Az ilyenkor szokásosnál 7-8 Celsius-fokkal melegebb volt szombaton az országban - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán. Hozzátették: az éjszakák sok helyen fagyosak voltak, de a nappalok kifejezetten enyhék.
A hazai tulajdonú Bayer Construct Zrt. friss beruházása kétszáz új munkahelyet hoz létre Sóskúton, ami még tovább erősíti a magyar gazdaság egyik fontos pillérének számító építőipart - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a településen a tárca tájékoztatása szerint.
Az eszkalálódó közel-keleti konfliktus hétfőn pánikhangulatot idézett elő az ázsiai piacokon. A részvényindexek és egyes devizák meredeken zuhantak, miközben a Brent nyersolaj ára 25 százalékos ugrással 109 dollár közelébe emelkedett. A Hormuzi-szoros lezárása és a kitermeléscsökkentések ugyanis elhúzódó kínálati sokkot vetítenek előre.
A vadonatúj, a Warner Bros. Discovery megrendelésére készülő Harry Potter-sorozat szereplőit már tavaly tavasz óta folyamatosan jelentik be: most kiderült 21 újabb színész kiléte.
A Polymarket, a Kalshi és más előrejelző piacok viharos sebességgel hódították meg a világot, és közben hatalmas támogatást kaptak a kriptoszektorból. A Kalshi a „pénzügyek demokratizálásáról” beszél, míg a Polymarket azt hirdeti, hogy „a decentralizált blokklánc technológia használata megszünteti a központi felügyelet szükségességét, ami elősegíti
Takács Tamás, a Noack Hungary Kft. értékesítési vezetője és a Kék-Fehér-Szív Egyesület magyarországi alapítója volt, aki a takarmányozás, az élelmiszer-minőség és az emberi egészség szoros kapcsolatáról beszélt.
Öntözés nélkül ma már nem érdemes kertészkedni, a tárolási kapacitás szűk keresztmetszet, miközben a precíziós technológia térben és időben is új dimenziót nyit a termelésben.
A G7-ek pénzügyminiszterei hétfőn rendkívüli egyeztetést tartanak a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) által koordinált stratégiai olajtartalékok közös felszabadításáról. Erre azért van szükség, mert az Öböl-térségben kirobbant iráni konfliktus nyomán megugró kőolajár már a világgazdaság stabilitását fenyegeti - írta meg a Financial Times.
A Nők Lapja nőnap alkalmából négy különböző pályán sikeres hazai hírességet kérdezett arról, milyen ma nőnek lenni. Dr. Orsós Zsuzsanna, Jakupcsek Gabriella, Mautner Zsófi és Törőcsik Franciska meséltek arról, hogy milyen kihívásokkal és előnyökkel jár a női lét, hogyan változott az elmúlt évtizedekhez képest, és mi ad örömöt a hétköznapokban?Nőnek
Elszállt az olajár hétfő reggelre az olajár, az ázsiai tőzsdéken jelentős eséseket látni, a Nikkei több mint 5 százalékot zuhant, Dél-Koreában még a kereskedést is fel kellett függeszteni 20 percre és Európában is komoly mínuszokkal indulhat a nap. Az olajár emelkedését és a tőzsdei esést mérsékelte, hogy Szaúd-Arábia szokatlan módon, spot piaci te
Gyengült a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest. A közel-keleti háború miatt megugrottak az olajárak, a dollár erősödött, ez a két tényező áll a háttérben. Ha a forint továbbra is ilyen tempóban gyengül, készülhetünk a 400-as euróra.
A klasszikus piaci logika szerint egy nagy geopolitikai konfliktus növeli a menekülőeszközök árát. A február 28-án kezdődő iráni háború kitörése óta azonban csak az olaj és a dollár emelkedett, míg az arany visszafogottan reagált. Az amerikai-izraeli légicsapások, amelyekben Irán legfelsőbb vezetője is életét vesztette, és amelyek a világ olajker
A tudatosság nem luxus, hanem a hosszú távú szakmai és magánéleti siker egyetlen járható útja. Nem csak a nők birkóznak azzal a dilemmával, hogy karrier vagy család, mindenesetre önostorozás nélkül sokkal többre mennénk a megoldáshoz vezető úton - derült ki az Egyenlítő Alapítvány Nemzetközi Nőnapi konferenciáján.
Tavalyhoz képest 7 százalékkal többen cserélték le biztosításukat a lakásbiztosítási kampány első hetében, az újonnan megkötött szerződések átlagdíja a tavalyi kampányhoz képest változatlan: 39 500 forint - közölte saját adatait az egyik legnagyobb alkuszcég. A témával külön szakértői beszélgetés keretében foglalkozunk a Portfolio jövő keddi Biztos
A saláta az egyik leggyorsabban megtérülő kerti növényünk. Néhány négyzetméteren is folyamatosan friss, kémiai szerektől mentes levelekhez juthatunk, miközben a bolti árak évről évre emelkednek.
Egy friss kutatás szerint az európai lakosság döntő többsége, mintegy 84 százaléka mezőgazdasági területek közvetlen közelében él. Ez a felismerés alapjaiban formálhatja át az Európai Unió 2028-ban induló Közös Agrárpolitikáját (Kap). A mezőgazdaság ugyanis már nem csupán egy gazdasági ágazat, hanem a mindennapi lakókörnyezetünk része. Ennek állapo
Szaúd-Arábia állami olajvállalata, a Saudi Aramco rendkívüli azonnali piaci tendereken kínál nyersolajat, miután a Hormuzi-szoros tényleges lezárása miatt a hagyományos Perzsa-öböl menti szállítási útvonalak használhatatlanná váltak - írja a Bloomberg.
Az Insura.hu adatai szerint a lakásbiztosítási kampány első hetében megrendelt új szerződések átlagdíja 39 500 forint volt, ami szinte pontosan megegyezik az egy éve ilyenkor tapasztalt szinttel. Az online felületen megkötött szerződések átlagdíja 37 100 forint körül alakult. A biztosításközvetítő társaság csatornáin ebben az időszakban 7 százalékk
Jelentős emelkedéssel kezdett hétfő reggel az európai földgázár a holland tőzsdén. A TTF típusú földgáz áprilisi határidős jegyzése több mint 20 százalékkal ugrott meg péntekhez képest.
A forint árfolyamának kilengése döntően az importált energia ára miatt alakult így, a földgáz piaci ára erősen ki van téve a globális fosszilis energiapiacok ingadozásainak.
15 éves mélypontra zuhant a magyar cégvezetők növekedéssel, bővüléssel kapcsolatos bizalma: mindössze 31% vár bevételbővülést, miközben a vállalatok 77%-a még nem lát kézzelfogható eredményt a mesterséges intelligenciából (AI) - derül ki a PwC Magyarország friss felméréséből.
Donald Trump szerint a iráni konfliktus lezárultával a kőolaj világpiaci ára gyorsan visszaesik majd - erről közösségi internetoldalán írt az amerikai elnök vasárnap.
Az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen videókonferenciát hívott össze hétfőre, ahol több közel-keleti országgal arról fognak egyeztetni, mit tehet az Unió a térség biztonságosabbá tételéért, hogy ezzel a saját energiaellátását is ellenállóbbá tegye. Az iráni háború miatt Franciaország már megkezdte erősíteni tengeri jelenlétét a térségb
A magyar híroldalak számítottak a leginkább olvasottnak a 2026 februári értékelés alapján, a hazai toplista az olvasottság tekintetében átrendeződni látszik.
A horvát kormány javaslata szerint 2027. március 31-ig meghosszabbítanák az energiahordozókra alkalmazott 5 százalékos kedvezményes áfakulcsot az energiaárak emelkedésének mérséklése érdekében.
Háború, olaj, Bitcoin: az USA–Izrael háború begyújtotta az energiapiacot. A WTI olaj egy hét alatt 35 százalékkal szökött fel, a Bitcoin 2 000 dollárt esett a hétvégén – és ez csak a kezdet lehet. Az USA és Izrael közös katonai művelete új szakaszba lépett: a teheráni olajlétesítmények felett gomolygó fekete füst hatása azonnali volt az
A japán Nikkei index hétfőn több mint öt százalékot zuhant, és egyhavi mélypontra süllyedt, miután az olajárak megugrása felerősítette a befektetőkben az inflációval és a gazdasági lassulással kapcsolatos félelmeket.
Katasztrofális károkat okozott egy erős szélvihar Marokkó egyik fontos zöldségtermelő régiójában. A műanyaghiány miatt kevés és drága a fólia az újjáépítéshez.
Az őszibarack esetében a szakszerűtlen metszés vagy annak elmaradása pillanatok alatt a fa felkopaszodásához, a termőfelület elvándorlásához és végül a növény idő előtti pusztulásához vezet.