2025. szeptember 29. hétfő

szept. 29
11:33
NBA fogadások 2025-ben: mely csapatokra érdemes figyelni? (ProfitLine)
Az NBA a National Basketball Association (Nemzeti Kosárlabda Szövetség) rövidítése. Ez a kifejezés Észak-Amerika profi férfi bajnokságát jelenti. Ez az egyik legnagyobb és legrangosabb kosárlabda-bajnokság a világon, amely 1949 óta létezik. Ennek a hosszú időszaknak köszönhetően a bajnokság nagy népszerűségre tett szert a kosárlabda rajongói körébe
szept. 29
11:36
Ne hagyja, hogy a fagy tönkretegye az árnyékliliomát! (Agrofórum)
A hideg beköszöntével a kerttulajdonosok egyik legnagyobb rémálma a sérülékeny árnyékliliom. Szerencsére van megoldás! Néhány egyszerű, mégis hihetetlenül hatékony téli praktikával, amelyekkel a tavasszal buján és egészségesen hajt majd ki.
szept. 29
11:39
Beleállt, de nem győzött: két szettben intézte el Janik Sinner Marozsán Fábiánt Pekingben (Pénzcentrum)
Marozsán Fábián két szettben kikapott hétfőn Jannik Sinnertől, így a negyeddöntőben fejezte be a szereplését a 4,01 millió dollár (1,32 milliárd forint) összdíjazású pekingi keménypályás tenisztornán.
szept. 29
11:42
Az apróért is lehajol: közpénzből támogatják a leggazdagabb magyar öntözőrendszereit (Forbes)
Uniós és állami segítséggel öntözi földjeit Mészáros Lőrinc.
szept. 29
11:42
Új szolgáltatással segíti az Mbh Csoporthoz tartozó Bupa platform a mikro- és kisvállalkozásokat (Digital Hungary)
Az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA új beyond banking szolgáltatással bővült: elindult a BUPA Iránytű, ami egy bankfüggetlen, komplex pénzügyi menedzsmenteszközként segíti a mikro- és kisvállalkozásokat a pénzügyi folyamataik átlátható kezelésében. A részben mesterséges intelligencia alapú szolgáltatás személyre szabott javaslat
szept. 29
11:45
Hol landoltak a migránsok Európában? (Piac és Profit)
Liechtenstein vezeti a legtöbb bevándorlóval rendelkező európai országok listáját. 40 000 lakosának 70 százaléka külföldön született, és nagyjából kétharmaduk az EU-n kívülről származik.
szept. 29
11:45
Készülhetnek a fővárosiak: komoly változás jön csütörtöktől a 2-es metrón (Portfolio)
A 2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között közlekedik csütörtökön és pénteken 21 órától, valamint szombaton és vasárnap egész nap - közölte a Budapesti Közlekedési Központ hétfőn az MTI-vel.
szept. 29
11:47
Brüsszel előtt Olaszország nagy gázterve: eurómilliárdos piactorzítástól fél a többi tagállam (Portfolio)
Olaszország ipari szövetsége egy olyan központi gázbeszerzési tervet mutatott be, amely részben felszámolná a hazai gáztőzsde (PSV) és az európai referenciaár, a TTF közötti különbséget. A javaslat azonban komoly uniós ellenállást váltott ki: az európai gázkereskedők és iparági szervezetek szerint a rendszer torzíthatja a versenyt, veszélyeztetheti
szept. 29
11:48
Stratégia mentén dolgozunk (MMonline)
Határozott elképzelésünk van a jövőt illetően, sokat teszünk azért, hogy értéket teremtsünk – mondta el Szabó Béla Attila. A Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója szerint nem az a lényeg, hogy mennyi mindent csináltunk MI-vel, hanem hogy a céljainkat milyen hatékonyan és milyen mértékben érjük el. - Tavaly tavasszal indult az együttműködéset
szept. 29
11:48
Egyre jobban eladósodunk, de van jó hír is (Haszon.hu)
Érezhetően javult a magyar lakossági hitelek minősége az elmúlt egy évben: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2025 június végén a teljes hitelállomány mindössze 1,1 százaléka volt 90 napnál hosszabb késedelemben. Egy évvel korábban ez a mutató még 1,5 százalék volt, vagyis a problémás hitelek aránya közel harmadával csökkent.
szept. 29
11:51
Mesterséges intelligencia bevezetés a kkv-knál - mit mond a McKinsey? (ProfitLine)
Az AI már nem a jövő ígérete, hanem a mindennapok része – még a magyar kkv-k számára is. A McKinsey friss elemzése szerint a generatív AI dollármilliárdokban mérhető értéket teremthet, ha tudatosan és stratégia mentén vezetik be. De vajon hogyan fordítható ez előnyre a hazai kis és közepes vállalkozásoknál, és milyen buktatókat érdemes elkerülni?
szept. 29
11:54
Budapest "Moulin Rouge-a": Semsei Rudolf új gasztrokomplexumot épít a belváros szívében (Forbes)
"A Jóisten diót ad a kezünkbe, de azt nekünk kell feltörni" – hangzik Semsei Rudolf személyes mottója. A Semsei Gastronomy cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője, a népszerű VakVarjú étteremcsalád, a Dobay cukrászdák és a Budapest Party Service catering szolgáltató tulajdonosa több mint húsz éve él és dolgozik ezen elv szerint. Pályája során már számtal
szept. 29
11:57
Így évi 160 ezer forintot is megspórolhat egy család (Agroinform)
A tudatosabb fogyasztás jelentős megtakarítást hozhat.
szept. 29
11:57
Beyond banking újdonsággal rukkolt elő a BUPA a kkv-knak (Portfolio)
Új beyond banking szolgáltatással bővült az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA, amely a mikro- és kisvállalkozásokat segíti – közölte a bankcsoport.
szept. 29
11:57
Szakmai díjeső a Spar Magyarországnál: fenntarthatósági, kereskedelmi és kommunikációs elismerések (Márkamonitor)
Az elmúlt hónapokban a Spar Magyarország nemcsak a fenntarthatósági és kereskedelmi innovációival vívta ki a szakma elismerését, hanem a kommunikációs területen is kiemelkedő eredményeket ért el.   A vállalat összesen nyolc rangos szakmai díjat, valamint két vezetőjének toplistás helyezése révén újabb pozitív szakmai visszajelzéseket kapott. "Számu
szept. 29
12:00
Trump egyre diktatórikusabb: most a Microsoftot csuklóztatja (Mínuszos)
Trump felszólította a Microsoftot, hogy menessze Lisa Monacót, korábbi demokrata kormányzati tisztviselőt. Donald Trump szerint
szept. 29
12:00
Már minden hatodik új autó elektromos az EU-ban – Magyarország is rákapcsolt (Öko-drive)
Az EU-ban 0,1 százalékkal csökkent az eladott új autók száma az első nyolc hónapban.
szept. 29
12:00
Ez a növény lehet a következő évek nyertese: jól járhat, aki ezt ülteti (Agrárszektor)
Az élelmezésben meghatározó szerepet betöltő Bunge több olyan projektet is támogat, amelyek a fenntartható fejlődést, így a klímaváltozásnak ellenálló növénytermesztést és az alacsony kibocsátást segítik elő. A cégcsoport Magyarországon különösen fontosnak tartja a napraforgó-termesztést és feldolgozást, illetve annak fejlődését, ennek ugyanis nemc
szept. 29
12:03
„A vásárlók döntsenek!” – üzentek az autókereskedők (Alternatív Energia)
Az autósok döntésére kell bízni a technológia kiválasztását a márkakereskedők szerint.
szept. 29
12:06
Teniszlabda a vonóhorgon? Nem is hülyeség! (Haszon.hu)
Első ránézésre furcsának tűnhet, ha egy autó vonóhoroggömbjén félbevágott teniszlabdát látunk. Pedig nem dekorációról van szó: a régi, fix vonóhorgoknál ez az egyik legolcsóbb és legegyszerűbb védekezés a kosz, a rozsdásodás és a váratlan balesetek ellen.
szept. 29
12:06
Rengeteg változtatást közölt a YouTube – főleg az AI miatt (Médiapiac)
Számos változásról számolt be a YouTube. Ezek leginkább az AI-hoz és a reklámokhoz köthetők, de újításokra számíthatnak az alkotók is.
szept. 29
12:12
Hektáronként 16 ezres kárenyhítés kukoricatermelőknek (Agrárágazat)
Brüsszeli támogatással az állam hektáronként bő 16 ezres kárenyhítést fizet a mezőgazdaságban a kukoricatermelőknek.
szept. 29
12:15
Számolja ki pillanatok alatt a három- vagy többgyerekes anyák és a fiatalok adómentességét! (HR Portál)
Október 1-jétől jelentős változások lépnek életbe az szja-rendszerben: a három- vagy többgyerekes anyák teljes adómentességet élvezhetnek, még akkor is, ha a gyermek már nem eltartott. Az új bérkalkulátor segítségével most egyszerűen ellenőrizhető a fiatalok és a többgyerekes családok adómentessége, így mindenki gyorsan kiszámolhatja, mennyi marad
szept. 29
12:15
Többet fizetünk a kutakon (Agroinform)
Emelkedik a benzin és a gázolaj beszerzési ára is.
szept. 29
12:21
Kétszáznál több dolgozót bocsát el erdélyi gyárából a japán Fujikura (ProfitLine)
Kétszáznál több dolgozót bocsát el dési gyárából a japán Fujikura - írta az economedia.ro a polgármesteri hivatal tájékoztatása alapján.
szept. 29
12:21
Felmérés: nagyon megosztja az Otthon Start a társadalmat, főleg a jómódúak élhetnek vele (Portfolio)
Szeptember elején az Otthon Start hitel kifejezetten a kormánypárti és a Mi Hazánk szavazók számára volt vonzó; 37% fejezte ki tetszését és 41% a nemtetszését iránta; és 5 százalék gondolta úgy, hogy valószínűleg élni fog vele – tette közzé reprezentatív felmérésének eredményét az IDEA Intézet.
szept. 29
12:23
Megszólalt Trump, több részvény árfolyama is felrobbant (Portfolio)
A kannabisz cégek részvényei meredeken emelkedtek a hétfői kereskedés előtti órákban, miután Donald Trump amerikai elnök a közösségi médiában a kannabidiol (CBD) potenciális egészségügyi előnyeiről tett közzé bejegyzést.
szept. 29
12:24
Nem elég az Otthon Start? Egészítsd ki kedvezményes lakáshitellel! (Bank360 blog)
Több bank is kamatkedvezménnyel kínálja saját lakáshitelét abban az esetben, ha azt az Otthon Start lakáshitellel együtt, annak kiegészítéseként veszi fel az igénylő. Cikkünkben összegyűjtöttük, milyen lehetőségei vannak azoknak, akiknek az Otthon Start 50 millió forintos hitelénél nagyobb kölcsönre lenne szükségük a lakásvásárláshoz.
szept. 29
12:24
"Mindent maximumra" – IT nyakkendő nélkül (Forbes)
A kis technológiai cég, a Coderama a minőségre való törekvésnek köszönhetően sikeres szoftverházzá nőtte ki magát: 165 szakember dolgozik a cégnél, és szlovákiai sikereit Csehországban is meg akarja ismételni. Mindig is szerette az adrenalinlöketet. "Kerékpározás, motorozás, freeride – mindent beleadtam. Ugyanígy állok hozzá az üzlethez is" – mondj
szept. 29
12:27
Kilőtt a startnál a Richter, a Telekom követi (Privátbankár)
Helyzetjelentés a pesti tőzsdéről.
szept. 29
12:27
Itt a vége: úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad (Piac és Profit)
Jelentős enyhítések történtek az elmúlt hónapokban az európai és így a magyar cégekre is vonatkozó ESG szabályozásokban. A könnyítéssel érintett vállalatok pezsgőt bontottak, de ez mégsem jelenti azt, hogy a fenntarthatósági szempontokat egyszerre kidobhatják az ablakon. Sőt, épp ellenkezőleg, ettől függetlenül az ESG kifejezés könnyen kikophat a m
szept. 29
12:30
Újabb mélységeket ért el a streamelés: kamu repülőgép szerencsétlenséget játszottak el (BitcoinBázis)
A Pump.fun streamerek újabb álfelvétellel sokkoltak, ezúttal egy kamu repülő-balesetet játszottak el, hogy figyeljenek rájuk. A mémcoin-platform, a Pump.fun ismét reflektorfénybe került, ezúttal (sem) nem a kriptó teljesítménye, hanem a közösségi médiában terjedő, bizarr akció miatt. Egy csoport streamer ugyanis egy álrepülőgép-balesetet rendezett
szept. 29
12:33
Ismeretlen tömegsírra bukkantak a kukoricaföld alatt: döbbenet, miket találtak Dad határában (Pénzcentrum)
Egyedülálló régészeti felfedezés történt a Komárom-Esztergom vármegyei Dad határában: egy karddal eltemetett avar férfi maradványait tárták fel a szakemberek. A munkát a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének Topográfiai Osztálya és a Kuny Domokos Múzeum közösen végezte a Temetők az űrből projekt keretében - számolt be róla a Nemzeti R
szept. 29
12:33
Tombol az aranyszínű sárgaság – A Bussay-pincészet az első nagy áldozat (Agroinform)
Most mindenhonnan ez folyik, csak nekünk már későn – mondja Kiss Tamás Csörnyeföldön, a Bussay-pincénél. Az aranyszínű sárgaság nevű fitoplazma idén berobbant.
szept. 29
12:33
Mesterséges intelligencia bevezetés a kkv-knál – mit mond a McKinsey? (Márkamonitor)
Az Ai már nem a jövő ígérete, hanem a mindennapok része – még a magyar kkv-k számára is. A McKinsey friss elemzése szerint a generatív Ai dollármilliárdokban mérhető értéket teremthet, ha tudatosan és stratégia mentén vezetik be. De vajon hogyan fordítható ez előnyre a hazai kis és közepes vállalkozásoknál, és milyen buktatókat érdemes elkerülni?
szept. 29
12:36
Melyik legyen az Év Erdei Kerékpárútja? Szavazz! (Haszon.hu)
Soproni panoráma, visegrádi hegyi kihívás, balatoni kilátás, gerecsei és vértesi dombvidék, valamint a Mecsek rejtett ösvényei – ezek közül kerül ki idén az Év Erdei Kerékpárútja. A döntés a közönség kezében van: október 5-ig a Facebookon szavazhatunk arra az útvonalra, amelyik szerintünk a legszebb.
szept. 29
12:42
Éjjel-nappal Alza. Erre készül a piacvezető webáruház a Blahán (Forbes)
Megújult a webáruház egyik hagyományos üzlete. A cseh tulajdonú cég offline stratégiája merőben szembemegy a román versenytárssal.
szept. 29
12:45
Kétszáznál több dolgozót tesz lapátra erdélyi gyárából egy japán cég (Piac és Profit)
Kétszáznál több dolgozót bocsát el dési gyárából a japán Fujikura – írta az economedia.ro a polgármesteri hivatal tájékoztatása alapján.
szept. 29
12:48
Kedden már mindkét üzemanyag ára változik (Transpack)
Továbbra is mozgásban az üzemanyagárak – kedden a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is emelkedik.
szept. 29
12:48
Csaknem 9 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a gazdáknak (Magyar Mezőgazdaság)
Az árverések lebonyolítására 2025. november 3. és 2025. november 14. között kerül sor.
szept. 29
12:51
Tanzániáig repült Szijjártó Péter egy nagy bejelentésért (Menedzsment Fórum)
Magyar technológia biztosíthat ivóvizet Tanzániában.
szept. 29
12:51
„Magyar” vizet isznak majd Tanzániában is (Privátbankár)
És ezzel Európa biztonságát is javítjuk? Szijjártó Péter szerint igen.
szept. 29
12:54
Sorra semmisülnek meg az ültetvények Magyarországon: nagyon nagy a baj (Agrárszektor)
Egyre több borvidéket fenyeget az aranyszínű sárgaság fitoplazma, amely már 15 magyar bortermelő területen okoz súlyos károkat. A betegség különösen Zalában pusztít, ahol teljes birtokok mentek tönkre, de már olyan ikonikus helyeken is megjelent, mint a Szentgyörgyhegy vagy a Somló - írta a 444.hu.
szept. 29
12:57
Egyéni vállalkozók, őstermelők, bérbeadók figyelem! Közeleg az adóelőleg-fizetési határidő (Adózóna)
2025. október 13-áig kell megfizetniük a 2025. évre vonatkozó – harmadik negyedévi adóelőleget az szja-törvény hatálya alá tartozó egyéni vállalkozóknak, az őstermelőknek, Továbbá azoknak a magánszemélyeknek is, akik nem tartoznak az előzőek szerinti körbe, de jogszabály esetükben adóelőlegfizetési-kötelezettséget ír elő, mert például nem kifizetőt
szept. 29
12:57
Ennyi volt a forint ereje? Nem sikerült újra letörni a 390-et (Portfolio)
A múlt héten a dollár erősödése lökte vissza 390 fölé a forintot az euróval szemben, azonban a szakértők már akkor kiemelték, hogy hosszabb távon továbbra is az amerikai deviza gyengülésére érdemes fogadni. Hétfő reggelre el is indult a korrekció, ami akár visszakormányozhatja a forintot is a kritikus szint alá.
szept. 29
12:57
„Nem kell félnünk attól, amit nem ismerünk” – A geotermikus szektor vezetői egyeztettek az iparág jövőjéről Budapesten (NRGreport)
2025. szeptember 26-án rendezték meg a harmadik Budapest Geothermal Energy Summitot, amelyen több mint 100 vállalat és szervezet képviselője vett részt 20 országból. A résztvevők a geotermikus energiában rejlő lehetőségeket és kihívásokat vitatták meg a régió legjelentősebb iparági fórumán.
szept. 29
12:57
A rágógumi napja: egy falatnyi felfrissülés nagy múlttal (Márkamonitor)
A rágó évszázadok óta létezik, miközben formája és funkciója folyamatosan fejlődött. Észak-Európa lakói már 7000 évvel ezelőtt nyírfagyantát használtak a leheletük felfrissítésére. Több mint 130 évvel ezelőtt az Egyesült Államokban az emberek mentaleveleket rágtak a friss lehelet és a kellemes íz érdekében. Ma a rágógumi nemcsak a felfrissülés egyi
szept. 29
13:00
Számíthatnak ránk a gazdák, megóvjuk szőlőültetvényeinket! (Magyar Mezőgazdaság)
Az aranyszínű sárgaságot terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni összehangolt intézkedésekről és támogatásokról egyeztettek az ágazat szereplői a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával (HNT) – közölte Nagy István agrárminiszter.
szept. 29
13:00
8,1 gigawatt napenergia, mégis kihívás az este – indul a Jedlik-program (Öko-drive)
Hónapok óta 15 százalék alatt van a villamosenergia-import.
szept. 29
13:03
Zöldül a mohácsi fürdő: megújuló energiával és modern légtechnikával újul meg a létesítmény (Alternatív Energia)
Energetikai fejlesztéseket hajtanak végre a mohácsi termálfürdőben.

Keresés