Hírarchívum - Gazdaság - 2026 március

2026. március 3. kedd

márc. 3
18:15
Van bőven ebből a húsból, mégis alig esszük: miért nem kell itthon? (Agrárszektor)
Kiállítási megjelenésekkel, roadshow állomásokkal és kóstoltatásokkal folytatódik tovább a „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány. Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló több éves promóció aktuális eseményeiről, és a hazai halágazat kihívásairól és lehetőségeiről tartottak sajtótájékoztatót a Sirha Budapest nemzetköz
márc. 3
18:21
Zokogni kezd, ha meglátja, mi történt a forint árfolyamával (Menedzsment Fórum)
Borzasztó napja volt a forintnak.
márc. 3
18:21
Végre kézre kerítették a régóta keresett háborús bűnöst: három cinkosa is a bíróság elé áll (Pénzcentrum)
Belgiumban négy embert vettek őrizetbe, közülük hármat előzetes letartóztatásba helyeztek egy olyan nemzetközi nyomozás keretében, amely emberiesség elleni bűncselekmények és háborús bűnök gyanúját vizsgálja a kameruni szakadár Ambazónia Védelmi Erőivel összefüggésben. A hatóságok szerint Belgiumból pénzt gyűjthettek fegyvervásárlásra, amelyeket a
márc. 3
18:21
Seal újra Budapesten: Grammy-díjas világsztár érkezik az MVM Dome-ba (vg.hu)
Tizenöt év után újra Budapesten lép fel Seal. A Grammy-díjas világsztár az MVM Dome-ban ad koncertet.
márc. 3
18:33
Ez már a forint horrorfilmje: nézze csak, mennyiért adják az eurót! (Privátbankár)
Nagyot gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon és veszteségbe fordult az év eleji kezdéshez képest.
márc. 3
18:33
NAV-tájékoztató a külföldi utasnak értékesített termék áfamentességéről (Adózóna)
Az áfatörvény – a héa-irányelvben (2006/112/EK irányelv) foglaltakkal összhangban – az export adómentességek körében külön szabályozást tartalmaz az olyan termékértékesítés adómentességére, amelynél a beszerző külföldi utas, és a termék a külföldi utas személyi vagy útipoggyászának részeként hagyja el az Európai Unió területét.
márc. 3
18:33
Hirtelen felfüggesztette járatait a legendás magyar utazási iroda, hazahozzák a nyaralókat (Portfolio)
Az Ibusz a Facebook-oldalán jelentette be, hogy az ománi helyzetre hivatkozva felfüggesztette az Ománba közlekedő charterjáratait, a Salalah térségében tartózkodó 189 utast pedig legkésőbb pénteken hazaszállítják Budapestre
márc. 3
18:33
A románok szenvednek, de van, aki egyszerűen csak nevet a megszorításokon: nálunk is így történne (vg.hu)
Duplán fizetik meg a "bezzeg" árát, a pénzük éhes és hatalmas zsebekbe vándorol.
márc. 3
18:35
Ukrajna váratlanul bevallotta, hogy orosz olajat pumpált a Barátság vezetékbe: hihetetlen sztorival álltak elő – még csak most keresik a hibát (vg.hu)
A javítás költsége és ideje állítólag még felmérés alatt áll.
márc. 3
18:39
Elemző: 700 forintos benzinár is jöhet az iráni háború miatt (Infostart)
Az iráni háborús helyzet hatására emelkedésnek indult a nyersolaj és a földgáz ára. Ha a konfliktus elhúzódik, akkor tartósan magas maradhat az árszint. Ez a tényező, valamint a forint gyengülése és a dollár erősödése azt okozhatja, hogy itthon jelentősen emelkedhetnek a következő hetekben az üzemanyagárak – mondta az InfoRádióban Mohos Kristóf, a
márc. 3
18:39
Durván ráfizetett, aki ma ezekbe fektette a pénzét a Budapesti Értéktőzsdén (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4685,21 pontos, 3,74 százalékos csökkenéssel, 120 688,04 ponton zárt kedden. Az árfolyamok aktuális alakulása nyomon követhető a Pénzcentrum árfolyam oldalán is.
márc. 3
18:39
Az iráni háború sem jelent mentsvárat az orosz gazdaságnak – az olajrali ellenére romokban a költségvetés (vg.hu)
Az orosz költségvetés problémáit azonban több okból sem tudja megoldani a piaci rali.
márc. 3
18:45
Kitálalt a Mol: ezzel bizonyítják, drágább a horvát útvonal, mint a Barátság-vezeték (Pénzcentrum)
A Janaf jelenleg több mint háromszoros áron számolja a tranzitdíjat, mint a szomszédos, trieszti kikötőből induló és Németországon át Bécsig vezető TAL vezeték üzemeltetője - közölte a Mol kedden.
márc. 3
18:45
Az Ai kilépett a chatablakból: 2026-ban már helyettünk foglal, vásárol és dönt (KKV Magazin)
A mesterséges intelligencia új szintre lépett: 2026-ban az agentic Ai modellek váltják fel a hagyományos, statikus „kérdezz–felelek” alapú chatbotokat. A technológia nemcsak a marketinget és az ügyfélszolgálatot formálja át, hanem az online vásárlás, a keresés, a szolgáltatásfoglalás és az üzleti adatkezelés teljes ökoszisztémáját is – derül ki a J
márc. 3
18:45
Amikor a fogadásod nyer, pénzt mégse kapsz: így kerülte meg a kifizetést a Kalshi (BitcoinBázis)
A predikciós piacok egyre népszerűbbek, különösen a politikai eseményekkel kapcsolatos spekulációk. Így van ez a Kalshi nevű platformmal is, amelyen arra lehetett fogadni, hogy az iráni legfelsőbb vezető, Ayatollah Ali Khamenei megbukik-e vagy sem: meghalt. A platformon fogadók többsége azt várta, hogy a fogadásaik teljesen mértékben kifizetésre ke
márc. 3
18:45
Első lépés a közös felelősség felé: 500 férfi számára teszi elérhetővé a felkészülést a BabyBloom (Helló Sajtó!)
A Nemzeti Termékenységi Program 2026 a BabyBloom független, vállalati társadalmi felelősségvállalási (CSR) kezdeményezése, amely a leendő édesapák tudatos felkészülését helyezi a középpontba. A vállalat 500 darab férfi változatú készítményt tesz elérhetővé térítésmentesen.
márc. 3
18:45
Friss hír érkezett az új Vészhelyzet sorozatról (Médiapiac)
Komoly sikert hozott a Vészhelyzet Pittsburghben című sorozat az HBO-nak. Olyannyira, hogy még véget sem ért a második évad, már a harmadiknak is zöld utat adtak. A széria főhőse, Noah Wyle a kulisszák mögé is bepillantást engedett.
márc. 3
18:45
Tényleg nagyot bukhat az a gazda, aki túl takarékosan termel? (Agrárszektor)
A 2026-os szezon elején a hazai mezőgazdaság jelentős gazdasági nyomás alatt áll: az alacsony világpiaci árak és a magas termelési költségek erősen szűkítik a gazdák mozgásterét. A zöldségágazatban a tavalyi túltermelés miatt sok esetben az árak még a ráfordításokat sem fedezték, sőt előfordult, hogy az áru értékesítetlen maradt. Mindeközben a szél
márc. 3
18:51
Olajból van tartalék, műtrágyából nincs: Csapdába sétált a világ mezőgazdasága (Agroinform)
Meredeken emelkednek a nitrogénműtrágyák árai, miután a közel-keleti konfliktus eszkalálódása veszélybe sodorta a Hormuzi-szoroson áthaladó szállításokat.
márc. 3
18:51
Bővül az energiatárolói kapacitás az ALTEO-nál (Öko-drive)
Balatonberényben és Tereskén összesen több mint 21 megawatt teljesítményű kapacitás létesül uniós forrás bevonásával.
márc. 3
18:53
Egy szempillantás alatt a megduplázódhat a gázolaj ára (Agroinform)
A Közel-Keleten kialakult helyzet nyomán a Hormuzi-szoros tankerforgalma szinte megállt, ami azonnali árreakciót váltott ki a nemzetközi olaj- és földgázpiacon.
márc. 3
19:09
Nagyot gyengült kedden a forint (ProfitLine)
Nagyot gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon és veszteségbe fordult az év eleji kezdéshez képest.
márc. 3
19:09
Vége a forint menetelésének? Brutálisat gyengült ma a magyar pénz (Pénzcentrum)
Nagyot gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon és veszteségbe fordult az év eleji kezdéshez képest. Az árfolyamok aktuális alakulása nyomon követhető a Pénzcentrum árfolyam oldalán is.
márc. 3
19:15
Az állati egészség védelme az emberi egészség első védvonala (Magyar Mezőgazdaság)
Négy év, 3,3 milliárd forint támogatás, több mint 80 kutató és oktató, 42 PhD-hallgató, több tízezer vizsgálati eredmény és olyan tudományos-innovációs teljesítmény, amely nemcsak az állattartókat, hanem a teljes társadalmat érinti.
márc. 3
19:27
Négy száraz év után jött a fordulat: kiderült, mit mértek idén februárban Magyarországon (Portfolio)
Az idei február szokatlanul enyhe volt Magyarországon, miközben a csapadék mennyisége négy nagyon száraz év után végre elérte a sokéves átlagot - írta meg a HungaroMet.
márc. 3
19:39
Őrület, milyen drága a paradicsom sok piacon: ennyiért árulják (Agrárszektor)
Lengyelországban továbbra is drága a belföldi hajtatott paradicsom. A 2023-as évben megtört a lengyel hajtató ágazat növekedése, ami azóta is magas árszintet eredményez a téli időszakban.
márc. 3
19:45
Rekordévet zárt a PC-s játékpiac 2025-ben (Mínuszos)
A Sensor Tower jelentése szerint a mobil játékpiac stagnált, miközben a PC és a konzol
márc. 3
19:45
1000 növény egy nap alatt: Miyawaki minierdő született Veszprémben (Helló Sajtó!)
Veszprémben, a "Nemzeti Faültetés Napja 2026" alkalmából 250 négyzetméteren hoztak létre egy Miyawaki minierdőt, ahol 1000 növényt ültettek el önkéntesek bevonásával. A projekt célja a városi zöldfelületek fejlesztése, a biodiverzitás növelése és a városi hősziget-hatás csökkentése.
márc. 3
19:51
Barátság vezeték: már az EU is kivizsgálná, mi történt pontosan? (Privátbankár)
Az ukránok nem adták be a derekukat.
márc. 3
19:51
Ketyeg az óra: mindössze 5 napja van a gazdának, ha észleli a vadkárt (Agroinform)
Vadkármegelőzés tavasszal: határidők, terepszemle, villanypásztor, KAP-támogatások és mezei pocok elleni védekezés.
márc. 3
20:09
A közművelődés területén működő szervezetek számára hirdet pályázatot a KIM (ProfitLine)
Már lehet pályázni a Minősített Közösségi Színtér Címre, a Minősített Közművelődési Intézmény Címre és a Közművelődési Minőség Díjra - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára kedden a Facebook-oldalán.
márc. 3
20:15
Erdeink színes világa (Magyar Mezőgazdaság)
Hazánk területét nem csupán füves társulások borítják, hanem különféle fás növénytársulások is színesítik. Ezek számbavétele és megfigyelése azért is különösen fontos, mert nagymértékben gazdagítják a biodiverzitást.
márc. 3
20:27
Százból huszonnyolc magyar hagyná, hogy az agya közvetlenül kapcsolódjon az internethez (Márkamonitor)
Mesterséges intelligenciával (Mi) vezérelt implantátumok, a bűnözést előre megjósolni képes, Mi-alapú biometrikus rendszer, Mi-alapú nyelvtanulást segítő applikációk. Ez csak három az utóbbi években bemutatott és használatban már jól vizsgázott innovációk közül, melyek célja, hogy jobbá tegyék az életünket. Vajon hogyan vélekednek a mesterséges int
márc. 3
20:33
Elhízás Világnapja: a stigmatizáció miatt sokan nem mernek orvoshoz fordulni (Márkamonitor)
Az elhízás napjainkban már nem csupán egyéni probléma, hanem súlyos társadalmi, egészségügyi és gazdasági kihívás. A számok riasztóak: Magyarországon több mint 5,5 millióan élnek súlytöbblettel, a lakosság közel egynegyede pedig elhízással. A vezető hazai és nemzetközi orvosszervezetek egybehangzó álláspontja szerint az obezitás egy krónikus, progr
márc. 3
20:39
Díjat nyert az Erste (MMonline)
A hazai ingatlanpiac egyik legjelentősebb szakmai díjával ismerték el az Erste Ingatlan Alapok több mint két évtizedes, stabil és értékteremtő működését a 2026-os Real Estate Awards gálán. Az elismerés a társaság piacvezető szerepét, fenntarthatósági törekvéseit és következetes üzleti teljesítményét igazolja.Az Erste Ingatlan Alapok Magyarország me
márc. 3
20:39
Feketelistára kerülhet ez a csirkehús: kitiltanák az Eu-ból? (Agrárszektor)
Az európai baromfitermelők 95 százalékát képviselő Avec arra kéri az uniós intézményeket, hogy elővigyázatossági alapon függesszék fel a baromfitermékek kínai importját, miután egy uniós bizottsági audit súlyos hiányosságokat tárt fel a kínai exportot megalapozó hatósági ellenőrzési rendszerben - írta a poultryworld.net.
márc. 3
21:09
Az Országgyűlés elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal 2025-ös beszámolóját (ProfitLine)
Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2025. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolóját. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a bizottsági ülésen kiemelte: „Megvédjük a fogyasztókat, támogatjuk a nemzetgazdasági folyamatokat és együttműködünk a jogkövetés
márc. 3
21:09
Szélsőséges ökológiai igényű rózsák (Magyar Mezőgazdaság)
Ha a rózsák klímatoleranciájáról szeretnénk némi képet kapni, mindenekelőtt érdemes szemügyre venni mind a vad, mind a kerti rózsák világszintű elterjedtségét.
márc. 3
21:15
Gyanús csomagok lepik el az országot: ezt csináld, ha te is kaptál (Pénzcentrum)
Az elmúlt hetekben egyre többen számolnak be arról, hogy olyan csomagot kaptak, melyet nem is rendeltek meg. Bár elsőre akár szerencsés véletlennek is tűnhet a váratlan küldemény, a háttérben gyakran egy kifinomult online csalási forma, az úgynevezett brushing scam állhat - figyelmeztetnek kiberbiztonsági szakértők.
márc. 3
21:39
Telefonon egyeztetett az orosz és az iráni külügyminiszter (ProfitLine)
A közel-keleti válságról tárgyalt telefonon Szergej Lavrov orosz és Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter - közölte kedden a moszkvai diplomáciai tárca.
márc. 3
21:39
Gyorsan megtérülhetnek a családi vállalkozások beruházásai (MMonline)
A kihívásokkal teli és gyorsan változó gazdasági környezet új ajtókat nyithat meg a családi tulajdonban lévő vállalkozások előtt. A vállalkozások egyik fő jellemzője, hogy hosszú távon gondolkodnak, stabil értékrenddel rendelkeznek és rugalmasan hoznak döntéseket – így jó helyzetből indulnak ahhoz, hogy kihasználják a technológiai fejlődésből eredő
márc. 3
21:51
Ez elképesztő! Pár korty ebből a gyümölcsléből csökkenti a koleszterinszinted! (Agroinform)
Ez a reggeli gyümölcslé természetes módon támogatja a koleszterinszinted csökkenését! Fedezd fel, hogyan segíthet ez a szívbarát ital a mindennapokban.
márc. 3
22:09
A Polgári Bank ügyfelei mától a MagNet Bank közösségének tagjai (ProfitLine)
Sikeresen lezárult a Polgári Bank Zrt. állományának átruházása a MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.-re. 2026. február 28-tól a Polgári Bank érintett ügyfelei automatikusan a MagNet Bank ügyfeleivé váltak. A mindennapi bankolás zavartalan: a számlaszámok és a szerződéses feltételek változatlanok maradnak, a digitális szolgáltatások pedig a MagNet kor
márc. 3
22:39
Nemzetközi áttörésre készül a magyar fejlesztésű Aida alkalmazás (ProfitLine)
Nemzetközi sikert remél az Aida (Artificial Intelligence Data Assistant) kiskereskedelmi döntéstámogató rendszertől fejlesztője, a Laurel Kft. az első piaci visszajelzések alapján.
márc. 3
23:09
Fontos jogszabályváltozások: bizonyos fogyasztói jogok ezentúl KKV-kra is kiterjednek (ProfitLine)
Fogyasztói jogokat kapnak a mikro-, kis- és középvállalkozások több jogszabály-módosításának köszönhetően – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. Márciustól a kötelező jótállás alá eső fogyasztási cikkekre vonatkozó szabályok is kiterjednek az érintett cégekre, ami számos új kötelezettséget ró a kiskereskedőkre.
márc. 3
23:27
Így reagált a Groupama a közel-keleti helyzetre (Azenpenzem)
A Groupama Biztosító több száz ügyfele rekedt külföldön a közel-keleti események miatt. A biztosító közleményben tudatta, hogy azoknak az utasbiztosítását, akik a háború miatt kint rekedtek, automatikusan és többletdíj nélkül meghosszabbítja a hazaérkezésükig, vagy addig, amíg nem javul az adott ország vagy tranzitország biztonsági besorolása – írj
márc. 3
23:39
Ey: jelentősen módosulhat 2027-től az állami támogatások uniós szabályozása (Üzletem)
Az Európai Bizottság az állami támogatási szabályok átfogó reformjára készül: az ún. csoportmentességi rendelet tervezett módosítása egyszerűbb hozzáférést, nagyobb rugalmasságot és kevesebb adminisztrációt ígér a vállalatok számára, az ösztönzők pedig erősebb hatást érhetnek el.
márc. 3
23:57
Fogyasztói jogokat kaptak a kkv-k, új kötelezettségek terhelik a kiskereskedőket (Üzletem)
Fogyasztói jogokat kapnak a mikro-, kis- és középvállalkozások több jogszabály-módosításának köszönhetően – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. Márciustól a kötelező jótállás alá eső fogyasztási cikkekre vonatkozó szabályok is kiterjednek az érintett cégekre, ami számos új kötelezettséget ró a kiskereskedőkre.

2026. március 4. szerda

márc. 4
0:09
Hortay Olivér az Arénában: két módon is súlyosan roncsolódik most a világ olajellátása (Infostart)
A Hormuzi szoros kiesése a nemzetközi olajpiaci útvonalakból nagy érvágás, de legalább ennyire komoly probéma, hogy a megtámadott Irán válaszcsapásként a környező országok infrastruktúráját támadja – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Hortay Olivér közgazdász, a Századvég Konjuktúrakutató Zrt energia- és klímapolitikai üzletágvezetője.
márc. 4
0:09
Egyre többen törlik ChatGPT-t az Egyesült Államokban (Kreatív Online)
Inkább az Anthropic Claude-ot választják a felhasználók.

Keresés