A Közép-Európa energiabiztonságának növeléséhez szükséges beruházások helyzetét tekintette át keddi budapesti találkozóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jo¹ko Klisoviæ horvát külügyminiszter-helyettes.
A korábbi évekhez hasonlóan ismét összetűzésekbe torkollt Varsóban a nemzeti radikálisok által a függetlenség napján - a legnagyobb lengyel nemzeti ünnepen - tartott felvonulás, a rendőrség kedd estig 215 tüntetőt őrizetbe vett, két rendőr és két tüntető megsérült.
Francois Hollande francia államfő lemondását követelő feliratot húzó kisrepülőgép repült át kedden Franciaország új első világháborús emlékműve felett az ország északi részén található Notre-Dame-de-Lorette-ben, néhány órával a köztársasági elnök által vezetett avatási ünnepség előtt.
Egy afgán bíróság sikkasztás és csalás vádjával 15 év börtönbüntetésre ítélte kedden a néhány éve csődbe ment Kabul Bank két volt magas rangú vezetőjét.
Madrid nem tárgyal Katalónia önrendelkezéséről, az ehhez való jog a spanyol alkotmány szerint nem illeti meg az észak-spanyolországi autonóm közösséget - jelentette ki kedden a spanyol miniszterelnök-helyettes, miközben Artur Mas katalán elnök azt javasolta Mariano Rajoy spanyol kormányfőnek, kezdjenek párbeszédet a térség függetlenségéről.
"A józan ész diadalaként" üdvözölte David Cameron brit miniszterelnök az Európai Unió Bíróságának keddi végzését, amely egy német keresetet elbírálva kimondta, hogy megtagadható a szociális ellátás a más uniós tagállamokból érkező állástalan bevándorlóktól.
Megtagadható a szociális-segély azoktól az uniós polgároktól, akik csak a támogatás miatt költöznek el hazájukból egy másik tagállamba - mondta ki az Európai Unió Bírósága.
Kedden új csúcsot dönthet az egynapos forgalom az Alibaba Group Holding Ltd. internetes kiskereskedelmi honlapján, miután az előzetes adatok szerint tizenöt óra alatt napi értéke elérte a 6,4 milliárd dollárt, a 39 milliárd kínai jüant.
A japán felségvizekben és az ország kizárólagos gazdasági övezeteiben garázdálkodó külföldi orvvadászok és orvhalászok pénzbüntetésének jelentős növelésére készül a japán kormány.
Bronzharangot emeltek ki a régészek az HMS Erebus roncsából. Az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal összekötő északnyugati átjáró felkutatására indult, 170 éve elveszett hajó roncsaira szeptemberben bukkantak a Viktória-szorosban.