A Trump-adminisztráció visszavonta a Biden-kormányzat által bevezetett civil lőfegyver-exportra vonatkozó korlátozásokat, ami jelentős exportlehetőségeket nyithat az amerikai fegyvergyártók számára.
Folytatódnak a SPAR Magyarország országos fejlesztései: szeptember 25-én két szupermarketét is újra megnyitotta a vásárlók előtt. A több mint 1,5 milliárd forint értékű beruházás eredményeként a vevők modern, kényelmes és fenntarthatóbb működéssel rendelkező áruházakban intézhetik a napi bevásárlásaikat Győrben és Erdőkertesen.„A SPAR Magyarország
A feltételezések szerint a modern szilva úgy 2000 évvel ezelőtt jelenhetett meg természetes hibridizáció következtében -a kökény és a cseresznyeszilva kereszteződése által- a Kaszpi-tenger és a Fekete-tenger régiójában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX hétfőn mindössze 49,65 ponttal, azaz 0,05 százalékkal került feljebb, így 99 257,44 ponton zárt. A forgalom kifejezetten alacsony volt, mindössze 7,4 milliárd forint.
A jobbközép jelöltje nyerte a közép-olaszországi Marche tartományban hétfőn lezárult választást, amelyen a választók fele járult az urnákhoz. Az északi Valle d’Aostában a helyi autonómiáért küzdő Union Valdotaine lett a legnagyobb párt.
Izgalom, romantika és drámai pillanatok várják a nézőket: október 13-án dupla részekkel indul a Házasság első látásra harmadik évada a TV2-n. A népszerű párkereső reality eddigi sikerei után idén is új szereplők, új szakértők és sok fordulat garantálja a nevetést, az izgalmat és a könnyeket.
Az Európai Unió új bértranszparencia-irányelve (2023/970/EU) célja, hogy csökkentse a nemek közötti bérkülönbséget és átláthatóbbá tegye a bérezési gyakorlatokat az európai munkaerőpiacon. Az ennek érdekében az uniós jogalkotó szervek által előkészített törvényt 2026. június 7-ig kell ratifikálniuk a tagállamoknak nemzeti jogrendjükbe. A pontos haz
Idén az elmúlt szűk félévben az európai villamosenergia-rendszert több nagyobb áramszünet sújtotta. Köztük a legjelentősebb a Spanyolországot és Portugáliát érintő április végi esemény volt, amely mindkét országban hatalmas zűrzavart okozott. Azonban nem csak a kontinens nyugati fele van veszélyben. A közelmúltban, július 4-én Csehország nagy része
A Destatis végleges adatai szerint a 2025-ös termőévben Németország meggytermése 9800 tonna lett, ami 31,3%-kal meghaladta ugyan a tavalyi, mindössze 7500 tonnás mennyiséget, de még így is csaknem 20%-kal elmaradt az előző tízéves időszak átlagától (12300 tonna). Ezt az átlagot a következő években sem lesz könnyű elérni, mivel a német országos term
A kormány döntése alapján 35 milliárd forintot csoportosítanak át a Központi Maradványelszámolási Alapból a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozó Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) számára – derül ki a hétfőn kiadott Magyar Közlönyből.
Megdöbbentő karavánba futottak bele a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Fehérgyarmaton: a román járműszerelvény egy trélert húzott maga után, rajta egy autóval, mögötte pedig egy hatalmas mezőgazdasági géppel, olvasható a NAV honlapján.
Mi az a RWA és tokenizált részvény? A Real-World Assets (RWAs), vagyis valós eszközök olyan hagyományos pénzügyi termékek, mint például az amerikai államkötvények, részvények vagy ETF-ek, amelyeket digitálisan, blokklánc technológiával tokenizálnak. Ez azt jelenti, hogy egy-egy ilyen eszközt egy blokkláncon kibocsátott token formájában képviselnek.
Vonatbaleset történt Budaörs és Kelenföld között, ahol egy szerelvény elgázolt egy személyt. A helyszínen több hatóság is beavatkozik, az utasok mentesítése folyamatban van - írta a Katasztrófavédelem.
Az adóemelés ellenére sem csökkent a nyolchavi román államháztartási hiány - derül ki a bukaresti pénzügyminisztérium hétfőn közzétett költségvetési adataiból.
Vonatbaleset történt Budaörs és Kelenföld között, ahol egy szerelvény elgázolt egy személyt. A helyszínen több hatóság is beavatkozik, az utasok mentesítése folyamatban van - írta a Katasztrófavédelem.
Az év első fél évben 1383 fogyasztói beadvány érkezett a kormányhivatalokhoz, a legtöbb panasz a közszolgáltatásokhoz kapcsolódó számlázással, és elszámolással volt összefüggésben - tájékoztatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
Mesterséges intelligencia workshopot rendezett a Magyar Nemzeti Bank és az Energiaügyi Minisztérium. A jegybank elnöke arról beszélt, hogy Európa hogyan kezd lemaradni a mesterséges intelligenciás versenyben, amelyben bár kevés szó esik róla, Tajvan az egyik legnagyobb szereplő. Palkovics László kormánybiztos arról beszélt, hogy a vállalatok hogyan
Jövő nyáron hatályba lép az uniós bértranszparencia irányelv: bár a hazai átültető jogszabály még várat magára, fontos tudni, hogy az „azonos értékű munkáért azonos bér” elve már ma is része a magyar jognak. 2026. június 7-től azonban ennél sokkal konkrétabb előírások érkeznek: a fizetéseket már az interjú előtt közölni kell, a bérszinteket objektí
Az elektromos autók iránti alacsony kereslet miatt súlyos lépésekre kényszerül a Volkswagen, amely október első hetében több németországi üzemében is leállítja a gyártósorokat. A Stellantis Autóipari Egyesülés szintén csökkenti a termelést hat európai üzemében.
Újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz, csaknem 9 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a gazdáknak. Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdálkodók, valamint a helyi termelők földhöz jutását támogatja - közölte az Agrárminisztérium (AM).
Afganisztánban hétfőn országos internetkimaradás kezdődött, amely a tálib vezetés, erkölcstelenség elleni fellépésének része lehet - jelentette az ABC News.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok esetén a bírságok nagysága már a kartellügyekben kiszabott bírságokéval vetekszik - hangzott el a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda és a Vállalati Jogtanácsosok Európai Egyesülete (ACCE) közös konferenciáján. A magyar és az uniós versenyhatóság fókuszában a mesterséges intelligencia és a tisztességtele
A legtöbbünknek kávéval indul a nap, és nem a reggeli az első és utolsó csésze kávénk azon a napon. Azonban nagyon fontos hogy tudjuk, kinek nem javasolt, hogy napi két csészénél több kávét fogyasszon!
A New York-i Federal Reserve Bank elnöke, John Williams szerint a munkaerőpiac gyengülő jelei miatt támogatta a kamatlábak csökkentését a jegybank legutóbbi ülésén – számolt be a nyilatkozatról a Reuters.
Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) felgyorsítja a negyedéves vállalati jelentések kötelezettségének eltörlését, Donald Trump elnök kezdeményezésére – számolt be a Quartz.
Benyújtható az adóelőleg-nyilatkozat szerdától a három gyermeket nevelő anyák szja-mentességére, nekik október 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a munkával megszerzett jövedelmeik után; a nyilatkozat legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (Onya) adható be elektronikusan - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (N
Az AI már nem a jövő ígérete, hanem a mindennapok része - még a magyar kkv-k számára is. A McKinsey friss elemzése szerint a generatív AI dollármilliárdokban mérhető értéket teremthet, ha tudatosan és stratégia mentén vezetik be. De vajon hogyan fordítható ez előnyre a hazai kis és közepes vállalkozásoknál, és milyen buktatókat érdemes elkerülni?
A kormány cselekvési tervet fogadott el és 3,8 milliárd forintot különített el az aranyszínű sárgaságot terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni küzdelemre – jelentette be az agrárminiszter.
A Közbeszólt az ég című dalhoz Őze Áron, Auksz Éva és a zenekari tagok szereplésével forgatták le a Csík Zenekar 37 éves történetének első igazi klipjét. Eddig ugyanis csak koncert- és stúdiófelvételek készültek a számaikhoz. A nyolcvanas évek kultfilmjeinek hangulatát idéző alkotás egy befőttgyárban játszódik, ahol a cég átalakulásának sajtótájéko