A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,29 százalékot növekedve, történelmi csúcson, 150 552,70 ponton zárta a hetet pénteken.
Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán
Van, aki még mindig úgy emlékszik vissza a régi kertekre, hogy nagyapáink, nagyanyáink szinte alig öntöztek, a paradicsom, a paprika, az uborka és a többi zöldség mégis megtermett.
Nyáron a kerti tömlő kézenfekvő eszköz az öntözéshez, de nem mindegy, hová és milyen erővel érkezik belőle a víz. Sok növénynél nem maga a slag használata okoz gondot, hanem az, ha erős vízsugárral rendszeresen végigöntözzük a lombot, a virágokat és a talaj felszínét.
A jövő szeptemberben induló tanévtől ismét az óvodapedagógusok és a szülők dönthetnek a gyermekek iskolaérettségéről, felváltva az Oktatási Hivatal eddigi gyakorlatát. A korábbi rendszerhez való visszatérést az is indokolja, hogy a jelenlegi szabályozás mellett kiugróan magas az első osztályt ismétlő, felkészületlenül iskolába kerülő diákok aránya
Kedden jön az esőzés a Duna ausztriai és magyarországi vízgyűjtő medencéjében, az eső nem lesz kiadós, de kissé emeli a Duna vízszintjét. Pakson az esőzések csak a hét közepétől érzékeltetik a hatásukat.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
A Duna tartósan alacsony vízállása miatt az erőmű a biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően mérsékli termelését, ami átmenetileg csökkenti a hazai villamosenergia-termelő kapacitást. A helyzet ugyanakkor nem rendkívüli műszaki esemény, és nem jelent veszélyt az erőmű biztonságos működésére: egy előre meghatározott protokoll szerint
A pénzügyi tudatosság napja alkalmából a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az anyagi gondok rontják a teljesítményt és növelik a fluktuációt. Chris Britton, a Reward Gateway igazgatója szerint a munkáltatóknak aktív szerepet kell vállalniuk a dolgozók pénzügyi biztonságának megteremtésében.
A jövő szeptemberben induló tanévtől ismét az óvodapedagógusok és a szülők dönthetnek a gyermekek iskolaérettségéről, felváltva az Oktatási Hivatal eddigi gyakorlatát. A korábbi rendszerhez való visszatérést az is indokolja, hogy a jelenlegi szabályozás mellett kiugróan magas az első osztályt ismétlő, felkészületlenül iskolába kerülő diákok aránya
OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (Szte) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Kihúzták az Ötöslottó 2026/33. heti nyerőszámait, melyet ezúttal is élőben közvetített a Pénzcentrum. Ezen a héten sem volt telitalálat, így a főnyeremény tovább halmozódik: a következő héten már 1 milliárd 850 millió forint lesz a várható főnyeremény.
A Corporate Rebels hírlevelében Joost Minnaar arról ír, miként válik egy növekvő vállalat a saját bürokráciája áldozatává, és hogyan kínál erre megoldást a Haier által tökéletesített „Zero Distance” szemlélet.
A holland szabályozás szigorítása az élőállatfuvarok időzítését is átalakítja. Mivel ez költségnövekedéssel jár, az egész állattartásban végiggyűrűzik a hatása.
Magyarországon és szerte Európában az elmúlt években/évtizedekben egyre súlyosabbak a nyári aszályok. A kutatók már régóta tudják, hogy a szárazodásért két fő mechanizmus a felelős. Az egyik az üvegházhatású gázok okozta, térben egységes "háttérmelegedés" (termodinamikai melegedés), a másik a nagytérségi légköri cirkuláció átrendeződéséből adódó eg
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki vasárnapra 11 megyére Magyarországon a hőség miatt, emellett egy megyében másodfokú riasztás van érvényben. Az érintett területeken a napi középhőmérséklet 25-27 fok felett is alakulhat.
Új szabályokkal lép fel az Egyesült Királyság az úgynevezett előfizetési csapdák ellen. 2027 januárjától a szolgáltatóknak világosabban kell tájékoztatniuk ügyfeleiket a megújításokról, és a lemondást is jelentősen egyszerűbbé kell tenniük.
Jelentős és szinte biztosan bekövetkező légköri átalakulás kezdődhet augusztus 20. környékén, amely véget vethet a tartós kánikulának, és végre komolyabb csapadékot hozhat régiónkba, különösen a Duna felső vízgyűjtő területére - derül ki a The Weather on Maps legfrissebb Facebook-bejegyzéséből.
A régi népi bölcsességet a modern kutatások is megerősítik: a napi rendszeres almafogyasztás kulcsfontosságú rostokkal és antioxidánsokkal látja el a szervezetet. Tudja meg, hogyan támogatja ez a hazai gyümölcs az emésztést, a szív egészségét és a koleszterinszint beállítását!
Szeretnének jobb, korszerűbb otthont a magyarok, minden harmadik ember már a közeljövőben belevágna a felújításba, de a keret szűkös: a CIB reprezentatív felmérése szerint harmaduknak maximum 500 ezer forintja van erre a célra, és 18 százaléknak egyáltalán nincs félretett pénze.
A Cornell Egyetem kutatói új számítási és szűrési módszerrel több tízezer potenciális anyagot vizsgáltak meg a szilárdtest-akkumulátorok fejlesztéséhez. Az új megközelítés a kémiai összetétel mellett az ionvezetést meghatározó anyagtulajdonságokat is figyelembe veszi, felgyorsítva az ígéretes szilárd elektrolitok azonosítását.
A gödi Samsung-gyár környékén élők az elmúlt napokban tapasztalt fokozott zajhatás miatt keresték fel az önkormányzatot, aminek hátterében a gyár területén zajló építkezések állnak. Új zajvédő fal épül és átmenetuleg ezért nagyobb a zaj a városban. Közben a szakminiszter nagyobb szigort ígér.
Az angliai általános iskoláknak a jövőben azonosítaniuk kellene azokat a gyerekeket, akiknél fennáll a veszély, hogy 16 éves koruk után sem tanulni, sem dolgozni nem fognak.
Az M3-as autópályán történt tragédiában tizenkét ember veszítette életét és legalább tízen súlyosan megsérültek, miután egy lengyel rendszámú turistabusz felborult. Magyarország közútjain a hivatalos statisztikák alapján hullámzó a helyzet: míg tavaly csökkenés volt tapasztalható, az idei év első hónapjaiban havonta átlagosan 15–32 közötti halálos
Július elsejétől Szabó Szilárd professzor, a Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék vezetője, az MTA levelező tagja vette át a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának (TTK) vezetését. Az új dékán célkitűzéseinek középpontjában a kar eddigi kimagasló nemzetközi és hazai eredményeinek megőrzése mellett az oktatás módszerta
A rekordszárazság és a tartós hőség miatt idén a felére csökkenhet a francia kukoricatermés, az Európai Unió össztermelése pedig évtizedek óta nem látott mélypontra süllyedhet. A kiesést a lengyel és a román termés csak részben tudja majd ellensúlyozni - tudósított a Reuters.
Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásr
Sikerült megfékezni a lángokat a Kőszegi-hegységben, az önkormányzati tűzoltóság arról számolt be, a tűzoltók éjfél előtt visszatértek a bázisukra. A tájékoztatások szerint a tüzet egy leszakadt nagyfeszültségű vezeték okozhatta.
Szlovákia egész területét érinti az aszály, az ország 59 százalékán már extrém szárazságot mérnek. A déli gazdaságokban emiatt az őszi káposztarepce vetése is bizonytalanná vált, és több helyen az eredeti vetésterv módosítását fontolgatják.
Pert indított Donald Trump ellen az Intercept és a Freedom of the Press Foundation, mert szerintük a Truth Social új, havi 100 ezer dolláros előfizetése kiváltságos hozzáférést árul az elnök és más magas rangú amerikai tisztviselők piacmozgató bejegyzéseihez.
A világon több olyan hálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. A létezésüket teljesen természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen óriási infrastuktúra működteti ezeket a háttérben. A műholdas navigáció a hidegháborús nukleáris elrettentésből nőtt ki, mára azonban a modern civilizáció egyik leg
A 2026-os esztendő közúti szerencsétlenségei, köztük a 12 halálos áldozatot követelő M3-as busztragédia, rávilágítottak a magyar autópályák túlterheltségére és az emberi mulasztások végzetes következményeire. Az M3-as mellett a gyorshajtás és a figyelmetlenség miatt idén is számos súlyos tömegbaleset történt az M1-es és az M7-es sztrádákon.
Évtizedek óta azzal kampányol az Apple minden más márkával szemben, hogy adatbiztonsági és sebezhetőségi szempontból kiemelkedő teljesítményre képes, sokan pedig pont azért választják a macOS-gépeket, mert kevésbé fenyegeti azokat a komoly támadás – ugyanakkor ez egy nagy tévhit. Egy macOS-es sérülékenységet azonosítottak, a támadók pedig nemcsak e
Te is szeretnél gyönyörű, újra virágzó rózsákat az augusztusi kertben? Nem csak a metszőollón múlik! Eláruljuk, milyen gondozási lépések vezetnek újabb színes virágpompához.
Az Európai Unió új, 2026 nyarán életbe lépett szabályozása szigorú nyomonkövethetőségi és elszámolási rendszert vezetett be a Pet-csomagolások újrafeldolgozott tartalmára vonatkozóan, elősegítve a 2030-as fenntarthatósági célok elérését. Bár az élelmiszer-biztonsági előírásoknak megfelelő, korszerű újrahasznosítási technológiák már rendelkezésre ál
A lengyel sajtó sokkhatásként és nemzeti tragédiaként számolt be az M3-as autópályán, Mezőkeresztes közelében történt buszbalesetről, amelyben 12 lengyel állampolgár életét vesztette. A vezető lengyel médiumok – köztük a TVN24, az RMF FM, a PAP hírügynökség és az Onet – rendkívüli hírfolyamokban, élő adásban és helyszíni kapcsolásokkal tudósítanak
Újdonságokat jelentett be a Galaxy4 csatorna. Két évbe telt, de vége a várakozásnak: augusztus 23-án megérkezik a magyar tévéképernyőkre a Brokenwood titkai 11. évada! A misztikus, fanyar humorú sorozat egy festői új-zélandi szigetre repíti el a nézőket. Olyan szép a hely, hogy az ember szívesen élne ott, de közben hullanak a városlakók, mint nyár
Felére csökkenhet a Kína és Európa közötti tengeri szállítás ideje egy új hajózási útvonalnak köszönhetően. A Sea Legend kínai konténerszállító vállalat menetrend szerinti járatot indít Ningbo és a brit Felixstowe között, az Északi-sarkvidéken keresztül.
A savanyúság ma többnyire uborkát, paprikát, káposztát vagy csalamádét jelent, a régi paraszti háztartásokban azonban ennél jóval szélesebb volt a választék. A savanyítás elsősorban tartósítási eljárás volt: azt dolgozták fel, ami a kertben megtermett, és amit frissen nem tudtak elfogyasztani.
Lengyelország bővíti azoknak a sporteseményeknek a körét, amelyeket országos, szabadon fogható televízióban is elérhetővé kell tenni; az új listát már az Európai Bizottság is jóváhagyta. Az új védett kategóriába több nemzeti kosárlabda-, tenisz-, jégkorong- és futballközvetítés is bekerülhet.