A brit nyugdíjszakmai szervezetek nyíltan szembeszálltak a kormány azon törekvésével, hogy törvényben írja elő a nyugdíjcélú megtakarítások nemzeti célkitűzéseket szolgáló befektetését. Az üzletági szereplők követelik az úgynevezett kötelező eszközallokációs rendelkezés visszavonását a nyugdíjtörvény-javaslatból – írja a Financial Times. Tavaly az
Évek óta visszavonultan él Jim Carrey, aki ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt. A legendás színész most a párizsi César-díjátadón vett át életműdíjat, a megjelenése után pedig ismét előkerültek azok a történetek, amelyek magyarázatot adhatnak arra, miért választotta a magányos életet.
A magyar mezőgazdaság kibocsátása 2025-ben meghaladta a 4400 milliárd forintot, ami 6,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A növekedést azonban nem a termelés bővülése, hanem az árszínvonal közel 9 százalékos emelkedése magyarázza, miközben a termelési volumen valójában 2,6 százalékkal visszaesett. A szélsőséges időjárás főként a növényterme
Az irodai dolgozó nők közel kétharmada (66%) szerint a rugalmas munkavégzés kulcsfontosságú a karrierépítés szempontjából. Ugyanennyien gondolják úgy, hogy a rugalmas munkavégzés pozitívan befolyásolja az előrelépést – ez az arány különösen az ezredfordulósok (79%) és a Z generáció körében (76%) kiemelkedő. A válaszadók 77 százaléka nem tartja való
Egyenes ági rokonok között az öröklés Magyarországon illetékmentes, nem kell közterhet fizetnünk, ha a szüleink után öröklünk. A helyzet azonban bonyolódik, ha nemzetközi elem kerül az öröklésbe: akár a gyerekek külföldön élnek, akár a hagyaték egy része külföldi vagyonban áll.
Dr. Harcsa Marietta, a Növénydoktor Kft. ügyvezető-tulajdonosa, húsbavágó példákkal szemléltette: a bonyolult adminisztrációs követelmények teljesítése ma már elképzelhetetlen a digitális készségek hatékony alkalmazása nélkül.
Hiába a téli fagy, a kártevők a hó alatt is túlélték. Az alábbiakból kiderül, mikor és milyen hatóanyagokkal (réz, kén, olaj) érdemes elkezdeni a védekezést, hogy idén is bőséges legyen a termés.
A modern repülőgépek navigációs eszközei és fejlett szenzorai rendkívüli pontossággal meg tudják határozni a repülő pozícióját és mozgását, a közeledő veszélyekről – más repülőgépekről, drónokról, madárrajokról vagy váratlan akadályokról – azonban semmit nem mondanak. A repülésbiztonság növelése érdekében a HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelmé
Közismert, hogy egyenes ági rokonok között az öröklés Magyarországon illetékmentes, azaz nem kell közterhet fizetnünk, ha a szüleink után öröklünk. A helyzet azonban bonyolódik, ha nemzetközi elem kerül az öröklésbe: akár a gyerekek külföldön élnek, akár a hagyaték egy része külföldi vagyonban áll. Ilyenkor gondos tervezés kell ahhoz, hogy nehogy e
Varga Mihály csütörtökön Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján arról beszélt, hogy a jelenlegi geopolitikai és gazdasági környezetben a pénzügyi stabilitás kiemelt szerepet kap a jegybank politikájában.
Március 4-én, a Digital Forumon osztották ki a Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által alapított Sportmarketing Diamond Awards elismeréseit. A tematikus marketingszakmai díj a hazai sportmarketing területének legkiemelkedőbb projektjeit és szereplőit díjazza. A zsűri döntése értelmében a Cofidis, a Szerencsejáték Zrt. és a Hydro Fe
A Hun-Ren Sztaki kutatói megtanítják a repülőgépeket arra, hogy kamerák és intelligens képfeldolgozás segítségével lássák környezetüket és reagáljanak rá.
A kora tavaszi időszakban – amikor a talaj még hideg, a nappal–éjszaka hőingás nagy, és nem ritkák a visszahűlések – a repce és a kalászosok tápanyagellátásának legnagyobb kihívása sokszor nem az, hogy nincs elegendő tápanyag, hanem az, hogy a növény mennyire képes azt felvenni és azonnal hasznosítani.
Az állam kétszer is kifizette a kecskeméti egyetemnek a fejlesztést, miután elsőre a pénz egy részét az MNB-alapítvány vagyonkezelőjének adták, ami pedig eltőzsdézte.
Az energiabiztonság, a vállalkozóbarát adórendszer és a gazdaságfejlesztési források hatékony szétosztása határozza meg egy ország versenyképességét, a kormány ebben a háromszögben gondolkodik - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitó 2026 rendezvényén Budapesten.
Az Auchan Retail a 2025-ös üzleti évben a kilábalás első komolyabb jeleit mutatta egy rendkívül nehéz időszak után. Bár a vállalat két legnagyobb piacán még mindig csökkentek az eladások, a csoport egészének árbevétele nőtt, jövedelmezősége pedig érezhetően javult - számolt be a Retail Detail.
A Waberer’s Csoport sikeresen zárta a Magyar Posta Biztosító Zrt. kisebbségi tulajdonosának kivásárlását, és 100%-os tulajdonrészt szerzett a biztosítóban - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A nemzetközi nőnap előtt különösen látható, hogy az AI nemcsak technológiai, hanem hozzáférési és készségbeli kérdés is. Török Balázs 2025-ös, 1082 fős kutatása szerint a magyar vállalatok 70%-a támogatja az AI munkahelyi használatát, ugyanakkor a nők alacsonyabb arányban jutnak céges AI-előfizetéshez. A képzési hiány és a széttöredezett hozzáférés
Az Európai Bizottság közzétette a Safety Gate éves jelentését. A veszélyes, nem élelmiszer jellegű termékeket nyomon követő gyorsriasztási rendszerben 2025-ben rekordszámú, 4671 riasztást regisztráltak. Ez 13 százalékos növekedés az előző évhez képest, és több mint kétszerese a 2022-es értéknek.
Három új színész csatlakozik az HBO Trónok harca-univerzumához tartozó A Hét Királyság lovagja második évadához. A sikeres első szezon után a készítők már a folytatáson dolgoznak, amelyben több új karakter is fontos szerepet kap.
Mintegy 400 ezer tonna indiai basmati rizs vesztegel a kikötőkben és tranzitban. Ennek oka, hogy az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadása nyomán a konténeres fuvardíjak több mint a duplájukra nőttek, így a közel-keleti térségbe irányuló exportügyletek gyakorlatilag leálltak - írta meg a Reuters.
Ma már egyre több hazai vállalkozás foglalkozik a Scope 3 mutatóival, vagyis azzal, hogy mennyi a teljes, a beszállítóit is lefedő közvetett üvegházhatású gázkibocsátása. A kisebb vállalkozások is számolják ezen értékeiket, ugyanis egyre több nagyvállalat tűz ki olyan vállalásokat, amelyeket csak akkor tud teljesíteni, ha a beszállítói körét is bev
Lengyelország kitart korábbi álláspontja mellett, miszerint stabil költségvetés és tisztességes verseny nélkül sérülhet az európai gazdák jövedelmi biztonsága.
A közel-keleti feszültségek kiéleződése komoly zavarokat okoz a nemzetközi légi közlekedésben: több nagy légiforgalmi csomópont bezárt, a jegyárak meredeken emelkednek, az utazók pedig alternatív útvonalakat keresnek. A helyzet a horvát turizmust is érinti, bár Zágráb viszonylagos ellenálló képességre számít - számolt be a Croatia Week.
Látványos élénkülést mutat a zártkerti ingatlanok piaca 2026 első negyedévében: az Otthon Start Program kiterjesztése és a 3 százalékos fix kamatozású hitel lehetősége véget vetett a külterületi házak korábbi árhátrányának, azonnali, 12-18 százalékos drágulást váltott ki. A korábban nehezen hitelezhető zártkertek árai rohamosan zárkóznak fel a belt
Elfogadta a román kormány a lakossági gázár hatósági korlátozásának meghosszabbításáról szóló sürgősségi rendeletet, így a háztartásoknak a következő 12 hónapban is az ársapkával védett, kilowattóránként 31 banis (23,5 forint) árat kell megfizetniük az energiahordozóért - jelentette be csütörtökön Ilie Bolojan miniszterelnök.
Február vége, március eleje jobbára napos, száraz, enyhe időt hozott, változás pedig a következő egy hét során sem várható. A talaj felszín közeli része egyre jobban szárad, a mélyebb rétegek pedig az Alföldön nagy területen nem töltődtek föl.
Egyre fontosabbak a saját márkás termékek Európa-szerte a vásárlók számára, ma már nem pusztán az olcsóbb megoldást jelentik, hanem a tudatos választást azok számára, akik a lehető legalacsonyabb áron szeretnének vásárolni, anélkül, hogy engednének a minőségből. A nyugat-európai piacokon az élelmiszer-forgalom 42 százaléka ma már saját márkás, itth
Érezhetően csökkentek a tejárak a magyar boltokban az elmúlt hónapokban: a nagy áruházláncoknál nemcsak az átlagárak mentek lejjebb, hanem egyre több látványos akció is megjelent a polcokon. Egyes UHT tejek literenként már 300 forint alatti, sőt, alacsonyabb zsírtartalomnál, bizonyos esetekben 200 forint körüli áron is elérhetők, ami jól mutatja, m
Debrecen ma már nem csupán regionális központ, hanem egyben a magyar ipar egyik legdinamikusabban növekvő fellegvára. Az előrejelzések szerint 2030-ra Hajdú-Bihar vármegyében realizálódhat a hazai ipari termelés legnagyobb hányada, a folyamat középpontjában pedig a jármű- és gépipar áll. A Portfolio Járműipar 2026 konferencia egyik kulcskérdése épp
Minden informatikai eszköz kulcsa a chip, viszont a gyártásukhoz hélium is szükséges – ennek nagy része viszont Katarból érkezik, és az ország az iráni háború miatt nehézkesen tud bekapcsolódni a világpiacra.
Százból huszonnyolc magyar hagyná, hogy az agya közvetlenül kapcsolódjon az internethez, harminchét pedig minden adatvédelmet feladna, ha ingyenes és jobb egészségügyi ellátást kapna cserébe.
A külső kereslet erősödésével párhuzamosan 2026-ban gyorsulhat a magyar gazdaság növekedése: a fogyasztás élénkülése és az új ipari kapacitások termelésbe állása új lendületet adhat a gazdaságnak. A sokat javuló inflációs kép önmagában teret engedne a további kamatcsökkentéseknek, de a napokban kibontakozó iráni háborús válság ezt erősen veszélyezt
79 dollár fölé ugrott csütörtökönként a WTI típusú nyersolaj hordónkénti ára, miután Irán azt állította, hogy rakétatalálat ért egy tartályhajót. Az olajárak ezen a héten több mint 17 százalékot emelkedtek a Hormuzi-szoros lezárása nyomán kialakult feszültségek miatt.
"A kispapíroknál" volt csak egy kis vérengzés nálunk – az iráni háborús helyzet nagy mozgásokat hozott a piacokon, így a magyar tőzsdén is. Korányi G. Tamás tőzsdei szakértőt az InfoRádió arról is kérdezte arról, hogyan alakultak a főbb papírok árfolyamai.
Prediktív analitikán alapuló, mesterséges intelligenciával támogatott üzleti és gyártástámogató szoftvert fejleszt a Neocons Zrt. és a CodeYard Kft. konzorciuma - közölte Neocons Zrt. az MTI-vel.
A 2026-os év első haltelepítésén 3 tonna háromnyaras pontyot telepített a vizekbe a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége (Kemhesz). A szövetség elnöke szerint a érintett területekre megéri napijegyet váltani, mert sehol nincs tilalom, de a halőrök fokozottan ügyelnek a szabályok betartására.