Az elmúlt évekhez képest visszafogottabb kereslettel indul az ingatlanpiaci csúcsszezon, az árakra azonban ez csak enyhe hatással van. Mi történt? Az elmúlt öt év legalacsonyabb telefonos érdeklődését hozta kiadó lakásokra az idei július: a 75 ezer hívás éves alapon négy százalékos csökkenést jelent tavalyhoz képest, derült ki az ingatlan.com szerk
Első alkalommal vizsgálták Magyarországon terepi körülmények között, hogy a földi kémiai szúnyoggyérítés milyen hatással van más repülő rovarokra. A kutatás szerint a módszer ugyan közel felére csökkenti a szúnyogok számát, de a beporzókat sem kíméli.
A hétfő esti szintekhez képest mérsékelt erősödéssel indítja a napot a forint. A hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama a 360-as szinthez közeledik. A keddi kereskedés legfontosabb eseménye várhatóan a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése lesz, az elemzők egyhangúan 25 bázispontos vágást várnak.
A csütörtöki felsőoktatási felvételi ponthatárhirdetéssel megkezdődik az albérletpiaci főszezon, amely az idén az elmúlt évekhez képest visszafogottabb kereslettel indul. Tavalyhoz képest idén is visszafogottabb lehet a keresleti boom. Július első felében 75 ezer telefonos érdeklődés érkezett a kiadó lakásokra, ami 4 százalékos csökkenést jelent év
Drámai mértékben romolhat a munkatermelékenység a globális felmelegedés hatására az elkövetkezendő évtizedekben, ami értelemszerűen a GDP-t is komoly nyomás alá helyezi. Egyes becslések a kibocsátás akár ötven százalékos zuhanását sem tartják kizártnak az évszázad végére, és ez teljesen új túlélési stratégiákat követel meg szabályozói, vállalati és
Az OTP történetének legnagyobb felvásárlásáról eddig éppen a legfontosabb részletet nem lehetett tudni: azt, hogy mennyit fizethet a bank a Luminorért. Most azonban az egyik eladó közleménye olyan számviteli nyomot hagyott, amelyből már jóval többet lehet kiolvasni az ügylet árazásáról – és első ránézésre kifejezetten kedvező kép rajzolódik ki az O
A mesterséges intelligencia amellett, hogy növeli a termelékenységet és hozzájárul a munkaidő hatékonyabb kihasználásához, alapjaiban formálja át a munkavégzést, a vezetői szerepeket és a munkavállalói élményt is – állapítja meg a Boston Consulting Group (BCG) friss kutatása. A kérdés: mit tegyenek a munkavállalók heti egy munkanappal, amit megspór
Rekordévet zártak a világ vezető légitársaságai: a kilenc legprofitábilisabb szereplő összesen 25,11 milliárd dollár, vagyis mintegy 8,8 ezer milliárd forint nyereséget termelt. A toplistát ismét az Emirates vezeti, a közel-keleti háború és az üzemanyag drágulása azonban gyorsan véget vethet a kedvező időszaknak.
A monília a kajszibarack egyik legkitartóbb kórokozója, különösen a betakarítás előtti időszakban. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan védekezhetsz környezetkímélő, biológiai szerekkel és integrált szemlélettel a gyümölcsrothadás ellen, hogy az idei szezonban egészséges, piacképes termést takaríthass be.
Drámai mértékben romolhat a munkatermelékenység a globális felmelegedés hatására az elkövetkezendő évtizedekben, ami értelemszerűen a GDP-t is komoly nyomás alá helyezi. Egyes becslések a kibocsátás akár ötven százalékos zuhanását sem tartják kizártnak az évszázad végére, és ez teljesen új túlélési stratégiákat követel meg szabályozói, vállalati és
A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívását az egyre gyakoribb aszályok és a hirtelen lezúduló csapadék kezelése jelenti. A természetes vízmegtartó megoldások olyan, sokszor akár jelentősebb beruházás nélkül is alkalmazható módszereket kínálnak a gazdálkodóknak, amelyekkel helyben tartható a nedvesség, javul a talaj minősége, és hosszú távon i
A magyar vállalatok jelentős része nem használja ki a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában rejlő lehetőségeket, pedig sok esetben saját dolgozóik között is vannak olyanok, akik jogosultak lennének erre a státuszra. A Workforce szerint egy rehabilitációs audit során az átvilágított munkavállalók átlagosan 1,5 százalékáról der
A geopolitikai kockázatok, az olajársokk és az erősödő forint mellett is nőtt a magyar privátbanki vagyon az első félévben: a Portfolio friss privátbanki felmérése szerint június végén a magyar gazdagok számláin lévő összeg meghaladta a 13 600 milliárd forintot. A legnagyobb vagyont továbbra is az OTP Private Banking kezeli, a legnagyobbat a Concor
Igenis nyitottak az edzők az adatalapú megközelítésre a labdarúgásban, ám nem mindegy, hogy maguk az elemzők mit és hogyan tálalnak a stáb felé, és az merre viszi aztán a taktika felépítését - mondta a Pénzcentrumnak adott interjújában Kocsis Bence, a Magyar Labdarúgó Szövetség vezető adatelemzője. A szakemberrel beszéltünk még utánpótlásról, a mec
A gyanú szerint a tőzsdén jegyzett Alteo messze áron felül vásárolta meg az Éltex nevű céget. Tiborcz István több szálon érintett. Mi történt? Elrendelte a rendőrség a nyomozást az Alteo-ügyben, melyről a Telex írt hosszan júniusban, és melyben Hadházy Ákos tett feljelentést, közölte a volt parlamenti képviselő kedden. A gyanú szerint a tőzsdén jeg
A 15 éves Margó ünnepi évadának következő állomása Salföld és a Bánya Kert: három nap irodalommal és zenével. Mások mellett Beck@Grecsó, az Anima Sound System, Háy János és Kemény Zsófi is fellép augusztus 13–15. között a Nyári Margó Irodalmi Fesztiválon.
Az elmúlt napok belpolitikai fejleményeit az új köztársasági elnök személye körül kialakult helyzet határozta meg, és várhatóan erről fognak még szólni a következő napok, hetek is, hiszen Sulyok Tamás már nem államfő. Polgár Judit sakknagymester a jelöltséget nem vállalta, Magyar Péter elismerte az ügyben a hibázást, Török Gábor politikai elemző az
Philippe Chemineau professzor szerint a modern állattenyésztés számos megoldása évezredes tapasztalatokra épül. Az új videóinterjú a juhok és kecskék szaporodásbiológiájának múltját és jelenét mutatja be.
A nyugdíj összege nemcsak a ledolgozott évektől és a keresettől függ, hanem attól is, mikor nyújtják be az igényt. Farkas András nyugdíjszakértő összefoglalta a 2026-os nyugdíjszámítás legfontosabb lépéseit, és arra is figyelmeztet: egy rosszul megválasztott időpont miatt akár jelentős összegektől is eleshetnek a nyugdíjba készülők.
Aggasztóan nagy mértékben enyhítenék a Kínával szembeni nyelvezetet egy, az Európai Parlament által készülő jelentésben, amelyért elsősorban a spanyolok által dominált Szocialisták és Demokraták (S&D) pártja felel. Az európai-euroatlanti stratégiai dokumentumok egyre komolyabban kezdték venni az utóbbi években a kínai terjeszkedés kockázatait, de e
Budapesten a szobák 110 ezer, a legfeljebb 40 négyzetméteres lakások 200 ezer forintos medián bérleti díja nem változott egy év alatt. Az egyetemvárosok közül Debrecenben kínálják a legdrágábban a garzonokat, a medián 170 ezer forint.
Csoportos kereset indult a Google és a YouTube ellen, mert a felperesek szerint a vállalat félrevezetően reklámozza a YouTube Premium szolgáltatást. Állításuk szerint az előfizetők hiába fizetnek a reklámmentes élményért, a videókban továbbra is megjelennek fizetett szponzorációk.
Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Az OTP Bank tegnap este váratlanul bejelentette, hogy története legnagyobb felvásárlását hajtja végre, megveszi a Baltikum egyik vezető bankját, a Luminort. Bukta Gábor, a Concorde elemzési üzletágának vezetője értékelte a tranzakciót.
A szaktárca kérésére visszaáll a korábbi, hatékonyabb működési rendre az Országos Jégkármérséklő Rendszer. A védekezés így már narancssárga riasztás esetén is elindul, csökkentve a mezőgazdasági károk kockázatát.
Az esetleges kártérítés több százmilliárd dollárra is rúghatott volna, ennél olcsóbban megúszta az MI-óriás. Mi történt? Véglegesen jóváhagyta a bíróság a Claude mögött álló Anthropic 1,5 milliárd dolláros egyezségét abban a perben, amelyet szerzők indítottak a vállalat ellen, mert úgy vélték, az engedély nélkül használta fel könyveiket MI-chatbotj
Az elmúlt napokban vita bontakozott ki arról, hogy sikerült-e visszatölteni a hazai olaj és üzemanyag biztonsági készleteket azt követően, hogy tavasszal történelmi mélypontra zuhant azok mennyisége.
A nyár a gyógynövények és fűszernövények gyűjtésének legfontosabb időszaka. Ilyenkor virágzik a levendula, a cickafark, az orbáncfű, az oregánó, a kakukkfű és számos más növény, amelyek évszázadok óta szolgálják egészségünket.
Egymillió forint fölé nőtt az egy kárra jutó átlagos kárfelhasználás összege a kötelező biztosításoknál 2025-ben a BiztosDöntés.hu által feldolgozott jegybanki adatok szerint. Közben tavaly már csökkent az élő kgfb-szerződések száma Magyarországon, amely részben a személyautóknál látható visszaeséssel magyarázható.
10 milliós bírságot kapott a Szerencsejáték Zrt.: hibát találtak a lottósorsolások körül, de az eredményeket nem érintette a probléma. A hatósági vizsgálat szerint a Skandináv lottó, a Hatoslottó, az Ötöslottó és a Joker esetében eltértek a jóváhagyott játéktervektől az online zárás során, ugyanakkor a sorsolások tisztaságát és a kihúzott nyerőszám
Az agrárminiszter szerint Magyarország négy év után ismét a 2022-eshez hasonló aszályos helyzettel néz szembe. Bóna Szabolcs hétfőn a parlamentben arról beszélt, hogy megerősítették a kárenyhítési rendszert, megújítanák a víziközmű-hálózatot, és felülvizsgálják a jégkármérséklő rendszer működését is.
A mesterséges intelligencia az évtized egyik legnagyobb befektetési trendjévé vált: a technológiai óriások soha nem látott összegeket fordítanak adatközpontokra, chipekre és a következő generációs AI-modellek fejlesztésére. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt elemezték, hogy ezek a rekordméretű beruház
Az elmúlt 16 év szerződéseinek és költéseinek átvilágítása rendkívül fontos és jogos igény, de ez nem az iparági szakmai szervezetek, hanem a hatóságok feladata – véli a Kreatív által kezdeményezett párbeszédbe bekapcsolódva Pajor Attila, az IAB elnöke.
Kft.-tulajdonosok a társaság megszüntetéséről döntöttek. A cég veszteséges, a saját tőke negatív, kötelezettség csak a tagok által korábban nyújtott tagi kölcsönből adódik. A társaság pénzeszköze nem fedezi a befizetett kölcsönt. Milyen formában szüntethető meg a vállalkozás? – kérdezte olvasónk. Gyüre Ferenc adótanácsadó válaszolt.
A mesterséges intelligencia nemcsak a munkaköröket, hanem a csapatok méretét is átformálja. Egyre több technológiai vállalat vezetője véli úgy, hogy az AI segítségével kisebb, laposabb szervezetek is képesek gyorsabban és hatékonyabban működni, mint a korábbi, nagy létszámú csapatok.
Miközben a Magyar Távirati Iroda vasárnap szinte azonnal beszámolt a Polgár Judit köztársasági elnökké választását szorgalmazó „civil” kezdeményezésről, az Ügyvédkör ugyancsak vasárnap nyilvánosságra hozott, Bárándy Pétert ajánló közleménye kimaradt az MTI hírszolgáltatásából, és arról azóta sem adott hírt a közmédia hírügynöksége. A Media1 megkérd
A közmédia átalakításának és szakmai megújulásának részeként két új főszerkesztő-helyettessel – a jelenlegi szervezeti struktúrában csatornaigazgató-helyettessel – bővül a Kossuth Rádió szerkesztősége. Augusztustól csatlakozik az adó megújuló csapatához: Bogár Zsolt és Magyari Péter. Magyari Péter több mint huszonöt éve dolgozik az újságírói pályán