A fiatal munkavállalók digitális kompetenciáit az idősebb korosztályok is elismerik, a munkatempójukról és a munkához való hozzáállásukról azonban már eltérően gondolkodnak. A Profession.hu reprezentatív kutatása szerint a generációs konfliktusok jelentős része kommunikációs különbségekre és egymással kapcsolatos feltételezésekre vezethető vissza.
A tervek, az árbevételek teljesültek, sőt volt, ahol kimagaslóan sikeres évet zártak. A top 50 full service és reklámügynökségek vezetői a tavalyi év mellett beszéltek arról is, hogy a piaci átrendeződés mellett mire számítanak idehaza és mi a helyzet a nemzetközi terjeszkedéssel. A nemzetközi terjeszkedés a stratégiai irány Blaskó Nikolett / ACG
A gáztárolók feltöltése jelentősen felgyorsult: az előzetes adatok szerint július közepére a hazai tárolók töltöttsége elérte az 55 százalékot, ami gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábbi szinttel - olvasható Ferencz I. Szabolcs, az FGSZ Zrt. elnök-vezérigazgatójának posztjában.
A 2025-ös Agritechnica kiállításon mutatták be a teljesen új generációs New Holland T7 Standard Wheelbase (Swb) traktorcsaládot, amely új mércét állít fel a középnehéz univerzális traktorok kategóriájában. A kompakt felépítést, a kimagasló fordulékonyságot és a prémium kategóriás kényelmet ötvöző szériát kifejezetten a sokoldalúan használható erőgé
2026 I. negyedévében 318,8 ezer fő alkotta a potenciális munkaerő-tartalékot, 14,4 ezer fővel több, mint az előző negyedévben és 7,8 ezer fővel több, mint egy évvel korábban – derül ki a statisztikai hivatal adataiból.
Badics László a távozó Bugár Csabát váltja, a bankár egyszerre marad a DHK és az MFB szervezetében, hiszen valójában a diákhitelek menedzselése döntő részt már az MFB-be integrálva történik.
Július 10-ével megszűnt Bugár Csaba elnök-vezérigazgatói megbízatása – írja közleményében a Diákhitel Központ Zrt. A tulajdonosi jogok gyakorlója Badics Lászlót nevezte ki a posztra.
Első fokon elveszítette a Magyar Hang ellen indított sajtóhelyreigazítási pert Krausz Ferenc és az Élvonal Alapítvány. A bíróság szerint ugyanis az alapítvány „titkolta”, hogy szerződést kötött az állammal.
A Fővárosi Főügyészség tiltott piacbefolyásolás miatt emelt vádat egy volt banki alkalmazottal szemben, aki tiltott tőzsdei megbízásokkal befolyásolta a Budapesti Értéktőzsde egyik Standard kategóriába tartozó részvényének árfolyamát – közölte az MTI.
Minimális gyengüléssel kezdi a csütörtöki napot a forint az euróval szemben, így a 360-as lélektani határ közeléből fut neki a napnak. A befektetők továbbra is elsősorban a közel-keleti hírekre figyelnek a háború kiújulása után, kérdés, hogy van-e reális esély egy újabb amerikai-iráni alkura vagy tovább eszkalálódik a helyzet
Felmondja a Lounge-csoporttal kötött két, egyenként nettó 75 milliárd forintos összegű keretmegállapodását a Nemzeti Kommunikációs Hivatal. A felmondásra a Lounge-csoportot érintő büntetőeljárásra, a bankszámlák zárolására, a végrehajtási intézkedésekre, a cégcsoport pénzügyi és teljesítési helyzetével kapcsolatos kockázatokra, valamint a közpénzek
Miközben a világ görögdinnye-termelése új rekordot ért el, a magyar ágazat a 2022-es mélypont után ismét növekedési pályára állt, és az export is megerősödött. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (Food and Agriculture Organization, FAO) legfrissebb, 2024-ig terjedő termelési adatbázisa szerint a világ görögdinnyetermése 2024-ben megköz
Az MBH AgrárPartner Platformon már online is elindítható a támogatás-előfinanszírozás igénylése, emellett új jogcímekkel és hosszabb finanszírozási időszakkal bővül a szolgáltatás - olvasható az MBH Bank közleményében.
Új kutatási, technológiai és ipari együttműködésekről állapodott meg az Európai Unió a másfél milliárd lakost számláló Indiával, így megkezdődhetnek a tárgyalások a Horizon Europe kutatási programhoz való csatlakozásról is. A felek többek között startup-partnerséget indítanak, közös innovációs központot hoznak létre, és fokozzák az együttműködést a
Magyarország rezsimváltása címmel tett közzé részletes elemzést ma a Financial Times. A lap szerint a következő évek döntik el, hogy a reformok tartós demokratikus változásokat eredményeznek-e, illetve hogy az új kormány képes lesz-e a gazdasági kihívások kezelésére. A magas költségvetési hiány kezelését, az orosz energiafüggőség csökkentését és a
A Mol nem látja indokoltnak extra kőolaj-tartalékok felhalmozását és vásárlását, mivel a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) szerint elegendőek a hazai stratégai készletek is - tájékoztatott a Mol.
A júniusban hivatalba lépett új dán kormány minden eddiginél mélyebben alakítaná át az ország mezőgazdaságát. Az intenzív termelési szempontokkal szemben nagyobb hangsúlyt kapna a környezet- és természetvédelem, így kiemelt célként fogalmazták meg az üvegházgázok kibocsátásának csökkentését, a vízminőség javítását, a biodiverzitás helyreállítását é
Évi 4,25 százalékos egységesített betéti kamatlábat (Egységesített Betéti Kamatláb Mutató -EBKM) kínál látra szóló megtakarítási számláira a Revolut. A július 14-én induló ajánlat az új ügyfelek számára érhető el, és a számlanyitást követő első hat hónapban érvényes - közölte a társaság.
A vállalatok többsége még nem tudja kimutatni mesterséges intelligencia (AI)-beruházásainak üzleti értékét, a cégek jelentős része továbbra is pilotprojektekre és elszigetelt AI-alkalmazásokra épít - derül ki az EY és az Oxford Economics globális kutatásából.
Májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 764 100, a nettó átlagkereset 535 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,7, a nettó átlagkereset 11,0, a reálkereset pedig 9,0 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Vadgázolás, letarolt kukoricatábla, őz által okozott közlekedési baleset – a vadon élő állatokkal kapcsolatos káresetek hátterében összetett jogi szabályozás áll.
Az X módosította az ajánlórendszerét, mostantól nagyobb hangsúlyt fektet azoknak a felhasználóknak a bejegyzéseire, akik kölcsönösen követik egymást. Bár elsőre egy egyszerű technikai finomhangolásnak tűnhet, a kriptós közösség szerint a változtatás ennél jóval nagyobb jelentőséggel bír. Az elmúlt hónapokban ugyanis egyre több felhasználó panaszkod
A Temu szellemitulajdon-jogok érvényesítéséről szóló éves jelentése bemutatja az eladók regisztrációja és az aktív terméklisták ellenőrzése során alkalmazott kibővített védelmet. A proaktív monitoring már több mint 15 000 márkára terjed ki.
Manapság a leghíresebb sportolók márkahordozók és divatmodellek is egyben, és ez nemcsak a futball világában van így, hanem például a teniszben vagy a jégkorongban is. Minél figyelemreméltóbb teljesítményt ér el valaki a sportágában, minél magasabb a gázsija, annál többet kap egy-egy reklámszerződésért.
A Yettel új integrált kampánya túllép a technikai teljesítmény száraz bemutatásán, és azokat a mindennapi, játékos, hamisítatlanul emberi pillanatokat ünnepli, amelyeket a villámgyors hálózatuk tesz lehetővé. A szolgáltató olyan új kampányt indított, amely az eddigieknél emberibb perspektívából közelíti meg a mobilhálózati sebességet. Ahelyett, hog
Emelkedik a benzin és a dízel nagykereskedelmi ára pénteken, ezzel a kiskereskedelmi átlagárak átléphetik a korábbi rögzített árakat. A régió néhány más országában viszont lehet spórolni a tankoláson.
A Mol nem látja indokoltnak extra kőolaj-tartalékok felhalmozását és vásárlását, mivel a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) szerint elegendőek a hazai stratégai készletek is.
A hazai fagylaltpiac az elmúlt években jelentős változásokon ment keresztül. A magas infláció különösen érzékenyen érintette az ágazatot: egyszerre drágultak az alapanyagok, az energia, a munkaerő, a csomagolás és a szállítás. Mindez tartósan magasabb költségszintet alakított ki, amelyhez a gyártóknak és a vendéglátóhelyeknek is alkalmazkodniuk kel
Számos vakfoltot feltárt a Transparency International (TI) Magyarország elemzése a Baross Gábor Tőkeprogram háttérdokumentumainak vizsgálata során. A program két legutóbbi szakaszában a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és az MFB Invest mintegy 388 milliárd forintnyi tőke befektetését vállalta 11 tőkealapban. Ebből a TI Magyarország öt magántőkealap dö
Július 15-én a Haris Park adott otthont a Futureproof Challenge második negyedéves fordulójának döntőjére, ahol hét versenyző mutatta be, mit lehet ma kihozni a mesterséges intelligenciából.
A nyári hónapokban sokan indulnak útnak, és nem ritka, hogy a várva várt nyaralás költségei meghaladják a rendelkezésre álló megtakarításokat. Ilyenkor kézenfekvő megoldásnak tűnhet egy személyi kölcsön felvétele, hiszen a pénz gyorsan elérhető, a törlesztés pedig évekre elosztható. Mégis érdemes alaposan átgondolni ezt a döntést, mert egy néhány h
Tiborcz István, Mészáros Lőrinc és Jellinek Dániel érdekköre is felbukkant a Baross Gábor Tőkeprogram kedvezményezettjei között. A Transparency International kiperelte az iratokat, és feljelentést tett.
A szerdai esés után közel 2 százalékkal emelkedett az OTP-papírok értéke csütörtökön délelőtt. A Mol-árfolyam ezzel szemben szinte ugyanennyivel esett vissza.
2015 és 2025 között Nicaraguában, Mianmarban és Afganisztánban csökkent a legdrámaibb mértékben az akadémiai szabadság világszerte. A V-Dem Akadémiai Szabadság Index (Academic Freedom Index) adatai szerint az elmúlt évtizedben az országok 67 százalékában romlott az akadémiai szabadság helyzete.
Elkészült az a rendelettervezet, amely megalapozza a Tisza-kormány szélenergia-programját. Az első adag szélerőműre vonatkozó hálózatra csatlakozási pályázatot augusztus 31-ig kell kiírni, 2030 végéig pedig összesen 4000 megawattnyi – vagyis két Paksi Atomerőmű összteljesítményével felérő – csatlakozási lehetőséget kell biztosítani. A tervek szerin
Jelenleg a venezuelaiak teszik ki a menedékkérők legnagyobb csoportját, őket követik az afgánok, a bangladesiek és a szudániak - mutatja az Eurostat mai adatsora. Olaszország, Franciaország, Spanyolország és Németország fogadta a menedékkérők háromnegyedét. A bevándorlók legmagasabb arányát Görögországban regisztrálták.
Mint arról beszámoltunk, Kuna Tibor azt állította a Válasz Online-nak, hogy közel 2 milliárd forintos „védelmi pénzt” fizetett a Fidesz-közeli Mediaworksnek. A médiavállalat a Media1 megkeresésére visszautasította ezt, és azt közölte: szokványos piaci megállapodásról volt szó, amelynek teljesítését a Trinity meg is kezdte lehívni.
Az Agroinform Piactéren több mint nyolcmillió traktorkeresés és közel kétmillió rakodógép-keresés mutatja, hogy a gazdák teljes gépkapcsolatban gondolkodnak.
A szerdai után újabb nagykereskedelmi áremelés érkezik péntektől: a 95-ös benzin beszerzési ára bruttó 6 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 8 forinttal emelkedik– írja a holtankoljak.hu szakportál.
Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary vezérigazgatója optimistán tekint az új politikai és gazdasági helyzetre - derül ki a Forbes cikkéből. A Magyar Bankszövetség elnöke elvárja a szektort terhelő különadók, köztük a tranzakciós illeték és az extraprofitadó fokozatos kivezetését vagy ésszerűsítését. A bankok a legkisebb településekre is kiterjed
Közel másfél évtizedes stagnálás után új lendületet kaphat a magyar szélenergia-piac. A kormány 2030-ig a jelenlegi mintegy 330 megawattos kapacitás tízszeresére, 3000–4000 megawattra növelné a hazai szélerőművi teljesítményt- számol be a Telex.