Pénteken kora estére kijavították azt a számítógépes hibát, amely miatt délután jelentős forgalmi korlátozásokat kellett elrendelni London légterében, ám a járatok feltorlódása miatt továbbra is nagyobb késésekre kell számítani.
Nem kerül kalapács alá Joan Fontaine 1941-ben nyert Oscar-díja, miután az amerikai filmakadémia perrel fenyegette meg a színésznő hagyatékának kezelőit a tervezett árverés miatt.
Meggyógyult Maliban az ebolavírussal fertőzött utolsó ismert beteg, és elhagyta a kórházat - jelentette be pénteken az ország egészségügy-minisztériuma.
Nem fenyegeti az iszlamizálódás veszélye a német társadalmat - jelentette ki a német szövetségi belügyminiszter pénteken Kölnben a tartományi belügyminiszterekkel folytatott tanácskozás után, reagálva a hétről-hétre nagyobb tömegeket megmozgató, Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom erősödésére.
Az amerikai kongresszus mindkét háza megszavazta azt a törvénytervezetet, amelynek elnöki jóváhagyása esetén az Egyesült Államok új gazdasági szankciókat vezetne be Oroszország ellen és növelné az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást, amit kiterjesztene a halált okozó eszközökre is.
Választási reform, alkotmánymódosítás szerepel egyebek között a Victor Ponta román miniszterelnök vezette bukaresti kormány 2015-16-os időszakra kidolgozott cselekvési tervében, amelyet pénteken ismertettek a koalíciós pártok vezetői.
Arrébb toltak egy kulturális forradalom idejéből való hatalmas épületkomplexumot az észak-kínai Sanhszi tartománybeli Tatungban, hogy szabad utat adjanak a régi városfal helyreállítását célzó projektnek.
A román hatóságok a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően "tranzitközpontokat" bocsátottak a CIA rendelkezésére, de nem tudták, és "nem is nagyon akarták tudni", mire használják azokat az amerikaiak - közölte Ioan Talpes volt nemzetbiztonsági tanácsadó pénteken az Adevarul portállal.
Savat öntött hét izraelire Jeruzsálemtől délre egy autóúton egy palesztin merénylő, akit később egy fegyveres meglőtt - közölte az izraeli közszolgálati rádió péntek délután.
Több mint száz szegénynek rendeztek a karácsonyi ünnepek előtti vacsorát a Vatikánban csütörtök este, és Ferenc pápa a következő napokban sem feledkezik meg róluk - közölte pénteken a Vatikáni Rádió.
Vasárnap este 22 órától teljes egészében leállhat a légi közlekedés Belgiumban, mert a légiirányítók csatlakoznak a hétfőre meghirdetett országos sztrájkhoz - közölte az 1,7 millió munkavállalót tömörítő Keresztény Szakszervezetek Konföderációja (CSC).
Átmenetileg szabadlábra helyezték Janez Jansa korábbi szlovén miniszterelnököt, aki június óta tölti korrupció miatt kiszabott kétéves börtönbüntetését.
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt négy, illetve két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte pénteken a franciaországi Sables-d,Olonne büntetőbírósága annak az Atlanti-óceán partján fekvő településnek az egykori polgármesterét és volt helyettesét, ahol egy szélviharban 29-en vesztették életüket.