Januárban a havazások is visszafogták az autópiacot, februárban azonban jelentős növekedés volt megfigyelhető az érdeklődések számában a Használtautó.hu-n, ráadásul a tavalyi évhez képest is sokkal többen érdeklődnek a járművek iránt. Az SUV-k különösen népszerűek, miközben a ferdehátúak népszerűsége ha nem is rohamtempóban, de fokozatosan csökken
Március 4-én elöntötte Szombathelyet a jég. Noha nemrég hó fehérítette a tájat, csütörtök estére jégeső borította be az utcákat, kerteket - írta meg az Időkép.hu.
Az Egyesült Államok kedvező katonai helyzetben van az iráni konfliktusban, jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán Washingtonban. A Fehér Házban tartott energiapolitikai rendezvény elején arról beszélt, hogy az amerikai erők jelentős sikereket értek el az elmúlt napokban.
Csütörtökön is a közel-keleti háború által okozott pánik az úr a devizapiacokon, azaz folytatódik a dollár erősödése és a régiós devizák gyengülése. Mindez a piaci válságok idején megnövekedett likviditásigénnyel van összefüggésben, amely globális menedékdeviza szerepe miatt dollárvásárlásra kényszeríti a befektetőket. A pozíciózárások mellett azon
Kevesen kerülnek húszévesen Forbes-címlapra. Kertész Domokosnak sikerült: a Resoloon alapítójaként magaslégköri ballonokkal hívta fel magára a figyelmet.
A Rednote (kínai nevén Xiaohongshu) több, Justin Sunhoz köthető felhasználói fiókot elérhetetlenné tett. A hír azért kapott nagyobb figyelmet, mert a Rednote-ot sokan kínai Instagramként emlegetik, és az utóbbi hónapokban a nyugati felhasználók egy része is elkezdte felfedezni magának, különösen a TikTok amerikai jövőjével kapcsolatos bizonytalansá
Márciustól már a MagNet Bank is 3 százalék alá, egészen pontosan 2,80-ra vitte le az Otthon Start hitel éves kamatát. Itt egy gyűjtés, hol mekkora kamatra érhető el az államilag támogatott hitel.
A sorozatot közzéadó Netflix váratlan lépése miatt többen lemaradhattak a Bridgerton család 4. évada utolsó epizódjának legjobb jelenetéről, főleg, ha nem voltak kíváncsiak a stáblistára.
Kicsit gyorsult a kiskereskedelmi forgalom 2026 elején, komoly elstartolásról egyelőre nem beszélhetünk, de az irány egyértelműen pozitív. Éves összevetésben kiemelkedik a csomagküldő forgalom növekedése, de több üzemanyagot is vettünk.
85 millió évvel ezelőtt a mai Bakony területén egy különleges, szárazföldi krokodil, a Doratodon carcharidens garázdálkodott. Ez a kis termetű ragadozó pengeszerű fogakkal és dinoszauruszszerű koponyával rendelkezett, életmódja pedig eltért a mai krokodilokétól. A frissen felfedezett koponya alapján most először rajzolták meg teljes alakját.
Az Erste 2026. május 5-i hatállyal megemeli a vállalkozói bankszámlák díjait a KSH által közzétett, 4,4 százalékos tavalyi éves inflációval – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ugyanakkor van olyan díj is, amelyik idén jelentősen csökken az Ersténél, vagy változatlan marad. Ezzel minden nagybank közzétette a tavasztól érvé
Kína 2026-ra 4,5–5 százalékos GDP-növekedési célt tűzött ki, ami 1991 óta a legalacsonyabb hivatalos cél. Ez hallgatólagos elismerése annak, hogy kifulladóban van az a növekedési modell, amely évtizedeken át hajtotta az ország gazdasági felemelkedését, miközben Peking továbbra sem kíván érdemben a belső fogyasztás ösztönzésére átállni - tudósított
A Volkswagen üzemi tanácsának elnöke, Daniela Cavallo a wolfsburgi üzemi gyűlésen élesen bírálta az Audi és a Porsche önállósodási törekvéseit, és a vállalatvezetéstől ezek "márkaegóizmusának" visszaszorítását követelte, miközben először mutatták meg a kilencedik generációs, teljesen elektromos Golf sziluettjét - közölte az Autohaus. A szektor l
A világ második legnagyobb gazdasága jelentős problémákkal küzd, alig költenek a háztartások. Ennek ellenére a kínai kormány a fogyasztás felpörgetése helyett más területekre fókuszál.
François Villeroy de Galhau, a Francia Nemzeti Bank elnöke és az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsának tagja szerint a közel-keleti konfliktus ellenére sincs ok az irányadó kamatok emelésére, és a pénzügyi stabilitás nincs veszélyben.
Az Artisjus új podcastet indít Szinger–Songwriter címmel, amelynek műsorvezetője dr. Szinger András főigazgató. A március 4-én induló sorozat házigazdája minden epizódban egy-egy dalszerzővel beszélget a zenei világ történéseiről, pályájuk fontos dilemmáiról és közös kapcsolódási pontokról, egyszerre szakmai és személyes kérdésekről. A négy részes
Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde piacán, miután a vezető részvények szerdán jelentős emelkedéssel zártak. A BUX index 3184,25 ponttal, 2,64 százalékkal nőtt, így 123 872,29 ponton fejezte be a napot.
A klímaváltozás nemcsak felmelegíti a bolygót, hanem egyre gyakrabban indít el földcsuszamlásokat és szökőárakat, amelyek túlmutatnak a helyi természeti katasztrófákon.
Kína felfüggesztette a benzin- és gázolajexportot, miután a Perzsa-öbölben kialakult fegyveres konfliktus megbénította a világ egyik legfontosabb kőolajtermelő térségéből érkező szállításokat. A lépés illeszkedik ahhoz az ázsiai trendhez, amelynek célja a belföldi ellátás elsődlegességének biztosítása - írja a Bloomberg.
Bár 2026 elején a lakosság jelentős része számíthat egyszeri juttatásra vagy fizetésemelésre, a tapasztalatok szerint a növekvő bevételek ritkán alakulnak át automatikusan tartós megtakarítássá. A szakértők rámutatnak: a jelenség hátterében nem pénzügyi, hanem pszichológiai okok, elsősorban a mentális könyvelés és az életszínvonal észrevétlen emelk
2026. januárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,0, naptárhatástól megtisztítva 3,5 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 1,2, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 4,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 5,7 százalékkal bővült az értékesítés naptárhatástó
Kína felfüggesztette a benzin- és gázolajexportot, miután a Perzsa-öbölben kialakult fegyveres konfliktus megbénította a világ egyik legfontosabb kőolajtermelő térségéből érkező szállításokat. A lépés illeszkedik ahhoz az ázsiai trendhez, amelynek célja a belföldi ellátás elsődlegességének biztosítása - írja a Bloomberg.
Az idén januárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint kereken 3, naptárhatástól megtisztítva pedig 3,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Megismétlődött tehát a tavaly decemberi dinamika. Annyi a különbség, hogy az élelmiszereknél még az akkorinál is csekélyebb a növekedés.
Kritikus ponthoz közeledik a magyar zöldség-gyümölcs ágazat: csökken a termőterület és a termelés, miközben az import egyre nagyobb szerepet kap a hazai piacon.
A HUN-REN Wigner FK kutatói új, univerzális és praktikus módszert javasoltak a kvantumos összefonódottság desztillálására, amely kulcsfontosságú a kvantumkommunikáció és kvantumszámítás területén. Az eljárás nyolc bemenő kvantumbit-párból közel tökéletes Bell-párt állít elő, előrelépést jelentve a korábbi technikákhoz képest.
2026. januárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,0, naptárhatástól megtisztítva 3,5 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 1,2, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 4,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 5,7 százalékkal bővült az értékesítés naptárhatástó
Az Associated Press amerikai hírügynökségnél kialakult vita jelzi, hogy a mesterséges intelligencia gyors térnyerése nemcsak a technológiai szektort, hanem a hagyományos újságírást is alapjaiban kezdi átalakítani.
A tavalyinál nagyjából 10 százalékkal lehetnek magasabbak az úgynevezett valorizációs szorzók, amelyeket a 2026-ban nyugdíjba vonulók esetében kell alkalmazni a járandóságuk kiszámítása során; ez biztosítja azt, hogy a keresetekből számított nyugdíj megőrizze a reálértékét. A pontos táblázat a tavasz derekára várható.