Egy nemrég megjelent magyar kutatás azt vizsgálta, elfogadnák-e az emberek, hogy emberi eredetű tápanyagok kerüljenek vissza a mezőgazdaságba. A publikáció szerzője, Varjú Viktor, az Elte Krtk munkatársa három európai régió tapasztalatai alapján mutatja be, hogy a klímaváltozás, a vízhiány, a talajromlás és a műtrágyafüggőség miatt miként kerül elő
Az uborka termése számtalan módon feldolgozható és fogyasztható. Sokan meghámozzák előtte, és ha már így tesznek, érdemes egy hasznos trükköt is megtanulniuk.
A CMA CGM vezetője szerint nem lenne bölcs dolog arra számítani, hogy a Hormuzi-szoros helyzete a háború lezárása után rövid időn belül visszatér a korábbi állapotába.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa június 9-i ülésén burkolt kereskedelmi közlemény közzététele miatt indított eljárást. A testület elfogadta a hazai hírműsorok társadalmi sokszínűségét elemző 2025. évi jelentést is.
Az állampolgárság lemondásnak díja is jelentősen emelkedik. Mi történt? A 444 azt írja az orosz Meduza alapján, hogy jelentősen, több mint tizenkétszeresére emeli az orosz állam az állampolgárság megszerzésének díját, miután az Állami Duma elfogadta a bevándorlási szolgáltatások áremeléséről szóló törvényt. Részletek. A döntést Vjacseszlav Vologyin
Egy tanári, orvosi vagy önkormányzati béremelés nem áll meg az iskola, a kórház vagy a hivatal falainál. A közszféra sok településen valódi alternatíva a munkavállalóknak, ezért a magáncégek bérpolitikájára is nyomást gyakorol. Az elmúlt 16 év magyar bérnövekedésének egyik fontos katalizátorai voltak az állami béremelések. Ha ez a folyamat megfordu
Gerendás Jánost, az MNB korábbi statisztikai igazgatóját nevezték ki a Magyar Fejlesztési Bank új elnök-vezérigazgatójának, aki székében a tavaly ősszel érkező Kovács Zsoltot váltja. Az állami bank a jövőben fontos szerepet fog játszani a hamarosan meginduló uniós források hatékony felhasználásában.
Andrius Kubilius, az EU védelmi biztosa olyan kezdeményezésen dolgozik, amelyben a tagállamok önkéntes alapon, közösen finanszíroznák azokat a stratégiai katonai képességeket, amelyeket jelenleg nagyrészt az Egyesült Államok biztosít a NATO-nak. A terv hátterében Washington döntése áll, miszerint számos katonai eszközt – köztük felderítő drónokat é
Az önkéntes véradás egyszerre életmentő segítség és a társadalmi összefogás egyik legerősebb formája. Az OTP Egészségpénztár és az Országos Vérellátó Szolgálat 2025 őszén indított közös kampánya azt a célt tűzte ki, hogy még több embert ösztönözzön a rendszeres véradásra, miközben az öngondoskodás és a közösségi felelősségvállalás kapcsolatára is f
Mit jelent valójában az offshore kifejezés? Miért van szükség fekete-, szürke- és fehérlistára, és milyen szankciók kapcsolódhatnak hozzájuk? Milyen összefüggés van az ellenőrzött külföldi társaságok és a társasági adó között? Dr. Magyar Csaba adószakértőt (TEP, LL.M., Crystal Worldwide Ügyvédi Iroda) hallhatják.
Az Európai Bizottság 500 millió eurós válságtartalékot biztosít a műtrágyaválság kezelésére. A Copa-Cogeca szerint azonban ez csak átmeneti megoldás a gazdák számára.
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni, mégpedig termékkategóriánként – közölte a NAV.
Kompromisszumra jutott a Mol és a szerb állam a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövőjével kapcsolatban. A megállapodás értelmében Belgrád növelheti befolyását a stratégiai jelentőségű vállalatban, miközben a magyar olajcég vállalásokat tett a pancsovai finomító működésének fenntartására is. A fejlemény fontos lépés lehet az amerikai szankciók m
A sorozat ötödik, egyben utolsó évada június 26-án, pénteken debütál, kizárólag a Disney+-on. A premier napján mind a nyolc epizód elérhetővé válik a platformon. Az új évadhoz kijött egy előzetes. Az FX „A mackó” (FX The Bear) ötödik, egyben utolsó évada pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol Sydney Adamu (Ayo Edebiri), Richard „Richie” Jerimovich
A közösségi médiában és a Redditen több helyen is elterjedt az az állítás, hogy a Deutsche Telekom a Hedera technológiáját használja az AI-alapú hangklónozásos csalások megakadályozására. Az állítás alapvetően igaz, ugyanakkor fontos pontosítani, hogy a Hedera milyen szerepet tölt be ebben a rendszerben, és mit nem csinál. Egyre nagyobb probléma az
Az Európai Unió szeptember 3-i hatállyal korlátozza a Brazíliából származó marha- és baromfihús behozatalát. Ugyanis a dél-amerikai ország nem tudta hitelt érdemlően igazolni, hogy az antimikrobiális szerek használatára vonatkozó szabályozása megfelel a közösségi előírásoknak.
XIV. Leó pápa barcelonai látogatása során felavatta a Sagrada Família legmagasabb, Jézus Krisztusról elnevezett tornyát. A katolikus egyházfő az ikonikus épület tervezője, Antoni Gaudí halálának századik évfordulója alkalmából mutatott be ünnepi szentmisét, amit látványos tűzíjáték koronázott meg.
A piacok hajlamosak úgy tekinteni a Federal Reserve-re, mint egy intézményre, amelynek elsődleges fegyvere a kamatpolitika. De mi van akkor, ha a következő évek monetáris politikai csatája valójában nem kizárólag a kamatokról, hanem legalább annyira a jegybank mérlegéről szól? Háromrészes cikksorozatunk második részében azt vizsgáljuk meg, hogy a F
Enyhe csökkenéssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 1141,62 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 132 231,01 ponton zárt szerdán.
Helyreigazítást olvasott fel Varga Attila, a TV2 Tények című műsorának korábban Orbán Viktor mellett agitáló műsorvezetője Magyar Péter miniszterelnök édesapjával és nagybátyával kapcsolatban.
Az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter közzétette több nemzeti agrártámogatás 2026. évi keretösszegét. A támogatások összesen több milliárd forintot biztosítanak a növénytermesztés, az állattenyésztés, a méhészet és egyes speciális ágazatok számára.
A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) a következő hetekben is változatos szakmai rendezvényekkel várja az érdeklődőket, amelyeken az aktuális gazdasági, technológiai és társadalmi témák kerülnek napirendre.
A technológiai vívmányok azt ígérik, hogy időt spórolnak nekünk, a valóságban a felszabadult perceket azonnal újabb elvárások szippantják be, végletesen felaprózva az elmélyült munkára szánt időt. Iványi-Bitter Brigitta, a MOME Kulturális Örökség Labjának kutatója és oktatója szerint a mesterséges intelligencia és a digitális zaj korában a legfőbb
A magyar e-kereskedelmi forgalom a külföldi vásárlásokkal együtt tavaly meghaladta a 2000 milliárd forintot, a növekedés szerkezete és a verseny működési logikája alapvetően átalakult. A PwC Magyarország 2026 májusban publikált adatai alapján a pandémiát követő gyors felfutást és a 2022-2024 közötti turbulens időszakot lezárva a piac érettebb, kisz
A korrupcióellenes szabályokat is erősítenék. Mi történt? A HVG azt írja, hogy alapjaiban alakítaná át a közbeszerzési rendszert a kormány új törvénycsomagja, amely többek között bevezetné az "átlátható gazdasági szereplő" fogalmát, és jelentősen szigorítaná a pályázók feltételeit. Részletek. Az uniós források hazahozatala érdekében írt javaslat sz
Nemcsak a focisták, hanem az online csalók is megpróbálnak labdába rúgni a június 11-én, magyar idő szerint este kilenckor kezdődő 2026-os labdarúgó világbajnokság ideje alatt. A Szerencsejáték Zrt biztonságtudatossági kampánnyal kívánja felhívni a figyelmét az illegális szerencsejáték oldalak veszélyeire, a személyes és banki adatok védelmére, val
Van rá esély, hogy Ambrus Attila legyen a következő Nagy Ő? A TV2 népszerű reality-jének producere elmondta, hogy felmerült a Viszkis neve, aki jó jelölt lehetne, de kérdés, vállalná-e a szereplést.
Nemcsak a focisták, hanem az online csalók is megpróbálnak labdába rúgni a június 11-én, magyar idő szerint este kilenckor kezdődő 2026-os labdarúgó világbajnokság ideje alatt. A Szerencsejáték Zrt. biztonságtudatossági kampánnyal kívánja felhívni a figyelmét az illegális szerencsejáték oldalak veszélyeire, a személyes és banki adatok védelmére, va
Fokhagyma-alapú takarmánykiegészítőkkel kísérleteznek Kenyában, hogy megtalálják a brojlercsirkék számára a fenntartható, természetes növekedésserkentő alternatívát az antibiotikumok helyett.
Új mérföldkőhöz érkezik a hazai digitális médiapiac. 2026. június 30-tól az RTL Magyarország kínálatában jelentősen megnövekszik a Connected TV (CTV) inventory, új lehetőségeket teremtve a hirdetők számára a prémium nagyképernyős megjelenések terén.
Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI-vel csütörtökön.
Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében bejelentette, hogy a kormány azonnali, teljes körű felülvizsgálatot rendelt el a hazai állami kórházak hűtési rendszereiben, és idén egy több mint 3,6 milliárd forintos javítási és fejlesztési programot indít a legkritikusabb állapotú intézményekben.
2026 fontos mérföldkő lehet a magyar online kereskedelemben: a piac mérete 2025 végére meghaladta a 2000 milliárd forintot, a növekedés szerkezete és a verseny működési logikája alapvetően átalakult. A PwC Magyarország 2026 májusban publikált adatai alapján a pandémiát követő gyors felfutást és a 2022-2024 közötti turbulens időszakot lezárva a piac
Az uniós források hazahozatalában és hatékony felhasználásában a jövőben fontos szerepet játszó Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezetésében változás történt: a bank elnök-vezérigazgatói feladatait a jövőben Gerendás János látja el - közölte a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán.
A mesterségesintelligencia-részvények olyan tempóban száguldottak, ami egy hatalmas, kipukkadni készülő lufi körvonalait sejtetik, de a hívek szerint ez csupán egy hosszú, strukturális AI-forradalom első felvonása. Hogyan lehet ennek vége? A SpaceX és a többi gigakibocsátás elszívhatja a tőkét, mégis okozhat újabb orbitális szakaszt.
Új történelmi rekordot ért el az úgynevezett Buffett-indikátor, amely az amerikai részvénypiac teljes értékét veti össze az Egyesült Államok GDP-jével. A mutató jelenlegi szintje szerint a részvények minden korábbinál drágábbak lehetnek történelmi összevetésben. A szakértők szerint ez arra utalhat, hogy a piac egyre sérülékenyebbé válik egy esetleg
Június 30-tól az RTL Magyarország kínálatában jelentősen megnövekszik a Connected TV (CTV) inventory, ami új lehetőségeket teremt a hirdetők számára a prémium nagyképernyős megjelenések terén. A CTV formátum a lineáris televízió és a digitális kampányok előnyeit ötvözve kínál pontosabb célzást, mérhetőséget és magas minőségű megjelenést. A bővülés