A Hardi Alpha Titanium a legendás Alpha Evo továbbfejlesztett változata, amely nem csupán technológiai innovációival tűnik ki, hanem kézzelfoghatóan növeli a mezőgazdasági termelés hatékonyságát. A modern külső és a korszerű funkciók együttese a precíz, gazdaságos és fenntartható növényvédelem záloga.
Izgalmas lesz ismét a szeptember az altcoinok háza táján. Lesz néhány igencsak kritikus tokenfeloldás, valamint egy hard fork ütemterv szerinti megvalósítására is sor került, és néhány fontos bejelentést is tettek három kulcsfontosságú digitális eszközzel kapcsolatban. 1. Conflux (CFX) A Conflux hálózat ezen a héten implementálta a 3.0.1-es hard fo
Módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.
A zeneiparban is lesznek olyan területek, amelyeken a mesterséges intelligencia fel tudja majd váltani az embereket – egyebek mellett erről beszélt a "Rádió 100" podcastsorozat 8. epizódjában Malek Miklós és Wolf Péter. Az Erkel Ferenc-díjas zeneszerzők a műsorban felidézték, milyen volt az 1960-as és 1970-es évek Magyar Rádiója, mint könnyűzenei m
Jelentős változásokat mért a cégvezetők gondolkodásában a K&H nagyvállalati növekedési index a kintlévőségek minőségét illetően. A kérdés vonatkozásában a mutatók nagyságrendileg nézve visszatértek a fél évvel ezelőtti állapothoz. Minden tizedik megkérdezett cégvezető úgy gondolja, hogy a következő 12 hónapban csökkenni fog a minőség, ami ponto
A végzet nem játszik, az Áruló igen! Megjósolhatatlan fordulatok, idegtépő pillanatok és megannyi rejtély mellett vadonatúj játékok és akár 20 millió forintos fődíj várja a közönségkedvenc krimi-reality idei évadának játékosait. Meg persze a kiszámíthatatlanság, kétely és paranoia is – mert ebben a játékban semmi sem az, aminek látszik. Hamarosan
Japán hazai összterméke (GDP) 0,5 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző negyedévhez képes a kormány hétfőn ismertetett végleges adata szerint, ami jobb a korábban előzetesként közölt 0,3 százaléknál.
Szeptember 8-án jár le az Online Video Audio versenyünk második nevezési határideje. A zsűri egyik tagját, Levi Passed-et arról kérdeztük, hogy milyen pályaműveket vár az idei mezőnytől.
Miképp deríthető ki, hogy ki a cégkapu kezelésére megbízott személy (aki jogosultságokat tud adni), és hogyan lehetséges ennek a személynek a megváltoztatása? Az Adózóna oldalán érkezett kérdésre Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.
Szinte minden adóügy intézhető online, és valamennyi személyes információ lekérdezhető az adószámlától a foglalkoztatási adatokon keresztül a bevallásokig, digitálisan a NAV Ügyfélportálról (ÜPO) - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Péntekig még lehet igényelni a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást a 7. osztályos lányoknak és fiúknak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk).
A Marketing Summit Budapest szeptember 18-án ismét a MÜPA-ban várja a marketing, a kommunikáció és az üzleti élet döntéshozóit, szakembereit és piaci szereplőit. Az esemény idén először külön nemzetközi teremnek is helyet ad, ahol több mint 20 angol nyelvű előadásban ismert világmárkák nemzetközi és hazai előadói szólalnak fel és mutatják be a legf
Japán gazdasága 2025 második negyedévében 2,2 százalékkal nőtt, meghaladva az 1,0 százalékos előzetes várakozást. Ez jelentős gyorsulást jelent az első negyedévben mért 0,3 százalékos növekedéshez képest.
Az amerikai kamatcsökkentési várakozások erősödése jókedvre derítette az ázsiai piacon befektetőket is, emelkedéssel indult a hét a térség vezető részvénypiacain.
Ezen a héten elsősorban a Duna déli szakaszán, négy vármegyében, Szekszárd, Baja és Mohács környékén, valamint Somogy vármegye egyes településein gyérítik a szúnyogokat a szakemberek - tájékoztatott a végrehajtásért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Magyarország legidősebb és legszebb fáit bemutató fotósorozat készül, amely a természet több száz éves alkotásait, a magyar történelem csendes tanúit örökíti meg. A Brancs közösség projektje keretében Kállai Márton fotográfus az ország minden vármegyéjét bejárva dokumentálja ezeket a famatuzsálemeket, amelyek közül néhány már az Árpád-ház idején is
Czepek Gábor energiaügyi miniszterhelyettes bejelentette, hogy a kormány 30 milliárd forintról 40 milliárd forintra emeli a a vállalatok számára létrehozott elektromos autó vásárlására szánt támogatás keretösszegét.
Folytatjuk beszélgetésünket Mérő Lászlóval, aki matematikus, az ELTE Pszichológiai Tanszékének professzora, népszerű előadó és számos, közismert könyv szerzője, valamint a Darwin´s Marketing Evolution Kft alapítója.
A sajtóban terjedő hírekkel ellentétben nem üzent Donald Trump amerikai elnök Magyarországnak az orosz kőolajvásárlások beszüntetésének ügyében, még közel hasonló üzenet sem volt – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
A populisták fantázia-gazdaságtant árulnak: adócsökkentéseket, plusz mesebeli megtakarításokból „finanszírozott” segélyeket. A kötvénypiacok azonban átlátnak a szitán és ezt nem hajlandók finanszírozni. Káncz Csaba jegyzete.
Bejárta az internetet az a fotó, amelyen egy birka ül egy autó első ülésén biztonsági övvel becsatolva – ám a kép nem egy sima poén, sokkal mélyebb történet húzódik mögötte.
Augusztusban emelkedett a német járműipari vállalatok üzleti hangulatát jelző mutató a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérésének eredményei szerint.
Gyengült a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A hónap eddig eltelt napjait tekintve viszont jól áll.
Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján.
Ősszel megkezdődik a Packeta Z-Box automaták integrálása a Foxpost hálózatába. Az első szakasz szeptember 8-án indul: ettől a naptól a Foxpost hálózatában kétféle automata lesz elérhető. A már ismert érintőképernyős készülékek Foxpost A-Box néven működnek tovább, emellett megjelennek a Packeta rendszeréből ismert, gombos kezelőpanelű automaták, Fox
Képzeld el, hogy nemcsak használod a legújabb appokat, okoseszközöket és rendszereket, hanem te magad tervezed és fejleszted őket! Ha érdekel a programozás, nem riadsz vissza a logikai feladatoktól és szívesen keresel kreatív megoldásokat, akkor a mérnökinformatika képzés pont neked való. Ez a szak olyan tudást ad, amivel a jövő digitális világát a
A tőzsdei világ elsőre bonyolultnak tűnhet, de az első lépések helyes megválasztásával gyorsan átláthatóvá és kezelhetővé válik. Online előadásunk segít, hogy kezdőként magabiztosan lépj a befektetések világába.
A kalászosok termesztésében egyre nagyobb szerepet kapnak a mikrobiológiai készítmények, amelyek alkalmazása nemcsak a növényállomány egészségét javítja, hanem hosszú távon a talajélet fenntartásához is hozzájárul. A technológia két fő pillére a vetés előtti talajoltás és a betakarítást követő tarlókezelés.
Rövidesen terítékre kerül az Európai Unió 19. Oroszország elleni szankciócsomagja, amelyben kiemelt szerepet kapnak a harmadik országokon keresztüli újraexportálási tilalmak, és szigorúbb korlátok jöhetnek az orosz energiahordozókkal szemben is, ami felülírhatja a korábban Magyarország és Szlovákia által elnyert kivételeket. Bár az amerikai elnök,
Donald Trump úgy döntött, hogy az aranyrudakat, a grafitot, a volfrámot, az uránt és más fémeket mentesít az országspecifikus vámok alól, a szilikontermékekre viszont újabb vámot vet ki. A változások már hatályba is lépnek.
Amikor 2021-ben dr. Rózsahegyi Renáta Dorina arcát egy esztétikai beavatkozás során sérülés érte, még nem sejtette, hogy ez az incidens egy vállalkozás alapját jelenti majd. A komplikáció következtében részleges érelzáródás alakult ki, bőre egy része elfeketült. A gyógyulás hosszú lett volna, ám ekkor ajánlotta neki egy szingapúri orvos a Calecim®
Augusztusban közel 240 milliárd forintos mínuszt mutatott az államháztartás központi alrendszere a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn közzétett gyorstájékoztatója szerint. Ez az elmúlt 24 év harmadik legmagasabb nyolcadik havi hiánya, augusztus végéig pedig már az eredeti éves pénzforgalmi terv közel háromnegyede kimerült. Nem véletlen, hogy a kor
A gubacsok a növények olyan fejlődési és növekedési rendellenességei, amelyeket más élő szervezetek (vírus, baktérium, gomba, fonálféreg, rovar, atka stb.) tevékenységének hatására a növények hoznak létre a sejtjeik számának (hiperplázia) és/vagy a sejtek méretének (hipertrófia) növelésével. A gubacsok a gubacsokozóknak élelmet, védelmet, megfelelő
A kriptovaluta-piac hangulata ismét a Félelem zónájába esett, mivel a befektetők egyre óvatosabban mozognak, és inkább a nagyobb piaci kapitalizációjú eszközökre koncentrálnak. Az elemzők szerint a kereskedők jelenleg kevésbé érdeklődnek az ismeretlen altcoinok iránt, és sokkal inkább azon vitáznak, hogy a következő emelkedést melyik vezető kriptoe
Az ALDI Magyarország egyrészt több mint kétszáz élelmiszer árát mérsékli tartósan, másrészt szinte valamennyi ruházati termékét egy héten keresztül naponta leárazza, az utolsó napon már minden darab 5 forintért lesz kapható, írja közleményében a boltlánc.
Súlyos vereséget szenvedett tegnap Javier Milei argentin elnök libertariánus pártja a Buenos Aires-i tartományi választásokon - számolt be róla a Bloomberg. Az elnök nyíltan beismerte a választási vereséget, ugyanakkor azt is kijelentette, hogy nem állítja le a jelenleg zajló gazdaságpolitkai reformokat.
Átadták a 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készült Csendes barát női főszereplője, Luna Wedler nyerte a legjobb feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat. Az európai koprodukcióban készült filmet a világpremierje napján már öt független zsűri is díjazta. A film a tervek szerint téle
A Széchenyi István Egyetem népszerű tanfolyama a kínai nyelv különleges világába vezeti be a résztvevőket: a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg vele, a felnőttek számára pedig élményszerű tanulást kínál a kurzus. Szeptember 10-ig lehet jelentkezni az ingyenes képzés őszi csoportjaiba, amelyek minden korosztály előtt megnyitják a kaput egy
A kormány 30 milliárd forintról 40 milliárd forintra emeli a vállalati e-autó-támogatás keretösszegét – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára hétfőn a Facebook-oldalán.
Új sorozat indul a Tv2-n Garcia asszony lányai címmel. A történet a török Fazilet asszony lányai mexikói változata, melyet szeptember 9-től hétköznap délutánként követhetnek majd figyelemmel a telenovella rajongók. Régi-új kedvenccel jelentkezik a Tv2 szeptember 9-én. A Garcia asszony lányai ismerős történet lesz a magyar nézők számára, főleg azo
Németországban az elemzők által vártnál erőteljesebben nőtt az ipari termelés júliusban havi összevetésben – áll a statisztikai hivatal (Destatis) hétfői jelentésében.