést mutat a tavalyi évhez képest, de szakértők szerint a versenyképes árazás kulcsfontosságú marad a jövőbeni sikerhez - írta a Croatia Week.
A balatonfüredi képviselő-testület új rendeletet fogadott el, amely megtiltja a dohányzást és alkoholfogyasztást a város dohányboltjainak tízméteres körzetében. A döntés hátterében a boltok környékén kialakult, "kocsmai hangulatot" idéző állapotok állnak - írta meg a Balatonfüred.hu.