Lezárult az idei adóbevallási időszak, és megérkeztek a végleges számok: az OTP Egészségpénztár és az OTP Nyugdíjpénztár tagjainak egyéni számláira idén összesen több mint 13,6 milliárd forint adó-visszatérítés érkezett a 2025-ös évi befizetéseik után. Ez csaknem 19%-kal haladja meg a tavalyi összeget, ami azt mutatja, hogy egyre többen és egyre tu
A jövőben Káli György felel az Ecommerce Expo szervezési munkálataiért. Az új főszervező ambíciózus változásokat tervez. Káli György váltja Guba Vandát a magyar e-kereskedelem legjelentősebb szakmai eseményének élén. A korábbi főszervező új szakmai kihívások elé néz, pályafutását a Forbes Checkout Day házigazdájaként folytatja.Az Ecommerce Expo az
Idén májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 764 100, a nettó átlagkereset 535 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,7, a nettó átlagkereset 11, a reálkereset pedig 9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a KSH friss összegzése szerint.
Új szakaszába lépett az IKEA magyarországi dolgozóinak sztrájkja: az éjszakai munkabeszüntetés után csütörtökön nappal is folytatódik a tiltakozás. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete délután 15 óráig hirdetett sztrájkot az összes hazai áruházra és telephelyre.
Az Európai Parlament és a Tanács szokatlan gyorsasággal állapodott meg az Agile nevű innovációs program létrehozásáról, amely 115 millió euróval támogatná a feltörekvő védelmi technológiákat fejlesztő kis- és középvállalkozásokat, valamint startupokat. Az uniós kezdeményezés célja, hogy felgyorsítsa az olyan területeken születő fejlesztések piacra
A júliusi sárgadinnye-termesztés során kulcsfontosságú a megfelelő tápanyag-utánpótlás és az öntözés hangolása. Ismerd meg, mivel tedd igazán lédússá termésedet!
A dél-koreai tőzsde 6,37 százalékkal esett egyetlen nap alatt, a tokiói Nikkei index pedig több mint 2,6 százalékkal. A közel-keleti feszültségek emelték az árat az európai gáztőzsdén.
A United Airlines második negyedéves eredménye felülmúlta a várakozásokat: az egy részvényre jutó korrigált nyereség 1,99 dollár lett a várt 1,88 dollárral szemben, míg az árbevétel 17,67 milliárd dollárra emelkedett. A vállalat utasforgalma továbbra is erős, különösen a prémium, vállalati és diszkont jegyek esetében.
A NER egykori egyik meghatározó kommunikációs vállalkozója azt mondta a Válasz Online-nak: már kiválasztotta, melyik magyar médiavállalkozást vásárolja meg. Kuna Tibor azt is állította: közel kétmilliárd forintot kellett kifizetnie korábban a Mediaworksnek olyan hirdetési lehetőségekért, amelyeket végül nem használt fel.
A mai napon a legtöbb helyen 30 fok fölött, nagyjából 30 és 35 fok között alakul a csúcshőmérséklet. Nyugaton, délnyugaton indulhat záporokkal, zivatarokkal a nap, majd délután már csak helyenként fordulhat elő csapadék. Pénteken egy nyugat felől közeledő hidegfront előtt délies áramlással forró levegő érkezik fölénk, így ez lesz a hét legmelegebb
A Wall Streeten az erős vállalati gyorsjelentések és a kedvező inflációs adatok elmosták a közel-keleti konfliktus miatti aggodalmat. A fogyasztói után a termelői árindex is a vártnál alacsonyabb lett júniusban, havi összevetésben 0,3%-kal mérséklődött.
Bár eddig úgy tűnt, Magyarországot elkerülte a több mint egy tucat európai országot érő szalmonellás megbetegedéssorozat, most Magyarországon is azonosítottak egy beteget, aki feltehetően a felelős Reeva instant tésztából fogyasztott. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) ezért azonnali hatállyal elrendelte valamennyi Reeva márk
A kiskereskedelmi automatizáció Magyarországon hagyományosan három-öt éves lemaradásban van Nyugat-Európához képest, ám az utóbbi időszakban itthon is felgyorsult a fejlődés: az önkiszolgáló kasszáktól a mesterséges intelligenciával működő képfelismerő rendszereken át a távfelügyelettel üzemelő, éjjel-nappal nyitva tartó boltokig. Ezek a megoldások
Lezárult az idei adóbevallási időszak, és megérkeztek a végleges számok: az OTP Egészségpénztár és az OTP Nyugdíjpénztár tagjainak egyéni számláira idén összesen több mint 13,6 milliárd forint adó-visszatérítés érkezett a 2025-ös évi befizetéseik után. Ez csaknem 19%-kal haladja meg a tavalyi összeget – közölték az OTP Pénztárak.
A kampányolók arra szólították fel a Londoni Városházát, hogy vezessen be egy egész Londonra kiterjedő "Right to Grow" (Jog a termesztéshez) keretrendszert, amely segítené az üres közterületeken a közösségi kertek létrehozását.
Dél-Korea átmenetileg felfüggeszti az egyedi részvényekre épülő, tőkeáttételes tőzsdén kereskedett termékek új bevezetését, miután a Samsung Electronics és az SK Hynix papírjaihoz kapcsolódó alapok népszerűsége rendkívüli mértékben megugrott. A szabályozó hatóságok a döntéssel a piaci ingadozásokat igyekeznek megfékezni - jelentette a Bloomberg.
Kettévált a hazai lakáspiac befektetői oldala. A Duna House friss elemzése szerint a fővárosban minden korábbinál többen adják el az ingatlant, amit egykor befektetésnek vettek. Az idei második negyedévben a budapesti lakáseladások 48 százaléka mögött ez a motiváció állt. Vidéken viszont épp ellenkező irányba fordult a piac – ott a befektetési célú
Másfél évtizedes kényszerpihenő után újra érdemi szerepet kaphat a szélenergia a magyar energiarendszerben. Csontos Csaba, a WWF Magyarország Alapítvány éghajlatvédelmi programvezetője az EnergyTalks podcastban elmondta, hogy a hazai energiapolitika egyik legnagyobb mulasztása volt, hogy miközben a naperőművi kapacitások gyorsan bővültek, a szélerő
Rubint Réka rákbetegségével kapcsolatban Schobert Norbi visszavágott az országos tiszti főorvosnak, miután Oroszi Beatrix figyelmeztetést jelentetett meg a féreghajtós kezelés okán.
Látványosan átalakult a magyar kriptopiac az elmúlt egy évben: a PwC 2026 júniusában elvégzett felmérése szerint az aktív felhasználók száma mintegy 80 ezer fővel csökkent, ezzel az aktív felhasználói kör 38%-kal szűkült. A változások hátterében leginkább hazai sajátosságok állnak, köztük a szigorodó szabályozási környezet és a Revolut hazai kripto
A Mol közleményben reagált az elmúlt hetek üzemanyagár-emelkedésére, amelyet a nemzetközi jegyzésárak növekedésével magyarázott. A vállalat hangsúlyozta, hogy árazási politikájában a szomszédos országok árszintjét veszi alapul, és a magyarországi üzemanyagárak nem haladják meg a régiós átlagot. A legfrissebb adatok szerint a benzin 6 forinttal, a d
Továbbra is pozitív képet mutat a bérfolyamatokról a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb átlagkereset-statisztikája az elemzők szerint, akik idén 9-10 százalék körüli éves átlagbér-növekedést várnak.
A májusi KSH-adatok alapján még nem látszik fordulat az építőiparban: a termelés volumene éves összevetésben 10,7, az előző hónaphoz képest pedig 6,5 százalékkal csökkent. A Mapei szerint azonban a statisztikák még nem tükrözik az előttünk álló folyamatokat. A vállalat úgy látja, hogy a bővülő szerződésállomány, az uniós források várható megjelenés
A legtöbb diák elsődleges célja a nyári vagy tanév közbeni munkával egyszerű: pénzt keresni. Egy új telefon, fesztiváljegy, jogosítvány, utazás vagy egyszerűen egy kis anyagi önállóság sokakat motivál arra, hogy már középiskolásként munkát vállaljanak. Pedig a diákmelók egyik legnagyobb értéke gyakran nem a fizetésben rejlik.
A Transparency International által peres úton kikért dokumentumok szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda a piaci árak többszörösét fizette ki Balásy Gyula cégeinek különféle kommunikációs és grafikai feladatokért. Az irreálisan túlárazott tételek között többmilliós logóterv, animációs videó és webes visszaszámláló is szerepel, miközben a vállalkozó
2025-ben az EU-ban a 16–24 éves fiatalok 74,6 százaléka rendelkezett legalább alapvető digitális készségekkel. Az uniós országok közül Dániában volt a legmagasabb – 92,1 százalékos – a legalább alapvető digitális készségekkel rendelkező fiatalok aránya; a következő Csehország 91,7 százalékkal, majd Málta 91,5 százalékkal.
Egy felújított, már meglévő ipari szivattyútelep bevonásával pótolnák a Dunából a Velencei-tó hiányzó vizét egy újragondolt szakmai javaslat szerint. Ez a korábbi terveknél jóval olcsóbb és gyorsabban kivitelezhető megoldás nemcsak a tó kiszáradását akadályozná meg, hanem a Mezőföld vízellátását is javítaná - számolt be a Pénzcentrum.
Kilenc év után ismét értékesíthet Microsoft-licenceket és felhőszolgáltatásokat a 4iG Informatikai Zrt., miután megszerezte a Microsoft CSP-partneri státuszt és az AI Cloud Partner minősítést.
A közösségi médiában terjedő állítások miatt adott ki állásfoglalást az országos tisztifőorvos, aki szerint az ilyen készítmények alkalmazása veszélyeztetheti a betegek egészségét és a gyógyulás esélyét.
A tajvani TSMC, a világ vezető mesterségesintelligencia-chipgyártója és az Nvidia egyik legfontosabb beszállítója újabb, 100 milliárd dolláros beruházást jelentett be arizonai üzemeiben, és ezzel párhuzamosan megemelte az idei beruházási keretét is. A társaság előrejelzése szerint a mesterséges intelligencia vezérelte kereslet egészen 2030-ig rendk
Májusban 9,0 százalékkal emelkedtek a hazai reálkeresetek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentése szerint. A dinamikus bérnövekedés és az alacsony infláció megalapozhatja a lakossági fogyasztás növekedését, ami idén a teljes magyar GDP fő húzóereje lehet. A mediánkeresetek kiugró emelkedése pedig azt mutatja, hogy a béremelések legink
A globális zöldmezős beruházási projektek száma 17,5 százalékkal csökkent éves összevetésben 2026 márciusa és májusa között. Észak-Amerika volt az egyetlen régió, ahol növekedést regisztráltak: a bejelentett projektek száma 4,2 százalékkal emelkedett.
Július 15-én a Haris Park adott otthont a Futureproof Challenge második negyedéves fordulójának döntőjének, ahol hét versenyző mutatta be, mit lehet ma kihozni a mesterséges intelligenciából, ha az ember nem a technológiából, hanem egy valódi, hétköznapi problémából indul ki. A döntőbe jutott pályamunkák között volt igazolványügyintézést gyorsító r