Hírarchívum - Gazdaság - 2026 március

2026. március 3. kedd

márc. 3
15:09
Rémálomba került az OTP (Privátbankár)
Így alakult délutánra a budapesti parkett.
márc. 3
15:09
Rugalmasabb feltételekkel pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztésre (ProfitLine)
Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A módosítások célja, hogy a vállalkozások igényeihez jobban illeszkedő vissza nem térítendő forrást nyújtson, magasabb támogatási összeg, telephelyfejlesztési lehetőség biztosításával, szélesebb vállalkozói réteg el
márc. 3
15:09
Miért pont a forintot bántják, amikor több ezer kilométerre süvítenek a rakéták? (Portfolio)
A globális devizapiac egyik legnagyobb vesztese lett a forint az elmúlt két napban, miután háború tört ki a Közel-Keleten. A magyar deviza több szempontból is a legsérülékenyebbek között van, makrogazdasági oldalról nem tesz jót az olaj- és földgázár emelkedése. De talán ennél is fontosabb a piaci kockázatkerülés erősödése, ami miatt bekövetkezhete
márc. 3
15:09
Pfanzelt Pm Trac Generation 38 – új alapokon álló rendszertraktor (GépMax)
A Pfanzelt Pm Trac 38 rendszertraktor erdészeti és mezőgazdasági munkákhoz is moduláris megoldást kínál.
márc. 3
15:09
Emiatt robbanhat fel az okostelefonok piaca (Médiapiac)
Komoly áremelkedés jöhet az okostelefon-piacon: az International Data Corporation (IDC) szerint az egyre súlyosbodó memóriachip-hiány nemcsak az eladásokat foghatja vissza, hanem a készülékek árát is felfelé hajthatja.
márc. 3
15:15
Elszabadultak az energiaárak (Piac és Profit)
Meredeken emelkedtek kedden a globális olaj- és gázárak, miután az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadását követően Teherán lezárta a Hormuzi-szorost, több hajót és energetikai létesítményt ért támadás, valamint termeléskiesések következtek be a térségben.
márc. 3
15:15
Rengeteget spórolhatnának a magyar autósok, ha ezekre odafigyelnének (Pénzcentrum)
Az autósok körében kötelező tavaszi program a nyári gumikra váltás, amit van, aki már március elején elintéz, de van, aki egészen az első igazán meleg napig vár a cserével. Bármelyik kategóriába is tartozzunk, tartsuk szem előtt: a gumiabroncs élettartama véges, ezért nem csak ilyenkor érdemes figyelmet fordítani az abroncsokra. De mire érdemes oda
márc. 3
15:15
Magyarország térsége lehet az iráni konfliktus egyik nagy gazdasági vesztese egy globális nagybank előrejelzése szerint (444.hu)
Az ING Bank sötét képet festett a magyar gazdaságról, ha tartós lesz a háború a Közel-Keleten.
márc. 3
15:15
Idén még nem volt ilyen drága az euró: nagyon betett a forintnak az iráni háború – mélyre ütötték az OTP-t és az európai bankokat is (vg.hu)
A magyar gazdaságra rendkívül kedvezőtlen hatást gyakorolna egy elhúzódó háború.
márc. 3
15:15
Nagy István kimondta: így nem versenyezhetünk a nagy élelmiszergyártókkal (Agrárszektor)
Az élelmiszeripar a következő évek során is a nemzetgazdaság fontos része lesz, a kormány ezért változatlanul stratégiai ágazatnak tekinti - mondta az agrárminiszter a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban, a Sirha Budapest kiállítás keddi megnyitóján.
márc. 3
15:17
Orbán Viktor rendkívüli tanácskozást hívott össze – fokozódik az energiapiaci feszültség (vg.hu)
A kormányfő rendkívüli ülést hívott össze az Energiabiztonsági Tanácsban. Orbán Viktor kijelentette: kell az olcsó orosz gáz és olaj.
márc. 3
15:21
Nem csak a bombák pusztítanak: a közel-keleti háború az utolsó reménysugarat is kiolthatja a luxusipar számára (Portfolio)
A közel-keleti konfliktus gyors eszkalálódása komoly eladási hullámot indított el az európai luxusipari részvényeknél: az LVMH, a Kering és a Burberry árfolyama egyaránt közel 10 százalékos heti mínuszban áll, miközben a szélesebb európai Stoxx 600 index kedden csaknem 3 százalékkal esett az előző napi 1,6 százalékos visszaesés után - tudósított a
márc. 3
15:21
Ezt kell tudni a márciusi nyugdíjfolyósítási rendről (vg.hu)
Februárban a pluszjuttatások miatt változott a kifizetési rend.
márc. 3
15:21
A Bank of Japan blokklánc-alapú jegybanki elszámolási tesztet indított (KriptoMagazin)
A Bank of Japan elindította blokklánc-alapú elszámolási sandbox programját a jegybanki tartalékpénz on-chain mozgatásának tesztelésére. A bejelentést Kazuo Ueda jegybankelnök tette közzé. A jegybank célja annak vizsgálata, hogy a kereskedelmi bankok miként tudnák jegybanknál elhelyezett tartalékaikat blokklánc-infrastruktúrán keresztül, azonnali át
márc. 3
15:23
Megszűnik az Archicad öröklicenc – mikor és hogyan kell átállni az előfizetéses modellre? (Portfolio)
A Graphisoft 2025-től már nem értékesít öröklicencet az Archicadhez: a nemzetközi építészeti szoftverfejlesztő vállalat globálisan előfizetéses, felhőalapú konstrukcióra vált. Magyarországon ezzel párhuzamosan 100%-ban direkt értékesítési modellre állt át a cég. Az Archicad 30 lesz az utolsó öröklicences verzió, az SSA támogatás pedig 2026 végéig m
márc. 3
15:27
Bővül a teherfogalom a Budapest–Belgrád vasútvonalon – a MÁV-vezér elárulta, mi hiányzik még a személyforgalom elindításához (vg.hu)
A személyforgalom a vonatbefolyásoló rendszerek tesztje után indulhat el.
márc. 3
15:27
Figyelmeztet az egyik nagybank: Magyarország extrán rosszul járhat az iráni háború miatt (Forbes)
Az iráni konfliktus szinte minden aspektusa fájdalmas a magyar gazdaságnak. Hazánk nagy mértékben támaszkodik az energiaimportra, így a Perzsa-öböl krízise gyorsan megjelenhet a hazai inflációban. Ráadásul az Európai Központi Banktól eltérően Magyarország nem tud monetáris politikai eszközökkel küzdeni az inflációs nyomás ellen, mivel az alapkamat
márc. 3
15:33
Mindenki felkészült az AI használatára, kivéve az adataink (Portfolio)
A compliance valódi haszna az adatvagyon felhasználásában ott kezdődik, hogy a vállalat nem pusztán "adatot tárol", hanem működtethető, felelősen kezelt és utólag is igazolható döntési alapot épít. A Digital Compliance 2026 konferencia második szekciójában azt járták körül, hogyan lesz az adat a múlt rögzítéséből a változás motorja: milyen szabályo
márc. 3
15:33
Eu-támogatás nélkül nehezen tér magához a (mező)mezőgazdaság (Agrárágazat)
2022 óta nem tud talpra állni a mezőgazdaság és a kertészeti szektor, Eu-támogatások, munkaerő, beruházások kellenének…
márc. 3
15:39
94 százalékos drágulás: ezt okozta azonnal a Hormuzi-szoros lezárása (Infostart)
Több nagy biztosító is felfüggesztette a térségben közlekedő hajók biztosítását.
márc. 3
15:39
Brno Közép-Európa középpontjában (Gyártástrend)
Jan Kubata, a brnoi vásártársaság (Bvv) vezérigazgatója azzal a jó hírrel kezdte február utolsó napjaiban tartott budapesti sajtótájékoztatóját, hogy a múlt évben csaknem megduplázódott, megközelítette a 70-et a rendezvényeiken részt vevő magyar kiállítók száma.
márc. 3
15:39
Komoly számot közöltek a magyar mezőgazdaság teljesítményéről (Agrárszektor)
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 negyedik negyedévében a nyers adatok szerint 0,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint pedig 0,6 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit - közölte második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh).
márc. 3
15:45
Már Európában is érzik a háború hatását, nem vesz fel új rendeléseket a második legnagyobb műtrágyagyártó (Portfolio)
A lengyel állami műtrágyagyártó, a Grupa Azoty ideiglenesen felfüggesztette az új megrendelések felvételét, miután a közel-keleti feszültségek miatt meredeken megugrott a földgáz ára, amely a nitrogénműtrágyák gyártásának egyik legfontosabb alapanyaga - jelentette a Bloomberg.
márc. 3
15:45
A nagy AI-sztori: az EU saját magát fogja vissza a szabályozásokkal? (vg.hu)
Szó esik a deepfake-ek megjelölésének ellentmondásairól, az EU és az Egyesült Államok eltérő platformfelelősségéről, és arról is, mennyire áll készen a magyar jogalkalmazás az AI-ügyekre.
márc. 3
15:51
Nehéz kőként zuhan a forint, nem tudni, hol áll meg (Privátbankár)
Zuhan az árfolyam, menekülnek a kockázattól a befektetők.
márc. 3
15:51
Szabadesésen a forint, zuhan az árfolyam (Menedzsment Fórum)
A nemzetközi hírek hatására mindenki menekül a kockázatos eszközökből. A forintból is.
márc. 3
15:51
Fontos jogszabályváltozások: kkv-kra is kiterjednek bizonyos fogyasztói jogok (Adózóna)
Fogyasztói jogokat kapnak a mikro-, kis- és középvállalkozások több jogszabály módosításának köszönhetően – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. Márciustól a kötelező jótállás alá eső fogyasztási cikkekre vonatkozó szabályok is kiterjednek az érintett cégekre, ami számos új kötelezettséget ró a kiskereskedőkre.
márc. 3
15:51
Te is a költségek visszafogását tervezed? Olvasd el ezt, mielőtt döntenél a tavaszi szezonról! (Agroinform)
Hogyan lehet úgy spórolni az inputanyagokon, hogy ne menjen rá a teljes éves termés? A megoldás nem a fűnyíró-elv, hanem valami egészen más.
márc. 3
15:51
Újabb forrás nyílik a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére (Üzletem)
15 milliárd forint keretösszeggel az agrártárca újra meghirdeti a "kis üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelőknek" kiírt pályázatát.
márc. 3
15:51
Fejtrágyázza idejében az őszi búzát és a repcét (Magro)
A Pétisó és a GreenMax használatával nem csak a környezetet védi, de jobb tápanyag-hasznosulást, gazdaságosabb termelést, nagyobb hozamot, alacsonyabb fajlagos költséget is elérhet.
márc. 3
15:57
Financial Times: Az EU arra kéri Ukrajnát, hadd ellenőrizzék, mi van a Barátság vezetékkel (Telex)
A lap arról is ír, hogy Ukrajna biztonsági okokra hivatkozva többször is elutasította ezt.
márc. 3
15:57
Miért lebegsz a Holt-tengerben? – Kvíz a világ természeti csodáiról (Szakmát Szerzek)
Ismered a világ legcsodálatosabb természeti képződményeit és jelenségeit? Most megláthatod, mire volt elég a földrajztankönyv anyaga.
márc. 3
16:03
A Wizz Air az iráni háború legnagyobb vesztese - a Morgan Stanley szerint (vg.hu)
Már megint a Közel-Kelet miatt fürdik be a fapados légitársaság.
márc. 3
16:03
Itt az uniós AI szabályozás (MMonline)
„A felelősség nem a gépé, hanem mindig az emberé marad” - jelentette ki a Számlázz.hu podcastjában az “AI Act” kapcsán dr. Vajda Viktor AI-szakjogász, a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető-helyettese. A szakértő hozzátette, az EU rendelete nem a mesterséges intelligencia tiltására, hanem az alapvető jogok védelmére, valamint az átlátható és
márc. 3
16:03
Miskolci Egyetem: folyamatos fejlődés és hallgatói lehetőségek (Diplomátszerzek)
A Miskolci Egyetem folyamatosan fejleszti képzéseit és campusát, hogy vonzó, támogató és versenyképes lehetőségeket kínáljon a fiatal hallgatóknak.
márc. 3
16:03
Élőben nézhető, ahogyan Szoboszlai Dominik brillírozik – itt adják a mérkőzést (Médiapiac)
Szoboszlai Dominik mérkőzése a Match4 csatornán és a NET4+ streaming szolgáltatón is megtekinthető ma és szerdán is. A 2025-26-os szezonban a magyar futballistát 7-szer választották a meccs játékosának.
márc. 3
16:09
Közel-Kelet: a Groupama automatikusan és díjmentesen meghosszabbítja az utasbiztosítást (ProfitLine)
A közel-keleti események miatt a Groupama Biztosító több száz ügyfele rekedt külföldön: vagy a háború által érintett országokban tartózkodnak, vagy ezeken az országokon keresztül szeretnének hazajutni, ami jelenleg ellehetetlenült, vagy csak korlátozottan lehetséges.
márc. 3
16:09
Trump megkavarta az AI-piacot: felhasználók ezrei dobták a ChatGPT-t (vg.hu)
Nagyot nyerhet Bill Gates az AI-háborúban.
márc. 3
16:15
Újabb sokk várhat a világgazdaságra a közel-keleti krízis elhúzódása esetén (Portfolio)
Az amerikai–izraeli légicsapások Irán ellen és az ezekre adott iráni válaszcsapások nyomán a közel-keleti helyzet komoly kockázatot jelent a világgazdaságra. Még a legoptimistább forgatókönyv szerint is csak hetek alatt csillapodhat a konfliktus, a szakértők pedig óva intenek az elhamarkodott megnyugvástól: az energiaárak elszabadulása globális inf
márc. 3
16:15
Brutális gazdasági sokk jöhet a közel-keleti háború miatt: ez még Magyarországnak is fájni fog? (Pénzcentrum)
A világgazdaság az elmúlt hónapokban szinte dacos nyugalommal viselte a politikai és kereskedelmi feszültségeket, miközben az infláció lassan visszahúzódott és a tőzsdék új csúcsokat döntöttek. Egy Irán körüli háború azonban már most egészen más léptékű próbatételnek tűnik: ha az energiaárak tartósan elszállnak, az nemcsak a benzináraknál, hanem a
márc. 3
16:15
A cserepes virág letaszítaná a trónról a vágottat (Magyar Mezőgazdaság)
Még mindig a virág a legnépszerűbb nőnapi ajándék, ám tízből hat nő a vágott virágnál jobban örül a cserepes, élő növénynek – derül ki a badacsonyörsi Folly Arborétum friss kutatásából.
márc. 3
16:15
Leállította a megrendeléseket Európa második legnagyobb műtrágyagyártója (Agrárszektor)
A lengyel állami műtrágyagyártó, a Grupa Azoty ideiglenesen felfüggesztette a nitrogénműtrágyák márciusi új rendeléseinek befogadását az iráni háború nyomán megugró földgázárak miatt, miközben a termelés egyelőre tovább folyik - számolt be a Bloomberg.
márc. 3
16:21
The Role of Escrow in a P2P Trading Platform: Why It Matters (ProfitLine)
Escrow is the mechanism that turns peer-to-peer trading from a “trust me” arrangement into a process with enforceable safeguards.
márc. 3
16:21
Külföldön rekedt magyarok kapták a hidegzuhanyt: kiderült, mire nem ad egy fillért sem a biztosító háború esetén (Pénzcentrum)
A szombaton kitört közel-keleti háború miatt sok magyar utas rekedt külföldön, miközben az utasbiztosítások többsége nem nyújt fedezetet háborús vagy ahhoz hasonló helyzetekben. Malicskó Gábor, az UNIQA Biztosító lakossági Üzletágért felelős igazgatósági tagja szerint a háborús eseményekből eredő károk továbbra is kizárt kockázatnak számítanak, ugy
márc. 3
16:21
A Revolut percenként hat ügyfelet szerez a régióban, és új vezetővel tovább növekedne (vg.hu)
Nagyágyút dob át Európában nyugatról keletre a fergetegesen növekvő fintech szolgáltató.
márc. 3
16:21
A legnagyobb aszályban is garantált a jövedelmező kukoricatermesztés? KWS Top4 mátrix (Agrofórum)
Akik az elmúlt években nem tudták elérni a kukorica jövedelmezőségi szintjét, azoknak más alternatív növényre lehet szükségük a vetésforgóban. A többieknek viszont megoldást jelent a Kws Top4 mátrix.
márc. 3
16:21
Az Ai kilépett a chatablakból: 2026-ban már helyettünk foglal, vásárol és dönt (Digital Hungary)
A mesterséges intelligencia új szintre lépett: 2026-ban az agentic AI modellek váltják fel a hagyományos, statikus "kérdezz–felelek" alapú chatbotokat. A technológia nemcsak a marketinget és az ügyfélszolgálatot formálja át, hanem az online vásárlás, a keresés, a szolgáltatásfoglalás és az üzleti adatkezelés teljes ökoszisztémáját is – derül ki a J
márc. 3
16:23
Szorul a hurok: nyomozás indult Magyar Péter jobbkeze ellen – százmilliók tűntek el a Tisza-alelnök cégeinél (vg.hu)
Radnai Márk ellen közokirat-hamisítás, fiktív üzletrész-átruházás és költségvetési csalás miatt indult nyomozás.
márc. 3
16:27
Magyarország 18. helyen áll az EU-ban az Oeco-index legfrissebb rangsorában (hirado.hu)
Magyarország a világgazdasági feszültségek közepette is stabil gazdasági teljesítményt mutat. A legfrissebb Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány Oeco-indexe szerint hazánk a világ 164 vizsgált országa közül a 34., az EU 27 tagállama között pedig a 18. helyen áll.
márc. 3
16:27
"Kezdetben volt az Ige" – Fél évszázados jubileumát ünnepli a Magyar Katolikus Rádió anyanyelvápoló műsora (Digital Hungary)
Fél évszázados mérföldkőhöz érkezett a magyar rádiózás egyik legmeghatározóbb értékmegőrző szellemi műhelye: a Magyar Katolikus Rádió március 3-án ünnepli Szóról – szóval című anyanyelvápoló műsorának 50. évfordulóját. A rádiós műsor hitvallása szerint az anyanyelv ápolása messze túlmutat a nyelvtani szabályokon: mélyen erkölcsi és spirituális küld

Keresés