A fenntarthatóság ma már nem csupán környezetvédelmi vagy társadalmi kérdés, hanem a hozzá kapcsolódó kockázatok által egyre inkább üzleti szempont is. Az energiafelhasználás, a közlekedés, az erőforrás-gazdálkodás vagy éppen a hulladéktermelés nemcsak a vállalkozások környezeti hatását befolyásolja, hanem működési költségeiket és hosszú távú verse
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Új részleteket osztott meg Gál József, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készülő hollywoodi film forgatása miatt elrendelt M2-es metrólezárásról. A politikus szerint a BKK és a BKV hivatalos válaszaiból kiderült, hogyan született meg a döntés.
Az utóbbi években rengeteget hallani az éghajlatváltozásról. A legtöbben már általános iskolában földrajz órán is tanultak a különböző éghajlatokról, éghajlati jelenségekről, befolyásoló tényezőkről. Kérdés, hogy mire emlékszünk! A mai kvíz során azt teheted próbára, mennyire ismered a különböző éghajlati típusokat, azok jellemzőit és földrajzi elh
A spanyol élelmiszerláncok egyre nagyobb arányban támaszkodnak hazai termelőkre a nyári szezonban. A stratégia egyszerre szolgálja a frissességet, az ellátásbiztonságot és a fogyasztók árérzékeny igényeit.
Másfél millió nézőt vonzott a labdarúgó-világbajnokság döntője, az éppen tévézők több mint a fele a meccset nézte. Ezzel az éves nézettségi toplista élére ugrott a mérkőzés, második helyre szorítva a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet. A nézettségi verseny szempontjából rendhagyónak számító időszak utolsó hete van mögöttünk. A labdarúgó-világ
A hétvégi, olykor viharossá forduló időben sok dolguk volt a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársainak: július 17-19. között 18 esetben 27 embert mentettek ki a tóból – írja a Police.hu.
Beléptünk abba a korba, amikor a kvantumszámítógépek okozta potenciális fenyegetettség egyre növekszik, és természetesen a Bitcoin sem kivétel ez alól. Bár a jelenlegi technológia még nem képes feltörni a blokklánc szerkezetét és titkosítását, a kutatások aggasztó, gyors ütemű fejlődésről árulkodnak, a Bitcoin fejlesztői pedig gőzerővel dolgoznak a
Kevesebb mint egy hét alatt több mint százezren töltötték ki azt a közlekedésbiztonsági kérdőívet, amelyet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter indított el a kormány honlapján. A felmérés, amelynek népszerűsítésére egyáltalán nem költöttek közpénzt, többek között az elektromos rollerek szabályozásáról, az extrém gyorshajtók és az illegá
Újabb kötelezettségeket írt elő a Google számára az Európai Bizottság. Az uniós testület döntése értelmében a vállalatnak meg kell nyitnia az Android egyes funkcióit a rivális mesterségesintelligencia-szolgáltatások előtt, emellett a Google Kereső adatainak egy részét is meg kell osztania a versenytársakkal.
A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) 2026. július 17-én rendkívüli közgyűlést tartott Budapesten, a Tribe Budapest Stadium Hotelben, az egyik alelnök lemondása miatt szükségessé vált elnökségi tag- és alelnökválasztás céljából. A választás a MaReSz Alapszabályában rögzített jelöltállítási és választási rend szeri
A párizsi Louvre gyűjteményének 34 új műalkotása most először csatlakozik a Samsung Art Store-hoz. Ezzel a világ egyik leghíresebb múzeumának összesen már 51 remekműve elérhető a Samsung Electronics platformján világszerte[iii]. A kollekció része Leonardo da Vinci Mona Lisa-ja is – a Louvre további neves alkotásai mellett –, így a felhasználók a ko
A Polymarket és a Kalshi forgalma a világbajnokság miatt rekordokat döntött, ez volt a legnagyobb profitot hozó sportesemény eddig. A világbajnok csapatra 4,3 milliárd dollárnyi tipp született, de ezen kívül külön az egyes meccsekre, gólarányokra, góllövőkre és számos más dologra kötött üzletek értéke is hatalmas. Pedig csak a világbajnokság alatt
Az országos üzemanyagválság – amelyet az ukrán dróntámadások hónapokon át tartó sorozata idézett elő az orosz olajfinomítók ellen – jelentősen megemelte a traktorokhoz és aratógépekhez szükséges dízel üzemanyag árát.
Nem vállalja a köztársasági elnöki tisztséget Polgár Judit, aki hétfőn visszautasította Magyar Péter miniszterelnök felkérését. A világhírű sakknagymester a saját közösségi oldalán tudatta döntését, amely szerint a felkérést nagy megtiszteltetésnek tekinti, ugyanakkor nem kíván közjogi tisztséget vállalni.
Török Gábor politikai elemző szerint az, hogy Polgár Judit visszautasította a felkérést a köztársasági elnöki pozícióra, Magyar Péter kormányának "első kudarca".
Újabb jelentős akvizíciót jelentett be a Netflix. A streamingóriás közel 600 millió dollárért megvásárolta Ben Affleck mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatát, amelynek alapítója a tranzakció után is a cég mellett marad.
Kempingfelszerelés helyett potencianövelők és izomnövekedésre használt hormoninjekciók lapultak abban a lakókocsiban, amelyet a NAV pénzügyőrei ellenőriztek az M5-ös autópályán. A nyaralást idéző vontatmányból több mint ezer doboznyi, engedély nélküli gyógyászati készítmény került elő, olvasható a NAV honlapján.
Történelmi első félévet zárt a magyar használtautó-piac. A DataHouse előzetes adatai szerint 2026 első hat hónapjában 491 300 személyautó cserélt gazdát, ami 5,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi rekordot. A JóAutók.hu szerint jó esély van arra, hogy az év végére az eddigi, közel 922 ezres éves csúcs is megdőljön.
Az OTP Bank megállapodást írt alá a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal és a DNB Bankkal a Luminor megvásárlásáról, amely a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja – írta közös közleményében az OTP Bank és a Luminor Bank. Ez az OTP eddigi legnagyobb akvizíciója.
A gyorsan növekvő európai rovarfehérje-ágazatot fenntartható megoldásként népszerűsítik, egy új jelentés szerint azonban az élelmiszer-biztonsági, állategészségügyi és ökológiai kockázatok egy részét még nem vizsgálták kellő alapossággal.
A díjat a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla, a hazai projektmenedzsment szakmai szervezeteinek közössége hirdeti meg. A pályázatok benyújtási határideje: 2026. szeptember 27.
A bitcoin árfolyama az elmúlt napokban viszonylag stabilan tartotta magát 64 000 dollár környékén, ami a kereskedők körében bizonyos fokú megnyugvást eredményezett. A felszín alatt azonban egy kritikus mutató arra figyelmeztet, hogy a piac egy komoly vihar – egy úgynevezett „Volmageddon” (a volatily és az armageddon kifejezésekből) kapujában állhat
Az OTP Bank megállapodást írt alá a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal és a DNB Bankkal a Luminor megvásárlásáról, amely a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja – írta közös közleményében az OTP Bank és a Luminor Bank. Ez az OTP eddigi legnagyobb akvizíciója.
Újabb televíziós felkérést kapott Kiara Lord. Az egykori felnőttfilmes színésznő ezúttal az RTL új dokumentumsorozatában, A meztelen igazság című produkcióban tűnik fel, ahol szakértőként szólal meg a pornóipar működéséről.
Az OTP Bank megállapodást írt alá a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal és a DNB Bankkal a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról. A tranzakció zárására a szükséges hatósági engedélyek megszerzése után kerülhet sor. Az OTP Csoport jelenléte ezzel 14 országra bővül.
Magyar Péter miniszterelnök videóüzenetben reagált arra, hogy Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki jelölést. A kormányfő azt mondta, tiszteletben tartja a döntést, ugyanakkor úgy véli, Magyarország nagy lehetőséget veszített el. Beszédében saját felelősségét is elismerte, és közölte, hogy a Tisza frakciója a következő napokban új államfő
A közmédia átalakításának és szakmai megújulásának részeként két új főszerkesztő-helyettessel - a jelenlegi szervezeti struktúrában csatornaigazgató-helyettessel - bővül a Kossuth rádió szerkesztősége - közölte az Mtva Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel.
A párizsi Louvre gyűjteményének 34 új műalkotása most először csatlakozik a Samsung Art Store-hoz. Ezzel a világ egyik leghíresebb múzeumának összesen már 51 remekműve elérhető a Samsung Electronics platformján világszerte . A kollekció része Leonardo da Vinci Mona Lisa-ja is – a Louvre további neves alkotásai mellett –, így a felhasználók a kompat
Enyhén csökkent az elektronikus pénzforgalomban elkövetett sikeres visszaélések száma és az okozott kár 2026 első negyedévében Magyarországon, ugyanakkor, az egy-egy bankkártyás esetre jutó kárérték emelkedett. Az egyik hazai bank szakértői szerint a javuló tendencia ellenére továbbra is elengedhetetlen az éberség, hiszen a kifinomultabb módszerekn