Európa legnagyobb repcefelhasználója jó termést arat, és az európai mennyiség sem rossz. A repce ára mégis lendületesen nő. Ez a kőolajkrízisnek és az inflációs várakozásoknak köszönhető.
Március közepe óta a legmagasabb szintre emelkedett az európai gázár az Egyesült Államok és Irán közötti kiéleződő feszültség miatt, amely egyebek mellett a Hormuzi-szoroson áthaladó globális tengeri gázszállításokat is jelentősen befolyásolja.
Az iskolakezdési támogatás igénybevételéhez legkésőbb július 22-ig jelezniük kell a szülőknek gyermekük sajátos nevelési igényű (SNI) státuszát az érintett oktatási intézmény felé – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter. A miniszter tájékoztatása szerint az Országgyűlés várhatóan kedden dönt a
A tengerentúli és európai alapkezelők számára új reggeli rutinná vált a dél-koreai részvénypiac figyelése. A korábban sok globális befektető számára periférikusnak számító, mintegy 4 ezer milliárd dolláros koreai részvénypiac ma már korai jelzést ad a befektetői kockázatvállalási hajlandóságról, mivel a Samsung Electronics és az SK Hynix AI-vezérel
Az idei második negyedévben világszerte 277,5 millió okostelefont szállítottak ki, ami 6,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbihoz képest – derül ki az International Data Corporation (IDC) friss jelentéséből. A piacvezető Samsung és a második Apple ugyanakkor a piaci trendekkel szembemenve növelni tudta értékesítését. Ez volt a második egymás
A magyarországi használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi került új tulajdonoshoz az első fél évben, ami 5,8 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban elért rekord.
A nyári hónapokban sok munkavállaló választja azt a megoldást, hogy a szabadságot néhány nap vagy hét távmunkával egészíti ki, és a Balatonról, egy horvát apartmanból vagy éppen egy görög szigetről dolgozik. Bár a "workation" és a digitális nomád életmód egyre népszerűbb, a külföldről végzett munkavégzésnek számos olyan adózási, társadalombiztosítá
A Stripe és az Advent International 53 milliárd dolláros ajánlata első ránézésre komoly prémiumot kínál a PayPal részvényeseinek, a vállalat igazgatótanácsa azonban egyelőre nem látja elegendőnek az ajánlatot. A Reuters értesülései szerint a testület nemcsak az árat tartja alacsonynak, hanem attól is tart, hogy a felvásárlás szabályozói akadályokba
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a nyári kiemelt ellenőrzés részeként tartottak ellenőrzést egy tápiószecsői fagylalt és szaloncukor előállító létesítményben. Az üzemben higiéniai hiányosságok, valamint a vizsgálat idején 5 tétel esetében 2025 lejárt és 6 tétel 2026-ban lejárt minőségmegőrzési idejű és 29 tétel nem ny
Az extrém meleg miatt kevesebb tejet adnak a tehenek, miközben a hűtés és az érlelés költségei is jelentősen emelkednek. A parmezán előállítói szerint a klímaváltozás új korszakot nyitott.
Enyhén csökkent az elektronikus pénzforgalomban elkövetett sikeres visszaélések száma és az okozott kár 2026 első negyedévében Magyarországon, ugyanakkor, az egy-egy bankkártyás esetre jutó kárérték emelkedett. A CIB Bank szakértői szerint a javuló tendencia ellenére továbbra is elengedhetetlen az éberség, hiszen a kifinomultabb módszereknek köszön
Csak másfél év késéssel kértek adatokat a nyomozók egy budapesti hoteltől a gázmaffiás ügyben, de akkor már hiába. Nem ez az egyetlen furcsaság az eljárásban, amelyet a NAV kiemelt bűncselekmények felderítésére szakosodott nyomozó szerve visz.
Március közepe óta a legmagasabb szintre emelkedett az európai gázár az Egyesült Államok és Irán közötti kiéleződő feszültség miatt, amely egyebek mellett a Hormuzi-szoroson áthaladó globális tengeri gázszállításokat is jelentősen befolyásolja.
A sárgabarackfák helyes nyári metszése segít a korona szellőztetésében, megelőzi a gutaütést, és biztosítja a jövő évi bő termést. Megmutatjuk, mire figyelj!
A friss adatok szerint a hazai lakáspiac elérte azt a pontot, ahol a magas árszint már nemcsak a kereslet tempóját, hanem a piac szerkezetét is látványosan alakítja. A forgalom csökkent, az áremelkedés csak bizonyos ingatlanoknál látható, miközben a vevői oldalon az első lakásukat vásárlók súlya nőtt, az eladói oldalon pedig megjelent az óvatos árk
Bizonytalan a hangulat a világ tőzsdéin, az iráni háborúval kapcsolatos fejlemények aggasztják a befektetőket, a brent ismét 90 dollár közelébe került, az európai tőzsdéket pedig az iránykeresés jellemzi hétfőn. Makrofronton egy amerikai fogyasztói bizalmi index érkezik a nap folyamán, de lassan beindul a negyedéves jelentési szezon, így a fókusz a
Az Alkotmánybírósághoz fordul Győr a szolidaritási hozzájárulás miatt – erről a közgyűlés egyhangúlag döntött a hétfői rendkívüli ülésén a Telex beszámolója szerint.
Enyhén csökkent az elektronikus pénzforgalomban elkövetett sikeres visszaélések száma és az okozott kár 2026 első negyedévében Magyarországon, ugyanakkor, az egy-egy bankkártyás esetre jutó kárérték emelkedett. A CIB Bank szakértői szerint a javuló tendencia ellenére továbbra is elengedhetetlen az éberség, hiszen a kifinomultabb módszereknek köszön
Két hónapja nem látott dolog történt a forinttal a múlt héten: a magyar deviza majdnem 2 százalékkal gyengült az euróval szemben. Így érdekes helyzetből fut neki újra a forint, ráadásul az MNB keddi kamatdöntése is hatással lehet a hangulatra.
Miközben a Magyar Közút Nonprofit Zrt. egy olyan átfogó, 250 kilométeres nagyságrendű útfelújítási programot indított el, amely a legsúlyosabban amortizálódott vidéki fő- és mellékutak helyreállítását célozza meg, addig a hazai sztrádák ütőerén, az M1-esen 45 kilométert érintő kapacitásbővítési és felújítási munkálatok zajlanak. Az M1-es autópálya
A zenga.hu szakértői összefoglalták, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és hogy mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH), az Artisjushoz és a Filmjushoz fordult Cs. Kádár Péter régi rádiós az M1 képernyőjén a filmalkotások közben megjelenített hírszalag miatt. A beadványok szerint tisztázni kellene, hogy a filmek képfelületére helyezett, azokhoz tartalmilag nem kapcsolódó mozgó szövegsávhoz rendelkezik-e a közmédia a s
Pénteken a befektetők egyrészt a beérkező amerikai makrogazdasági adatokat értékeltek, amelyek szerint a gazdaság továbbra is ellenálló az iráni háború nyomán erősödő inflációs kockázatokkal szemben, másrészt erősödött az aggodalom a lezáratlan közel-keleti konfliktus miatt.
Mesterséges intelligenciával ma már az is találkozik, aki nem használja tudatosan: beépül a munkahelyi szoftverekbe, az ügyintézésbe, a keresőkbe, a tanulásba és egyre inkább a kutatásba is. De mit jelent mindez egy egyetem működésében? Lehet-e az AI több, mint stratégiai jelszó, és hogyan mérhető, hogy valóban javítja-e az oktatást, a kutatást vag
Március közepe óta a legmagasabb szintre, 59,1 euró/MWh-ra emelkedett az európai gázár hétfőn. Az áremelkedés különösen rossz időpontban érkezik: bár az európai gáztárolók telítettsége meghaladja az 50 százalékot, időarányosan 2016 óta nem volt ilyen alacsony a készletszint. A téli szezonra való felkészüléshez az EU-nak fel kell gyorsítania a betár
Amint az várható volt, érezhetően csökkent a kínai Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően. A kérdés az, hogy átmeneti vagy tartós lesz a visszaesés. Így látja a szakértő.
Harminc napon belül meg kell választania az Országgyűlésnek az új köztársasági elnököt. Az új államfő megbízatása az alaptörvény tizenhetedik módosítása alapján az új alkotmány hatálybalépéséig, de legfeljebb öt évig tart.
A Moneysupermarket új befektetési platformot indított, amellyel az ügyfelek már 1 font összeggel elkezdhetik a befektetést. A szolgáltatás technológiai hátterét a Seccl biztosítja, míg a multi-asset portfóliókat a Vanguard szolgáltatja - írja az FT Adviser.
A Kompország vendége volt Holoda Attila energetikai szakértő, aki többek között a Barátság kőolajvezeték működésének helyreállásáról, a hazai földgázszállító vállalat részére előírt abszurd, még mindig érvényben lévő tárolási kötelezettségről és az átalakításra szoruló rezsicsökkentésről beszélgetett Szerető Szabolccsal.
A görög- és sárgadinnye a nyár egyik legkedveltebb idénygyümölcse, azonban kevesen gondolnak arra, hogy a héja a termesztés, a szállítás és az értékesítés során számos szennyeződéssel érintkezhet.
A kínai autópiac 2021 óta a leggyengébb évét zárhatja, miután a személyautók iránti kereslet zuhanni kezdett a tavalyi rekordév után. A gyártókat egyszerre sújtja a visszaeső fogyasztói igény, az emelkedő alapanyagköltségek és az állami támogatások kivezetése, miközben a szakértők a piac konszolidációjára számítanak - számolt be a CNBC.
A június elsejei Top 50 Leaders Forumon egy asztalhoz ültek a szakmai szövetségek vezetői, hogy megvitassák a hazai kommunikációs szakma jövőjét érintő legfontosabb kérdéseket. Arról kérdeztük őket, hogy milyen lépésekre van szükség szövetségek szintjén, volt-e felelősségük a háborús hirdetésekkel kapcsolatban, milyen változások várhatók a szakmába
Both Emőkét nevezi ki gyermekvédelemért felelős helyettes államtitkárnak Kátai-Németh Vilmos – jelentette be a szociális és családügyi miniszter Facebook-oldalán.
A Ryanair első negyedéves nyeresége 34 százalékkal, 538 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 820 millió euróról és elmaradt a Bloomberg 624 millió eurós elemzői konszenzusától is. A bevétel 1 százalékkal 4,38 milliárd euróra nőtt, szintén elmaradva a várakozásoktól. A kihasználtsági mutató 94 százalékos maradt, habár 94,4 százalékot prognosz
Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene 2026 májusában az Európai Unióban, az egy évvel korábbit így 1,8 százalékkal haladta meg – tájékoztatott az Eurostat.
Június közepe óta nem frissül az Ellenpont.hu: a Mediaworks kiadásában működő portál leállása egybeesik a NER-közeli médiacsoportnál zajló tömeges leépítésekkel és portfólió-átalakítással.