Kedden a déli óráktól fokozatosan beborul az ég, délután pedig az ország több pontjára is megérkezik az eső, amit helyenként akár viharos széllökések is kísérhetnek. A közelgő vihar miatt több vármegyére is figyelmeztetést adtak ki. Ezzel együtt fázni nem fogunk, hiszen akár 33 Celsius-fok is lehet.
Soproni Tamás, Terézváros polgármestere egy időre eltűnik, amire jó oka van! Örömhírrel szolgált a követőinek a Momentum politikusa, aki kedden este egy kurta bejegyzésben osztotta meg, hogy bővült a családja. Rövid posztjában megnyugtatott mindenkit, hogy egy-két hét után erősítéssel tér majd vissza.
Történelmi léptékű béremelést kapnak a magyar kutatók annak eredményeként, hogy idén 18 milliárd forinttal emelkedik a HUN-REN finanszírozása – emelte ki Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpontjában tartott sajtótájékoztatón.
Különös fordulatot kap a vasárnapi kötcsei politikai nagyüzem: Orbán Viktor és a Fidesz hagyományos piknikje mellett pár száz méterre Magyar Péter is szimpatizánsokat toboroz. A helyszín érdekessége, hogy a faluban a Gyurcsány családnak is van nyaralója, ahol két éve még Dobrev Klárát fotózták le a fideszes rendezvény mellett. Bár Gyurcsány Ferenc
A fél világ azt találgatja, hogy vajon az orosz–ukrán háború, az Indiára kivetett vámok miatti feszültség, a washingtoni rendfenntartás, a saját egészségi állapota, vagy akár valami egész más lesz-e a témája Donald Trump magyar idő szerint este nyolc órára tervezett bejelentésének.
Kihirdették az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat győzteseit. A húsz legjobb művet most is a legforgalmasabb busz- és villamosmegállókban olvashatja majd a közönség - közölte a Librivel közös pályázatot életre hívó JCDecaux.
Az NB III-ban dolgozik a jövőben Horváth Ferenc. A Blikk információi szerint szerdán már a korábbi válogatott játékost tartja az edzést a Bányásznál. A szakember két év ciprusi munkavállalás után tér vissza a magyar labdarúgásba az egykor szebb napokat is megélt Tatabányánál.
A Sainsbury's két brit üzletében teszteli a arcfelismerő technológiát, amely segíthet azonosítani a korábban erőszakos vagy "bűnözői magatartást" tanúsító személyeket.
Marics Peti egyedüliként maradt meg a Megasztár zsűrijében a TV2 zenei tehetségkutatójának új évadára. Az énekes azt mondta a Blikknek, hogy alapvetően könnyen alkalmazkodik az új helyzetekhez, ez a felállás pedig sokkal közelebb áll hozzá, mint az előző, mert “a sokkal nagyobb őrület neki hazai pálya". Marics azt is elárulta, hogy jövőre már tényl
A versenyszellem bizonyos mértékig egészséges, gyerekek esetében pedig a személyiségfejlődés természetes velejárója, hogy másokhoz mérik magukat — ám a túlzott versengés több területen is problémákat okozhat. Cikkünkben összegyűjtöttük azokat a jeleket, amelyekből kiderülhet, hogy a gyermeked túlságosan versengő típus, és tippeket adunk arra is, ho
Karrierstart programot és STEM pályázatot indított a friss egyetemisták számára a K&H, hogy már a felsőfokú tanulmányaik alatt elindíthassák a karrierjüket.
A kormányfő gyerekkori barátjának bankját reklámozza Orbán videója, miközben az OTP-nek is odaszúr egyet finoman. Jönnek a miniszterelnöki kaparóssorsjegy-reklámok is?
Trump két dolgot szeret: a nyalizást és az üzleti ajánlatokat, erre kezdenek rájönni a szövetségesei is. Donald Trump épp azt a gazdaságpolitikai rendet bontja le, amit az Egyesült Államok épített ki, és úgy néz ki, a vámok sokáig velünk maradnak. Közönség előtt vettük fel az Elektor legújabb adását, ahol Trump első 8 hónapjáról, a békekötési próbá
Világszerte több mint egymilliárd ember küzd mentális egészségügyi zavarokkal, a szorongás és a depresszió súlyos terhet ró az emberi egészség mellett a gazdasági fejlődésre is - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden közzétett két új jelentésből.
A hongkongi tőzsdén jegyzett Yunfeng Financial Group, amely szoros kapcsolatban áll az Alibaba alapítójával, Jack Ma-val, 10 000 darab Ethereumot vásárolt mintegy 44 millió dollár értékben. Ez az egyik legnagyobb idei Ethereum-vásárlás egy nyilvánosan jegyzett ázsiai vállalat részéről. A tranzakciót a vállalat önkéntes bejelentésben tette közzé, és
A díszkertészek munkájukkal élhetőbbé, szebbé és jobbá teszik világunkat – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, a Hungarogreen 2025 Kertészeti Szakkiállítás megnyitóján, kedden, Szigetszentmiklóson. A rendezvényen a miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a díszkertészek a lelket gyönyörködtető növények, virágcsokrok és közparkok, az ékszer
Ez a kvíz igazi kihívás a kvízguruknak, ahol egyszerre vár rád szellemi torna és kikapcsolódás. A változatos kérdések garantáltan megmozgatják az agyadat, miközben szórakoztató élményt nyújtanak. Készen állsz, hogy belevágj? A Kvízguru minden nap friss kvízekkel jelentkezik, amelyek egyszerre jelentenek kikapcsolódást és szellemi edzést.
A Magyar Államkincstár bejelentette, hogy keddtől mind az öt budapesti ügyfélszolgálatán teljes körű szolgálást biztosít, miután elérhetővé vált a készpénzes állampapír-adásvétel és -pénztári szolgáltatás a Hattyú utcai fiókban is.
Kedden délutántól fokozatosan viharosra fordulhat az időjárás: az ország több pontján záporokra, zivatarokra és erős széllökésekre kell készülni. Bár a front nem hoz jelentős lehűlést, a helyenként akár jéggel és heves esővel érkező viharok megterhelhetik a szervezetet, különösen a fejfájásra érzékenyek számára. Az Időkép előrejelzése szerint a Dun
Takács Péter egészségügyi államtitkár feljelentést tett, illetve kártérítési pert is indít Kulja András tiszás EP-képviselő ellen, aki korrupcióval vádolta meg őt és a családját. Takács Péter elmondta, tisztában van vele, hogy Kulja mentelmi joggal rendelkezik, így kártérítési pert indít, amire ez a védelem nem terjed ki.
Kemény őszre számít a belpolitikában Hadházy Ákos; a független országgyűlési képviselő erről kedden a budapesti Ferenciek terén beszélt, ahol a részvételével ismét demonstrációt tartottak a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért és a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen.
Orbán Viktor ismét a zárt Harcosok Klubja csoportban üzent a támogatóinak. A miniszterelnök élesen bírálta Magyar Pétert és pártját legújabb bejegyzésében, ahol a politikai teljesítmény és bizalom fontosságát hangsúlyozta. Ráadásul úgy gondolja, hogy a jobboldalnak fel kell készülnie a provokációkra és akár fizikai erőszakra is.
Mintegy húszórás utazás után megérkezett Pekingbe Kim Dzsongun páncélozott magánvonata, ami a Győzelem Napjának megünneplésére szállította az észak-koreai vezetőt a kínai fővárosba. A luxusszerelvény nem túl gyors jármű, ám különleges szolgáltatásaival élménnyé teszi az utat a rajta utazó magas rangú tisztségviselőknek.
Kihirdette keretét a labdarúgó-Európa-liga főtáblájára a Ferencváros. A névsorba bekerült a visszatérése óta még egyetlen percet sem játszó ifjabb Lisztes Krisztián, valamint a frissen igazolt nigéria Bamidele Yusuf, több korábbi alapember kimaradt viszont.
"Okosabb is lehetett volna" – körülbelül ezt üzente Ursula von der Leyennek Boris Pistorius német védelmi miniszter. Az uniós főnököt a lehetséges ukrajnai békefenntartó-misszió kapcsán tett megjegyzése miatt érte bírálat. Közben kérdések merültek fel: miért most vették elő a hírt, hogy megzavarták a repülőgépe navigációját?
Kim Novak, a ’50-es és ’60-as évek ünnepelt filmsztárja most, 92 évesen vallott arról, miért fordított hátat Hollywoodnak pályája csúcsán. A legendás színésznő szerint az álomgyár felemészti az embert, ő pedig nem akart olyan sorsot, mint Marilyn Monroe-é. Egy róla szóló új dokumentumfilmben mesél arról, hogyan találta meg az igazi szabadságot a fe
Felmondani egyáltalán nem könnyű feladat, sokszor már önmagában a döntést meghozni is hosszú idő, hiszen valljuk be, a változás, a radikális döntéshozás néha kifejezetten ijesztő lehet. Ennek okán előfordulhat, hogy hónapokig, néha évekig is őrlődhetünk egy mérgező munkahelyen, ahol hiába várjuk a fejlődési lehetőségeket, a tiszta kommunikációt vag
Júliusban az elemzők által várttal összhangban csökkent a munkanélküliség az euróövezetben, míg az Európai Unióban ugyancsak az előző havinál alacsonyabb munkanélküliségi rátát regisztráltak az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett adatai szerint.
Van egy hely a bolygón, amit a rock and roll iránti tiszteletnek szenteltek, ahol megfér egymás mellett a Beatles legnagyobb kollekciója és Alan Freed földi maradványai, ahova évente több millióan zarándokolnak el, és ahol Eric Claptont háromszorosan is ünneplik. Ez a hely a Rock and Roll Hírességek Csarnoka, amit 1983-ban alapítottak, de csak 1995
Impozáns listát tett közzé az az Egyesült Államok Nagykövetsége. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Népszerű amerikai márkák képviselői érkeznek Budapestre szeptember 16-án, hogy lehetséges partnerekkel találkozhassanak, és bemutassák a magyarországi terjeszkedésre vonatkozó terveiket – jelentette be
Az egészségügyi államtitkár kártérítési pert is indít, mert Kulja azzal vádolta, hogy rokonain keresztül nyerészkedett a kormány lélegeztetőgép-bizniszein.