Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT): vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal zárt 150.000 pont felett. Az 1991-ben 1000 pontról induló index immár százötvenszeresére emelkedett, miközben továbbra is a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények teljesítményét követi nyomon, és a magyar tőkepiac legfontos
A visszatérő megtévesztések és mulasztások miatt már több mint 700 millió forint bírságot kaptak a webáruház üzemeltetői a GVH-tól. Megint megszegték a saját vállalásaikat az eMAG webáruház üzemeltetői – tárta fel utóvizsgálatában a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Csökken a gyapottok-bagolylepke mennyisége és kártétele a kukoricásokban a legforróbb nyári hetekben - ez a benyomása a tapasztalt növényvédő szakembernek. Mi következők ebből az aflatoxinra nézve?
Széles körű hatósági és civil összefogással fékezték meg azt a hatalmas kiterjedésű tüzet, amely Öskün lakóingatlanokat is elért. A lángok miatt főutat kellett lezárni, a beavatkozó egységek pedig kiemelt feladatként kezelték a helyi lakosság védelmét - számolt be a Veszprém vármegyei rendrőség Facebook-oldalán.
A brit gazdaság a mesterséges intelligencia fellendülésének egyik legnagyobb nyertese. A csütörtökön közzétett adatok szerint a GDP-növekedés csaknem felét az információs és kommunikációs szektor adta, miközben az informatikai beruházások is meredeken emelkedtek.
A Claas Torion 537e Sinus teljesen elektromos hajtással, akár 16 órás üzemidővel és kis fordulókörrel érkezik. A gépet elsősorban olyan állattartó gazdaságoknak szánják, ahol fontos a csendes, helyi károsanyag-kibocsátás nélküli működés.
Mától új uniós szabályozás rendezi az életciklusuk végét elérő autók sorsát. A cél nem pusztán az, hogy kevesebb autó kerüljön hulladékként a környezetbe, hanem az is, hogy az Európai Unió minél több értékes nyersanyagot tartson házon belül.
A paprika termésén megjelenő apró szívásnyomok vagy torzulások mögött a nyár második felében gyakran poloskák állnak. Sokan csak a kifejlett, barna vagy zöld egyedeket ismerik fel, pedig a fiatal fejlődési alakok egészen másképp néznek ki.
Az NHS legújabb, 2022 és 2025 között végzett kutatása rávilágít, hogy a hosszú Covid továbbra is súlyos terhet ró az egészségügyi ellátórendszerre. A dolgozók jelentős része küzd elhúzódó tünetekkel, ami nemcsak fizikai állapotukra, hanem munkavégzésükre és mentális jóllétükre is rányomja a bélyegét.
Az amerikai termelői infláció éves alapon 5,5%-ról 4,7%-ra mérséklődött, alulmúlva a 4,9%-os várakozásokat, míg a termelői maginfláció a várt 4,2%-ra csökkent. Az új munkanélküli segélykérelmek száma továbbra is 200 ezer fő környékén maradt. A bejövő adatok az olajárak csökkenésével összhangban alakultak, érdemi átgyűrűződés egyelőre nem mutatkozik
A NÉBIH Gyulatanyai Kísérleti Állomás valamint a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület SZÓJA Roadshow 2026. bemutató sorozat Nyírtelek melletti gyulatanyai programja.
A Nap után a meteorok vették át a főszerepet: a részleges napfogyatkozást követő tiszta éjszakán záporoztak a Perseidák, köztük több fényes tűzgömbbel. Érdemes volt fennmaradni, hisz a kevésbé fényszennyezett helyekről óránként akár 70-90 meteort is megpillanthattunk.
A Nébih laboratóriuma megerősítette az afrikai sertéspestis (ASP) vírusának jelenlétét két Baranya vármegyei házisertés-állományban. A drávafoki és okorági kitörések miatt a hatóság járványügyi intézkedéseket rendelt el.
Megint megszegték az eMAG webáruház üzemeltetői saját vállalásaikat – tárta fel utóvizsgálatában a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A romániai központú e-kereskedelmi platform működtetői a magyar vállalkozások támogatását ígérték, ezt azonban csak részben, illetve hiányosan valósították meg. Emiatt a GVH Versenytanácsa 225 millió forint bírságot sza
A Goldman Sachs megállapodást kötött a Neos Investments felvásárlásáról. A legfeljebb 2,25 milliárd dolláros tranzakcióval 19 aktívan kezelt ETF-el, köztük három bitcoinhoz és etherhez kapcsolódó alappal bővül a bank kínálata. Az ügylet még hatósági jóváhagyásra vár, lezárása 2027 első negyedévében várható. A vételár végső összege teljesítményhez é
Magyar Péter miniszterelnök is jelen van a csütörtök délutáni kormányszóvivői tájékoztatón, ahol a legfontosabb téma a Paksi Atomerőmű körül kialakult alacsony Duna-vízszintből fakadó probléma kezelése. A Portfolio a helyszínről élőben tudósít.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata szerint megint megszegték saját vállalásaikat az eMAG webáruház üzemeltetői, ezért a GVH Versenytanácsa 225 millió forint bírságot szabott ki a cégekre, amelyek elismerték a mulasztásokat.
Újabb dokumentumokat adott át az MNB az ügyészségnek a Matolcsy-korszak végén megkísérelt Optima–Quartz-ügylet kapcsán. A tranzakcióval a korábbi vezetés a közel 500 milliárd forintos jegybanki alapítványi vagyon jelentős részét kezelő társaságot juttatta volna egy Matolcsy Ádám baráti köréhez kötött magántőkealaphoz.
Erős bevételnövekedést, de gyengébb operatív jövedelmezőséget hozott a Waberer's második negyedéve. A csoport árbevétele közel 12 százalékkal nőtt, de az Ebitda csak stagnált, az EBIT pedig 14 százalékkal csökkent. A nettó profit látványosan megugrott, de ezt nagyrészt a nem realizált devizahatás magyarázza, enélkül az adózott eredmény több mint 40
A kínai DeepSeek mesterségesintelligencia-startup hivatalosan is kiadta a V4 Pro modelljét, miközben folyamatosan bővíti csapatát, számítási kapacitását és tőkebevonási erőfeszítéseit, hogy visszaszerezze korábbi előnyét a hazai riválisaival szemben.
Az egyre gyakoribb és tartósabb európai hőhullámok már nem csupán a terméshozamokat veszélyeztetik, hanem a mezőgazdasági munkavégzés évszázadok alatt kialakult rendjét is felforgatják.
Szerdán 150 ezer ponttal döntött rekordot a BUX index, 2023 eleje óta közel négyszeresére nőtt a részvényindex értéke. Ha a nemzetközi környezet nem romlik, még mindig lehet tér felfelé.
Két Baranya vármegyei házisertés-állományban is megerősítette az afrikai sertéspestis (ASP) vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.
Bár a HR-szakemberek többsége szerint a vezetők készen állnak a bizonytalanság kezelésére, a valóságban komoly hiányosságok mutatkoznak a mesterséges intelligencia és a változásmenedzsment terén. Egy friss kutatás rávilágít, hogy különösen a középvezetők érzik magukat felkészületlennek a modern munkahelyi kihívásokkal szemben.
Magyar Péter miniszterelnök adott tájékoztatást a csütörtök délutáni kormányszóvivői eseményen, ahol a legfontosabb téma a Paksi Atomerőmű körül kialakult alacsony Duna-vízszintből fakadó probléma kezelése volt. A további kormánydöntésekről külön nyilvános eseményt terveznek. A beruházást kiemeltté nyilvánította a kormány, holnap reggelre mindkét b
Egy komolyabb fogászati beavatkozás költsége ma már több százezer forintba kerül, de sok esetben a több milliós nagyságrendet is eléri. Ha valaki úgy dönt, hogy szeretné minél előbb rendbe hozatni a fogait, akkor mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Ha nincs megfelelő tartalék, akkor akár hitel felvételével is biztosíthatja a szükséges összeget. De mekko
Tűz ütött ki egy turistahajón a délnyugat-törökországi Fethiye városánál csütörtökön, a lángok nyomán 115, mentőmellénnyel ellátott ember, köztük gyerekek és a legénység tagjai az Égei-tengerbe ugrottak - közölte a török sajtó.
Még több hazai kis- és középvállalkozás (kkv) előtt nyílhat meg a Széchenyi Kártya Program a Garantiqa InvestEU kezességvállalásával: a Kavosz Zrt. által koordinált program három hitelkonstrukcióját július végétől igényelhetik azok a cégek, amelyek részvételét eddig biztosítéki vagy egyéb feltételek korlátozták – közölte az MTI.
A német szövetségi kormány jóváhagyta az úgynevezett "korai kezdés" nyugdíjprogram (Frühstart-Rente) bevezetését, amelynek keretében tőkepiaci alapú megtakarítási számlákat nyitnak a gyermekek számára a nyugdíjas éveikre való felkészülés érdekében – írja a European Pensions.
Megerősítette az afrikai sertéspestis (Asp) vírus jelenlétét két, Baranya vármegyei házisertés-állományban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A drávafoki és okorági telepeken egyaránt az általános tünetek alapján merült fel a betegség gyanúja. Az újabb kitörések miatt a sertéstartók részéről fokozott óvatosság és a j
Az AI körüli befektetési láz miatt egyre nagyobb figyelem irányul arra, mi történne, ha a technológiai vállalatok túlértékeltnek bizonyuló részvényei jelentősen veszítenének az értékükből. A Financial Stability Board (FSB) egyik vezetője szerint akár komolyabb pénzügyi következményei is lehetnek egy ilyen korrekciónak.
Egyértelműen erősíti fantasy-kínálatát az Amazon: újabb nagyszabású filmadaptációt készítenek, melybe Ridley Scott is beszállt. A levegő népe egy népszerű könyvsorozat, amely most életre kel.
Az Invest friss adásában a nyári uborkaszezon helyett nagyon is éles tőkepiaci témák kerültek elő: AI-adatközpontok, túlfeszített növekedési sztorik és egyre drágább finanszírozási körök. Nagy Viktor és Vidovszky Áron abból indultak ki, hogy a magyarországi aszály és a folyók vízhozama nemcsak az atomerőművek vagy akkumulátorgyárak, hanem a mesters
A Magyar Díszfaiskolások Egyesülete és a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete ismét megrendezi a HungaroGreen Kertészeti Szakkiállítást Szigetszentmiklóson. A hazai és nemzetközi szinten is elismert esemény a dísznövénytermesztés, a faiskolai ágazat és a háttéripar meghatározó találkozóhelye.