A Samsung SDI Hungary rendszeresen nyilvánosságra hozza a gödi akkumulátorgyár független szakértők által végzett környezeti mérési eredményeit. A legelső, már közzétett adatok szerint az üzem zajkibocsátása a megengedett határérték alatt maradt – jelentette az MTI.
A rajongók régóta reménykedtek benne, most pedig valóra vált: a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmben megismert Kuplung zenekar kilépett a mozivászonról. Ember Márk, Marics Peti és Kirády Marcell első saját dalukkal jelentkeztek, miközben már a novemberi dupla Aréna-koncertre is készülnek.
Az Egyesült Államok Kereskedelmi Képviselőjének Hivatala (USTR) legfeljebb 12,5 százalékos kiegészítő vámokat javasolt az importárura 60 országból, mivel azok nem tiltották be a kényszermunkával előállított termékeket. Az intézkedés a legtöbb kereskedelmi partnert érintené, köztük Kínát, az Európai Uniót és Japánt is.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még 2019-ben vélelmezett számos megtévesztő gyakorlatot a Wizz Air-nél. A légitársaság az eljárás során átfogó kötelezettségvállalást ajánlott fel, amiben vállalta, hogy több mint negyedmilliárd forint értékben kompenzálja az érintett fogyasztókat, az 5 év után fel nem használt kreditek összegét pedig átutalja az SO
A KSH térképes adatbázisában már települési szinten is elérhetők a bruttó és nettó átlagkereseti adatok. Az interaktív felületen bárki megnézheti, hol a legmagasabbak és hol a legalacsonyabbak a bérek Magyarországon.
Komoly munkaerőpiaci kihívásokra figyelmeztet az Európai Bizottság friss elemzése. A magas energiaárak, az ipar szerkezeti átalakulása és a zöld átmenet együttesen több százezer munkahelyet sodorhat veszélybe az Európai Unióban. Különösen érzékenyen érintheti a folyamat az autóipart, amely a magyar gazdaság egyik meghatározó ágazata, írja a Politic
2026 első negyedévében a műtrágyaárak jelentős emelkedése határozta meg a mezőgazdasági inputköltségeket, befolyásolva a gazdák döntéseit és az élelmiszerlánc minden szintjét.
Látványos átalakuláson megy keresztül a hazai televíziópiac: a vásárlók egyre nagyobb képernyőméretet választanak, miközben a prémium képtechnológiák és az okosfunkciók iránti igény is folyamatosan erősödik. A MediaMarkt tapasztalatai szerint ráadásul ez a folyamat most új lendületet kap, hiszen az OLED és Mini LED modellek térnyerése, valamint a m
Holnap nem várható árcsökkenés és emelkedés sem a hazai piaci nagykereskedelmi üzemanyagárakban, írja a holtankoljak. Ez a fogyasztói árakat amúgy sem érintené, hiszen továbbra is a védett árak vannak érvényben.
A magyarok 46 százaléka tervez többnapos nyaralást idén, 52 százalékuk 200 ezer forintnál kevesebbet szán erre - állapította meg a Cofidis és az NRC közös reprezentatív kutatása. A magyarok jelentős többsége legfeljebb egyhetes útban gondolkodik, akik már eldöntötték, hogy hol üdülnek az idén, kétharmad részben belföldi utat választottak. A felméré
A közel-keleti konfliktus ezt az évet is hazavághatja a világgazdaságban, ugyanakkor a magyar gazdaságon végre lendíthet az, ha a Tisza-kormány érdemi uniós forrást tud hazahozni.
Több mint 33 milliárd forint bevételt termeltek tavaly a magyar közjegyzők. A hatalmas szám mögött azonban jelentős különbségek húzódnak meg. Míg egyes irodák százmilliós nyereséget értek el, mások alig termeltek profitot, sőt akadtak veszteséges működések is.
Nem csak a repülőgépek száma, hanem a szélestörzsű gépek aránya is megnőtt a Bajnokok Ligája döntő hétvégéjén a budapesti repülőtéren. Az Aeroplex 20 óriásgépet szervizelt a három nap alatt.
Több mint 30 ezer köbméternyi szennyezett talajt szállítottak a környékbeli termőföldekre a kínai Byd szegedi gyárépítésének helyszínéről. A hatóságok elrendelték az érintett területeken található termények megsemmisítését, a tetemes anyagi veszteséget elszenvedő gazdáknak pedig polgári peres úton kell kártérítést követelniük az autógyártótól - írt
A 60. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába kapott meghívást a szlovák-cseh-magyar koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Only Beautiful Things to Look At (Forrás) című dráma. A felkavaró film az 1980-as évek Csehszlovákiájának egyik legsúlyosabb ügyéről, a romák kényszersterilizációjának gyakorlatáról szól.
Világosan a kamatemelés lehetőségéről adott jelzést Ueda Kazuo, a japán jegybank elnöke szerdai beszédében elmondta, a Bank of Japan reagálni fog, ha az inflációs kockázatok meghaladják a gazdasági lassulás veszélyeit. A központi bank vezetője szerint az iráni háború által kiváltott energiapiaci sokk árfelhajtó hatása nem feltétlenül lesz átmeneti,
A HungaroMet elindította új, nyilvános éghajlati portálját. A hiánypótló felület egy központi helyen teszi hozzáférhetővé a szervezet klímaváltozással kapcsolatos tudásanyagát, adatait és szolgáltatásait.
A mérések szerint az évtized legerősebb El Niño jelensége van kialakulóban, amely rendkívüli hőséggel és pusztító erejű időjárási szélsőségekkel fenyeget világszerte.
A kínai és az egyiptomi jegybank megújította és jelentősen kibővítette kétoldalú devizacsere-megállapodását: a keretösszeg 18 milliárd jüanról 30 milliárd jüanra, azaz mintegy 4,43 milliárd dollárra emelkedett, ami csaknem 67 százalékos növekedést jelent. A három évre szóló, meghosszabbítható megállapodás célja, hogy a két ország saját valutájában
Sajnos egyre gyakoribb, hogy a kriptoszektorban hirdetett állások mögött átverések állnak. Nemcsak a klasszikus „könnyű pénz” típusú csalások terjednek, hanem egy sokkal alattomosabb változat is: a hamis fejvadászos malware támadások. A könnyű pénz csalásnál a scammerek azt ígérik, hogy otthonról, napi pár óra egyszerű munkával akár több tízezer fo
Felélénkült a magyar kkv-szektor forrásszerzési kedve – derül ki a K&H bizalmi index első negyedéves kutatási adataiból. Bár a gazdasági környezet továbbra is számos kihívást tartogat, a vállalkozások egyre aktívabban keresik a fejlődéshez szükséges forrásokat. Az elmúlt egy évben a cégek harmada adott be pályázatot, és nőtt a sikeresen elnyert pál
Tanács Zoltán tudományos és technológiai területekért felelős miniszter a digitális fejlesztésekért felelős állami társaságok élére új vezetőket nevezett ki, ennek kapcsán vázolta a Tisza-kormány céljait a területen egy Facebook-posztban.
Nemzetközi jó gyakorlatok alapján az egyedi, nagy értékű betegellátási támogatások akkor működnek jól, ha azok elsődlegesen állami, szabályozott, szakmai és átlátható finanszírozási rendszerben történnek – közölte az egészségügyi miniszter.
Idén májusban a DataHouse adatai szerint 12 382 import használt személyautó kapott hazai rendszámot. Immár negyedik hónapja stabilan 12 ezer felett alakul az országba áramló használt autók havi mennyisége, amire utoljára 7 éve volt példa. Május végéig összesen 61 092 külföldről származó autót regisztráltak, ez az érték 18,5 százalékkal haladja meg
Az űrkilövésekért folytatott verseny meredeken gyorsul, és az Egyesült Államok messze megelőzi az összes többi nemzetet. 2025-ben az Egyesült Államokban 181 űrkilövést regisztráltak, ami majdnem kétszerese Kína 93 indításának, és messze megelőzi Oroszország 17-ét.
A Wizz Air teljesítette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábbi eljárása során tett vállalásait, amelynek eredményeként több mint 134 millió forint jutott el az SOS Gyermekfalu Alapítványhoz, ugyanakkor egyes igazolások késedelme miatt 5 millió forint bírságot kapott a légitársaság - közölte az MTI-vel a versenyhivatal szerdán.
Június 6-án új évaddal tér vissza a GALAXY4 képernyőjére a Néma szemtanú. A világszerte népszerű brit krimisorozat 19. évadában a megszokottnál is sötétebb ügyek várnak a nyomozó patológusokra.
Az Otthon Start Program az új lakáshiteleknél jövedelmi kifeszítettséget nem okozott, az eladósodottságot viszont érdemben növelte – állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitási jelentése. A program hatására az adósok nominálisan és éves jövedelmük arányában is sokkal magasabb hitelösszegre szerződtek, mint ami korábban megszokott volt.
A napenergia és a vízpótlás összekapcsolása lehet a jövő útja a magyar vízgazdálkodásban. Új fejlesztések indulnak a Homokhátság és más térségek megmentéséért.
Magyarország akár helyszínt is biztosítana az ukrán–orosz béketárgyalásokhoz, viszont a háború lezárása után Európa egészének érdeke lehet az orosz energia részleges visszaengedése – erről beszélt egy német lapnak adott interjújában Magyar Péter miniszterelnök. A Tisza vezetője hangsúlyozta: Budapest továbbra sem küldene katonákat vagy fegyvereket
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szerda reggel a Pszichiátriai Társaság vezetőivel egyeztetett a mentális egészségügyi ellátás helyzetéről. A tárca az elmúlt hetekben feltérképezte a sürgős beavatkozási pontokat, és áttekintette a közép- és hosszú távú terveket. Konkrét lépésként kiírják a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Int
A benzin piaci átlagára 5 forinttal, a dízelé pedig 4 forinttal emelkedett szerdára. Az üzemanyagok árszintje ezzel együtt is alacsonyabb, mint áprilisban, vagy májusban.
A Morningstar elemzői szerint a SpaceX részvényei jelentősen túlárazottak lehetnek a vállalat várhatóan két héten belül induló nasdaqi tőzsdei bevezetésekor, így a befektetőknek érdemes lehet megvárniuk egy kedvezőbb beszállási pontot - tudósított a Cnbc.
A nemzetközi vörös szőnyeg egyik legizgalmasabb és leggyönyörűbb jelensége volt a tavaszi eseményen Goztola Lorent Kristina. A jelenleg Franciaországban élő többszörös nemzetközi díjas színésznő a RED Movie Awards éves gáláján, a legjobb színésznő kategória különdíjazottjaként jelent meg a Reims-i Operaház ünnepi eseményén. A Korday Péter által re
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) 1,6 százalékos magyar gazdasági növekedéssel számol az idei évre a tavalyi 0,5 százalék után, jövőre pedig 2 százalékos bővülést vár.
A globális energiapiacok fokozódó geopolitikai bizonytalansága és a kínálati sokkok közepette rendezték meg a 2026-os Baku Energy Weeket. A régió legjelentősebb nemzetközi iparági platformja idén nemcsak a dekarbonizációs célokról szólt, hanem kőkemény ellátásbiztonsági, infrastrukturális és technológiai megállapodások színhelyévé vált: a háromnapo
Cikksorozatunk első részében azt mutattuk be, hogyan épül fel az a koordinációs teher, amely AI-automatizáció nélkül folyamatosan lassítja a szervezetet. A második részben azt jártuk körül, mire érdemes fordítani a felszabaduló kapacitást: HR-fejlesztésre, valódi csapatvezetésre vagy belső innovációra. Most egy lépéssel hátrébb lépünk. Mielőtt bárm
Az alábbiakban olyan jogszabályi rendelkezéseket veszünk górcső alá, amelyek értelmezése az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai kapcsán kihívást jelenthetnek. Tekintettel arra, hogy ezen területek vonatkozásában rengeteg olvasói kérdés is érkezik, így célszerű önálló cikkben feldolgozni a témát. Lássuk a lényeget!
Hungary’s National Media and Infocommunications Authority (NMHH) has officially registered Rainbow TV (Szivárvány TV), paving the way for the launch of the country’s first linear LGBTQI television channel. The station will be operated by New Digital Media Ltd. and is expected to begin broadcasting in the coming months.
Komoly kihívást jelent a hazai tejágazat számára a külföldről beáramló, dömpingáras tejtermékek versenye, amelyet a korábbi európai túltermelés okoz. A Tej Terméktanács szerint a helyzet javítása érdekében elengedhetetlen a feldolgozóipari kapacitások növelése, valamint a magyar termékek arányának határozott növelése az alapvető élelmiszerek piacán