A pác nemcsak az ízek miatt fontos, hanem azért is, mert segíthet abban, hogy a hús hosszabb ideig friss maradjon a hűtőben. Nos, van egy módszer, amivel akár napokig is biztonságosan eltartható a kisütni kívánt hús.
Nemcsák Károly marad a József Attila Színház igazgatója a következő ötéves ciklusban is. Kinevezési oklevelét Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter ma adta át a jövő februárban negyedik ciklusát kezdő igazgatónak..
Szergej Lavrov külügyminiszter az ENSZ-közgyűlésen tartott szombati beszédében kijelentette, Oroszország nem készül az Európai Unió vagy a NATO tagországai ellen támadást indítani. Azonban figyelmeztetett, hogy bármilyen Moszkva elleni agresszió "határozott választ" vonna maga után.
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter volt a Hotel Lentulai vendége, ahol a Tisza Párt állítólagos adóterveiről, Magyar Péter szerepéről, a Szőlő utcai ügy körül kirobbant botrányról és a feljelentések szükségességéről is beszélt. A miniszter a Szőlő utcai ügy és Semjén Zsolt elleni rágalomhadjárat kapcsán azt a kijelentést
Az MTK Budapest fölényes, 4-0-s győzelmet aratott a vendég Kisvárda ellen a labdarúgó-Fizz Liga nyolcadik fordulójának vasárnapi első mérkőzésén. A négy gólból a harmadikról még lesznek rossz álmai Ilja Popovicsnak, a kisvárdai kapusnak. Az MTK sikerével fellépett a dobogóra. A kék-fehérek sorozatban harmadik találkozójukat nyerték meg, míg a Kisvá
Ez a koncert talán érzelmesebb és szenvedélyesebb lesz, mint a korábbiak. Deák Bill Gyula először ad nagykoncertet felesége halála óta. Bill kapitány, ahogy olykor becézik őt, márciusban veszítette el Marikát, élete párját és támaszát. De a legendás zenész nem temetkezhet gyászba, mert hívja és várja a közönsége. Így aztán november 15-én, egy hétte
Válogattunk egy sor archív fotót a Fortepanról, abból az időszakból, amikor még piros Áfor-kutaknál álltak sorban a Trabantok, olyan helyeken is voltak kutak, ahol ma már elképzelhetetlen lenne, és amikor a kutasnál kellett fizetni, nem a shopban.
A titkosszolgálatokért is felelős miniszter szerint az ukrán szolgálatok akciót indítottak a magyar kormány lejáratására. Rogán Antal erről a Mandiner műsorában beszélt, amikor a Semjén Zsolttal szembeni, bizonyíték nélküli vádakról kérdezték. Állítása szerint Kijev partnerre is talált egy európai, de nem uniós országban. A kabinetiroda közölte: ar
A hétvégén a Sztárbox szorítójába lép Dudás Miki, aki Kembe Sorellel méri össze erejét. Az egykori világbajnok kajakozó nehéz időszakon megy keresztül, magánélete is sokszor került a címlapokra, most azonban a küzdősportban megtalálta azt az erőt, ami hajtja előre.
Három hete keresték a 27 éves nőt, akinek holttestére vasárnap bukkantak rá a Pilisben, mindössze 150 méterre a túraútvonaltól. Délelőtt közel 500 önkéntes vett részt a keresésben, drónokkal, lovakkal és kutyákkal is átvizsgálva a környéket. A rendőrség szerint nincs idegenkezűségre utaló jel, és cáfolták az interneten terjedő pletykát is, miszerin
Egy 17 éves lányt rugdosott barátja Budapest belvárosában. A fiatalnak egy arra járó anya és gyermeke sietett a segítségére. A sérültet egy étterembe vitték, amely arról ismert, hogy támogatja a bántalmazottakat. A tulajdonos szerint a lányt napokig bezárva tartották, és kezén vágásnyomok is látszottak. Agyrázkódás gyanújával kórházba szállították.
Nagyon súlyos állításokat és személyes információkat tartalmazó lejárató cikk jelent meg a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányról, aki nem sokkal később önkezével vetett véget az életének. Ez a lap elég közel állónak tűnik Lázár Jánoshoz, és nem először fordult elő, hogy súlyos, személyiségi jogokat sértő vagy alá nem támasztott állításokat fogalmazta
Mostanra már elérte az Ibériai-félsziget az atlanti hurrikánszezon hetedik, névvel ellátott vihara, Gabrielle. Az ex-hurrikon látványos felhőzetét szombaton sokan kiszúrhatták az európai műholdképeken - írta meg az Időkép.hu.
Macska világkiállítást rendeztek a hétvégén Budapesten, a kétnapos rendezvényt tíz év szünet után tartották meg újra. Az Angyalföldi Sportközpontban tartott eseményen 22 ország 25 macskafajtáját mutatták be. A szervezők célja az volt, hogy bemutassa a különbséget szaporítók és tenyésztők között, és felhívja a figyelmet a felelős állattartásra.
Halálra ítélték Tang Zsen-csient, a kínai mezőgazdasági és vidékügyi minisztérium korábbi párttitkárát és miniszterét az északkelet-kínai Csilin tartományban vasárnap, mert bűnösnek találták korrupció vádjában.
Úgy tűnik, Rozi kutya állapota napról napra javul, sebei szépen gyógyulnak, és a kezeléseknek köszönhetően új bőrszövet fejlődik. Az állatvédők hangsúlyozták: minden apró előrelépés hatalmas öröm számukra, és hálásak a támogatásért.
Megházasodott Zombori Gábor, a magyar úszó-válogatott tagja. A sportoló esküvőjéről a sportági szövetség adott hírt a közösségi médiában. Zombori jelenleg az egyik legjobb férfi vegyes-úszó Magyarországon, aki korábban Európa-bajnoki harmadik is volt.
A balatonfüredi Anna Grand Hotel gazdag programkínálattal készül az őszi szünetre. A színes családi programokon túl a szülők is találhatnak kedvükre való időtöltést, október 24-én pedig az Annák éve powered by GLAMOUR rendezvénysorozat is folytatódik.
Volt, akinek napfényes tengerparton csattant el az első csók, másnak pezsgőfürdőben tört össze a szíve. A Házasodna a gazda 8. évada bővelkedett romantikus pillanatokban és drámai fordulatokban – most elhoztuk a legemlékezetesebb befejezéseket, gazdáról gazdára.
Gyermekkora óta dialízisre jár, most a harmadik transzplantációra vár egy kiskunhalasi férfi. Betegsége ellenére dolgozik, több szakmát tanult, és sorstársainak is erőt szeretne adni – ezért fordult az RTL Híradóhoz. Magyarországon évente több mint kétmillió dialízist végeznek. Jelenleg több mint ezren várnak veseátültetésre.
Vesszőfutás – ezzel a címmel írt könyvet K. Endre, aki a bicskei pedofilügy miatt ült börtönben, de elnöki kegyelmet kapott Novák Katalintól, aki később ebbe belebukott. A cím alapján könnyen kitalálható, hogy ártatlannak tartja magát, de kiderül az is, hogy hálás a kegyelemért. A Házon kívül másfél éve mutatott be felvételeket arról, hogy K. Endre
A balatoni nádasok védelmében szólalt fel a Hun-Ren Balatoni Limnológiai Intézet. Facebook-oldalukra kitett posztjukban hangsúlyozták, hogy minden egyes nádas és nádcsomó fontos élőhely, hozzájárul a tó ökoszisztémájának fennmaradásához. Azonban az emberi érdekek miatt folyamatosan romlanak a nádasok környezeti feltételei, ezért szorulnak vissza fo
Szombat kora este a rendőrség ideiglenesen lezárta az Oktoberfest területét, miután a hatalmas tömeg miatt lehetetlenné vált a bejutás. A sörsátrak és a vidámpark közelében tízezrek szorongtak. A beszámolók szerint többen pánikba estek a hatalmas zsúfoltság miatt. A rendőrség közleményt adott ki a kialakult helyzetről.
Úgy tűnik, Káncz Csaba nevét törölték az Mfor és a Privátbankár impresszumából. Az Internet Archive szerint szeptember 20-án még fel volt tüntetve a szerzők között, ám azóta eltávolították. A Privátbankár lapigazgatója az ügy kapcsán később megerősítette, hogy az újságíróval azonnali hatállyal megszüntették az együttműködést.
A Szeged 34-30-ra kikapott Tatabányán a férfi kézilabda NB I vasárnapi játéknapján. A bajnokesélyes vendégek a meccs elején vezettek, de aztán a hazaiak átvették az irányítást. A Tatabánya ezzel a bajnokság eddigi legnagyobb meglepetését okozta, hiszen a szegediek sokkal esélyesebbek voltak a mérkőzés előtt.
Sam Altman szerint 2030-ig megérkezhet az általános MI: meredek a fejlődés, a GPT-5 több dologban már most felülmúl minket, és az AI a munkák 30–40%-át is átveheti.
Kembe Sorel vasárnap este először lép ringbe a Sztárbox férfi nehézsúlyú mezőnyében, ellenfele Dudás Miki lesz. A színész keményen készült: heti ötször edzett, 16 kilót fogyott, Sorel vívómúltjára támaszkodva magabiztosan várja a nagy mérkőzést. Hogy hogyan ad erőt Sorelnek 12 éves kislánya, Katja a felkészülésben, kiderül az interjúból!
A miniszterelnök kabinetfőnöke a Mandiner műsorában beszélt arról, hogy szerinte az emberek 45%-a teljesen elutasítja a Fideszt, de 55% még meggyőzhető. Úgy véli, ebben a nemzeti konzultációnak is fontos szerepe lesz. Magyar Péter ezzel szemben úgy fogalmazott: a konzultáció pénzkidobás.
Van egy kisfiú, aki életének eddigi 3 évét egy kórházban töltötte. A nővér, aki gondozta, megszerette, és a családjával együtt úgy döntött: örökbe fogadják. De hiába érveltek azzal, hogy sokkal jobb körülményeket biztosítanának neki, mint a kórházi lét, fennakadtak a gyermekvédelem rendszerén. Ráadásul úgy tudják, hogy a kisfiút külföldre akarják ö
Halálra ítélték Tang Zsen-csient, a kínai mezőgazdasági és vidékügyi minisztérium korábbi párttitkárát és miniszterét az északkelet-kínai Csilin tartományban vasárnap, mert bűnösnek találták korrupció vádjában. A bíróság két évre felfüggesztette az ítélet végrehajtását.
A Hamász katonai szárnya, az Ezzedin al-Kasszám Brigádok vasárnap közölte, hogy már 48 órája nem tudnak kapcsolatba lépni két izraeli túszukkal, Omri Mirannal, aki magyar-izraeli állampolgár, és Matan Angreszt izraeli katonával. A szervezet szerint az izraeli hadsereg Gázavárosban végrehajtott intenzív katonai műveletei miatt szakadt meg a kommunik