Teljesen átalakul a Városháza Park. Mi történt? Megkapta az utolsó szükséges engedélyt a Városháza Park projektje, így ráfordulhatunk a belvárosi közpark kiviteli terveire – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester kedden. Részletek. A főpolgármester szerint a fővárosi kormányhivatal kiadta az örökségvédelmi engedélyt is, ezzel lezárult az év
Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter kijelentette, hogy a kormány kiemelt stratégiai feladatként kezeli az aszály elleni védekezést és a vízhálózat megújítását. Bár tudományosan nem bizonyított, hogy a gazdák körében komoly feszültséget keltő jégkármérséklő rendszer, a Jéger okozná a csapadékhiányt, a tárcavezető szerint
A balti Luminor bankcsoport megvásárlásáról megállapodó OTP az LRT megkeresésére közölte, hogy az ukrajnai háború kitörése óta nem talált olyan megoldást az orosz piac elhagyására, amely jogi, erkölcsi és gazdasági szempontból egyaránt elfogadható lenne. A magyar bank több mint négy évvel Ukrajna teljes körű orosz inváziójának kezdete után is minte
Három év tapasztalata igazolja a CETIN Hungary és a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) középiskolás lányoknak szóló tehetségprogramjának eredményeit: a STEMpowered résztvevői a visszajelzések szerint jobban ismerik a STEM szakmákban – természettudományok, technológia, mérnöki tudományok, matematika – rejlő lehetőségeket, olyan készségekkel gazdagod
Tavaly 0,7 százalékkal, 189,6 milliárd literre csökkent a világ sörtermelése, ami 1,4 milliárd literes visszaesés az előző évhez képest - derül ki a nürnbergi székhelyű BarthHaas, a világ legnagyobb komlókereskedőjének elemzéséből. Az adatok az alkoholmentes sörök termelését is tartalmazzák, amelyek több térségben egyre nagyobb szerepet kapnak.
Három hónap hallgatás után adott hosszabb interjút a Médiapiacnak Menczer Tamás. A Fidesz korábbi kommunikációs igazgatóját a beszélgetésben több korábbi konfliktusáról, a párt választási vereségéről, valamint saját politikai jövőjéről is kérdezték.
1,56 százaléknyi részesedést, azaz meglévő tulajdonrésze csaknem felét értékesítette a Banco Sabadellben David Martinez, a spanyol hitelintézet egyik legnagyobb részvényese, aki tavaly távozott a bank igazgatóságából. Az eladásról a spanyol tőzsdefelügyelet adatai alapján számolt be a Reuters kedden.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 5,75 százalékra csökkentette az alapkamatot keddi ülésén a Monetáris Tanács. A testület egyhangúlag határozott, egyéb javaslat nem érkezett - ismertette Varga Mihály, az MNB elnöke.
Nagyot ugrott a réz ára, miközben egyszerre több oldalról szűkül a kínálat: Kínában megugrott az importigény, apadnak a tőzsdei készletek, Chilében pedig az időjárás nehezíti a kitermelést. A piac így egyre feszesebbé válik, ami újabb drágulás előtt nyithatja meg az utat.
Nem okozott meglepetést a jegybank. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, ismét 25 bázispontos kamatvágásról döntött a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezzel 5,75 százalékra csökkent az alapkamat, az overnight betéti kamat 4,75 százalékra, míg az overnight fedezett hitel kamata 6,75 százalékra - olvasható az Equilor elemzésében.
Nagyot ugrott a réz ára, miközben egyszerre több oldalról szűkül a kínálat: Kínában megugrott az importigény, apadnak a tőzsdei készletek, Chilében pedig az időjárás nehezíti a kitermelést. A piac így egyre feszesebbé válik, ami újabb drágulás előtt nyithatja meg az utat.
Akár 200 dolgozó is érintett lehet. Mi történt? A Nyugat.hu azt írja, hogy újabb leépítést tervez az összes megyei lapot kiadó Mediaworks, és akár 200 dolgozótól is megválhat a kiadó a következő napokban. Részletek. A lap úgy tudja, hogy a Vas Népe és a Vaol.hu szerkesztőségében még ezen a héten jelentik be, kiket érint az
A nemzetközi csapatok bővítése ma már nem csak a toborzásról, hanem a komplex pénzügyi és jogi folyamatok összehangolásáról is szól. Hiszen a közreműködő munkaerő - "beszállító" - nem feltétlenül a cég alkalmazottja, hanem más konstrukcióban zajlik az együttműködés. Íme a leggyakoribb buktatók.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Provident Pénzügyi Zrt.: ünnepélyesen megnyitotta 20. magyarországi ügyfélpontját a IX. kerületben, a Lechner Ödön fasor 10/B. (földszint) alatt, amely egyben a vállalat második budapesti ügyfélpontja is. Az új ügyfélpontnak köszönhetően Dél-Pesten és az agglomerációban élők még gyorsabban és kényelmesebben érhetik el
A lakáspiaci drágulás átrendezte, mit tekintünk drágának. A Duna House értékesítéseiben a medián eladási ár idén az első félévben 50 millió forint körül volt, szemben az egy évvel korábbi 42 millióval. Ehhez mérten a 100 millió forintos ár nem a prémiumot jelöli, hanem nagyjából a piac felső tizedét - ezt nevezzük átlag feletti árú sávnak. Prémiumr
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júniushoz hasonlóan júliusi ülésén is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot, ami így 5,75 százalékra süllyedt. Az irányadó ráta több mint négy éve, 2022 májusában volt ennél alacsonyabb szinten, amikor 5,4 százalékon tartózkodott. Varga Mihály jegybankelnök sajtótájékoztatón beszélt a kamatdöntés
Többek között az Osztrák Nemzeti Turisztikai Hivatalban szerzett tapasztalatokat Csendes Olivér, akit Kapitány István kért fel a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetésére.
Az Országgyűlés egyhangúlag elfogadta mai ülésén a gyermekenként 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő törvények módosítását.
Már elérhető a Nav új alkalmazása, az eÁfa Tool, valamint a használatát bemutató felhasználói kézikönyv. A program megkönnyíti az Excel-sablonban előkészített eÁfa-adatok feldolgozását, ellenőrzését, az Xml-állományok előállítását és az eÁfa-M2M-exportfájlok elkészítését.
Az e-kereskedelem folyamatos fejlődésében egyre nagyobb szerepet kap a körforgásos gazdaság, amelynek az egyik legdinamikusabban növekvő területe a használt termékek piaca. A regionális keresletre és a piaci lehetőségekre reagálva az Allegro újabb mérföldkőhöz érkezett a határokon átnyúló kereskedelem fejlesztésében: a vállalat online piacterén imm
A BBC fölényesen megnyerte az ITV elleni nézettségi csatát a labdarúgó-világbajnokság döntőjében. A közszolgálati csatorna közvetítését átlagosan 9,7 millióan nézték, míg az ITV adását 2,4 millióan követték a Digital i adatai szerint.
Az Agrárközgazdasági Intézet (Aki) Piaci Árinformációs Rendszerének (Páir) legfrissebb adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 129,12 forint/kilogramm volt 2026 júniusában. A zsírtartalom 0,09 százalékpontos, a fehérjetartalom 0,06 százalékpontos romlása, valamint az alapár 2,05 százalékos csökkenése mellett a nyerstej á
Az új vezető idén még az Orbánék által létrehozott Visit Hungarynél dolgozott. Mi történt? Csendes Olivért nevezte ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) élére Kapitány István, jelentette be kedden a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán. Részletek. Kapitány István bejegyzése szerint Csendes Olivér nemzetközi tapasztalattal rendelk
A Rosenberger testre szabott IoT-követőrendszerekkel célozza az ipart. A cég nem szimplán terméket, hanem rendszereket fejleszt. A Rosenberger új Smart Engineering megközelítésével nem szabványos IoT-termékeket, hanem az adott alkalmazási területre szabott, teljes körű rendszereket fejleszt. A vállalat a hardver, a szoftver, a kommunikáció és az ad
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
A digitalizáció a pénzügyektől az oktatáson át az agráriumig, a kiskereskedelemig és az egészségügyig valamennyi iparágat átalakítja, ezért a munkáltatók előnyben részesítik azokat a junior informatikusokat, akik valamilyen, az IT-n kívüli szakmai előképzettséggel, illetve különböző iparágakban szerzett projekt-tapasztalatokkal – és esetleg menedzs
A legtöbbször a kreativitás és a gyors alkalmazkodóképesség határozza meg, hogy egy adott vállalat mennyire tud a válságból kilábalni. A fogyasztói szokások megváltozásának lekövetése, új termékek vagy szolgáltatások indítása a legtöbbször segíthet átvészelni a krízis éveit. Elemzés arról, hogy az elmúlt évszázadban nagyvállalatok hogyan tudtak kil
A magyar vállalatok jelentős része nem használja ki a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában rejlő lehetőségeket, pedig sok esetben saját dolgozóik között is vannak olyanok, akik jogosultak lennének erre a státuszra. A Workforce szerint egy rehabilitációs audit során az átvilágított munkavállalók átlagosan 1,5 százalékáról der
Az év első öt hónapjában 3146 cég és egyéni vállalkozó ellen indult fizetésképtelenségi eljárás Romániában - közölte az országos cégnyilvántartó (Onrc).
Polgár Judit nem fogadta el a Tisza-frakció felkérését, így nem vállalja a képviselőcsoport köztársaságielnök-jelöltségét. A frakció ezért folytatja a keresést és az egyeztetéseket, hogy megtalálja a tisztségre leginkább alkalmas, pártpolitikától független személyt - közölte a Bujdosó Andrea Anna frakcióvezető.
Elindultak a végrehajtói inkasszók a Revoluton is, erről az érintetteket emailben értesíti a bank. Lefoglalási rendelet miatt ideiglenes korlátozásokat alkalmaztunk a számládra – ezt az üzenetet kapják azok, akiknél inkasszót rendelt el végrehajtó.
Kapitány István hangsúlyozta, Csendes Olivér személyében az MTÜ élére olyan, kiemelkedő szakmai tapasztalattal rendelkező vezető került, aki a turisztikai szakma széles körű, egyhangú elismerését és bizalmát élvezi.
Bár a mesterséges intelligencia rohamosan terjed, a vezetők többsége szerint a munkaerő nem áll készen a változásra. A Kyndryl friss elemzése rávilágít, hogy a sikeres átálláshoz a folyamatok újratervezése és a bizalom kiépítése a legfontosabb HR-feladat.