Sokak számára ismerős a délutáni holtpont érzése: nehezebben megy a koncentráció, ugyanazt a mondatot többször is el kell olvasni, és egyre csábítóbbnak tűnik még egy csésze kávé.
Nem lehet ajánlattevő az, aki nem minősül átlátható gazdasági szereplőnek, és a korábbinál szigorúbbak lesznek az összeférhetetlenségi szabályok – több más mellett ez is szerepel a módosított közbeszerzési törvényben. A változtatások az átláthatóságot és az ellenőrzési mechanizmusok korábbinál lényegesen hatékonyabb érvényesülését szolgálják. A főb
Mozgalmas napja volt kedden a forintnak. A magyar fizetőeszköz az elmúlt hónapok látványos erősödése után a hét eleje óta gyengébben teljesített, az euróhoz viszonyítva például az előző heti 350-hez képest a 357-es szint közelében is járt a jegybank Monetáris Tanácsa ülése után. A nemzetközi fizetések és devizapiaci megoldások szakértője, az AKCENT
Bár a mesterséges intelligencia egyre több területen segíti a HR-esek munkáját, az emberi tényező továbbra is pótolhatatlan. A SHRM26 konferencia egyik kiemelt előadója szerint a technológia helyett az „autentikus intelligenciára”, vagyis az emberi intuícióra kellene fókuszálniuk a szakembereknek.
A Népszava a Mediaworks keménykedésének esett áldozatul, a Magyar Nemzetet pedig augusztustól csak hetente jelenteti meg a kiadó. A kiegyezés óta először nem lesz tartósan nyomatott politikai napilap.
A német állami és foglalkoztatói nyugdíjrendszer átfogó reformja a következő évtizedben több mint 400 milliárd eurós tőkebeáramlást eredményezhet a német nyugdíjbizottság jelentése alapján. A testület 33 javaslatot fogalmazott meg a kormány számára, amelyek fókuszában egy kötelező, tőkefedezeti elven működő nyugdíjpillér bevezetése áll - írja a Pen
Magyar Péter szerint Magyarországnak társadalmi, politikai és gazdasági konzultációra van szüksége az euróbevezetésről, de a közös pénzhez vezető út nem megszorításokról szólna. A kormányfő és Kármán András pénzügyminiszter többek között az államadósságról, az uniós pénzekről, a költségvetés felülvizsgálatáról és a befektetői bizalom helyreállításá
A Microsoft újabb egy évvel meghosszabbította a Windows 10 kiterjesztett biztonsági frissítéseinek (ESU) programját 2027. október 12-ig - a változásról a Windows Latest számolt be, amit a Microsoft hivatalosan is megerősített.
Július 30-án kerül a hazai mozikba az elsőfilmes Adrian Chiarella A Léviták könyve című természetfeletti horrorja, amely új megvilágításba helyezi az ördögűzés tematikáját, és feltárja a helyreállító terápia okozta traumákat.Adrian Chiarella író-rendező első nagyjátékfilmje A Léviták könyve, mely a 2026-os Sundance Filmfesztivál éjszakai programjáb
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés időszakában is elengedhetetlen a növényvédelmi előírások betartása. Kiemelten fontos, hogy a szőlősgazdák engedélyezett növényvédő szereket alkalmazzanak, a kezeléseket megfelelő technológiával végezzék el, és minden esetben tarts
Egyes sérülékenységek felfedezése néha eltart egy ideig. A Mythos modell segítségével most egy 29 éve rejtőző, a Heartbleedhez hasonló biztonsági hibára derült fény. A sérülékenység a népszerű nyílt forráskódú gyorsítótáras proxykiszolgálóban, a Squidben évtizedeken át észrevétlenül szivárogtatta ki a felhasználók titkosítatlan HTTP-kéréseit.
A koriander hajlamos a gyors magszárba indulásra, főként melegben. Megmutatjuk, hogyan tudod késleltetni ezt a folyamatot, hogy tovább szedhess friss leveleket.
Mintegy 3 százalékot esett a nyersolaj ára pénteken, így a piac jelentős heti veszteséget könyvelhet el, miután enyhültek a kínálati aggodalmak, és egyre több, korábban veszteglő tankerhajó hagyta el a Hormuzi-szorost annak ellenére is, hogy csütörtökön támadás ért egy teherhajót Omán közelében.
A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára szombattól nem változik, miközben az országos átlagárak továbbra is a védett árszint alatt alakulnak, a szabályozás hivatalos kivezetése azonban még nem történt meg.
A kormány még ebben az évben benyújtja a felülvizsgált középtávú költségvetési pályát, amely az euró bevezetéséhez szükséges kritériumok teljesítéséhez vezető utat is fel fogja vázolni – jelentette be a pénzügyminiszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten, tette közzé az MTI.
Az MNB már elkezdte vágni a kamatot, de a bankok még nem: akár az infláció három-négyszeresét is megadják a lekötött betétekre – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Ha azonban a jegybank úgy folytatja a nyáron, ahogy megígérte, akkor a jó betéti kamatoknak érdemes mielőbb lépniük, hiszen hamarosan ők is kisebb kamatokkal fognak találkozni.
Látványos átrendeződés ment végbe az elmúlt évtizedben a magyar szolgáltatási szektor energiafelhasználásában: a korábban domináns földgáz részaránya jelentősen csökkent, miközben a villamos energia súlya erőteljesen nőtt. 2024-re a két energiahordozó már egyaránt 42,5%-ot képviselt a hazai szolgáltatások végső energiafelhasználásában – együtt a te
Nap mint nap rengeteg információ vesz körül bennünket. Már reggel, az első telefonértesítésektől kezdve folyamatosan tartalmak között mozgunk, miközben sokszor észre sem vesszük, mennyi apró hatás formálja a gondolkodásunkat és a szokásainkat. A hétköznapi jelenlét ereje sokkal finomabban működik, mint a látványos reklámok vagy a túlzó üzenetek. Eg
Az Európa nagy részét sújtó hőhullám miatt pénteken le kellett kapcsolni a légkondicionálást az Európai Bizottság brüsszeli székházában, a Berlaymont épületében az elsőtől a hetedik emeletig. Ugyanakkor Ursula von der Leyen bizottsági elnök és más vezetők irodáiban továbbra is működik a klíma, ami felháborodást okozott az alacsonyabb szintű dolgozó
A Bosch pénteken bejelentette, hogy július 1-jétől Christian Fischer veszi át a vezérigazgatói posztot Stefan Hartungtól. A világ legnagyobb autóipari beszállítójánál történő váratlan vezetőváltásra nehéz időszakban kerül sor, hiszen az ágazatra tartós nyomás nehezedik, és tavaly a vállalat profitja jelentősen visszaesett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kisebb kilengések után enyhe emelkedést mutatott pénteken kora délutánig, miközben a vezető részvények vegyesen teljesítettek és a forgalom 8,8 milliárd forint közelében alakult.
A Ferrero Magyarország Kft. és a Nébih visszahívást rendelt el a Nutella Muffin egyik tételére, mert fémdarab kerülhetett a termékbe. Ellenőrizd, hogy érintett lehetsz-e te is!
Újabb szintet lépett az OTP Csoport: a Forbes Global 2000 rangsorában – négy év folyamatos előrelépést követően – idén először került be a világ legjelentősebb 400 vállalatának mezőnyébe – adta hírül a hitelintézet.
Rekordmeleg, erős szél és hirtelen irányt váltó lángok nehezítették a tűzoltást Vasban. A mezőgazdasági gépkezelők, önkéntesek és hivatásosok összefogása nélkül nagyobb lett volna a kár.
A Magyar Reklámszövetség szerint sok százmilliós bevételkiesést is okozhat az új fővárosi reklámrendelet, ezért azt kérik, hogy a döntés előtt készüljön nyilvános hatástanulmány, és induljon érdemi szakmai egyeztetés.
A turisztikai szálláshelyeken közel 1,8 millió vendég mintegy 3,9 millió vendégéjszakát töltött el; a vendégek száma 2,6 százalékkal több, a vendégéjszakáké 0,5 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A Polymarket külön előrejelzési piacot működtet a TIME Person of the Year címre, ahol a felhasználók USDC-ben kereskedhetnek azzal kapcsolatban, hogy szerintük ki lesz az Év Embere. Magyar Péter neve is szerepel a jelöltek között, és a „Yes” kontraktusok ára jelenleg nagyjából 0,10-0,15 dollár között mozog. Ez azt jelenti, hogy a kereskedők körülbe
Benyújtotta a kormány a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt.-ről szóló törvény módosításáról, valamint a fővárosi önkormányzat csődjének elkerülését szolgáló hitel nyújtásáról szóló törvény hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslatot pénteken.
A júniusi hőhullám hatására rövid idő alatt többszörösére nőtt a klímák használata Magyarországon. A Daikin adatai szerint az okosklímák napi energiaigénye kánikula idején megközelítheti a 3 kWh-t, ami akár 200 forintos napi költséget is jelenthet.
Benyújtotta a kormány a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt.-ről szóló törvény módosításáról, valamint a fővárosi önkormányzat csődjének elkerülését szolgáló hitel nyújtásáról szóló törvény hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslatot pénteken.
A bizottsági rendelet [az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2026/1384 rendelete] 2026. július 1-jétől valamennyi harmadik országból érkező (beleértve az olyan országokból származó termékek behozatalát is, amelyekkel az Unió tarifális preferenciákat biztosító megállapodást kötött, vagy amelyek autonóm tarifális preferenciákban részesülnek) bizonyos
A kormány átfogó törvénycsomagot nyújtott be az MFB átalakítására, miután a szakosított hitelintézet 2 milliárd eurónyi uniós forrás közvetítésében kap kiemelt szerepet. A módosítás szigorú átláthatósági és összeférhetetlenségi szabályokat vezet be: a jövőben politikai vagy kormányzati jogviszonyban állók nem tölthetnek be igazgatósági vagy felügye
Újabb szintet lépett az OTP Csoport: a Forbes Global 2000 rangsorában - négy év folyamatos előrelépést követően - idén először került be a világ legjelentősebb 400 vállalatának mezőnyébe.
Az ukrán tojásiparba újabb nagy szereplők lépnek be, miközben a növekvő termelési kapacitás komoly nyomás alá helyezheti a lengyel baromfiágazatot. Az ország két legnagyobb tojástermelőjét emellett árösszejátszás gyanújával vizsgálják - írta meg a foodagribusiness.world.
Az amerikai kormányzat arra kérte az OpenAI-t, hogy a hamarosan megjelenő GPT 5.6-os modelljét kizárólag néhány, állami jóváhagyással rendelkező partner számára tegye elérhetővé – értesült a CNN egy belső forrásból. A lépés hátterében a modell rendkívül fejlett képességei állnak, miközben Washingtonban egy szélesebb körű, ám egyelőre kidolgozatlan
Az Indagari adatai szerint azok a fogyasztók, akik fizetnek mesterségesintelligencia-szolgáltatásokért, egyre nagyobb arányban választják az Anthropic Claude rendszerét.
Idén is a világ legfenntarthatóbban működő vállalatának választotta a TIME magazin és a Statista a Schneider Electricet, ezzel a társaság sorban harmadszor végzett a 750 céget tartalmazó rangsor élén. A második helyen egy japán, üzleti szolgáltatásokat végző vállalat, az NRI végzett, míg a harmadik a rangsorban az olasz Moncler lett. Idén harmadik
A kormány benyújtotta a Magyar Fejlesztési Bank működését érintő törvénymódosítást, amely az uniós források felhasználását, az átláthatóságot és a kockázatkezelési szabályokat is szigorítaná.
Sokan elrontják a levendula metszését, emiatt könnyen felkopaszodhat a növény. Megmutatjuk, mi a különbség a tavaszi és a nyári metszés között, hogy egészséges, dús bokrot nevelhess!
Magyarországon több mint száz helyi televízió működik, amelyek az elmúlt évtizedekben települések, közösségek és helyi intézmények életét dokumentálták. Archívumaik azonban sok helyen elavuló adathordozókon, feldolgozatlanul vagy nehezen hozzáférhetően hevernek. Horváth Zoltán egyetemi oktató, a Szombathelyi Televíziót működtető AGORA Savaria Kultu
Gyengüléssel kezdték a pénteki kereskedést a New York-i tőzsdeindexek, miközben az olajárak több mint 3 százalékos eséssel reagáltak a piaci hangulatra.
A Kia Corp. eladásai több mint négy százalékkal nőttek a január-májusi időszakban, miközben a globális autókereslet mintegy 5 százalékkal csökkent - mondta Song Ho-sung, a Kia vezérigazgatója egy dél-koreai autóipari kiállításon pénteken. Az erről beszámoló Bloomberg szerint a Kia a globális piac több mint négy százalékát szerezte meg.