Az egy éve a 27 uniós tagország harmonizált fogyasztóiár-indexei alapján összeállított rangsorban még tökutolsó hazai pénzromlás most februárban a hetedik legalacsonyabb lett.
A mesterséges intelligencia és a deepfake technológia új kihívásokat jelent, többek között az illegális dohánytermék-kereskedelem elleni küzdelemben, miközben a hatóságok is egyre inkább használják az AI eszközöket a megelőzésben – hangzott el egy délutáni panelbeszélgetés során a Portfolio AI in Business konferenciáján.
A kriptovaluta-világban meglehetősen ritka az, hogy egy semmiből induló projekt a hirtelen felfutás és komoly összeomlást követően ismét fel tud támadni, azonban a Solana esete egyértelműen bizonyítékul szolgál erre a forgatókönyvre is. A vezető kihívója az Ethereumnak pontosan hat éve indult el, ez a hat év pedig semmiképp sem mondható kihívásoktó
A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint 2025 negyedik negyedévében tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében. Az árbevétel-növekedési várakozások átlaga 1,3 százalékra emelkedett, ami a legmagasabb érték 2024 második negyedéve óta. A számok egy lassan, de folyamatosan élénkülő üzleti klíma képét
Egy új kutatás szerint az Északi-tenger alatt rejtőző Doggerland területén már 16 ezer évvel ezelőtt mérsékelt övi erdők virágzottak. Ez az egykor Nagy-Britanniát az európai szárazfölddel összekötő földrész jóval azelőtt zöldült ki, hogy a jégkorszak végén hasonló erdők újra benépesítették volna a szigetországot és Északnyugat-Európát - írta meg a
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx a
Az Ethereum fejlesztői egy új mechanizmuson dolgoznak, amely jelentősen csökkentheti a tranzakciók visszaigazolási idejét. A Fast Confirmation Rule (FCR) bevezetése nemcsak a felhasználói élményt javíthatja, hanem a cross-chain ökoszisztéma hatékonyságát is új szintre emelheti.
A Boldogság Világnapja nem csak egy naptári érdekesség, hanem tudományos alapokon nyugvó ünnep. Az agyad ugyanis komoly vegyi üzemként működik, ha jól érzed magad. Ez a kvíz egyszerre teszteli a pszichológiai és biológiai alapismereteidet.
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
A Portfolio AI in Business 2026 konferencián Pecze Kristóf (Hold Alapkezelő) és Nagy Viktor (Portfolio Csoport) arról vitázott, hogy a mesterséges intelligencia körüli tőzsdei rali fenntartható-e. Valaki szerint a piac túl korán, túl drágán árazza a jövőt, miközben a rekordberuházások felőrlik a profitot, és már 2026-ban törés jöhet. Más úgy látja,
A zsályát sokan elsősorban fűszer- és gyógynövényként ismerik, pedig a nemzetség számos olyan tagot is tartalmaz, amely kifejezetten dísznövényként terjedt el. Ezek a fajok látványos virágzattal, hosszú virágzási idővel és kiváló szárazságtűréssel rendelkeznek.
Az indiai–európai szabadkereskedelmi megállapodáshoz hasonló jó hírek alkalmat adnak arra, hogy a hazai vállalkozások globális léptékben kezdjenek el gondolkodni. Azonban a valós piaci siker alapos szakmai előkészítést kíván. Akinek komoly szándéka van megjelenni a nemzetközi piacon, nem bízhatja magát a szerencsére. A szakértők szerint a külföldi
Többek között a Hungaroring történetéről, Teleki Pál haláláról és magyar sportlegendákról készülnek új dokumentumfilmek a Nemzeti Filmintézet támogatásával.
Szaúd-Arábia március 1-től negyven országból tiltotta be a nyers baromfihús és az étkezési tojás importját. A döntést a magas patogenitású madárinfluenza terjedésének megakadályozásával indokolták. Az intézkedés több közel-keleti exportőrnél is aggodalmat keltett, bár egyes szakértők szerint valójában inkább piacvédelmi lépésről van szó.
Ezúttal is kamattartás várható az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén, de az elnök, Christine Lagarde jelezheti az inflációs kockázatokat – vélik az Equilor Befektetési Zrt. elemzői.
A Mastercard ma közzétette a bankkártyahasználattal és -attitűdökkel foglalkozó kutatásának eredményeit, amely 17 éve térképezi fel a magyar városi lakosság fizetési szokásait. A kutatás tapasztalatai szerint 2025-ben az elektronikus fizetési megoldások használata Magyarországon minden vizsgált szegmensben növekedett. A legjelentősebb előrelépés a
A Mastercard ma közzétette a bankkártya használattal és attitűdökkel foglalkozó kutatásának eredményeit, amely immár 17 éve térképezi fel a magyar városi lakosság fizetési szokásait. A kutatás tapasztalatai szerint 2025-ben az elektronikus fizetési megoldások használata Magyarországon minden vizsgált szegmensben növekedett. A legjelentősebb előrelé
Elindult a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka. A szervezőbizottság, továbbá a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalata, a Visit Hungary május 15-ig várja a települések regisztrációit az ország legnagyobb környezetszépítő kezdeményezésére. A 33. alkalommal útjára induló verseny mára nagyszabású mozgalommá vált, mely jóval
A legújabb GPT-5.4 mini modellt az OpenAI tegnap mutatta be, ami márciusban a harmadik ilyen alkalom. A hónapban már két új modell is megjelent, a mostanitól azonban nagyon sokat várnak.
Nagy István agrárminiszter jelentette be, hogy már áprilistól elérhető lesz a tejtermelő gazdák számára az összesen 7 milliárd forintos rendkívüli támogatás.
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx a
A tavaszi időjárás komoly veszélyt jelent a kajszibarackfákra, amelyeknek két fő ellenséggel, a tavaszi fagyokkal és a moníliás fertőzéssel kell megküzdeniük. A szakemberek szerint a gombás betegség legalább akkora kárt okoz, mint a hideg, a termelők és hobbikertészek mégis gyakran összetévesztik a kettőt. Megfelelő védekezéssel és odafigyeléssel a
Csehország kész olyan beruházásokat eszközölni, amelyek biztosítanák a kőolaj újbóli szállítását Szlovákiába – jelentette ki Karel Havlícek cseh ipari és kereskedelmi miniszter Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Denisa Saková szlovák ipari miniszterrel.
A kiégés, a túlterheltség és az elfogyó év eleji lendület sok dolgozót késztet váltásra Tavasszal sok munkahelyen alábbhagy az év eleji lelkesedés, és egyre több dolgozó kezd el új lehetőségek után nézni. A háttérben gyakran a túlterheltség, a kiégés és az áll, hogy sokan nem érzik már motiválónak a munkájukat. A munkavállalók közül egyre többen k
A már több mint 3,1 millió letöltésnél tartó Digitális Állampolgár mobilalkalmazás újabb területen könnyíti meg az állampolgárok életét, már a használt autók adásvételét is lehet intézni a segítségével, írja tájékoztatójában a Digitális Magyarország Ügynökség.
10 évből 3-ban nem kedvező az időjárás a kukoricatermesztés számára, így az Magyarország jelentős területén gazdaságtalan. Gondot jelent, hogy az eredményes 7 év sem mindig tudja kompenzálni ennek veszteségeit, legfeljebb a támogatásokkal együtt. Mégis van megoldás.
Folyamatosan nő a visszaváltott italcsomagolások száma az ALDI Magyarország üzleteiben: a vásárlók a hazai új visszaváltási rendszer indulása óta már több mint 333 millió műanyag palackot, alumíniumdobozt és üveget adtak le a REpont-automatáknál.
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx a
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 24 százalékkal alacsonyabb, átlagosan 67 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával március első hetében. A takarmánybúzát 2025 azonos időszakához képest 24 százalékkal alacsonyabb, 64,8 ezer forintos tonnánkénti áron, míg a takarmánykukoricát 9 sz
A Coinbase partnerségre lépett Sam Altman World nevű projektjével, hogy új bizalmi réteget vezessen be az AI által vezérelt tranzakciókhoz. A World (korábban Worldcoin) Sam Altman egyik külön projektje, amely egy globális, biometrikus alapú digitális identitásrendszert épít (ez a World ID). A célja, hogy megbízható módon lehessen megkülönböztetni a