2026. március 13. péntek

márc. 13
10:27
Halmozta idén a Marketing Gyémánt Díjakat az Erkel Színház (MMonline)
Négy kategóriában is elnyerte a rangos Marketing Gyémánt Díjat az Erkel Színház. A mindössze egy éve, Szente Vajk vezetésével új alapokra helyezett musicalszínház rövid idő alatt erős márkát épített, és a hazai színházi élet egyik legnépszerűbb kulturális brandjévé vált. (kiemelt fotón: Fellegi Réka, az Erkel stratégiai igazgatója és Török Katalin,
márc. 13
10:33
Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám (HR Portál)
Tavaly decemberről idén januárra közel 599 fővel bővült a B+N Magyarország és 617 fővel a Magyar Közút. Az Aldinál zsinórban tizenkettedik hónapja esik a létszám. Itt van az Opten céginformációs szolgáltatóval közös jelentésünk.
márc. 13
10:33
„A jövő azoké, akik alakítják a változást” – Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora a fiatalok lehetőségeiről (Szakmát Szerzek)
Az Óbudai Egyetem az elmúlt években látványos fejlődésen ment keresztül: a hallgatói létszáma rekordot döntött, a kutatási eredményei nemzetközi szinten is elismertek és a Times Higher Education rangsorában a világ legjobb 800 egyeteme között szerepel. Kovács Levente rektor az intézmény megújulásáról, a jövő kihívásairól és arról beszélt, miért érd
márc. 13
10:39
Az áprilisi választás után jön a neheze a győztesnek – megszólalt a Fitch Ratings (Privátbankár)
Jelentős kihívásokkal kell majd szembenéznie az új kormánynak.
márc. 13
10:39
Rekordkiáramlás az arany Etf-ekből, a bitcoin Etf-ek viszont erősödtek (Kripto Akadémia)
Az iráni konfliktus kezdete óta az aranyalapú ETF-ekből rég nem látott mértékű pénzkiáramlás indult meg, miközben a Bitcoin ETF-ekbe több tőke áramlott.  A JPMorgan elemzése szerint, melyet a Block szemlézett, az iráni konfliktus kitörése óta az arany ETF-ekből a teljes kezelt vagyon mintegy 2,7 százaléka távozott, miközben a Bitcoin ETF-ekbe 1,5 s
márc. 13
10:39
Fordulat a babaváró hitelnél: az év elején már olvadni kezdett az állomány (ProfitLine)
Ha minimális mértékben is, de már csökkent januárban a babaváró hitel állománya, amire eddig nem akadt példa a támogatott konstrukció eddigi, hat és fél éves történetében – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A babaváró-portfólió zsugorodásában a fokozatosan csökkenő érdeklődés mellett szerepet játszhat az
márc. 13
10:45
Európa legnagyobb gazdaságai kényszerpályára küldhetik a kisebb tagállamokat (Infostart)
A tőkepiaci unió létrejöttét érdekes módon pont az egyik leggazdagabb tagállam, Luxemburg akadályozta meg korábban. Ha a legnagyobb európai országok mégis létrehozzák, a többi tagállamnak nemigen lesz más választása, mint csatlakozni vagy tudomásul venni a tőzsdéjük elapadását.
márc. 13
10:45
Trump nagyon ügyeskedik, hogy mégse kelljen a Kongresszus jóváhagyása a vámokhoz (Piac és Profit)
Az Egyesült Államok új kereskedelmi vizsgálatot indított 60 országgal szemben, hogy megállapítsa, vajon nem mulasztották-e el a kényszermunkával előállított áruk behozatalának visszaszorítását. Többek között Kína, India, Mexikó és az EU is érintett a vizsgálatban.
márc. 13
10:45
Kraken xStocks: pontgyűjtő program a tokenizált részvényekkel kereskedőknek (Kripto Akadémia)
A Kraken kriptotőzsdéhez köthető xStocks jutalmazási rendszert indít xPoints néven, hogy jutalmazza a platformon zajló kereskedési és DeFi-tevékenységet. Kraken xStocks: az EU-s felhasználók számára is elérhető a tokenizált részvénykereskedés Az xPoints program keretében a platform pontokat oszt a felhasználóknak az aktivitásuk alapján, például a k
márc. 13
10:45
Nagyot zuhant az ismert techcég árfolyama, a legrosszabbkor távozik az ikonikus vezető (Portfolio)
Az Adobe részvényei több mint 8 százalékot zuhantak az amerikai nyitás előtti kereskedésben, miután a vállalat bejelentette: Shantanu Narayen 18 év után távozik a vezérigazgatói posztról. A vezetőváltás különösen kényes időszakban történik, a mesterséges intelligencia ugyanis egyre komolyabb fenyegetést jelent a hagyományos szoftverfejlesztők számá
márc. 13
10:45
Logisztikai sakk-matt a gyümölcsök tengeri forgalmában (Agroinform)
Az izraeli-iráni háború miatti logisztikai fennakadások leginkább a tengeren érkező, romlékony gyümölcsök árára van kihatással.
márc. 13
10:45
Gyakran veszel narancslevet? Akkor ezzel nem árt tisztában lenned (Agrárszektor)
A kínálati zavarok és a költségek emelkedése alapjaiban formálja át a narancslé globális piacát. A fogyasztással is akadnak gondok, de a termelési oldalon a helyzet kritikus. A narancslé továbbra is egy fontos, egészségesnek tekintett termék a világpiacon, ám az ágazat mélyreható szerkezeti átalakuláson megy keresztül, amely stratégiai döntéseket k
márc. 13
10:51
Lakossági segítséget kér az Mme a vetési varjak országos felméréséhez (Alternatív Energia)
Elektronikus segédanyagot és adatgyűjtő űrlapot állítottak össze a települési vetési varjú fészekkolóniáinak felméréséhez.
márc. 13
10:51
Földbe állt Trump csodafegyvere? Óriási bajban az amerikai elnök, ezt nehéz lesz sikerként eladni (Pénzcentrum)
Az iráni háború és a kereskedelmi konfliktusok egyre nagyobb nyomást gyakorolnak az amerikai gazdaságra. A befektetők egyre idegesebbek, a tőzsdék gyengülnek, miközben a kötvényhozamok és a dollár erősödnek. A CNN szerint mindez megnehezíti Donald Trump gazdasági stratégiáját, amely a magas részvényárfolyamokra, alacsony kamatokra és gyengébb dollá
márc. 13
10:51
Több mint 400 ezer lakásbiztosítást cserélhetnek le a magyarok, ez a négy biztosító áll nyerésre a kampányban (Portfolio)
Az alkuszok várakozásai szerint 400-450 ezer lakásbiztosítást cserélhetnek le az ügyfelek a jelenleg is zajló márciusi kampányban, a tavalyinál valamivel erősebb érdeklődés mellett – derült ki a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (Fbamsz) pénteki sajtótájékoztatóján. A szervezet tagjainak a visszajelzései alapján a Groupama,
márc. 13
10:51
Hetes csúcson a bitcoin 72 000 dolláron, miközben a Közel-Keleten továbbra is feszült a helyzet (BitcoinBázis)
A globális piacok immáron több hete a Közel-Keleten tomboló feszültségek tükrében változnak, hol pozitív, hol negatív irányba, annak függvényében, milyen előrelépés történik a konfliktus eszkalálódása, illetve megállítása érdekében. A Hormuzi-szoros lezárása az olajszállítmányokat fenyegeti, az energiahordozók áremelkedése pedig végigsöpör a gazdas
márc. 13
10:51
Akadályokba ütközik a közösségi megújulóenergia-termelés Európában (Öko-drive)
Jogi és technikai akadályok lassítják az energiaközösségek terjedését az EU-ban.
márc. 13
10:51
Kettesre hajtasz? Trükkök, hogy átcsússz az érettségin (Diplomátszerzek)
Nem mindenki tűzi ki maga elé a maximális pontszámot az érettségin. Ha most az a cél, hogy biztosan meglegyen a kettes, jó hír: a rendszer kifejezetten úgy van felépítve, hogy részpontokkal, okos feladatválasztással és minimális stratégiával is teljesíthető legyen. A kulcs nem a csoda, hanem a tudatos túlélés.
márc. 13
10:57
Könyv jelent meg a dezinformáció jogi szabályozásáról (Kreatív Online)
A dezinformációval és annak jogi szabályozásával foglalkozik a Médiatudományi Könyvek-sorozatban, a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent új kötet.
márc. 13
10:57
Forint: megérkezett az éles fordulat (Portfolio)
Látványos dollárerővel indult a péntek reggeli kereskedés, az euró ellenében új lokális csúcsára is ment. Ez pedig nem kedvező környezet a feltörekvő piaci devizáknak, így nem meglepő, hogy a forint az éjjeli erősödési próbálkozása után hirtelen váltott gyengülésbe. Délután érkezhetnek még izgalmak, ugyanis fontos amerikai makrogazdasági adatok jel
márc. 13
10:57
Vetés ideje: mikor melyik zöldséget érdemes elvetni? (Agroinform)
A zöldségek vetésének ideje döntő a bőséges és egészséges terméshez. Cikkünkben áttekintő táblázatot is találsz, hogy mikor melyik növényt érdemes elvetni, és hasznos tanácsokat is adunk a sikeres tavaszi vetéshez.
márc. 13
10:57
Különleges pályázatot hirdetett a MOZ.GO és a SPEFI (MMonline)
Közös rövidfilmes pályázatot hirdet a SPEFI Nemzetközi Speciális Filmfesztivál és a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivál. A „MOZGÁS! – közös filmélményre fel!” elnevezésű rövidfilmes felhívás célja, hogy a sport erején keresztül mutassa be a fogyatékossággal élők és a többségi társadalom összefogását, a befogadás és az inklúzió fontosságát. A pályázatr
márc. 13
11:09
Fontos számokat közölt Nagy Márton a nyugdíjakról (Menedzsment Fórum)
Nem járnak jól, akik idén mennek nyugdíjba.
márc. 13
11:09
Hogyan lehet a következő hatalmas dobáson meggazdagodni? (Privátbankár)
Mit szólna hozzá, ha a már most is ijesztően gyors és hatékony mesterségesintelligencia-alkalmazások sebessége hirtelen százszorosára nőne? Márpedig ezen dolgoznak a tudósok, és meg is vannak az első eredmények. A nagy kérdés, hogyan lehet ebből kisbefektetőként részesedni? Vannak megoldások, de ez egy hosszú történet lesz.
márc. 13
11:09
Felszámolás indult egy cég ellen, amely jogosulatlan befektetési szolgáltatást nyújtott (Portfolio)
Felszámolás indult a korábban itthon jogosulatlan befektetési szolgáltatás miatt a Magyar Nemzeti Bank által elmarasztalt, liechtensteini székhelyű Sun Contracting AG ellen. Az engedély nélküli befektetési szolgáltatást végzett társaságtól korábban kötvényt vásárolt magyar ügyfeleknek célszerű mihamarabb bejelenteniük – az arra vonatkozó határidőn
márc. 13
11:09
Példátlan tervet eszelt ki Netanjahu és az Egyesült Államok: hamarosan megbukhat a rettegett rezsim? (Pénzcentrum)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az iráni háború kezdete óta először tartott sajtótájékoztatót csütörtökön. A kormányfő azt mondta, a hadműveletek célja súlyos csapást mérni Irán nukleáris programjára és ballisztikus rakétarendszerére, valamint megakadályozni, hogy ezeket a létesítményeket a föld alá telepítsék.
márc. 13
11:09
Miért kell a Ceo-nak is személyes márkát építenie? (Digital Hungary)
Az emberek emberekhez kapcsolódnak, nem logókhoz. Egy hiteles és aktív CEO személyes márkája nemcsak a cég hírnevét növeli, hanem új üzleti lehetőségeket, tehetségeket és bizalmat is vonz.
márc. 13
11:15
Valami nem stimmel a babaváró hitelekkel (Privátbankár)
De nem a konstrukcióval van a baj, csak kezdenek elfogyni a jogosultak.
márc. 13
11:15
Egészségtudatos Iskola pályázat indul Békés vármegyei intézményeknek (Alternatív Energia)
Új program indul az iskolák egészségéért!
márc. 13
11:15
Ezek a munkaadók nem jelentették be a dolgozóikat - Itt a NAV márciusi listája (HR Portál)
A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette.
márc. 13
11:15
Megindult az utalás: rengeteg magyar kaphat pénzt a népszerű divatcégtől, a hatóság lépése után (Portfolio)
A GVH eljárásának eredményeként több százezer magyar vásárlónak fizet összesen több, mint 500 millió forint kompenzációt az About You üzemeltetője, plusz 505 millió forint bírságot a magyar központi költségvetésbe is befizetett a német cég - jelentette be a versenyhivatal pénteki közleményében.
márc. 13
11:15
A nukleáris energia szerepéről tanácskoznak a párizsi csúcstalálkozón (Öko-drive)
Az atomenergia garantálhatja az energetikai szuverenitást.
márc. 13
11:15
Visszatér a TV2 képernyőjére Gombos Edina (Médiapiac)
Tizenegy év után ismét a TV2 képernyőjén láthatják a nézők Gombos Edinát. A műsorvezető az idei Ázsia Expressz egyik párosának tagjaként tér vissza, férjével, Alberto Costafredával vág bele a kalandrealitybe.
márc. 13
11:15
Tavaszi talajkezelés – kulcs a magas hozam és a minőségi termés eléréséhez (Agrárszektor)
A talaj egészsége és termékenysége minden gazdálkodó számára prioritást élvez – különösen napjaink változó éghajlati viszonyai között. Örömteli tapasztalat a mezőgazdaságban az egyre növekvő igény a természetes tápanyagutánpótlási és növényvédelmi megoldások iránt. A Natur Agro ehhez kínál komplex talaj- és állománykezelési lehetőségeket, melyek kö
márc. 13
11:17
Megjött a várva várt engedély: nyáron már az európai utakon is megjelenhetnek a mesterséges intelligencia által vezérelt autók (Portfolio)
A Geely kínai autógyártó fejlett vezetéstámogató rendszere, a G-ASD elsőként kapott európai uniós tanúsítványt a kínai fejlesztésű vezetéstámogató rendszerek közül. Ez az engedély lehetővé teszi a technológiával felszerelt autók értékesítését az unióban.
márc. 13
11:21
Különös helyzetben ülnek össze az EU-csúcstalálkozóra - Zelenszkij is felszólal (Portfolio)
Továbbra is elengedhetetlen az Oroszországra nehezedő nyomás növelése mindaddig, amíg érdemi béketárgyalásokat nem kezd - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, a március 19-re tervezett uniós csúcstalálkozóra szóló, a tagállami vezetőknek küldött meghívólevelében pénteken.
márc. 13
11:21
Lecsaptak a zöldségmaffiára: így működött a szegedi nagybani piac „számlagyára” (Agroinform)
Közel 700 milliós áfakárt okozó zöldségkereskedő bűnszervezetet leplezett le a NAV a szegedi piacon.
márc. 13
11:21
Tudatos nassolás: így készül a tökéletes édesburgonya-chips (Agrofórum)
A batáta beltartalmi értéke kiemelkedő, felhasználásuk pedig rendkívül sokoldalú. A klasszikus burgonyachips alternatívájaként készített édesburgonya-chips nemcsak látványos, hanem tudatosabb választás is lehet.
márc. 13
11:21
Már utasokat is szállítanak az autonóm transzferbuszok (Transpack)
Elhagyták az elkülönített tesztterületet – az önvezető transzferbuszok immár a sűrű városi forgalomban bizonyítanak.
márc. 13
11:21
5 dolog, aminek beszerzését nem halogathatják a hobbikertészek (Haszon.hu)
A tavaszi szezon berobbanásával a kertészkedők számára eljött az utolsó pillanat a felkészülésre, mielőtt a kerti munkák tömege ránk zúdulna. Érdemes még a hétvége előtt felkeresni a szaküzleteket, hogy a legfontosabb eszközök és alapanyagok hiánya ne akassza meg a márciusi lendületet.
márc. 13
11:27
Kegyetlen fenyegetést kapott az Egyesült Államok: ha ezt meghúzzák, brutálisan kilőhetnek az árak (Pénzcentrum)
Közel két hete tart az Irán körül kialakult háború, és a konfliktusban részt vevő felek továbbra is kitartanak álláspontjuk mellett. A vezetők Iránban, Izraelben és az Egyesült Államokban is jelezték, hogy folytatják a harcot, miközben a háború egyre súlyosabb következményekkel jár a térségben.
márc. 13
11:33
Rosszul jár, aki idén megy nyugdíjba (Privátbankár)
Közzétette a minisztérium a korábbi évek kereseteinek beszámításához használt új szorzókat – kevesebb lett a vártnál.
márc. 13
11:33
Ők kapták idén a Múosz sajtónapi díjait (MMonline)
Átadták tegnap a MÚOSZ sajtónapi díjait, idén hat kategóriában díjazták a hazai újságírókat. Elismerést kapott többek között Németh Péter, Gergely Zsófia és az RTL Házon kívül című műsorának stábja. (kiemelt fotó forrása: muosz.hu) A MÚOSZ Elnöksége és Választmánya 1978-ban határozta el, hogy több évtizedes újságírói pályafutásuk alatt érdemes és k
márc. 13
11:39
Garantiqa: történelmi eredmény és stabil működés (ProfitLine)
A fix 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya konstrukciók iránt továbbra is töretlen a kereslet: a hazai vállalkozások aktívan használják a kedvező finanszírozási lehetőségeket beruházásaikhoz és működésükhöz – hangsúlyozta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kkv-k fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkár
márc. 13
11:45
Nem lehet tovább halogatni a nyugdíjasok életminőségének javítását (Piac és Profit)
Politikai pártok és civil szervezetek vezetőivel is egyeztetnének a nyugdíjasok arról az idősügyi szakmai követelésről, amelyet a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa állított össze, és három kiemelt témára épül: az idősügyi törvény megalkotására, a nyugdíjrendszer megváltoztatására, valamint egy integrált egészségügyi rendszer kiépítésére. A NY
márc. 13
11:45
Új tulajdonoshoz került a Jogi Fórum (Kreatív Online)
A CEE Legal Matters, nemzetközi jogi kiadó, valamint a jogi szektorra fókuszáló PR-ügynökség, a Pro/Lawyer Consulting tulajdonosa közös vállalkozás keretében felvásárolta a nagymúltú Jogi Fórum szakmai platformot.
márc. 13
11:45
Krone-Show 2026 (Agroinform)
A KRONE szálastakarmány-betakarító gépei működés közben Zalacsében.
márc. 13
11:45
Zseniális: ez az ötlet forradalmasíthatja a paradicsomtermesztést (Agrárszektor)
Egyelőre kiegészítő jelleggel, az emberi munkaerő tehermentesítésének céljával snack paradicsomot betakarító robot működik a holland és belga üvegházakban. Mivel a robot teljesítménye elérte a kereskedelmi bevezetéshez szükséges szintet, a gyártó vállalat szerint most van itt az ideje annak, hogy a termelők stratégiai és operatív szinten is elkezdj
márc. 13
11:47
Krone-Show 2026– Hajdúböszörmény (Agroinform)
KRONE takarmánybetakarító gépek bemutatója Hajdúböszörményben.
márc. 13
11:51
Nem csak az olaj, az élelmiszer is drágább lesz az iráni háború miatt (Portfolio)
A közel-keleti fegyveres konfliktus és a Hormuzi-szoros hajóforgalmának akadozása már nemcsak az olajpiacot, hanem a globális agrárgazdaságot is súlyosan fenyegeti. Ha a feszültség elhúzódik, az egekbe szökő szállítási költségek, valamint a műtrágya- és takarmányalapanyagok hiánya világszerte drasztikus élelmiszer-dráguláshoz vezethet. Ez alól Magy

Keresés