2014. december 7. vasárnap

dec. 7
16:21
Milliókat fizettek egy hatalmas szarvasgombáért (Infostart)
Egy tajvani licitáló több mint 61 ezer dollárt (15 millió forintot) fizetett ki egy szombati New York-i aukción az Olaszországban talált rekordméretű, csaknem kétkilós fehér szarvasgombáért.
dec. 7
16:39
Francia belügyminiszter: nemzeti ügy az antiszemitizmus és a rasszizmus elleni harc (Infostart)
A francia kormány nemzeti üggyé kívánja tenni az antiszemitizmus és a rasszizmus elleni harcot - mondta Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter vasárnap, néhány nappal azután, hogy egy fiatal zsidó párt azért bántalmaztak és raboltak ki, mert a támadók a származásuk miatt azt feltételezték róluk, hogy gazdagok.
dec. 7
17:15
Egyiptomban 11 iszlamistát ítéltek halálra (Infostart)
Egyiptomban a hét végén összesen 11 iszlamistát ítéltek halálra a tavaly nyári hatalomváltást övező vérontások kapcsán indított két különböző perben.
dec. 7
17:30
Virgácsot küldtek a kormánynak (Kripto Akadémia)
"Tele a puttonyunk!"
dec. 7
17:33
Magányos terrorista végzett a romániai magyar származású tanítónővel Abu-Dzabiban (Infostart)
A nyomozás jelenlegi állása szerint nem állt kapcsolatban terrorszervezetekkel az a nő, aki néhány nappal ezelőtt megölt egy romániai születésű, magyar származású, amerikai állampolgárságú tanárnőt az Egyesült Arab Emírségekben - jelentette vasárnap az emírségekbeli WAM hírügynökség biztonsági forrásokra hivatkozva.
dec. 7
17:48
Virgácsot küldtek a kormánynak - Fotók (Kripto Akadémia)
"Tele a puttonyunk!"
dec. 7
17:51
Merkel reformokat sürget Franciaországban és Olaszországban (Infostart)
Angela Merkel német kancellár szerint Franciaországnak és Olaszországnak további reformokkal kell szavatolnia, hogy jövő évi költségvetésük megfeleljen az Európai Unió deficitszabályainak. Az olasz kormány sértődötten reagált: véleménye szerint Merkel söpörjön saját háza táján, ha jót akar EU-tagtársainak.
dec. 7
18:06
"A CSU megérkezett Abszurdisztánba" (Kripto Akadémia)
A bajor CSU szerint a bevándorlóknak családi körben is németül kell beszélniük.
dec. 7
18:09
Németország megtartja a szolidaritási adót (Infostart)
Angela Merkel német kancellár szerint meg kell tartani a német újraegyesítést segítő szolidaritási adót 2019 után is, de az elosztásán lehet változtatni.
dec. 7
18:45
Kína elutasítja az egyeztető eljárást a területi vitákban (Infostart)
Kína nem hajlandó részt venni a hágai Állandó Választott Bíróságnak a dél-kínai-tengeri területi vitákról szóló egyeztető eljárásában - közölte a pekingi külügyminisztérium vasárnap.
dec. 7
19:03
Támadás ért egy rendőrőrsöt Irakban (Infostart)
Kilenc ember, köztük legkevesebb öt rendőr halt meg, amikor támadás ért egy rendőrőrsöt vasárnap Bagdadtól északra.
dec. 7
19:21
Százharmincöt embert vettek őrizetbe Szaúd-Arábiában terrorizmus gyanújával (Infostart)
Százharmincöt embert, köztük huszonhat külföldi állampolgárt vettek őrizetbe terrorizmussal összefüggő bűncselekmények gyanújával Szaúd-Arábiában - közölték vasárnap a helyi hatóságok.
dec. 7
20:51
Rendkívüli vizsgálatok kezdődnek a karintiai gazdaságokban (Infostart)
Rendkívüli vizsgálatokat kezdenek az osztrák hatóságok karintiai gazdaságokban, miután a megengedett mérték feletti hexaklórbenzolt (HCB) találtak tejtermékekben, takarmányban valamint marha- és disznóhúsban.
dec. 7
21:24
Sorozatban ötödször nyert a Debrecen (Kripto Akadémia)
DVSC-TEVA - MTK Budapest 2-1 (1-0).
dec. 7
21:42
Újabb őrület: jön a drogteszt (Kripto Akadémia)
Zacher Gábor szerint a drogtesztelés prevenciós hatása nulla, viszont százmilliárdos kiadással járna.
dec. 7
21:45
A bajor konzervatív párt szerint a bevándorlóknak otthon is németül kell beszélniük (Infostart)
A bajor konzervatív CSU szerint tenni kell azért, hogy a bevándorlók családi körben is németül beszéljenek. A hét végén nyilvánosságra került javaslatot a német politika számos szereplője bírálta, köztük a testvérpárt, a CDU főtitkára.
dec. 7
22:03
A kijevi balettintézet javára tartanak jótékonysági koncertet a Bolsojban (Infostart)
A kijevi balettintézet javára tartanak jótékonysági koncertet a moszkvai Nagyszínházban vasárnap. A Balett határok nélkül című előadás teljes bevételét az intézmény felújítására szánják.
dec. 7
22:21
Az afgán miniszterelnök szerint túl hamar ér véget a nemzetközi erők harci bevetése az ázsiai országban (Infostart)
Abdulla Abdulla a Sunday Times című brit lapban arra hívta fel a figyelmet, hogy a NATO január elsejétől tanácsadó és kiképző missziót kezd.
dec. 7
22:57
Sűrű a programja a Nobel-díj idei kitüntetettjeinek (Infostart)
Egy sor program vár még a szerdai hivatalos díjátadó előtt a Nobel-díj idei kitüntetettjeire Stockholmban.
dec. 7
23:15
Damaszkusz azt állítja, hogy Izrael szíriai célpontot bombázott (Infostart)
Izraeli harci gépek légitámadásokat hajtottak végre Damaszkusz közelében vasárnap a szíriai közszolgálati televízió beszámolója szerint.
dec. 7
23:30
New York-i polgármester: a rendőri erőszak az "évszázados rasszizmusban" gyökerezik (Infostart)
Az országban az utóbbi időben tapasztalt túlzott rendőri erőszak az "évszázados rasszizmusban" gyökerezik - vélekedett vasárnap az amerikai ABC televízióban Bill de Blasio, New York demokrata párti polgármestere.
dec. 7
23:30
Döntetlennel kezdtek a kézilabdás lányok (Kripto Akadémia)
Magyarország-Oroszország 29-29 (14-15).
dec. 7
23:48
Menekülteket szállító hajó süllyedt el Jemen partjainál (Infostart)
Elsüllyedt egy illegális bevándorlókat szállító hajó vasárnap Jemen partjainál, utasai közül hetvenen vízbe fulladtak - közölték jemeni biztonsági források.

2014. december 8. hétfő

dec. 8
0:06
Obama a rasszizmus ellenszeréről beszélt egy interjúban (Infostart)
Barack Obama elnök szerint az idő és az éberség az ellenszere az amerikai társadalomban és történelemben "mélyen gyökerező" olyan jellegű problémáknak, mint a rasszizmus vagy az előítélet.
dec. 8
0:10
Kétszázötven éves a szentpétervári Ermitázs (Infostart)
Alapításának 250. évfordulóját ünnepli a szentpétervári Ermitázs.
dec. 8
1:00
Meglőttek a rendőrök egy fegyverest (Kripto Akadémia)
A férfit életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
dec. 8
5:30
Barack Obama refluxos (Infostart)
Barack Obamának savas refluxa van - közölte vasárnap a Fehér Ház szóvivője és az elnök orvosa.
dec. 8
5:48
Kevés és drága lesz az olívaolaj (Infostart)
Idén katasztrofális volt az olajbogyószüret Olaszországban és Dél-Európa nagy részén, így az olívaolaj nem csak kevés, hanem drága is lesz - írta vasárnap a francia AFP hírügynökség.
dec. 8
5:48
Közelkép - Hunyadi és Johnny (Kripto Akadémia)
A szerző közelebb kívánta hozni a magyar történelmet a fiatal olvasók számára.
dec. 8
5:50
Hogyan tovább, erdélyi magyarság? (Kripto Akadémia)
Korrupció, politikai boszorkányüldözés vagy román-magyar ügy a református kollégium visszaállamosítása?
dec. 8
5:52
Újabb szenátusi helyet vesztettek Obamáék (Kripto Akadémia)
dec. 8
5:54
Vége az együttműködésnek az űrben is (Kripto Akadémia)
Még várni kell a végső politikai döntésre – Otthagyják a Nemzetközi Űrállomást az oroszok.
dec. 8
5:56
Hollande Moszkvában (Kripto Akadémia)
Kedden kellene hatályba lépnie az újabb tűzszünetnek, de egyelőre folytatódik az öldöklés.
dec. 8
5:58
Télidőben a lényeg a hó!!! (Kripto Akadémia)
dec. 8
6:00
Rákóczi képével Erdélybe (Kripto Akadémia)
2015-ben újdonságokkal indul a székelyföldi zarándokvonat.
dec. 8
6:02
Kényeztetés francia módra (Kripto Akadémia)
2015 áprilisától az Air France folyamatosan vezeti be középtávú hálózatának megújuló üléseit.
dec. 8
6:04
Kóti Árpád köszöntése (Kripto Akadémia)
" Sokszor kíméletlenül őszinte, szarkasztikus humorával tükröt tart elénk."
dec. 8
6:06
A korábban feltételezettnél is nagyobb a török elnöki palota (Infostart)
A nemrég megépült és mérete miatt bírált török elnöki palota annál is nagyobb, mint ahogy azt eddig a sajtó és a közvélemény feltételezte - derült ki Recep Tayyip Erdogan török elnök egy megjegyzéséből.
dec. 8
7:00
Elfogadta a jövő évi költségvetést a görög parlament (Infostart)
A görög parlament elfogadta hétfő hajnalban az ország jövő évi költségvetését, amely az ideinél kisebb hiánnyal és 2,9 százalékos gazdasági növekedéssel számol.
dec. 8
7:18
A CIA kínzásairól szóló amerikai szenátusi jelentés lehetséges hatásai (Infostart)
Halálos kimenetelű erőszakcselekményeket is kiválthat külföldi kormányok és az amerikai hírszerzés szerint annak a szenátusi jelentésnek az ismertetése, amely a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) kínzást alkalmazó vallatási módszereiről készült - mondta vasárnap a CNN-nek nyilatkozva Mike Rogers, a képviselőház hírszerzési bizottságának republikánus párti elnöke.
dec. 8
7:36
Obama elárulta a rasszizmus ellenszerét (Kripto Akadémia)
Az elnök a fergusoni és a New York-i vádesküdtszék egy-egy közelmúltbeli döntésével kapcsolatban adott interjút.
dec. 8
7:38
Mikó-ügy - Tiltakozó dokumentum a Fehér Háznak (Kripto Akadémia)
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium visszaállamosítása miatt küldtek tiltakozó iratot.
dec. 8
7:54
Négy halálos áldozata van a tájfunnak a Fülöp-szigeteken (Infostart)
Négy halálos áldozata van az idei év legerősebb tájfunjának a Fülöp-szigeteken, mivel a Hagupit várható nyomvonalán több mint egymilliónyian elköltöztek otthonukból.
dec. 8
8:12
Művelődik: Kósa több milliót költött könyvritkaságokra (Kripto Akadémia)
dec. 8
8:14
A várépítés fejlődése (Kripto Akadémia)
Az osztrák-magyar ütegek félelmetes fegyvernek bizonyultak a várostromban. A várépítés terén megint válság állt be. Száz éve írta a Népszava
dec. 8
8:16
Hét ember lelte halálát az utakon a hétvégén (Kripto Akadémia)
Az elmúlt 72 órában 159 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
dec. 8
8:30
Zöld út a vitatott büdzsének (Kripto Akadémia)
A jövő évi költségvetés azonban még számos vita forrása lesz Görögországban.
dec. 8
8:32
Bírálják az amerikai mentőakciót (Kripto Akadémia)
A segélyszervezet, amelynek az áldozat is dolgozott, úgy vélte: az amerikaiak a beavatkozással mindent tönkretettek.
dec. 8
8:34
Halottak a Vörös-tengernél (Kripto Akadémia)
Hetven etiópiai menekült vesztette életét Jemen partjainál.
dec. 8
8:48
Feleségét teszi meg utódának (Kripto Akadémia)
Zimbabwe 90 éves vezetője vezető pozícióba helyezte asszonyát.

Keresés