2026. március 14. szombat

márc. 14
12:21
71 ezer dollár alá esett a Bitcoin, Donald Trump újabb iráni csapásokról ír (KriptoMagazin)
A bitcoin árfolyama 71 ezer dollár alá süllyedt, miután Donald Trump a Truth Social-ön amerikai csapásokról írt az iráni Kharg-sziget közelében. A cikkben szereplő adatok alapján az amerikai azonnali bitcoin ETF-ek eközben öt egymást követő kereskedési napon nettó beáramlást könyveltek el. A vezető kriptovaluta árfolyama pénteken még 73 927 dollári
márc. 14
12:27
Ha szoktál cukrot venni, akkor erről mindenképpen tudnod kell (Agrárszektor)
Az Európai Bizottság legalább egy évre felfüggesztené a vámmentes cukorimportot az uniós piac stabilizálása érdekében – mondta Christophe Hansen mezőgazdasági biztos a Bloombergnek. Christophe Hansen szerint a felfüggesztéshez szükséges dokumentáció előkészítése már folyamatban van, és a javaslat néhány héten belül a Bizottság elé kerülhet.
márc. 14
12:39
Donald Trump egyetlen kijelentése elég volt az interneten, és máris minden borulni látszik az energiapiacon (Pénzcentrum)
Az amerikai olajiparban aggodalmat keltett Donald Trump elnök közösségi médiás bejegyzése, amelyben azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok sok pénzt kereshet az Irán körüli konfliktus miatt megugró olajárakon. Bár a vállalatok rövid távon profitálhatnak a drágulásból, az iparági szereplők szerint az ilyen kijelentések kommunikációs és piaci koc
márc. 14
12:45
Stratégiai olajtartalékokhoz nyúl Szlovénia az üzemanyag-kereslet növekedése miatt (Alternatív Energia)
Szlovénia felszabadítja stratégiai olajtartalékainak egy részét.
márc. 14
12:51
A fagyasztott zöldség már nem trendi? Meglepő dologra vágynak a vásárlók (Agroinform)
Beszámoló az „Égető kérdések az ipari zöldség termékpályán: a csemegekukorica és a zöldborsó ágazati piaci kilátásai” című konferenciáról.
márc. 14
12:51
Kossuth-díjas lett Pataky Attila, Rúzsa Magdi és Nemcsák Károly is (444.hu)
Széchenyi-díjat kapott a Fidesz egykori igazságügyi minisztere, Trócsányi László és a Nobel-díjas Krausz Ferenc is.
márc. 14
12:51
Fordulóév jöhet az almánál (Mezőhír)
A mezőgazdaság idei almaszezonját nagyban befolyásolhatja, hogy a tavalyi bő termést valóban fordulóév követi-e.
márc. 14
12:51
Új szemlélet: Mit jelent a 15 perces város? (Transpack)
A fenntartható városi közlekedés és a 15 perces város modellje élhetőbb, csendesebb és egészségesebb mindennapokat ígér.
márc. 14
12:51
Úgy nő keleti piac, hogy ez a hazai baromfit is érdekelheti (Agrárágazat)
Új lehetőség a magyar mezőgazdaságnak a közel-keleti baromfiexportban, ahol új piacok nyílnak a növekvő fogyasztással.
márc. 14
12:51
Rabe néven próbál piacot törni a Zoomlion az új teleszkópos rakodójának (GépMax)
A Rabe Zth2506 teleszkópos rakodó Kubota motorral és 6,1 méteres emeléssel érkezik a vegyes üzemi munkákhoz.
márc. 14
12:57
Kossuth-díj 2026: ekkora összeg jár a kitüntetés mellé, ennyi a díj havi összege (Pénzcentrum)
A Kossuth-díj 2026-ban is Magyarország egyik legrangosabb művészeti és kulturális elismerésének számít, amelyet idén március 14-én adtak át. Hogyan változott az évek során a Kossuth díj havi összege? A Kossuth díj mennyi pénzzel jár 2026-ban? Kiket foglal magában már a Kossuth díjasok listája? Most bemutatjuk a Kossuth díj történetét, a díjazottaka
márc. 14
13:03
Elemzés: erős év volt 2025 a lakossági hitelezésben, és 2026 első hónapjai még erősebbek (Infostart)
Hatalmas volt a növekedés az egész magyar piacon tavaly a lakáshitelek és a személyi kölcsönök területén is. 2025-ben több mint 60 százalékkal nőtt az új jelzáloghitelek kihelyezése az Erste banknál elsősorban a szeptemberben elindult az Otthon Start Programnak köszönhetően, de a személyi kölcsönök piacán is 55 százalékkal bővült az új hitelek foly
márc. 14
13:09
A változás ereje (ProfitLine)
Sokan megtapasztalhatták már azt az érzést, amikor egy hétfő egyszerűen nem akar beindulni. Látszólag minden a helyén van, mégis nehezen mozdulunk meg. Itt jön a képbe a keddi nap, amely egy igazán különleges alkalom lehet arra, hogy újra nekifogjunk annak, amit az előző nap nem sikerült. Egy szimpla hétköznap, mint a kedd, könnyen válhat a megújul
márc. 14
13:15
Országos vetési varjú felmérés indul, a lakosság is bekapcsolódhat (Öko-drive)
Elektronikus segédanyagot és adatgyűjtő űrlapot állítottak össze a települési vetési varjú fészekkolóniáinak felméréséhez.
márc. 14
13:15
Egyre nagyobb a baj: az egekbe emelkedhet a műtrágya ára (Agrárszektor)
A tavaszi mezőgazdasági munkák kezdetén kiemelten fontos kérdés a gazdálkodók számára a műtrágya elérhetősége és ára. Az utóbbi időszakban a közel-keleti háborús konfliktus és az energiaválság miatt jelentősen emelkedtek a műtrágyaárak, ami a termelési költségeket is növeli. Nagy István agrárminiszter videóüzenetében elmondta, hogy éppen ezért levé
márc. 14
13:21
Megfordult a trend: Miért húzódik vissza a babaváró? (HR Portál)
A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A visszaesés hátterében az új igénylések csökkenése és az állami tartozáselengedések állnak.
márc. 14
13:21
80% előleg és 22 millió forint: itt a tavasz egyik legnagyobb agrár-informatikai pályázata (Agroinform)
Startol az SSNS_NCC kiberbiztonsági program: a magyar élelmiszeripari cégek március 30-tól hívhatnak le forrásokat tűzfalakra, mentési rendszerekre és szoftvercserére.
márc. 14
13:21
Elkészült a legnagyobb mezőgazdasági gumiabroncs, 8 mázsánál is nehezebb (Agrofórum)
129 centiméteres szélesség, 845 kilogrammos tömeg és meglehetősen „húzós” ár jellemzi a Goodyear termékét, amely most szerezte meg az európai homologizációt.
márc. 14
13:21
Anthony Scaramucci szerint 15 éven belül 1,5 millió dollár lehet a Bitcoin ára (KriptoMagazin)
Anthony Scaramucci, a SkyBridge Capital alapítója a PBD Podcast adásában azt mondta, hogy a Bitcoin hosszú távon elérheti az 1,5 millió dolláros árfolyamot érménként. A befektető közlése szerint ez a folyamat nagyjából 15 évet vehet igénybe. Scaramucci a beszélgetésben arról is beszélt, hogy jelenleg a Bitcoin a legnagyobb befektetési pozíciója, és
márc. 14
13:21
Orvos helyett ChatGPT? Egyre többen ezt választják (Haszon.hu)
Magyarországon egy friss felmérés szerint minden negyedik ember használ valamilyen AI-eszközt leletek elemzésére, tünetek analizálására vagy vitaminok, étrendkiegészítők kiválasztására. Igaz, a többség továbbra sem tekinti őket az orvosi tanácsadás helyettesítőjének.
márc. 14
13:27
Széchenyi-díj 2026: ekkora összeg jár a kitüntetés mellé, ennyi a díj havi összege (Pénzcentrum)
Idén is átadják Magyarország legrangosabb elismeréseit, többek között a Széchenyi-díjakat. A díjak kiosztására március 14-én kerül sor a március 15-i ünnephez kapcsoltan. Az, hogy a díj mellé mekkora jutalom jár, évről évre változik. Mutatjuk, hogy a Széchenyi díj mennyi pénzzel jár  2026-ban, hogy mekkora a Széchenyi díj havi összege, kiket foglal
márc. 14
13:27
Megfizethetetlen műtrágyaárak: beavatkozást kér az Európai Bizottságtól az agrárminiszter (Agroinform)
A Közel-Kelet és az energiaválság már így is felverte az árakat, de a büntetővámok csak rontanak a helyzeten. Nagy István szerint elkerülhetetlen az orosz és fehérorosz import megnyitása a magyar gazdák érdekében.
márc. 14
13:45
Kerékpáros és aktív turisztikai fejlesztések indulnak a Balaton nyugati részén (Alternatív Energia)
Elsősorban a kerékpáros és bakancsos turisták számára indulnak fejlesztések a Balaton-part zalai szakaszán és a Kis-Balaton térségében.
márc. 14
13:51
Nyaralás részletre (Piac és Profit)
Egyre több magyar vásárol úgy az interneten, hogy nem fizeti ki azonnal a teljes összeget: a „Buy Now, Pay Later” (BNPL) részletfizetés már nemcsak műszaki cikkeknél, hanem utazásoknál és szállásfoglalásoknál is megjelent. A modell lényege, hogy a vásárlók több részletben rendezik a kiadást, így nem egyszerre terhelik meg a havi költségvetést. A re
márc. 14
13:51
Kajszid vagy őszibarackod van? Most dől el, hogy lesz-e mit szüretelned idén (Agroinform)
A mélynyugalmi állapot végével megkezdődött a visszaszámlálás.
márc. 14
13:51
Merre haladhat tovább hatékonyan a tógazdasági akvakultúra? (Magro)
Akadémiai székfoglaló előadást tartott Dr. Urbányi Béla a magyar halgazdaságot érintő fontos kérdésekről
márc. 14
14:03
A WOZX-token felemelkedése és bukása: mit üzen a szektornak az Apple-alapító próbálkozása? (BitcoinBázis)
A technológiai szektor felemelkedése tele van olyan ikonokkal, akik egy sikeres forradalom után újabb területen próbáltak csodát tenni. Az Apple legendás társalapítója, Steve Wozniak is ilyen, aki a személyi számítógépezés egyik úttörője volt, a 2020-as években azonban a kriptovaluta-iparban már nem ért el hasonló eredményeket. Az Efforce és a WOZX
márc. 14
14:15
A tej ára csökken a készletek és a túlkínálat miatt Lengyelországban (Magyar Mezőgazdaság)
2026 elején csökkentek a tej felvásárlási árai. A szakértők szerint a jelenség elsősorban a szezonális kereskedelmi ciklusokkal, a növekvő tejtermeléssel és a feldolgozóipar jelentős készleteivel függ össze.
márc. 14
14:15
Ha ez így megy tovább, azt az egész gabonapiac nyögheti (Agrárszektor)
A Hormuzi-szoroson műtrágyát és takarmányalapanyagokat is szállítanak, így az útvonal tartós kiesése komoly ellátási zavarokat és áremelkedést okozhat. De vajon meddig tarthat mindez? Hamarosan vége lesz a háborúnak vagy elhúzódik a válság és súlyos következményekre számíthatunk? Többek között erről beszélgettünk a magyar agrárium meghatározó szere
márc. 14
14:21
Cannes-ban mutatták be a Magyar Természettudományi Múzeum debreceni épületének látványterveit (Alternatív Energia)
Cannes-ban mutatták be a Debrecenben épülő Természettudományi Múzeum terveit.
márc. 14
14:21
Már nem a profit, hanem a puszta túlélés a tét a magyar sertéstelepeken (Agroinform)
A 20 százalékos árzuhanás és a torzult uniós exportpiac olyan helyzetet teremtett, ahol már nem a fejlesztés, hanem a likviditás megőrzése a legfőbb szakmai feladat.
márc. 14
14:21
A gyepszőnyeg sorsa a talajban dől el – így alapozza meg a tartós, egészséges pázsitot (Agrofórum)
A kész gyepszőnyeg alkalmazása egyre népszerűbb megoldás a gyors és esztétikus gyepfelületek kialakítására. Az azonnali zöldhatás azonban csak akkor marad tartós, ha a telepítést megelőző talajmunka szakszerű.
márc. 14
14:45
Tíz éven belül eltűnhet a magyar szőlők fele? Egy fék nélküli autóhoz hasonlítják a járványt (Agroinform)
Megdöbbentő jóslatot fogalmaztak meg az ágazat szereplői: ha nem történik országos, összehangolt monitoring, a magyar borvidékek jelentős része a múlté lehet.
márc. 14
14:45
A Bloomberg elemzője szerint az arany már nem értékőrző eszköz (KriptoMagazin)
Mike McGlone, a Bloomberg Intelligence stratégája egy, a Cointelegraphnak adott, 17 órával korábban közzétett interjúban arról beszélt, hogy az Iránt érintő konfliktus elhúzódása és a globális energiaszállítások esetleges tartós fennakadása miatt a pénzügyi eszközök többsége inkább kockázatos eszközként viselkedhet. A megszólalásban a részvénypiaco
márc. 14
14:51
Galaktikus nyugalom segíthette az élet molekuláinak kialakulását (Mínuszos)
Korai protogalaxisok és a Tejútrendszer magja hasonlóan nyugodt sugárzási környezetet mutat, ami segíthette az élet
márc. 14
14:51
Új pályázat támogatja a diákok testi és mentális jóllétét az iskolákban (Öko-drive)
Új program indul az iskolák egészségéért!
márc. 14
15:09
Ne váljunk adathalászat áldozatává! (ProfitLine)
Az online pénzügyi tranzakciók során egyre gyakoribbá válik az internetes csalás. Egy friss eset is rámutat arra, hogy mekkora jelentőséggel bír az éberség a digitális banki szolgáltatások használata közben. Habár sokan magabiztosan kezelik online pénzügyeiket, néha a csalók ügyessége mégis megzavarhatja őket, ahogyan ennek a jogesetnek a tanulsága
márc. 14
15:15
Műtrágyaügyben kért európai segítséget Nagy István (Privátbankár)
Az orosz és fehérorosz műtrágyaimportra kivetett vámok és szankciók eltörlését kéri az elszálló műtrágyaárak miatt.
márc. 14
15:21
38 milliárd forintos veszteség: bedőlt a régió egyik stratégiai óriása (Agroinform)
Nincs tovább: az Azomures csoportos létszámleépítést jelentett be. A gazdák most attól tartanak, hogy a kieső termelés miatt megfizethetetlen lesz a tápanyagpótlás.
márc. 14
15:33
Egy valós szám, ami lépten-nyomon visszaköszön – Mennyit tudsz róla? (Szakmát Szerzek)
Vajon mennyire ismered a számok világának érdekességeit és a fizika izgalmas törvényeit? Tedd próbára magad ebben a Pi Day témájú kvízben!
márc. 14
15:45
Idegen fajok szállták meg a magyar térséget: drasztikus lépésre készülnek (Agrárszektor)
A tatai Öreg-tó körüli erdősáv Tata egyik legfontosabb védőzónája: hűt, árnyal, szűri a port, és élőhelyet ad a tó kiemelt madárvilágának. A terület faállományának becsült 413 000 m³ lombtérfogata a települési zöldinfrastruktúrában alkalmazott átszámítás szerint nagyságrendileg 870 focipálya méretű pázsit városi zöldértékének felel meg - ennek a zö
márc. 14
15:51
A közpénzek felelős kezelésének köszönheti példátlan sikerét a horvát gazdaság (Piac és Profit)
Horvátország történetének legmagasabb szuverén hitelbesorolását jelenti az S&P Global Ratings felminősítése, amely kedvezőbb állami és gazdasági hitelfelvételi feltételeket hozhat az ország számára – mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök zágrábi sajtótájékoztatóján.
márc. 14
15:51
Állami elismeréseket adott át Nagy István: ők a magyar agrárium kitüntetettjei (Agroinform)
Ünnepélyes keretek között, március 15-e alkalmából osztottak ki rangos szakmai elismeréseket a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.
márc. 14
15:51
A műtrágyaárak világszerte robbanásszerűen emelkednek – teljesen felborult a globális piac (Magro)
A műtrágyaárak világszerte tovább emelkednek, és egyre inkább a rekordközeli szintek felé tartanak.
márc. 14
16:03
Nemzetközi emberi jogi díjat kapott Karácsony Gergely (444.hu)
Budapest főpolgármestere a Geuzen-érmet a demokratikus értékek, a véleményszabadság és az egyenlő jogok melletti bátor kiállásáért kapja egy egyre autoriterebbé váló magyarországi politikai környezetben.
márc. 14
16:09
Fenntartható reklámajándékok a környezettudatos marketingben (ProfitLine)
A reklámajándékok évek óta kiemelt szerepet töltenek be a marketingben, segítve a cégeket a márkaépítésben. A modern világban azonban a vállalkozásoknak egyre inkább figyelembe kell venniük, hogyan hatnak a környezetre.
márc. 14
16:09
Almafa ültetés: milyen talajt és helyet válassz? (Agroinform)
Az almafa ültetés sikere nagyrészt a megfelelő talaj- és helyválasztáson múlik. Cikkünkben bemutatjuk, mire figyelj, hogy bőséges termést érj el.
márc. 14
16:15
McGrath: Növekedni szeretne? Európával jó üzletet csinál! (Portfolio)
Az Európai Uniónak egyszerűbb és kiszámíthatóbb vállalati keretre van szüksége ahhoz, hogy a globális versenyben megőrizze vonzerejét az innovatív vállalkozások számára. Az úgynevezett "EU Inc." vagy 28. rendszer bevezetése egységes, digitális vállalati formát kínálna az egész unióban működni kívánó cégeknek. A kezdeményezés célja, hogy az európai
márc. 14
16:15
Új felmérés: mintegy 147 farkas és közel ezer barna medve él Szlovéniaban (Öko-drive)
Jelentős farkas- és barnamedve-populáció él Szlovéniában, a legfrissebb felmérések szerint mindkét vad stabil és számottevő állománnyal van jelen az országban.
márc. 14
16:21
Területalapú támogatást igényelsz? Akkor augusztusig ne nyúlj a fákhoz! (Agroinform)
Elindult a fiókanevelési időszak, ezzel pedig életbe lépett a szigorú tilalom: augusztus végéig tilos a mezőgazdasági táblákon a fák és bokrok csonkítása. Aki vét a feltételesség szabályai ellen, a teljes támogatási összegét kockáztatja.

Keresés