Kirjákosz Pjerakákisszal, az Eurócsoport elnökével találkozott Magyar Péter kormányfő és Kármán András pénzügyminiszter Budapesten. A megbeszéléséen elhangzott: a magyar gazdaság 2030 környékére fogja elérni az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket, a kormány pedig még idén benyújtja az Európai Uniónak a kormány az ország felülvizsgált középtáv
Az Agroinform Piactér e heti figyelemre méltó hirdetése egy igazi magyar gépészeti kuriózum: egy 1989-es gyártású, gyári állapotban megőrzött Rába-15 kistraktor.
Az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen jövő héten egymás után látogat el Azerbajdzsánba és Örményországba, miután a két ország történelmi békemegállapodást kötött a Hegyi-Karabah miatt évtizedeken át tartó konfliktus lezárásáról. Az Európai Unió a látogatással tovább mélyítené energetikai, kereskedelmi és infrastrukturális együttműködés
A növénytermesztés gazdasági célja, hogy valamilyen hozamot állítson elő a talaj termékenységének csökkentése nélkül, kedvezőtlen vagy nehezen javítható változást nem előidézve. Cikkünkben az öntözés és a talaj-termőképesség, talajminőség kapcsolatát elemezzük.
Hatályon kívül helyezné a kormány azt a tavaly decemberben elfogadott törvényt, amely a fővárosi önkormányzat csődjének elkerülését szolgáló hitel nyújtásáról szólt – derült ki egy pénteken Kapitány István által benyújtott törvényjavaslatból.
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Benyújtotta a kormány a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt.-ről szóló törvény módosításáról, valamint a fővárosi önkormányzat csődjének elkerülését szolgáló hitel nyújtásáról szóló törvény hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslatot pénteken.
A rögzített üzemanyagár miatti veszteségeik ellentételezését és a törvényi szabályozás átdolgozását követeli a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) - hangzott el a szervezet pénteki tiltakozó akciójáról tartott sajtótájékoztatón, Inárcson.
A Fővárosi Közgyűlés döntése alapján augusztus 1-jétől emelkednek a budapesti taxis tarifák, így az alapdíj, a kilométerdíj és a percdíj is magasabb lesz.
Az Európai Unió tagállamai pénteken némileg megnyirbálták azokat a brüsszeli terveket, amelyek nemzeti forrásokból finanszírozták volna a határokon átnyúló energetikai infrastruktúra-beruházásokat. Az energiaügyi miniszterek ugyanakkor megállapodtak abban, hogy a villamosenergia-hálózat bővítését a jövőben központosítottabban tervezik meg, így a re
Hiába díszlik a cukkini virágja, ha nem köt termést, annak gyakran a rossz beporzás vagy a hőstressz az oka. Cikkünkben bemutatjuk a fő problémákat, és gyakorlati tanácsokat adunk a sikeres terméskötéshez.
Az aktívan kezelt tőzsdén kereskedett alapokra (ETF-ekre) már régen nem csak a dedikált ETF-kibocsátók fókuszálnak: egyre több hagyományos aktív alapkezelő lép piacra saját termékkel, hogy profitáljon a trendből, és újszerű befektetési stratégiákkal igyekeznek kitűnni a versenytársak közül. Az LSEG legújabb gyorselemzése megmutatja: az aktív ETF-ek
Az MNB már elkezdte vágni a kamatot, de a bankok még nem: akár az infláció három-négyszeresét is megadják a lekötött betétekre – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Ha azonban a jegybank úgy folytatja a nyáron, ahogy megígérte, akkor a jó betéti kamatoknak érdemes mielőbb lépniük, hiszen hamarosan ők is kisebb kamatokkal fognak találkozni.
Szombat estig szinte zavartalan napsütés, csapadékmentes idő és perzselő hőség várható. Országszerte extrém magas napi középhőmérsékletre kell készülni.
A Binance továbbra sem mond le az európai piacról, annak ellenére, hogy újabb akadályba ütközött a működési engedély megszerzése során. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje Görögországban nem kapta meg a szükséges licencet, így most más uniós országokban próbálja megszerezni a MiCA-engedélyt. A tét jelentős: ha június végéig nem sikerül megfelelnie az
Négyezerórás oroszországi képzésük zárásaként 2026. június 26-án sikeres vizsgát tettek azok a magyar instruktorok, akik a Paks II. Atomerőmű üzemeltető személyzetének felkészítését végzik majd. A program elméleti része a Roszatom Műszaki Akadémiáján zajlott, a szakmai gyakorlat pedig a Paks II. Atomerőmű referenciájaként szolgáló Leningrádi Atomer
A kriptovaluták világa egy újabb mérföldkőhöz érkezett, amely alapjaiban rázta meg az európai piacot, különösen a dél-és nyugat-európai befektetőket. A kereskedési volumen alapján a világ legnagyobb kriptotőzsdéjének számító Binance ugyanis arról tájékoztatta több uniós országban élő ügyfeleit, hogy kénytelen felfüggeszteni a szolgáltatásait. A rad
A vállalatok egyre nagyobb része már nem megérzésekre, hanem adatvezérelt rendszerekre és mesterséges intelligenciára bízza a HR-döntéseket, ami alapjaiban írja át a munka világát. Csendben, de gyökeresen alakul át, hogyan vesznek fel embereket, hogyan mérik a teljesítményt, és hogyan döntenek a jövő munkaerejéről. A háttérben egy mély átalakulás z
A rögzített üzemanyagár miatti veszteségeik ellentételezését és a törvényi szabályozás átdolgozását követeli a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) - hangzott el a szervezet pénteki tiltakozó akciójáról tartott sajtótájékoztatón, Inárcson.
Az MVM szerint jelenleg nincs szükség rendkívüli beavatkozásra az energiaellátásban. A részletekről Mátrai Károly, az MVM vezérigazgatója (címlapképünkön) beszél a Facebookon közzétett videójában.
A Külügyminisztérium új alapokra helyezi a diplomáciai kar tagjainak kiválasztását, így a jövőben a politikai kapcsolatok helyett kizárólag a szakmai érdemek döntenek majd. Ennek részeként harminchét misszióvezetőt rendelnek haza, a megüresedő helyeket nyílt pályázaton töltik be, a humánerőforrás-gazdálkodás irányítását pedig a nemzetközi versenysz
A tarifaemelés mellett extra reptéri fuvardíjat vezetnek be, az előrendelési díj azonban egyelőre lekerül az asztalról. A reklámok terén drasztikus változás jön: a hirdetőoszlopok csak pár helyen maradhatnak meg, a reklámhálók és az óriásplakátok pedig teljesen eltűnnének a fővárosból – írja a hvg.hu.
Június 19-től mindössze 48 óra alatt megduplázódott a hűtési üzemmódot használó otthonok aránya a Daikin klímákat és hőszivattyúkat vezérlő Onecta alkalmazás anonim, országos használati adatai szerint.
Fesztiválból Magyarországon nincs hiány: vannak nagy múltú nyári rendezvények, legendás helyszínek, megszűnt kedvencek és olyan események is, amelyek jóval az országhatárokon túl is ismertek. Most tíz kérdésen keresztül járjuk be a magyar fesztiváltérképet. Lássuk, te mennyire vagy otthon a hazai fesztiválok világában!
A kiélezett helyzetben a világ legmeghatározóbb árupiacát üzemeltető Chicagói Fémtőzsde (CME) is megpróbál előre menekülni, de könnyedén saját ujjukba haraphatnak.
Június 19-től mindössze 48 óra alatt megduplázódott a hűtési üzemmódot használó otthonok aránya a Daikin klímákat és hőszivattyúkat vezérlő Onecta alkalmazás anonim, országos használati adatai szerint.
A német sertéspiaci árak tartósan alacsony szinten maradtak, ami tovább szűkítheti a magyar sertéstartók lehetőségeit. Az exportpiaci problémák és a gyenge kereslet egyaránt nehezítik az ágazat helyzetét.
Omán arról tájékoztatta az európai döntéshozókat, hogy a Hormuzi-szorosban már nem állítható vissza a háború előtti állapot, és az áthaladó hajóknak a jövőben díjat kellhet fizetniük – értesültek az ügyet jól ismerő források. Bár az ománi vezetés hangsúlyozta, hogy továbbra is tiszteletben tartja a nemzetközi tengerjogot, hozzátette, hogy a szoros
Magyarországon kiemelkedően magas, 70-75 százalék körüli az eurózónához való csatlakozás támogatottsága - mondta a miniszterelnök a Kiriákosz Pierakákisszal, az euróövezet pénzügyminiszteri testülete, az Eurogroup elnökével folytatott pénteki egyeztetés után sajtótájékoztatón, Budapesten. Magyar Péter hangsúlyozta, hogy a maastrichti kritériumok te
2026. január–májusban a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma 3,9, a külföldieké 0,3 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A terméskilátások romlása, valamint a nem csituló geopolitikai feszültségek Irán körül egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy a repce ára ismét emelkedő pályára állt.
Az olajipari szolgáltatásokban dolgozók sztrájkja és a bejelentett kizárások miatt Norvégia olaj- és gáztermelése a jövő héten mintegy napi 12 ezer hordó kőolaj-egyenértékkel csökkenhet – közölte pénteken az Offshore Norway iparági szövetség a Reuters szerint.
Omán arról tájékoztatta az európai döntéshozókat, hogy a Hormuzi-szorosban már nem állítható vissza a háború előtti állapot, és az áthaladó hajóknak a jövőben díjat kellhet fizetniük – értesültek az ügyet jól ismerő források. Bár az ománi vezetés hangsúlyozta, hogy továbbra is tiszteletben tartja a nemzetközi tengerjogot, hozzátette, hogy a szoros
Kizárólag orvosi javallatra igénybe vehető gyógykezelés hirdetése miatt indított eljárást az ATV Zrt.-vel szemben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület emellett egy rádiós médiaszolgáltatóval szemben is eljárást indított, egy másikat pedig megbírságolt. A Médiatanács megállapította, hogy a kisközösségi BALATON RÁDIÓ
Az olajipari szolgáltatásokban dolgozók sztrájkja és a bejelentett kizárások miatt Norvégia olaj- és gáztermelése a jövő héten mintegy napi 12 ezer hordó kőolaj-egyenértékkel csökkenhet – közölte pénteken az Offshore Norway iparági szövetség a Reuters szerint.
Június és július fordulója több fontos határidőt is hoz – hívja fel a figyelmet a Nav. Június 30-áig kérhető a gépjárműadóra az automatikus, pótlékmentes részletfizetés, és ugyanez a határideje a 2024-es globális minimumadó bevallásának is. Július 1-jén pedig egy új uniós vámszabály lép életbe: az Eu-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti
Egy nemrég életbe lépett amerikai szövetségi szabály miatt a háztetők cseréjének költsége egyre inkább a háztulajdonosokra hárul – épp a jégeső- és hurrikánszezon kezdete előtt. A változás látszólag olcsóbb biztosítást ígér, valójában azonban súlyos váratlan kiadásokat zúdíthat a károsultakra az USA-ban - írta meg a MarketWatch.