A lépfene jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szarvasmarha-állományban, miután hat állat hirtelen elhullott. A fertőzés forrása vélhetően a lépfene spórával fertőzött közeli legelőterület. A Nébih felhívja az állattartók figyelmét, hogy a megelőzés érdekében hatéko
Az aszályos, hőstresszes év komoly próba elé állítja a kukoricatermesztőket, a betakarításkor ráadásul nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is kritikus kérdés. Mivel a legyengült növényállomány és a szélsőséges körülmények növelhetik egyes gombák és mikotoxinok megjelenésének kockázatát, a termény átvételekor felértékelődik a gyors és megbízható el
Az Alkotmánybíróság (Ab) visszautasította a Fidesz beadványát, amelyben a párt az alaptörvény tizenhatodik módosításának a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal kapcsolatos cikkének megsemmisítését kérte – derül aki az Ab határozatából.
Romániában 0,4 százalékkal csökkent a GDP a második negyedévben, míg az első félévben 1,6 százalékkal zsugorodott a gazdaság. A visszaesés mögött a gazdaság egészét érintő megszorítások, a magas infláció, a gyengélkedő ipar és a fogyasztások visszaesése áll, a korábbi fogyasztásvezérelt növekedési modell kifulladt.
Igazolta a Nébih az afrikai sertéspestis jelenlétét két Baranya megyei gazdaságban. A hatóságok azonnal elrendelték a zárási és felszámolási intézkedéseket, valamint a védőkörzetek kijelölését.
Az Alkotmánybíróság (Ab) visszautasította a Fidesz beadványát, amelyben a párt az alaptörvény tizenhatodik módosításának a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal kapcsolatos cikkének megsemmisítését kérte – derül ki az Ab honlapján pénteken közzétett határozatból, közölte az MTI.
Az amerikai kormányzat a jövő héten új, eddig nem látott gazdasági intézkedéseket jelenthet be Irán ellen. Scott Bessent pénzügyminiszter szerint Washington olyan lépésekre készül, amelyek „a gazdasági elszigetelés történetében példátlanok” lesznek, és a már érvényben lévő tengeri blokádot egészítik ki.
Csütörtökön tovább kapaszkodtak felfelé a Wall Street-i indexek, fűtve a kamatvárakozások csökkenése által. Az S&P 500 0,7%-os emelkedéssel új történelmi zárócsúcsot ért el. A Dow Jones 0,1%-kal, a technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite 0,8%-kal emelkedett.
Európára és a hazai szántóföldekre rászakadt az év ötödik hőkupolája, amely 35–40 fokos kánikulával és tartós szárazsággal fenyegeti a növénykultúrákat. Összefoglaltuk a legfontosabb agrotechnikai és növényvédelmi lépéseket, amelyekkel minimalizálható a kényszerérés és a termésveszteség.
Miközben a devizapiaci elemzők száraz grafikonokat böngésznek, egy unortodox gasztronómiai mutató rávilágított a globális tőkepiacok egyik legnagyobb és legveszélyesebb anomáliájára. Az idén augusztusban berobbant Katsu Curry Index szerint a japán jen több mint 60 százalékkal alulértékelt a valós vásárlóerejéhez képest.
A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem az adózási szabályok ismeretére is szükség van.
Távoznia kellett az amerikai Forbes egyik vezető szerkesztőjének, miután kiderült, hogy 6 millió dolláros, mintegy 1,9 milliárd forint értékű ajándékot fogadott el a lap egyik üzleti partnerének tulajdonosától. Randall Lane elismerte, hogy hibázott.
Nyugati elemzőműhelyek szerint az orosz-ukrán háború globális összköltsége már meghaladja a 2500 milliárd dollárt, miközben az EU vált Ukrajna első számú finanszírozójává, az orosz gazdaság pedig a hadiipari túlhevülés és a szankciók hatására strukturális hanyatlásba kezdett. A 21 uniós szankciós csomag és a hadigazdasági csapda hatására Oroszorszá
2026 júliusában az NSA, a CISA, az FBI és 12 másik ország partnerügynökségei közzétettek egy figyelmeztető tájékoztatót, miszerint az orosz FSB Center 16 csoport rosszul konfigurált hálózati eszközöket támad meg az energia-, az egészségügyi-, a pénzügyi szolgáltatások-, a kommunikációs és más szektorokban. A figyelmeztetés számos szigorító intézked
Aki 2021 második felében egy 60 négyzetméteres budapesti lakás helyett Érden vásárolt, a Bankmonitor számítása szerint öt év alatt több pénzt kereshetett úgy, hogy közel 20 százalékkal, azaz mintegy 10 millió forinttal kevesebbet kellett befektetnie.
A lengyel gazdaság a közel-keleti konfliktus okozta energiaár-sokk ellenére is erősödött a második negyedévben, a GDP-növekedés 3,8 százalékra gyorsult. Románia gazdasága eközben elkerülte ugyan a visszaesést, de érdemi növekedést sem tudott felmutatni – derül ki a friss gyorsbecslésből. Az ING Bank elemzése szerint az idei évben továbbra is 0,5 sz
Sok kertben ott nőnek, mégis legfeljebb akkor jutnak eszünkbe, amikor egy csésze teát készítünk belőlük. Pedig a menta, a citromfű, a csalán vagy a kakukkfű jóval sokoldalúbb növény annál, mint hogy csak alkalomszerűen használjuk őket.
Az illegális taxisok, vagyis a "taxishiénák" szisztematikusan kihasználják az infrastrukturális káoszt Szicíliában, hogy csillagászati összegekkel károsítsák meg a gyanútlan turistákat. Az olasz hatósági jelentések és helyi beszámolók szerint a probléma különösen a cataniai és palermói repülőtereken, valamint a főbb vasútállomásokon vált kritikussá
A Bank360 összegyűjtötte, milyen betéti lehetőségek állnak rendelkezésre 2026 augusztusában azok számára, akik biztonságos megtakarítási formában helyeznék el a pénzüket.
15-20 év múlva jelentkezik annak a gyereknek az életében a hiány, amit ma egy rohanó, lelassulni nem képes szülő ad neki - figyelmeztetett Tari Annamária pszichoanalitikus a Lidl és a WWF Magyarország közös rendezvényén, ahol a megújult Lutra albumot mutatták be. A bemutatón a két szervezet képviselője a vállalati fenntarthatóság és a hazai termész
A magyar e-kereskedelmi piac forgalmának egyre nagyobb része külföldi piactereken csapódik le, ezért ezeknek a platformoknak a vizsgálatára a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kiemelt figyelmet fordít – hangsúlyozza a versenyhatóságközleményében.
A kormány a Magyar Közlönyben megjelent végrehajtási döntésekkel részletesen felbontotta a helyreállítási forrásokhoz kapcsolódó, közel 2200 milliárd forintos augusztusi előfinanszírozás tartalmát, amely alaposan megterhelheti majd a pénzforgalmi hiányt. A feszes határidő miatt a csomag lényege, hogy korábban hazai költségvetésből vagy más uniós pr
A magyar e-kereskedelmi piac forgalmának egyre nagyobb része külföldi piactereken csapódik le, ezért ezeknek a platformoknak a vizsgálatára a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kiemelt figyelmet fordít. A fogyasztókra helyezett pszichés nyomást is vizsgálják.
Annak ellenére, hogy jelenleg nem tapasztalható a Balatonban szemmel látható algatömeg kialakulása, a Keszthelyi-medencében fürdőzőknek javasolt a fürdés utáni zuhanyzás - írta ki a tihanyi Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (Blki) a BalatonScience nevű közösségi oldalára csütörtökön. Kifejtették, a július második felében megindult algabiomassza-nö
A Nébih laboratóriuma igazolta a lépfene jelenlétét egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szarvasmarha-állományban, ahol hat állat hullott el hirtelen. A fertőzés forrása valószínűleg a talajban évtizedekig életképes spórákkal szennyezett legelő volt. A hatóság zárlatot rendelt el és megkezdte a védőoltások beadását.
Felütötte a fejét a dióburok-feketedés? Ne csüggedj! Mutatjuk, milyen tünetek segítenek elkülöníteni a gyakori betegségeket a rettegett dióburok-fúrólégy támadásától. Egy kis odafigyeléssel megmentheted a termésed!
A szélerőművek építésétől a háztartási napelemeken és akkumulátorokon át az okosmérőkig a magyar villamosenergia-rendszer számos fontos szabályát egyszerre írná át a Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium két, csütörtökön társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezete. A csomag kifejezetten a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervben
Harmadik alkalommal rendezik meg a Szemesi Ünnepi Pikniket Balatonszemesen, ahol augusztus 16. és 23. között nyolc napon át színházi előadások, koncertek és ünnepi események várják az érdeklődőket. A programok többsége ingyenesen látogatható.
Amikor a Közel-Keleten kirobbant feszültség miatt a piacok már az elszabaduló energia- és műtrágyaárakra készültek, Peking csendben beavatkozott. Megmutatjuk, hogyan védte meg ez a lépés a magyar gazdák őszi szezonját.
Több mint 42 ezer személyi kölcsönt vettek fel a magyarok júniusban, amihez még csak hasonlóra sem volt példa korábban – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A rekordszámú szerződéshez eddig soha nem látott szerződéses összeg is társult, egy átlagos hitel összege már 3,6 millió forint fölé emelkedett. Az óriási kereslethez az egyre alacsonyabb,
Egyre nagyobb figyelmet fordít a népszerű webáruházak és online piacterek működésére a Gazdasági Versenyhivatal. Az eMAG-ra az elmúlt években több mint 700 millió forint bírságot szabtak ki, míg a Temu és az About You ügyeiben összesen több mint 2,3 milliárd forint jutott vissza a magyar vásárlókhoz.
Átvilágítás indul a Nemzeti Színházban – erről tájékoztatta Tarr Zoltán miniszter Vidnyánszky Attilát a minisztérium épületében. A törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzés az állami fenntartású kulturális intézmények átvilágításának részeként zajlik. Vidnyánszky jelezte, hogy elfogadta az átvilágítási protokollt és kész az együttműkö
Egy hektár szántó átlagosan 2,49 millió forintba került tavaly, a gyümölcsösökért 2,30 millió forintot, a szőlőkért 2,19 millió forintot, a gyepekért és legelőkért 1,44 millió forintot, az erdőkért pedig 1,30 millió forintot kellett fizetni. Egyre fontosabbá válik, hogy egy adott térség mennyire vízhiányos és kitett az időjárási szélsőségeknek, a c
Nap mint nap találkozunk híres cégek neveivel, de vajon tudod, mivel is foglalkoznak valójában? Egyes vállalatok termékei ott vannak az otthonunkban, mások a háttérben formálják a modern világot.
Százhalombattán, a Dunamenti Erőműben egyre inkább előtérbe kerülnek a zöldenergiát használó, nagyobb térigényű fejlesztések – és ennek fényében felvetődik a kérdés, hogy meddig állhatnak még a város jelképeinek számító kémények.