Norvégia állami vagyonalapja, a Government Pension Fund Global (GPFG) 0,05%-os részesedéssel rendelkezett a Space Exploration Technologies Corp.-ban június 30-án – derült ki az alap 2026. augusztus 11-én nyilvánosságra hozott adataiból. A Norges Bank Investment Management (NBIM) által kezelt befektetés értéke mintegy 1 227 417 234 dollár volt. A GP
400 elhullott sertést találtak a hatóságok egy alsó-ausztriai telepen, míg további ezer állatnak nyoma veszett. Cikkünkben megvizsgáljuk a tragédia hátterét és az ágazat előtt álló legfontosabb tanulságokat.
Visszatér a hőség a hétvégén. A nagyrészt felhőtlen időben a legmelegebb órákban ismét 30 Celsius-fok felett alakul a hőmérséklet, miközben csapadék továbbra sem várható - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Több mint 9 százalékkal 435 millió euróra növelte árbevételét a Waberer’s Csoport az idei első félévben. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett komplex logisztikai és biztosítási szolgáltató Ebit eredménye pedig 26,6 millió eurót tett ki. A cégvezetés szerint az idén a logisztikai és biztosítási alaptevékenységekből származó eredmé
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint júniusban folytatódott az építőipar teljesítményének csökkenése. A miértekről Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza beszélt az InfoRádióban.
A középosztály régen a kiszámítható bevásárlókosarat jelentette: havi nagybevásárlás, nyári balatoni hét, tízévente autócsere, karácsonykor nagyobb ajándék. Ma ugyanez a réteg gyakrabban számol, halaszt, és alkut keres. Nem lett hirtelen szegény mindenki. A pénz viszont máshová folyik: lakáshitelre, rezsire, élelmiszerre, biztosításra, iskolai külö
Mit kérdez egy televíziós műsorvezető és egy kreatív producer egy oknyomozó újságírótól, ha végre nem egy sajtótájékoztatón vagy egy televíziós folyosón futnak össze, hanem egy közösen elfogyasztott vacsora mellett ülnek le beszélgetni? Erre épül a Csak szabadon YouTube-csatorna új podcastja, a Majd megeszlek, amelyben Balázsy Panna és Wágner Tamás
Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt, a gazdák azonnali segítséget kapnak fizetőképességük megtartására - olvasható a kormany.hu honlapon közzétett tájékoztatás szerint.
A Trezor hardveres tárcák gyártója arról számolt be, hogy közel 14 ezer ügyfelének személyes adataihoz fértek hozzá illetéktelenek egy külső szállítási szolgáltató rendszerének feltörése során. Bár a vállalat saját rendszereit és magukat a hardveres tárcákat nem érte támadás, az eset komoly csalási és adatbiztonsági kockázatot jelenthet az érintett
A miniszterelnök szerint a nemzeti tőkésosztály valahogy nem jeleskedett eddig a felajánlásban, majd név szerint is sorolta, kikre gondol: Szíjj László, Garancsi, Mészáros.
Határozottan cáfolja a kazincbarcikai rendőrség azt a közösségi médiában terjedő álhírt, miszerint farkasfalka végzett volna egy juhnyájjal a város külterületén. A hatósághoz semmilyen bejelentés nem érkezett, és a rémhírt terjesztő oldal állításával ellentétben rendőri intézkedésre sem került sor az ügyben - írta meg a Pénzcentrum.
Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt
Miközben Magyarország történelmi vízhiánnyal és energiaválsággal küzd, egyre fontosabbá válik a rendelkezésre álló erőforrások hatékony felhasználása. A mesterséges intelligenciára épülő technológiák - az épületfelügyelettől a vízszivárgás-érzékelésig - már ma is bizonyíthatóan csökkentik az energia- és vízfogyasztást, és a válságkezelésen túl is t
Tízezer tonna követ ajánlott fel a Market Építő Zrt.a dunai fenékküszöb emelésével kapcsolatos munkákhoz. A Strabag ingyenesen ajánlott fel technológiát, szállítást és alapanyagot, és hasonló megkeresés érkezett a KÉSZ Zrt.-től is.
Újabb lépést tesz az IKEA Magyarország a körforgásos gazdaság megvalósítása felé. A Garantált visszavásárlási program nagyszabású bővítésével a korábbi 3 500-ról több mint 13 500-ra – azaz több mint a háromszorosára – növekszik a bevonható termékek kínálata.A bővítés alapvetően a vásárlói igények változására reagál, ugyanis ma az IKEA vásárlóinak 6
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX ma 0,24 százalékos csökkenéssel, 150 022,25 ponton zárt, a 4iG részvények átfolyama 7,4 százalékkal, a Rába árfolyama 61,7 százalékkalnőtt.
A rendőrség már nem egyszerűen adatokat gyűjt, hanem büntetőeljárásban vizsgálja, mi történhetett a több tízezer embert megmozgató budapesti DJ-show-n.
Az OREO és a világ egyik legnépszerűbb popbandája, a BTS első közös kollaborációja egy igazán különleges kiadásban ölt testet: megérkezett az OREO x BTS limitált kiadású keksz. A márka eddigi legnagyobb kampányának részeként az újdonság több mint 80 országban, köztük Magyarországon is elérhető.A BTS tagjai – RM, Jin, SUGA, j-hope, Jimin, V és Jung
A júniusi és júliusi kánikulákban az átlagos napi villamosenergia-árak Magyarországon 119, Franciaországban 44, Olaszországban 13, Spanyolországban pedig 7 százalékkal emelkedtek az előző hetekhez képest.
Az ocsakivi kikötőben egy ukrán járőrhajóra, az odesszaiban pedig üzemanyagtartályokra és katonai szállítmányok kirakodásához használt berendezésekre mért csapást az orosz hadsereg levegő-föld precíziós fegyverekkel és drónokkal - közölte csütörtök este a moszkvai védelmi minisztérium.
A magyar csapat nyerte meg a makrogazdasági csapatversenyt a Közgazdasági Diákolimpián. A háromnapos nemzetközi döntőt a görögországi Olümpiában rendezték meg. Idén 63 országból 160 ezer középiskolás diák indult el a megmérettetésen.
Orosz katonai források szerint csak néhány nagyszabású orosz rakétatámadás kivédésére elegendő az ukránok birtokában lévő Patriot rakétaelfogó rendszer.
Ha biomassza alapú fűtésről beszélünk, egyik fontos előny, hogy ebbe a kategóriába többféle tüzelőanyag is tartozik: pellet, faapríték és a tűzifa. Mind megújuló energiaforrás, viszont meg kell jegyeznünk, hogy ezek egység ára, felhasználási módjuk azért jelentős különbségeket mutathat.
A valorizációs szorzó a magyar nyugdíjszámítás egyik legérzékenyebb eleme, mert közvetlenül befolyásolja, hogy a korábbi években megszerzett keresetek milyen értéken kerülnek be az induló öregségi nyugdíj alapjába.
Tudtad, hogy a szilvafák megrázása során rengeteg gyümölcs sérülhet? Fedezd fel, milyen kíméletes, de hatékony módszerek léteznek a szilva szüretelésére, hogy minél több egészséges, szép gyümölcs kerüljön az asztalodra!
Bizonytalanságra utaló jelek jelentek meg a magyar állampapírpiacon. A legutóbbi államkötvény-aukción az Államadósság Kezelő Központ csak magasabb hozam mellett tudta értékesíteni a három- és tízéves papírok egy részét, az ötéves kötvényekre érkezett ajánlatokat pedig egyáltalán nem fogadta el. Az Akcenta CZ szerint egyetlen aukció még nem jelent t
Az Alkotmánybíróság teljes ülése Czine Ágnes alkotmánybírót szeptember 1-től a testület elnökhelyettesévé választotta - közölte honlapján az Alkotmánybíróság.
Két ezüstérmet szereztek a magyar középiskolások a 3. Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Olimpián. A kazahsztáni Asztanában augusztus 2. és 8. között rendezték meg a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Olimpiát, amely a tudományos diákolimpiák egyik legfiatalabb nemzetközi versenye. A feladatok jól mutatták, milyen sokrétű tudást várnak már a k
Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt, a gazdák azonnali segítséget kapnak fizetőképességük megtartására - olvasható a kormany.hu honlapon csütörtökön közzétett tájékoztatás szerint.
Bizonytalanságra utaló jelek jelentek meg a magyar állampapírpiacon. A legutóbbi államkötvény-aukción az Államadósság Kezelő Központ csak magasabb hozam mellett tudta értékesíteni a három- és tízéves papírok egy részét, az ötéves kötvényekre érkezett ajánlatokat pedig egyáltalán nem fogadta el. Egyetlen aukció még nem jelent trendfordulót, ugyanakk
A japán cserebogár egy példányát fogták be Szlovéniában, közel a magyar határhoz. A rovar, ha elszaporodik, jelentős mezőgazdasági károkat képes okozni.
A TikTokon, az Instagramon vagy a YouTube-on ma már pillanatok alatt találhatunk tippeket arra, hogyan érdemes befektetni, megtakarítani vagy általában kezelni a pénzügyeinket.
Az ocsakivi kikötőben egy ukrán járőrhajóra, az odesszaiban pedig üzemanyagtartályokra és katonai szállítmányok kirakodásához használt berendezésekre mért csapást az orosz hadsereg levegő-föld precíziós fegyverekkel és drónokkal - közölte csütörtök este a moszkvai védelmi minisztérium.
Az elektronikai tervezés korszakváltás küszöbére ért: a mérnököknek már nem csupán az automatizált folyamatokra, hanem olyan mesterséges intelligenciára kell támaszkodniuk, amely képes felülbírálni és ellenőrizni a saját döntéseit. A Siemens
Az éven rengeteg időt töltöttem el a dísznövények öntözésével, jövőre szeretnék olyan növényeket ültetni, melyek kevesebb vízzel is beérik. Mely dísznövények bírják jobban a szárazságot?
Tóth Tamás, az Ai Workshop szakértője 27 napos szabadsága alatt mindössze 30 órát dolgozott, miközben az általa felépített Ai-munkatársi csoportok két vállalkozásában is olyan feladatokat végeztek el, amelyek hagyományos munkaszervezéssel összesen 11 hónapra lett volna szükség.
A száraz idő a jövő hét elejéig folytatódik egyre magasabb hőmérsékletek mellett, majd hétfőn érkezik egy újabb frontrendszer, melyhez kötődően főként az északi országrészben van esély némi csapadékra. Számottevő mennyiségű, nagy területre kiterjedő esőre azonban a jövő héten sincs kilátás, így tovább fokozódik az aszály.
Idén már nem Magyarországon nőttek a leggyorsabban az ingatlanárak európai összehasonlításban. Trendfordulóról van-e szó, és ha igen, mi áll ennek a hátterében?
Országszerte napos, száraz és egyre forróbb időre készülhetünk, a hétvégén sokfelé 35 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet. Jelentősebb légmozgás nélkül, csapadékmentesen zajlanak a napok, így a kánikula lesz az időjárás főszereplője.