Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan pedig 3,1 százalékponttal lett magasabb a hiány. Mi történt? A KSH frissen közölt előzetes adatai szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0%-a volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan pe
Valóságos roham indult a részben elektromos hajtású járművek iránt a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 májusi statisztikái szerint. Egyetlen év alatt több mint 34 százalék-kal emelkedett a hibrid modellek iránti kereslet, miközben a kínálatbővülésnek köszönhetően a szegmens átlagára némileg csökkent.
Az európai részvénypiacok emelkedéssel indították a keddi kereskedési napot, a Stoxx600 0,9-kal nőtt, továbbá napközben új történelmi csúcsra ért. Az index ezzel sorozatban a harmadik hónapot zárja emelkedéssel, és 10%-os negyedéves pluszt mutat, ami 2020 októbere óta a legerősebb teljesítmény. A növekedést elsősorban az AI-jal kapcsolatos optimizm
Július elsejétől emelkednek a nem lakossági felhasználók víziközmű-szolgáltatási díjai, a háztartásokat azonban nem érinti a drágulás, derül ki a Magyar Közlönyből. Ezzel párhuzamosan a szaktárca az ország teljes területére elrendelte a tartósan vízhiányos időszakot, miközben a hálózat állapota és a sorozatos csőtörések miatt a politikai szereplők
Más autógyárakban is voltak munkabalesetek, de az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége szerint a szegedi BYD-beruházáson történtek kirívónak számítanak.
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a hiány - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Több mint 40 millió forintot utalt ki magának jogtalanul egy zalaegerszegi vállalkozás könyvelője, aki ellen csalás miatt emeltek vádat - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.
A japán jen dollárral szembeni árfolyama az 1980-as évek közepe óta nem látott mélypontra süllyedt, így a piaci szereplőket jelenleg leginkább az a kérdés foglalkoztatja, hogy mikor lép közbe a japán állam. A figyelem középpontjában Mimura Acusi, a pénzügyminisztérium nemzetközi ügyekért felelős miniszterhelyettese áll, akit a piacokon csak "Mr. Ye
Négymilliárd forintos beruházással modernizálta veszprémi gyártóüzemét a világ vezető jégkrémvállalata, a The Magnum Ice Cream Company (TMICC). Az új, csúcstechnológiás gyártósor üzembe helyezése a vállalat magyarországi működésében, és a TMICC globális gyártási hálózatának fejlesztésében is fontos mérföldkövet jelent. A beruházás tovább erősíti Ma
Magyarország csatlakozott a Stockholmi Miniszteri Nyilatkozathoz, amelyet a Forest Europe 10. Miniszteri Konferenciáján írtak alá az európai államok képviselői júniusban.
A tavaly év végén mért 3,3 százalékos inflációhoz képest jelentősen, 17 százalékkal nőtt 2025-ben a magyar háztartások pénzügyi eszközöket és lakásállományt tartalmazó bruttó vagyona, ami 235 000 milliárd forintot tett ki. EU-s összevetésben az átlagnál jobban szeretjük állampapírban és készpénzben tartani a pénzünket, míg bankbetétben és részvényb
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júniusi értéke 51,5-re nőtt a májusi 50,2 pontról; a korábbi júniusi értékekkel összevetve az idei érték alacsonyabb, mint a hosszú távú júniusi átlag (52,5), de felülmúlja az előző három év értékeinek átlagát (50,0) – jelentette a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (ML
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
A víziközmű-díjak emelkedése mellett új szabályozás lép életbe a vízhiányos időszak miatt. Ez hatással lehet az öntözésre és a gazdaságok működésére is. Nézd meg, mire számíthatsz!
A Wall Street vezető nagybankjai sorra adják fel az euró erősödésére építő pozícióikat, mivel a piaci várakozások szerint az Egyesült Államok az év hátralévő részében lekörözi Európát a kamatemelések terén. A közös európai deviza már most egyéves mélypontra süllyedt, és több elemzőház szerint további gyengülés várható - írta a Bloomberg.
A holland nagybani piacokon egyre több jel utal arra, hogy komoly zavarok alakultak ki a cseresznye kínálatában. Több termelő arról számolt be, hogy a kereskedők szokatlanul gyakran keresik őket áruért, miközben egyes boltok a hét elején egyáltalán nem jutottak hazai gyümölcshöz. A helyzetet tovább súlyosbította a június 19-i pénteki vihar, amely t
A Josip Juraj Strossmayer Vízügyi Intézet hétfőn közzétette a 2025-ös vízállapot-jelentését Horvátországban, amely szerint a horvátországi felszín alatti vizek a legjobb állapotú vízkészletek közé tartoznak, miután a mérőállomások mintegy 95 százalékán nem regisztráltak határérték-túllépést a vízminőségi előírásokhoz képest - tudósított a Croatia W
A brit Schroders vagyonkezelő közel áll ahhoz, hogy több mint 200 millió fontért eladja a Benchmark Capital nevű pénzügyi tanácsadási üzletágát a svéd Söderberg & Partners társaságnak. A tranzakcióval a Schroders az erőforrásait a kifejezetten magas nettó vagyonnal rendelkező ügyfelekre kívánja összpontosítani - írja a Financial Times.
A Ford több mint 300 korábban elbocsátott mérnököt vett vissza, miután a mesterséges intelligenciára épített rendszerek nem hozták a várt eredményeket. A vállalat tapasztalatai szerint egyes feladatoknál továbbra is nélkülözhetetlen az emberi szakértelem és gyakorlat.
Tótth Árpád korábbi kórházigazgatót, egészségügyi szakértőt nevezte ki országos kórház-főigazgatónak Magyar Péter miniszterelnök. Mi történt? Tótth Árpád korábbi kórházigazgatót, egészségügyi szakértőt nevezte ki országos kórház-főigazgatónak Magyar Péter miniszterelnök – olvasható a kedd este megjelent Magyar Közlönyben, vette észre a hvg.hu. A He
Kedden tovább emelkedtek az amerikai részvényindexek, a Dow 0,3, az S&P 0,8, a Nasdaq Composite pedig 1,5%-os pluszban zárt. Ezzel a Dow sorban második napja kúszott történelmi csúcsra, az S&P és a Nasdaq pedig 2020 óta nem zárt ilyen erős negyedévet, mint a tegnap véget ért második negyedév. A Dow 13%-ot ugrott, az S&P 14, a Nasdaq Composite bő 20
A fóliázógép kiválasztása sok üzemben nem egyszerű gépbeszerzési kérdés. A döntést befolyásolja a napi raklapszám, a kezelői kapacitás, a csomagolási folyamat kiszámíthatósága és az is, hogy a fóliázás
A kormány célja, hogy a vízmegtartás váljon a hazai vízpolitika alapelvévé, miközben fejlesztik az öntözési infrastruktúrát, megújítják az elöregedett víziközmű-hálózatot, és a klímaváltozás hatásaihoz igazítják a vízgazdálkodási rendszert.
A Nike amerikai sportfelszerelés-gyártó negyedéves bevétele és a nyeresége is meghaladta a piaci várakozásokat – ismertette a vállalat a New York-i tőzsde zárása után.
Közös pontokat kerestek és találtak a V4+4 országok képviselői országaik KAP-pal kapcsolatos érdekeiben. Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter szerint hasonlóak a problémáik, amit két elfogadott nyilatkozattal is jeleztek.
Megérkeztek a legfrissebb járási és kerületi mediánbér-adatok: a XII. kerület átvette a vezetést a hazai fizetési rangsorban, miközben a legalacsonyabb keresetű térségekben volt a legnagyobb béremelkedés. A KSH adatai szerint ugyan továbbra is jelentősek a területi különbségek, de a bérszakadék valamelyest szűkült 2026 első negyedévében.
Az új intelligens csomagolási technológiák nemcsak védik a terméket, hanem valós idejű információt is szolgáltatnak annak állapotáról és eltarthatóságáról.
A Magyar Táncművészeti Egyetem világa kívülről sokak számára zárt és talán kissé misztikus közegnek tűnik. De vajon hogyan működik itt a képzés, milyen élet vár arra, aki ezt az utat választja? Erről beszélgettünk Fodorné Molnár Mártával, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektorával.
Megerősítette a kőrisrontó karcsúdíszbogár (Agrilus planipennis) jelenlétét június végén Beregsurány térségében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálata. A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért a Nébih a szükséges növényegészségügyi intézkedések részeként fokozott ellenőrzést rendelt el. A Nébih em
A Doktor24 által benyújtott kifogást a Fővárosi Törvényszék kedden elutasította, a felszámolási eljárás pedig a hatályos jogszabályoknak megfelelően zajlott. Mi történt? Ahogyan arról mi is írtunk, felszámolási eljárás indult a Doktor24 Medicina Zrt. ellen június végén. A Doktor24 Csoport vezetése szerint az ügy nem veszélyezteti a vállalat működés
A külkereskedelmi termékforgalom exportvolumene májusban 5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Májusban csak a gépek és szállítóeszközöknél látszik enyhe többlet a kivitelben, a többi termékcsoport esetében stagnálás vagy visszaesés volt látható.
Mától a Medicare egészségbiztosítási rendszer keretében elhízás ellen is elérhetővé válnak a népszerű testsúlycsökkentő készítmények az Egyesült Államokban.
A magyar médiarendszer kockázati szintjét 75%-os, „high risk”, vagyis „magas kockázat” kategóriába sorolta a Centre for Media Pluralism and Media Freedom (CMPF, European University Institute) legfrissebb Media Pluralism Monitor 2026 jelentése. Az elemzésből kiderül az is, hogy a hírek iránti bizalom nálunk a legalacsonyabb Európában. A jelentés sze
A a 2027-es költségvetés tervezéséhez kapcsolódó tájékoztató már elérhető. A kormány előreláthatólag az október 1-31. időszakot határozza meg a költségvetési törvényjavaslat Országgyűlés elé terjesztésére - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán.
Chris Thorsheimet nevezték ki a Foodora Magyarország új ügyvezető igazgatójává. A szakember a foodora nemzetközi szervezetéből érkezik a magyar piac élére, ahol legutóbb Svédországban kereskedelmi igazgatóként dolgozott, és hasonló szerepet töltött be Norvégiában is.
Vitézy Dávid beszámolója szerint szerda reggelre újraindultak a Flirt motorvonatok, amelyek a rendkívüli hőség miatt álltak le: a túlmelegedés miatt a járművek biztonsági rendszerei letiltották az akkumulátorok töltését, egyes esetekben 70 fok feletti cellahőmérsékletet is mértek. A gyártó Stadler már dolgozik a megoldáson, az újabb KISS motorvonat
Jelentősen drágult a vágómarha, miközben az export is bővült – de a húságazat egészére a sertéspiaci trendek vannak nagy hatással. Mire számíthatnak a hazai állattenyésztők?