A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta programjának legújabb terméktesztje a körömvirág-vetőmagokra fókuszált. A hatósági vizsgálatokon a szakemberek 16 kereskedelmi forgalomban kapható terméket ellenőriztek. Három vetőmagtétel csírázóképessége nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, egy további termék pedig a tisztasági
A Dabasi Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat azzal a takarítónővel szemben, aki az őt foglalkoztató cég irodájából több millió forintot lopott el - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
„A Humán Versenyképességi Executive Business Summit 2026 konferencián elhangzott gondolatokkal kapcsolatban az elmúlt 24 órában számos sajtómegjelenés született. Ezek közül több elsősorban egy-egy kiragadott mondatra koncentrált, miközben a teljes összefüggés és a Master Good Csoport által képviselt álláspont kevésbé jelent meg. Ezért fontosnak tar
Mérsékelten meleg, napos-gomolyfelhős idő várható a hétvégén, elszórtan záporokkal, zivatarokkal - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az Mti-hez. A változékony időjárás után, azonban jövőhéten visszatérhet a száraz napos idő.
Horvátországban a 18 és 34 év közötti fiatalok mintegy 78 százaléka a szüleivel él, a szülői ház elhagyásának átlagos életkora pedig 31,5 év, ami az egyik legmagasabb az Európai Unióban - számolt be róla csütörtökön a horvát sajtó a parlament családügyi, ifjúsági és sportbizottságának előző napi ülése alapján.
A hazai várak közül a magyarok legszívesebben az egri várat, a visegrádi fellegvárat és a sümegi várat keresik fel – derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből. A népszerűségi lista negyedik helyén Boldogkő vára szerepel, ötödik a szigligeti vár.
Hivatalosan is megkezdődött az El Niño-jelenség, amely az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (Noaa) előrejelzése szerint 63 százalékos eséllyel úgynevezett szuper El Niñóvá erősödhet. Ez jelentős változásokat hozhat a globális időjárási mintázatokban, és tovább fokozhatja a bolygó melegedését.
Nem mindegy, hogy milyen formában dolgoznak nyáron a diákok - kezdi az adóhivatal az összefoglalóját. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra. A legfontosabb, hogy minden 25 év alatti diáknak jár az szja-mentesség.
Mentesülnek egy időre a büntetés megfizetése alól azok a babaváró hitelesek, akiknek nem sikerült teljesíteni a gyermekvállalási kötelezettségüket. A kormány a június végén lejáró határidő október végéig történő meghosszabbítását javasolja. A BiztosDöntés.hu számításai szerint 2-3,5 millió forintos összegről van szó attól függően, mikor vették fel
Sokan azt hiszik, hogy a mesterséges intelligencia alapú HR-eszközök alkalmazásakor a jogi kockázat a szoftverfejlesztőt terheli, ám a valóságban a felelősség szinte mindig a munkáltatóé. A szakértők szerint a változó jogkörnyezet ellenére a diszkriminációellenes védelem továbbra is alapvető elvárás a vállalatokkal szemben.
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni. A NAV közleményben foglalta össze a tudnivalókat.
A múlt pénteki, pécsi telephelyen tartott kétórás figyelmeztető sztrájk után csütörtökön a székesfehérvári telephelyen tartottak kétórás munkabeszüntetést a dolgozók a Hanon Systems Hungary Kft.-nél - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a munkabeszüntetést követően az MTI-t.
Hol a legkönnyebb munkát találni, és hol marad a legtöbb pénz a zsebünkben a hónap végén? Egy friss kutatás 15 szempont alapján rangsorolta a legnépszerűbb célországokat a külföldi munkavállalók számára.
Az EKB Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal. A döntés értelmében a betéti rendelkezésre állás kamatlába 2,0 százalékról 2,25 százalékra, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15 százalékról 2,40 százalékra, az aktív oldali rendelkezésre állás k
A ThriveMap legújabb felmérése rávilágított, hogy a jelöltek jelentős része gyanakvással kezeli az AI alkalmazását a toborzási folyamatban. Míg az 55 év felettiek a leginkább elutasítóak, meglepő módon a Z generációs fiatalok többsége is humán alapú kiválasztást szeretne.
Sorozatunk első részében azt mutattuk be, hogyan épül fel az a koordinációs teher, amely az AI-automatizáció nélkül folyamatosan lassítja a szervezetet, a másodikban azt jártuk körül, mire érdemes fordítani a felszabaduló kapacitást, a harmadikban pedig a cégen belüli AI-szabályzások misztikumát jártuk körül.
Az Aldi Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon termékkategóriák körét, amelyeknél mérsékli az árakat.
Az automatizált toborzási szoftverek és a kulcsszó-matching elterjedése miatt a vállalati algoritmusok rutinszerűen szűrik ki a 20-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket, még mielőtt egy humán szakember láthatná a pályázatukat. Ez a digitális működés egy önmagát gerjesztő folyamatot indított el a hazai munkaerőpiacon, amelynek köve
A Szűz hozzon merész döntést, a Nyilas lazítson, az Ikrek gondolja át a lépéseit! Karrier horoszkóp: 2026.06.12. Kos Az előadásmód ma különösen fontos. Győződj meg róla, hogy projektjeid és feladataid hibátlanok. Mutasd meg a magabiztosságod és azt az erőt, ami benned rejlik. Még ha nem is érzed magad magabiztosnak, játszd el! Soha senki nem fogja
A legtöbb főzőversenyen a versenyzők egy vagy két kiemelt fogással igyekeznek lenyűgözni a zsűrit. A WorldSkills szakács versenyszámában azonban egészen más a helyzet. Itt nem egyetlen tányér, hanem napokon át tartó, összetett szakmai teljesítmény alapján dől el, ki a világ legjobb fiatal szakácsa. A WorldSkills nem véletlenül kapta a szakmák olimp
Ki tudja, hogy hol van a gyerek tornazsákja? Mikor kell befizetni az osztálykirándulást? Elfogyott-e a fogkrém? Ki írjon a tanárnak, ha beteg a gyerek? Ezek a kérdések ritkán szerepelnek a munkaköri leírásokban, mégis milliók életét szervezik nap mint nap. A kutatások szerint ez a láthatatlan koordináció ma is elsősorban a nőkre hárul – és az ára n
Túlzsúfoltság és vízhiány: két fő oka annak, hogy az eper szemek aprók és íztelenek maradnak. Fedezd fel, hogyan tehetsz ez ellen, és szüretelj idén nagyobb, zamatosabb gyümölcsöket!
2026 fontos mérföldkő lehet a magyar online kereskedelemben: a piac mérete 2025 végére meghaladta a 2000 milliárd forintot, a növekedés szerkezete és a verseny működési logikája alapvetően átalakult. A PwC Magyarország 2026 májusban publikált adatai alapján a pandémiát követő gyors felfutást és a 2022-2024 közötti turbulens időszakot lezárva a piac
A magyarországi raktározási és gyártási szektor egyik legnagyobb stratégiai kockázatává vált mára a munkaerőhiány és a manuális folyamatok rugalmatlansága. Míg az elmúlt évtizedben az olcsó munkaerő fenntartható alternatívát kínált a
Sok termelő számára létkérdés, hogy milyen módon tudja optimalizálni a kiadásait anélkül, hogy a hozamok vagy a termésminőség rovására kötnie kellene kompromisszumot.
Bár az elmúlt napokban országszerte esett, de ennek mennyisége messze elmarad a szükségestől. Csütörtök reggelre a talaj fölső 5-15 cm-es rétege szinte országszerte átnedvesedett, de ez néhány nap alatt el fog párologni és hétfőig csak kisebb körzetekben jön utánpótlás, a jövő hét második felében pedig hőhullám érkezik.
Bekapcsolták, ezzel üzembe állt a világ legnagyobb magántulajdonú lézere. A fejlesztés fontos állomás a lézeres magfúzió ipari hasznosítása felé vezető úton a lézert üzemeltető cég szerint. Az amerikai Xcimer Energy startup bejelentette, hogy sikeresen üzembe helyezte a Phoenix nevű lézerrendszerét, amely a vállalat szerint jelenleg a világ legnagy
Nemcsak a focisták, hanem az online csalók is megpróbálnak labdába rúgni a június 11-én, magyar idő szerint este kilenckor kezdődő 2026-os labdarúgó világbajnokság ideje alatt. A Szerencsejáték Zrt. biztonságtudatossági kampánnyal kívánja felhívni a figyelmét az illegális szerencsejáték oldalak veszélyeire, a személyes és banki adatok védelmére, va
A stabilizálódás jeleit mutatják a fővárosi lakbérek, miközben a kiadó lakások száma csökkent. A VI. kerületben ugyanakkor megdobta a kínálatot az Airbnb-tiltás, de a befektetőknek, lakástulajdonosoknak érdemes figyelniük arra is, hogy adott esetben olyan tényezők eredményeznek magasabb bérleti díjakat, mint a panorámás kilátás, vagy a teljesen meg
A múlt pénteki, pécsi telephelyen tartott kétórás figyelmeztető sztrájk után csütörtökön a székesfehérvári telephelyen tartottak kétórás munkabeszüntetést a dolgozók a Hanon Systems Hungary Kft.-nél - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a munkabeszüntetést követően az MTI-t.
Az Incze Kinga által alapított és vezetett Mediaspace.global nyerte a "Most Progressive B2B Social Network 2026" díját a British Made Awardson. Az Sme News a British Made Awardszal olyan startupokat és kkv-kat díjaz, amelyek a gyártás, ipari innováció és kreativitás élvonalába tartoznak Nagy Britanniában, az innováció egyik globális központjában,
Hiába nőtt elképesztő mértékben az NB I bevétele, a csapatok nem képeztek tartalékot. Szerencsére a kiadásaik ötödét valószínűleg gond nélkül meg lehet spórolni. Jó eséllyel szükség is lesz rá.
A június 15-i határidő közeledtével egyre több RRF-pályázatos háztartás kerülhet nehéz helyzetbe, mert a félbemaradt napelemes beruházásokat nem tudják befejezni.
A Revolut az elmúlt évek egyik legnagyobb fintech sikertörténetévé vált Európában. A brit vállalat mára több tízmillió ügyfelet szolgál ki világszerte, és folyamatosan új szolgáltatásokkal bővíti kínálatát. A gyors növekedés azonban nemcsak az ügyfelek és a befektetők figyelmét keltette fel, hanem a szabályozó hatóságokét is. A Financial Times érte
Az AI-ipar egyik vezető szereplője, az Anthropic kutatási alapot hozott létre. Emellett elindítottak egy olyan szakpolitikai útmutatót is, amelyet a kormányok követhetnek, ha az AI jelentősen megemeli a munkanélküliséget.
A legnagyobb hazai szolgáltató honlapja szerint jövő júniusban jár le a tokenek érvényessége, de a cég szerint a határidőre csak a biztonsági és üzemeltetési protokolljuk miatt van szükség.
A Reuters értesülései szerint a Bank of Japan a június 15-16-i kamatdöntő ülésén 0,75 százalékról 1 százalékra emelheti az irányadó kamatot, aminek a nemzetközi pénzpiacokon is érezhető következményei lehetnek. A japán jen évtizedekig a világ egyik legolcsóbb finanszírozási forrása volt. A befektetők alacsony kamaton vettek fel jenhitelt, majd ebbő
A klasszikus kapitalizmus egy nagyon egyszerű alkuból él. A pénz univerzális dolog: bárki bármilyen célhoz használhatja, ezért ha közösen dolgozunk és a hasznot elosztjuk, akkor a céljaink különbsége mellett is mindketten jól járhatunk. Berezvai Zombor szerint ebből következik a klasszikus üzleti modell egész logikája: jobb terméket készíteni, nagy
Megható történetként terjedt a közösségi médiában Marty, a „hivatalos kompmacska” sztorija. A posztok szerint a macska évek óta naponta utazik egy kompon, ezért a legénység külön ülőhelyet készített neki. A Snopes tényellenőrző oldal azonban utánajárt az állításnak, és arra jutott: a történet hamis, a képek mesterséges intelligenciával készültek.
Utoljára nézegethettük a jelenlegi formájában a vagyonnyilatkozatokat, a már beterjesztett méretes törvényjavaslati csomag alapján már januárban megújul a rendszer. Most akad 66 oldalas képviselői vagyonnyilatkozat, de a legközlékenyebb jelzőt az egyik miniszter érdemelte ki. Kigyűjtöttünk néhány érdekességet a most megnézhető vagyonnyilatkozatokbó
Az automatizált toborzási szoftverek és a kulcsszó-matching elterjedése miatt a vállalati algoritmusok rutinszerűen szűrik ki a 20-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket, még mielőtt egy humán szakember láthatná a pályázatukat. Ez a digitális működés egy önmagát gerjesztő folyamatot indított el a hazai munkaerőpiacon, amelynek köve
A sci-fik világa elevenedik meg a logisztikai raktárakban, amikor egy dolgozó technikai kódok helyett egyszerűen csak megszólítja a mellette álló gépet, hogy elvégeztessen vele egy feladatot. Az Amazon legújabb fejlesztései
A burgonyagumók belsejében zajló biokémiai folyamatok határozzák meg a végtermék valódi értékét és eltarthatóságát. A laboratóriumi vizsgálatok tükrében a burgonya sokkal összetettebb képet mutat, mint egy egyszerű szénhidrátforrás.