Eddig is egyértelmű volt, hogy az Otthon Start Programot (OSP) igazán a tehetősebbek használták ki, de a jegybank most kimutatta: a hitelfelvevők 76 százaléka a legfelső jövedelmi ötödbe sorolható. Az is kiderült, hogy az OSP-hitelek kiugróan magasak – összegükben, de az adósok éves jövedelméhez viszonyítva is.
Franciaország történetének legforróbb májusi napját mérte, miközben az országot egy rendkívül erős hőkupola tartja fogva. A hőmérséklet több városban is meghaladja a 35 °C-ot, a szakértők szerint pedig az extrém időjárás már nem a jövő, hanem a jelen Európában.
A sofőr nélküli taxik San Franciscóban vagy éppen Pekingben már nem számítanak különösebb újdonságnak. Az Uber autonóm taxiszolgáltatása pedig hamarosan Münchenben is elindulhat.
A modern mezőgazdaságban már elkerülhetetlen az agrárszoftverek alkalmazása, ezek az informatikai rendszerek és alkalmazások ugyanis jelentősen megkönnyítik a termelők mindennapi adminisztrációját. Igaz, ezek használata és a rajtuk keresztül történő adatszolgáltatás számos esetben a gazdaság szabályoknak és előírásoknak megfelelő működésének egyik
Évek óta ismert probléma, hogy a kínai gazdaság túltermelése hogyan gyengítheti tovább az európai ipart, de az érdemi fellépés eddig elmaradt. Most már a németek sem várnának tovább a válasszal, amire szinte biztosan érkezhet kínai retorzió is.
A technológiai robbanás és a demográfiai hullámvölgy egyszerre formálja az agrárszakképzést a közép-magyarországi régióban. Miközben a technikumok népszerűsége növekszik, a hagyományos szakiskolákba jelentkezők száma csökken.
Több nagybank is csökkentette a személyi hitelek kamatait. Akad olyan konstrukció, ahol az éves ügyleti kamat 1,5 százalékponttal lett alacsonyabb, mint az előző hónapban. A Bank360.hu oldal készített erről összefoglalót.
A globalizáció ma már nem csupán divat, hanem lehetőség: egyre több sikeres magyar vállalkozó dönt úgy, hogy családjával külföldre költözik. A motivációk sokszor emberiek és érthetőek: jobb iskolák, nemzetközi környezet, jobb életminőség, kiszámíthatóbb üzleti tér. Csakhogy a valóság ritkán olyan egyszerű, mint amilyennek a költözés előtt tűnik. A
Karácsony Gergely főpolgármester szerint a kormányváltás egyik első kézzelfogható eredménye lehet, hogy az önkormányzatok ismét jogosítványokat kapnak településeik arculatának védelmére, valamint a gyűlöletkeltő propaganda és a túlzott reklámterhelés visszaszorítására.
A megkötött, 16,4 milliárd eurós uniós megállapodás eredményeként végre arra is képes lesz Magyarország, hogy sok év után újra teljesen új motorvonatokat vásároljon: a megállapodás értelmében EU-s forrásokból legalább 35 új InterCity-motorvonatot tudnak beszerezni, ami országosan érezhető InterCity flottacserét jelent - közölte a közlekedési és ber
A magyar gazdaság kitörési pontjainál kiemelten fontos vizsgálni a helyi hozzáadott értéket, mely a valódi versenyképesség alapja. Kiegyensúlyozottak az infokommunikáció, az oktatás és a kultúra adatai, hasonló a helyzet az építőiparban, a vendéglátásban és a mezőgazdaságban. Meglepően előnytelenek azonban a járműipar és az élelmiszeripar mutatói.
A medve hangja okosabb, de a bika keres pénzt. Ben Cowen szerint az igazi Bitcoin-kapituláció még hátra van. Készen állsz a 40 000 dolláros szintre? A kriptovaluta-piac jelenleg egyfajta döntésképtelen medvepiac képét mutatja, ahol a befektetők feszülten figyelik a következő nagy mozgást. Adja magát a kérdés: vajon a Bitcoin jelenlegi ciklusa alapj
A karácsonyi kaktusz az egyik legkedveltebb szobanövény, amely hálás, ha megfelelően gondoskodunk róla. Összegyűjtöttük, mire van szüksége ahhoz, hogy bőségesen virágozzon.
A CATL és leányvállalata, a CAES, valamint a logisztikai szolgáltatásokkal foglalkozó DST hivatalosan is elindították Kína első, könnyű haszongépjárművekre tervezett akkumulátorcsere-hálózatát. A Choco-Swap nevű rendszerrel a járművek akkumulátorcseréje mindössze 2
A növények terméshozama nagymértékben függ a meiózis folyamatától, amely létfontosságú az életképes ivarsejtek kialakulásához. A klímaváltozás okozta környezeti stresszek, mint a hőhullámok és hideg, megzavarhatják ezt a folyamatot, csökkentve a termést. A meiózis megértése kulcsfontosságú a klímatűrő gabonafélék nemesítésében.
Június 7-én zárul a Strategy alapszabály-módosító szavazása, amelyen ahhoz kérik a részvényesek támogatását, hogy az STRC nevű elsőbbségi részvénye után az osztalékot a jelenlegi havi rendszer helyett havonta kétszer fizethessék ki. A vállalat valószínűleg ezzel próbálná vonzóbbá tenni azt az értékpapírt, amelyen keresztül friss tőkét tud bevonni,
Látványos átalakuláson megy keresztül a hazai televíziópiac: a vásárlók egyre nagyobb képernyőméretet választanak, miközben a prémium képtechnológiák és az okosfunkciók iránti igény is folyamatosan erősödik. A MediaMarkt tapasztalatai szerint ráadásul ez a folyamat most új lendületet kap, hiszen az OLED és Mini LED modellek térnyerése, valamint a m
Markánsan csökkent az idén az orosz fegyveres erők által újonnan elfoglalt ukrajnai területek kiterjedése, és Oroszország ezekért a minimális területi nyereségekért is rendkívüli árat fizet emberéletekben – mondta helyzetértékelésében az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) brit delegációjának vezető katonai szaktanácsadója.
Elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, miután egyszerre több kockázati tényező is nyomás alá helyezte a részvénypiacokat. Az elmúlt hónapok sztárjainak számító technológiai és chipgyártó vállalatok részvényeiben profitrealizálás indult meg, ami az AI-hoz kapcsolódó papírok széles körében eladási hullámot indított el. A befektetői hangulatot tovább
A GKI felkérésére 2026 tavaszán 211 fő bevonásával online felmérés készült a közösségi média használatának mértékéről és hatásairól Magyarországon. Habár a kutatás nem tekinthető reprezentatívnak a teljes magyar lakosságra, ennek ellenére az eredmények alapján jól beazonosíthatók a közösségimédia-használattal kapcsolatos fontosabb hazai társadalmi
Az ELTE két professzora, Darázs Lénárd jogász és Csanád Máté fizikus, az Academia Europaea rendes tagjává vált 2026-ban. Az Academia Europaea a tudományos kiválóságot elismerő európai szervezet, amely interdiszciplináris kutatásokat és tudományos tanácsadást támogat. A két kutató kiemelkedő eredményeket ért el saját szakterületén.
A Cardano ökoszisztémájának egyik ismert elemző- és adatplatformja, a TapTools bejelentette, hogy megkezdi működésének leállítását. A döntés önmagában is kellemetlen hír a Cardano számára, de Charles Hoskinson, a Cardano alapítójának reakciója még nagyobb figyelmet irányított rá, ő ugyanis úgy véli, hogy a TapTools esete nem lesz egyedi, és az ökos
A magyarországi akkugyárak 2025-ben sem tudtak kilábalni a válságból: a gyenge kereslet, az elektromos autópiac lassulása és a kedvezőtlen világgazdasági folyamatok miatt súlyos veszteségeket termeltek. A három legnagyobb hazai üzemnél közben mintegy 1500 munkahely szűnt meg, mégsem sikerült javítani az eredményeken.
Miközben az Európai Unió és a Mercosur-országok között hosszú évek tárgyalásai után életbe lépett a szabadkereskedelmi megállapodás ideiglenes alkalmazása, egy váratlan döntés ismét bizonytalanságot hozott a nemzetközi agrárkereskedelembe. Brazília szerint az Európai Unió szeptembertől korlátozhatja több állati eredetű termékének importját, ami érz
A mesterséges intelligencia térnyerését jól mutatja, hogy a ChatGPT újabb jelentős mérföldkövet ért el. Az OpenAI chatbotjának mobilalkalmazása májusban elérte az egymilliárd havi aktív felhasználót világszerte, méghozzá gyorsabban, mint bármely más alkalmazás a történelemben. A Reuters a Sensor Tower adataira hivatkozva számolt be arról, hogy a Ch
Belgium és Kína megállapodást írt alá egy új növény-egészségügyi exportprotokollról, amely lehetővé teszi, hogy a belga alma beléphessen a kínai piacra. A dokumentumot a belga Élelmiszerlánc-biztonsági Szövetségi Ügynökség (Fasfc) és a kínai Vámügynökség (Gacc) írta alá, többéves tárgyalássorozatot követően. A protokoll előírja, hogy az exportra ke
A Meta többször is elhalasztotta az új, Muse Spark nevű mesterségesintelligencia-modelljének API-kiadását a fejlesztők számára, és a Wall Street Journal értesülései szerint egészen keddig nem is tűzték ki a premier hivatalos dátumát.
A Netflix mesterséges intelligenciával segítené a felhasználóit a platformon elérhető, egyre áttekinthetetlenebb tartalomkínálatban való eligazodásban – jelentette be Elizabeth Stone, a streamingszolgáltató technológiai igazgatója a San Franciscó-i Bloomberg Tech konferencián - számolt be a Bloomberg.
Tavaly közel kétmillióval nőtt a dollármilliomosok száma világszerte, miközben vagyonuk összértéke rekordszintet ért el – derül ki a párizsi székhelyű Capgemini Research Institute harmincadik alkalommal kiadott World Wealth Report című jelentéséből. A növekedést elsősorban az AI által is generált erős tőzsdei teljesítmény és a mérséklődő infláció ö
A Magyar Természetvédők Szövetsége fellebbezést nyújtott be a Pest Vármegyei Kormányhivatal Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környezethasználati engedélye ellen. Álláspontjuk szerint a határozat több ponton szakmailag hiányos, jogszerűsége vitatható, és nem nyújt megfelelő garanciákat a repülőtér környezetében élők egészsége és az éghajla
Magyar Péter Berlinben és Párizsban folytatott magasszintű tárgyalásokat, miközben a magyar kormány átfogó megállapodást kötött Ukrajnával a kárpátaljai magyarság jogainak bővítéséről. A héten nagyszabású személycserék zajlottak az állami intézményrendszerben: távozott többek között az Országos Mentőszolgálat, az országos rendőrkapitányság, a katas
Június 5-től megújul a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodájának (PEI) bejelentési rendszere: elindul az új, ügyfélbarát felület az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) - olvasható a NAV közleményében.
Június 6-tól felfüggesztik a Visa és a Mastercard bankkártyákkal történő fizetéseket Kubában, miután a tranzakciókat lebonyolító külföldi bank megszünteti együttműködését a kubai állami pénzügyi szolgáltatóval, a Fincimexszel - közölte a kubai jegybank.
A bitcoinbányászat energiaigénye évek óta az egyik legtöbbet vitatott téma a kriptoszektorban. Miközben a kritikusok gyakran a magas energiafogyasztást emelik ki, egyre több vállalat próbál olyan modelleket kialakítani, amelyekben a bányászat nem terheli feleslegesen az energiarendszert, hanem éppen annak hatékonyabb működését segíti. Erre egy újab
Az iráni kormánynak és hadseregnek nyújtott segítség vádjával tartóztatták le egy kaliforniai technológiai vállalkozás vezérigazgatóját a szövetségi hatóságok.
Az egyes pénzügyi szervezetek panaszkezelésének formájára és módjára vonatkozó részletes szabályokról szóló rendelet jelent meg 2026. június 3-án, a Magyar Közlöny 2026. évi 63. számában.
A forint szerdán mérsékelten gyengült a vezető devizákkal szemben, amit elsősorban nem hazai tényezők, hanem az iráni–amerikai konfliktus kiéleződése miatti globális kockázatkerülés okozott. Csütörtök reggel az euró 355,9, a dollár 306,6 forint körül állt, ami minimális forinterősödést jelent a szerda esti szintekhez képest. A nap folyamán a befekt