Számottevő napon belüli ingadozást követően vegyesen zártak a tengerentúli részvényindexek: az S&P500 és a Nasdaq Composite 0,4, illetve 0,7%-ot gyengültek, a Russell2000 1,5%-ot esett, míg a Dow 0,1% -os pluszban zárta a napot.
Egy friss, 38 országot vizsgáló kutatás szerint a távmunka és a hibrid munkavégzés növelheti a gyerekvállalási kedvet. Azoknál a pároknál, ahol legalább az egyik fél otthonról is dolgozik, magasabb a tervezett és tényleges gyermekszám – különösen akkor, ha mindkét partner él a home office lehetőségével.
Márciusban a vártnak megfelelően 1,9%-ra gyorsult az infláció Franciaországban, főként az iráni háború nyomán megugró energiaárak miatt. Bár egyelőre kevés jel utal arra, hogy az árnyomás széles körben átterjedne a gazdaság többi szegmensére, a fejlemény így is fokozza a nyomást az Európai Központi Bankon, miközben a piac már kamatemeléseket áraz.
Felemelő pillanata a magyar üzleti életnek, amikor egy teremben gyűlnek össze a hazai gazdaság jelenének és jövőjének meghatározó vezetői, hogy közösen ünnepeljék a legsikeresebb vállalkozókat. Február 19-én a Pesti Vigadó dísztermét is ez az inspiráló energia járta át, miközben több mint kétszáz cégtulajdonos, vezérigazgató és döntéshozó üdvözölte
Huszonöt év balesetmentesen. Két gyerek, három munka, napi két óra kocsiban. Mindent is intézek. Iroda, call, brief, másnapi schedule. Még jó, hogy állunk a pirosnál. Incoming call, nem, még nem láttam, küldök reggel mindent, nagyonköszi. Araszolás, szülőcsoport – szavazzunk, kirándulás. Doodle. Nyomom. Piros, sárga, zöld. Végre! Kijutok a városbó
A visszafogott tervek ellenére a szolgáltató meg tudta tartani az ügyfélforgalmat, óvatos áremeléssel és erősödő vállalati jelenléttel pedig közel 10 milliárd forintos árbevételig jutott - tudtuk meg Kirschner Andrástól, a Swiss Medical ügyvezető igazgatójától, aki azt is bevallotta, hogy az idei év elején már szándékosan fékezték saját növekedésük
A Lenovo bejelentette globális partnerségét David Beckhammel, amelynek keretében a világ egyik legismertebb kulturális ikonja és a világ egyik vezető technológiai vállalata egyesíti erőit. Az együttműködés a Lenovo globális futballban betöltött egyre növekvő szerepére épít, ideértve a 2026-os férfi és a 2027-es női Fifa labdarúgó-világbajnokság hiv
Az Európai Bizottság hétfőn ismét elutasította Franciaország és más országok kérését, hogy függesszék fel az importált műtrágyákra kivetett uniós CO₂-kibocsátási díjat, amely a kormányok szerint segítene a magas árakkal küzdő gazdáknak.
Az EU-SOLAR SE megbízásából készült felmérés szerint a magyar háztartások többségének nincs napelemes rendszere vagy energiatárolója, ugyanakkor – különösen a már napelemes rendszerrel rendelkezők körében – erős, és állami támogatással jelentősen növekvő beruházási hajlandóság mutatkozik energiatároló telepítésére, miközben a döntéseket főként az á
Az ALDI a korábbi évekhez hasonlóan idén is pénztárcabarát megoldásokkal segíti az ünnepi készülődést: egy hagyományos húsvéti menü akár már 3400 forintból is összeállítható. Az áruházlánc széles választékának és kedvező árainak köszönhetően a vásárlók egyszerűen, gyorsan és jól tervezhetően készülhetnek az ünnepre.
A két héttel ezelőtti 64 milliárd forint után a múlt héten 70 milliárd forint értékben vett állampapírt a lakosság. Ez még mindig alacsony érték az év eddigi adataihoz képest. A pénz közel 60 százaléka az évi 7 százalékos kamatozású FixMÁP-ba került.
Konténerház mellett tölti napjait András herceg: az egykori királyi kedvenc ma már egészen más életet él, mint amikor még kastélyok és luxusingatlanok vették körül.
A Semmelweis Egyetem kutatóinak legújabb elemzése szerint a tudatos táplálkozás és a megfelelő életmód jelentősen csökkentheti az endometriózissal élők fájdalmait, és javíthatja életminőségüket. Bár a mozgás, a stresszkezelés és a diéta nem helyettesíti az orvosi terápiát, kiegészítő kezelésként hatékonyan támogathatja a betegek állapotának javulás
Márciusban 3%-ra gyorsult a lengyel infláció, miután az iráni háború nyomán megugró energiaárak felfelé húzták az üzemanyagköltségeket. Az adat ugyan kissé elmaradt a várakozásoktól, de így is arra utal, hogy a lengyel jegybank a márciusi kamatvágás után egy időre kivárhat, miközben a kormány rendkívüli lépésekkel próbálja fékezni a benzinárak emel
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 26,3, a nettó átlagkereset 28,0, a reálkereset pedig 25,4 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Végéhez ért az idei lakásbiztosítási kampány, amely egy teljes hónapon keresztül lehetőséget biztosított az ügyfelek számára, hogy meglévő szerződésük évfordulójától függetlenül felmondják biztosításukat és kedvezőbb ajánlatra váltsanak. Aki váltana, de még nem tette meg a felmondást, annak ma éjfélig van ideje ezt tudatni a biztosítójával – írja a
Megállapodást írt alá az Atmedia és a SkyShowtime: a jövőben a multimédiás kereskedőház végzi a streamingszolgáltató reklámtámogatott csomagjának kizárólagos hirdetésértékesítését Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Szlovéniában.
A magyar torma minősége és stabil piaca felülkerekedett az olcsó kínai import jelentette kihíváson. A hazai és külföldi feldolgozók ragaszkodnak a prémium magyar termékhez, amely az EU legnagyobb termelőjeként továbbra is erős pozíciót élvez.
A kormánypárt alelnöke együtt is vitorlázott a tulajdonossal. Mi történt? Az Átlátszó birtokába került fotók tanúsága szerint a bedőlt Bászna Gabona Zrt. tulajdonosának Ferrari típusú luxusautójában fotózkodott, és együtt is vitorlázott vele Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő, a kormánypárt alelnöke. Kontextus. Ahogyan arról mi is írtunk,
A győri Széchenyi István Egyetem több mint harminc hallgatója vett részt azon a nemzetközi rövid képzési programon, amelynek keretében a legkorszerűbb forgácsolási technológiákkal ismerkedtek meg a „megmunkálógépek Rolls Roysának” nevezett Grob-Werke GmbH & Co. Kg-nál.
Az MNB legutóbbi döntésével nem változtatott a hazai kitettségekre vonatkozó anticiklikus tőkepuffer (CCyB) rátájának 1 százalékos mértékén 2027. április 1-jétől. A tőkekövetelmény a szektorális rendszerkockázati tőkepufferrel (sSyRB) együtt fenntartja a bankok sokkellenálló képességét anélkül, hogy a banki hitelezési kapacitásnak gátját jelentené
A tavaszi szünet pont akkor jön, amikor már kezd elfogyni az energia: dolgozatok, érettségi, felvételi stressz. Könnyű lenne végigaludni vagy végigscrollozni az egészet, de néhány jól megválasztott program tényleg feltölt – fejben is. Nem kell nagy költség vagy bonyolult szervezés: a lényeg, hogy kiszakadj a rutinból, és olyan élményeket gyűjts, am
Tovább emelkedtek az energiahordozók árai, WTI közel 5%-kal 105, a Brent 1,5%-kal 115 dollár környékére került, a holland tőzsdei gázár elérte az 55 Eurót.
Közösségi médiás felületén erősítette meg az RTL Magyarország médiaipari portálunk korábbi információját, hogy Thuróczy Szabolcs is szerepelni fog a Heti Hetes című talkshow-ban.
Olaszországban azonosították Európa első, emberi H9N2 típusú madárinfluenza-fertőzését. Az Európán kívülről érkező beteget kórházi elkülönítőben kezelik. A járványügyi hatóságok szerint a lakosságot fenyegető kockázat továbbra is rendkívül alacsony.
A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség a bemutatja a 2026–2030 közötti időszakra szóló programját, amely átfogó megoldási javaslatokat, direktívákat kínál a hazai napenergia-ipar fejlesztésére és a villamosenergia-rendszer reformjára az új kormányzat részére.
Az európai vásárlók digitális viselkedése gyorsabban változik, mint ahogy a vállalatok alkalmazkodni tudnak – derül ki az Eurostat és a Google elemzéseiből. Miközben az EU lakosságának több mint 70%-a vásárol online, a cégek jelentős része még mindig nem követi le a többcsatornás döntési folyamatokat. Szakértők szerint ez az egyik legnagyobb, rejte
Március 26-án megjelent a 75/2026. (III.26.) számú kormányrendelet, amely meghatározza a 2026-ban megállapítandó nyugdíjak kiszámításához szükséges valorizációs szorzószámokat. A tavalyi értékekhez képest idén 9,0 százalékkal emelkednek a szorzók - ez közvetlenül növeli a nyugdíj alapját képező számított nettó havi életpálya átlagkereset összegét.
A 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. és a cseh CSG védelmi ipari vállalatcsoport újabb stratégiai megállapodást írt alá, amelynek keretében a CSG 49%-os kisebbségi részesedést vásárol a magyar aknavető rendszereket gyártó Hirtenberger Defence Systems Kft.-ben - jelentette be Sárhegyi István, a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. elnök-vezérigazg
2026. június 2–3. között a DMG MORI stockeraui központjában rendezi meg Technológiai Napjait, ahol a legújabb gyártástechnológiai és automatizálási megoldásokat mutatja be az érdeklődőknek. Az esemény középpontjában a kis- és
2026 tavaszán az AI a vállalatok többségénél már nem technológiai érdekesség, hanem bevezetési, működtetési és megtérülési kérdés. A Portfolio AI In Business 2026 konferencián Fodor Balázzsal, a One Solutions üzletfejlesztési szakértőjével beszélgettünk arról, hol akadnak el leggyakrabban az AI-kezdeményezések, miért ragadnak be sokszor a tesztfázi
Az Orpheus Állatvédő Egyesület szerint sok húsvéti ajándékként vásárolt nyúl és kiscsibe az ünnepek után gazdátlanul végzi, ezért felelős döntésre kérik a családokat.
A társaság maradéktalanul teljesítette a korábban vállalt, összesen 100 millió dollár értékű befektetési kötelezettségét – közölte a cég a BÉT honlapján.
A Magyar Államkincstár megkezdi a folyósítását annak a mintegy 7 milliárd forint összegű nemzeti tejtámogatásnak, aminek keretében több mint 2100 tejtermelő gazdaság juthat forráshoz.
Egy hét alatt 70 milliárd forintért vettek magyar lakossági állampapírokat a befektetők, nem számítva a statisztikában nem szereplő Babakötvény és Euró Magyar Állampapír értékesítését – derül ki az Államadósság Kezelő Központ adataiból. A befektetői kedv továbbra is alacsonynak mondható, miközben a fix kamatozású papírok teljesen uralják a piacot,
Trump állítólagos váratlan iráni tárgyalásai igencsak felkavarták a piacot, miközben a háborús feszültség tovább fokozódik. Merre robbanhat vajon a Bitcoin puskaporos hordó? Esetleg a diplomáciai csata hozza el az áttörést? A világpolitika legforróbb pontján, az iráni tárgyalóasztaloknál dőlhet el a kriptovaluták és a Bitcoin rövid távú sorsa. Mikö
A lap többek között emlékeztetett a miniszterelnök vejének korábbi résztulajdonában álló Elios esetére, amiben az OLAF 43,7 millió euró visszafizetését javasolta.
Ha egy vállalkozás főtevékenységét vidéken végzi, ugyanakkor Budapesten melléktevékenységként ingatlan-bérbeadással is foglalkozik, az iparűzési adó alapját milyen módon szükséges megosztani a két település között? – kérdezte olvasónk. Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 26,3, a nettó átlagkereset 28,0, a reálkereset pedig 25,4 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az űr a tudománynak is a határterületét jelenti, a legfejlettebb, leginnovatívabb kutatások sokszor itt zajlanak – mondja Jakab Roland. A HUN-REN vezérigazgatója szerint nem véletlenül mondja az amerikai a számára érthetetlen dolgokra, hogy az „rocket science”, ha pedig egy ország ért a rocket science-hez, sikeres az űrkutatásban, akkor arról könny