Megérkezett az első előzetes Herendi Gábor új filmjéhez, a Karácsonyra megjövökhöz. A decemberben mozikba kerülő vígjáték főszerepében Csányi Sándor és Lovas Rozi látható, a történet pedig egy családapa váratlan túlélőshow-jává válik, amikor felesége egy hétre magára hagyja három gyermekükkel.
Az ügyészség az aranykonvoj ügyben sem a régi, sem az új kormánnyal nem tartott, illetve tart kapcsolatot, s minden szükséges intézkedést megtesz az ügy körülményeinek teljes körű feltárására – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Daniel Chereau, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) üzemanyag-ügyekért felelős vezetője szerint a kerozin árának heves ingadozása komoly nehézségeket okoz a légitársaságoknak, mivel sok piaci szereplő nem képes fedezeti ügyletekkel védekezni a kockázatok ellen.
Idén a magyarok közel negyven százaléka tervez külföldi nyaralást, Horvátország népszerűsége jelentősen nőtt. A Groupama Biztosító és az OTP Bank friss, országos kutatásából emellett az is kiderült, hogy az utazást tervezők harmada idén többet költ nyaralására, az utazók fele már minden külföldi útja előtt köt utasbiztosítást, és az idősebbek tudat
Már tavaly jelezték az Európai Bizottságból, hogy feljebb léptethetik a túlzott költségvetési hiány miatti eljárást. Szerdán nem javasoltak további lépést, de külön megemlítették Magyarországot.
A Bitcoin árfolyama 2026. június 3-án 65 000 dollár közelébe süllyedt, ami jelentős likvidálási hullámot váltott ki a kriptovaluta-piacon. A piaci korrekció során összesen több mint 1,83 milliárd dollár értékű long- és short-pozíciók záródtak kényszerből, miközben a kereskedők a 60 000 dolláros szintet figyelik lehetséges támaszként. A Bitcoin (BTC
Erős munkaerőpiacról árulkodik a májusi ADP foglalkoztatottsági adat, miközben a hétfői ISM feldolgozóipari beszerzésimenedszer-index nagyon erős lesz. Ilyen helyzetben a Fednek inkább az inflációra kell figyelnie. Két hét múlva amerikai kamatdöntés, az előjelek a kamatvárakozások feljebb tolódása irányába mutatnak.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter ma három szakéemberrel tekintette át a mentális egészségügyi ellátás, ezen belül a pszichiátriai ellátás jelenlegi helyzetét.
Egy év alatt közel 60 százalékkal nőtt a használt elektromos autók iránti érdeklődés Magyarországon. Miközben a hibridek iránti kereslet is harmadával bővült, az elektromos modellek előretörése látványosabb volt: májusban a Tesla Model 3-at már több mint kétszer annyian keresték, mint a legnépszerűbb hibridet, a Toyota Corollát. Az élénkülő piacot
Egy ingyenes jégeső-riasztó szolgáltatás hatékony segítséget nyújt a mezőgazdasági károk megelőzésében, gyors értesítést biztosítva a veszélyes időjárás előtt.
Korrupció, orosz energiafüggés, a piaci versenyt torzító állami intézkedések, magas hiány: az Európai Bizottság szerint Magyarországon továbbra is fennállnak a makrogazdasági egyensúlyhiányok, különösen a versenyképesség, az államháztartás finanszírozási szükségletei és a lakásárak alakulása terén – derült a brüsszeli testület szerdán közzétett, 20
Ez a kvíz lehetőséget ad arra, hogy felismerd az irodalmi karakterek és a hozzájuk tartozó történetek közötti kapcsolatokat. Kiváló gyakorlási lehetőség vizsgára készülőknek vagy az irodalom iránt érdeklődőknek.
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
A Magyar Lapkiadók Egyesülete bejelentette csatlakozását a SPUR nemzetközi koalícióhoz, amely a kiadói tartalmak mesterséges intelligencia általi felhasználásának szabályozásáért küzd. A csatlakozó szervezetek közös bejelentésére a marseille-i World News Media Kongresszuson kerül sor, ahol a SPUR 30 új taggal bővíti sorait. A Magyar Lapkiadók Egyes
Nagyot ugrott a bevándorlók száma 2025 közepén, de a nagy részük nem hosszú távra tervez itt. A kivándorló magyarok száma pedig jelentősen meghaladja a visszatérőkét – írja a hvg.hu.
2384 forintos célárral tartásra ajánlja a Magyar Telekom részvényeit az MBH Bank mai elemzésében, ami a jelenlegi árfolyam alatt van. Az elemzés kiemeli, hogy miközben a Magyar Telekom bevétele enyhén csökkent az első negyedévben, a profitabilitás látványosan javult, és a menedzsment még a várakozásait is emelte, viszont a pozitív fundamentumok nag
Beigazolódtak a meteorológiai előrejelzések: elérte hazánkat az a kiterjedt csapadékzóna, amely véget vet a korábbi zavartalan napsütésnek. De mire számíthatunk ma?
A motorversenyzés csúcskategóriájának főszereplői június 5-7. között találkoznak a Balaton Park Circuit pályáján. Interjúk a világsztárokkal, élő bejelentkezések, kulisszák mögötti riportok a paddockból - az Arena4 és a MAX4 csatornák, valamint a NET4+ streaming platform követői egyetlen fontos pillanatról sem maradnak le.
A digitális támadások egyre ritkábban állnak meg egyetlen gyanús e-mailnél. A felhasználó eszköze, böngészése, jelszavai, banki tranzakciói, online vásárlásai és identitása egyszerre válhatnak célponttá. Ezért személyes kibervédelmünknek is több rétegből kell állnia ahhoz, hogy hatékony legyen: megelőzésből, észlelésből, figyelmeztetésből, helyreál
Két nagy szereplő egyesül a hazai tanfolyamközvetítő piacon. Soha nem látott tempóban nő az érdeklődés az átképzések és szakmai tanfolyamok iránt Magyarországon, miközben a mesterséges intelligencia és az automatizáció teljes szakmákat alakít át. Ebben a helyzetben jelentős átrendeződés történt a hazai tanfolyamközvetítő piacon: egyesült két ismer
Miközben a háború kezdetén kevesen hittek Ukrajna hosszú távú ellenállásában, egyre több szakértő véli úgy, hogy a konfliktus erőviszonyai változóban vannak. Az ukrán fejlesztések, különösen a dróntechnológia és a mesterséges intelligencia alkalmazása új lehetőségeket nyithatnak Kijev számára. Emellett az orosz gazdaság és a hadsereg utánpótlási pr
Újabb jelentős személyi változás történt a Mediaworks médiaportfóliójában. Leváltották az Origo főszerkesztőjét, Pósa Árpádot, helyét átmenetileg a Bors Online-t vezető Végh László veszi át.
Egyetlen brit kalandor akciója elég volt ahhoz, hogy a természetes gumi termelés súlypontja Brazíliából Ázsiába kerüljön. Wickham története máig tanulságos a mezőgazdaság számára.
Minden eddiginél nagyobb kokaint foglaltak le a magyar hatóságok egy átfogó nemzetközi akció keretében. Különböző banános dobozokban összesen 594 kilogramm, Dél-Amerikából származó kábítószerre bukkantak, amelynek feketepiaci értéke meghaladja a 17 milliárd forintot.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) arra kéri a gazdálkodókat, hogy ne hagyják az utolsó pillanatra az egységes kérelmek benyújtását - közölte a NAK.
Az arabica kávé határidős ára fontonként 2,5 dollár körül mozog, utoljára 2024 novemberében járt itt az árfolyam. A jegyzés idén már több mint 20 százalékot esett, miután a piac rekordközeli termésre számít Brazíliában.
Az Európai Bizottság szerdán egy átfogó technológiai szuverenitási csomagot mutatott be, amellyel az Európai Unió digitális önállóságát és ellenálló képességét kívánja megerősíteni a félvezetők, a mesterséges intelligencia, a felhőszolgáltatások és a nyílt forráskódú megoldások területén - derül ki az uniós testület közleményéből.
A Mol-csoport és vegyesvállalati partnerei megkezdték a földgáztermelést Azerbajdzsánban az ACG mezőn, ahol korábban a jelenlegi olajkészletekhez nem kapcsolódó gázkészleteket azonosítottak a kőolajtermelő rétegek alatt és felett – közölte a Mol.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 1,6 százalékos magyar gazdasági növekedéssel számol az idei évre a tavalyi 0,5 százalék után, jövőre pedig 2 százalékos bővülést vár – tette közzé az MTI.
Az Egyesült Királyság nemzetgazdasági érdeke az újbóli uniós csatlakozás, vélik a szigetországban egyre többen, és ha ez bekövetkezik, az ismét átrendezheti az európai viszonyokat.
Az OECD szerint a közel-keleti konfliktus vált a világgazdaság legnagyobb kockázatává, miután a Hormuzi-szoros körüli szállítási problémák jelentősen visszafogták az energiaellátást. A szervezet szerint a globális növekedés lassulhat, miközben az infláció ismét emelkedő pályára kerülhet. A bizonytalanság olyan nagy, hogy az OECD két különböző forga
Az Európai Bizottság szerint Magyarországon továbbra is fennállnak a makrogazdasági egyensúlyhiányok, különösen a versenyképesség, az államháztartás finanszírozási szükségletei és a lakásárak alakulása terén – derült a brüsszeli testület szerdán közétett, 2026-ra vonatkozó európai szemeszter tavaszi csomagjából.
Michael Saylor és a Strategy a világ vezető vállalatává váltak, ami a Bitcoin-ökoszisztémát illeti: a megalkuvást nem tűrő hodl-mentalitás megtestesítője többször is hangsúlyozta, hogy nem fog több bitcoint értékesíteni, azonban az elmúlt hetekben valami megváltozott. A Strategy felhagyott a hétfőnkénti bitcoin-vásárlással, majd állampapírba fektet
Az XRP nagy befektetői aktivitása 2026 júniusára a legalacsonyabb szintre csökkent 2021 óta. Az Arab Chain elemzése szerint az elmúlt 30 napban a Binance tőzsdéről kivont XRP-mennyisége mintegy 978 millió token volt, ami jelentős visszaesést jelent a korábbi évekhez képest. Az elemzés szerint az XRP-árfolyama eközben 1,28 dollár körül mozog, miközb
Rácz Dávid tech újságíró és online marketinges hívta fel a figyelmet arra a tanulságos esetre, hogy hamis TikTok-profil használja Fenyő Iván nevét és videóit. A profil a színművész nevében üzenget felhasználóknak, telefonszámot ad meg, könyvrendeléseket intéz és pénzt kér. Az ügy nemcsak egy újabb internetes csalás, hanem figyelmeztetés is.
A mesterséges intelligencia alapvetően változtatja meg azt, ahogyan tájékozódunk a világról: a gyors, hatékony információszerzés ma már alapkövetelmény, és egyre erősebben támaszkodunk az ezt támogató alkalmazásokra - egyebek mellett a ChatGPT-re. A PeakX ezt felismerve elkészítette az első magyar fejlesztésű alkalmazást, amely közvetlenül a ChatGP
Június második felében kezdődik az érdemi egyeztetés a kormánnyal az önkormányzatok helyzetéről. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) konkrét javaslatai vannak az önkormányzati rendszer átalakításáról – mondta Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a szövetség elnöke szerdán Budapesten.
Egy magyar fejlesztésű, speciális gyógyszerlogisztikai technológia lép nemzetközi szintre az STI Hungary legújabb akvizíciójával: a vállalat megvásárolta a Complex 3H Kft. CTR (Complex Thermo Rendszer) üzletágát. Az akvizícióval egy olyan, több évtized alatt felépített hazai pharma know-how integrálódik az STI csoport rendszerébe, amely akár -80 °C
A magyar felsőoktatás újabb átalakulás előtt áll: a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) rendszerét Magyar Péter miniszterelnök bejelentése nyomán 2027 szeptemberéig felszámolják. A régi, költségvetési szervként való működéshez való visszatérést azonban szinte egyöntetűen elutasítják az egyetemek, mondván, az akár 10-15 évvel vetné vissza f
Japán északkeleti részén, Fukushima városában egy medve több embert is megtámadott egy acélmű területén. Az utóbbi időben jelentősen megugrott a szigetországban a hasonló támadások száma.
A hazai gazdasági növekedés beindulását prognosztizálja az OECD, amely idén 1,6, jövőre 2 százalék körüli gazdasági bővülést jósol. A növekedést idén erősebben visszafogja az energiaár-sokk. Az alacsonyabb várható élettartam és az egészségügyi munkaerőhiány miatt reformokat ajánl a szervezet.