Az első becslések szerint Franciaországban a választásra jogosultak 62,5 százalékának részvételével a kormányzó baloldal 5-15 százalékkal rosszabbul teljesített vasárnap a helyhatósági választások első fordulójában, mint hat évvel ezelőtt. A szélsőjobboldali Nemzeti Front viszont látványosan előretört, s mintegy tíz városban az élen végzett.
Egy NATO-parancsnok szerint az Ukrajna keleti határán felvonult orosz erők könnyedén elfoglalhatnák az 500 kilométerre nyugatra fekvő Transzdnyisztriát. A jobbára oroszajkú moldovai régió a 90-es években közölte: nem fogadja el a moldovai központi kormány hatalmát és függetlennek kiáltotta ki magát. Szvetnik Endre összefoglalója.
Egy kínai repülőgép személyzete gyanús tárgyakat észlelt hétfőn az Indiai-óceán déli részén, abban a térségben, ahol műholdképek alapján az eltűnt malajziai utasszállító repülőgép darabjai lehetnek. A két nagyobb tárgy fehér és négyszögletes. Néhány kilométeres körzetben több kisebb valószínűsített roncsdarabot is észleltek.
Nukleáris csúcstalálkozó kezdődik hétfőn Hágában ötvenhárom kormány- és államfő részvételével. A kétnapos eseményen a nukleáris támadások elkerüléséről lesz szó, de az ukrán válságról is tanácskoznak majd. Ez utóbbi témában Magyarország külügyminisztere is megnyilvánul - mondta az InfoRádiónak a tárca szóvivője.
Orosz katonák hétfő hajnalban elfoglaltak egy ukrán haditengerészeti támaszpontot a krími Feodoszijában, azon kevés katonai létesítmény egyikét, amely még ukrán ellenőrzés alatt volt a félsziget orosz annektálása után - közölték ukrán katonák.
Az amerikai katasztrófamentők újabb áldozatokra bukkantak vasárnap a Washington állambeli földcsuszamlásnál, így már legalább nyolc halottja van a szerencsétlenségnek. Tucatnyi embert eltűntként tartanak nyilván.
Jens Stoltenberg volt norvég kormányfő lesz a következő NATO-főtitkár, hacsak nem történik valamilyen váratlan fordulat - jelentette vasárnap honlapján az Aftenposten című norvég napilap.
Ukrajna felosztását javasolja Lengyelországnak, Magyarországnak és Romániának Vlagyimir Zsirinovszkij, a szélsőségesen populista Liberális Demokrata Párt elnöke, az orosz Állami Duma alelnöke - értesült a TVP1 lengyelországi tévé.
Műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre a Malaysia Airlines Kuala Lumpur és Szöul között közlekedő Airbus 330-300 típusú repülőgépe helyi idő szerint hétfőn hajnalban, nem sokkal 3 óra előtt - jelentette a hongkongi South China Morning Post online kiadása.
A hétfőn kezdődő, ötnapos európai és szaúd-arábiai látogatása során Barack Obama amerikai elnök elsősorban az ukrajnai válság, a nukleáris biztonság és az izraeli-palesztin békefolyamat kérdéseire fog összpontosítani.
A választók 38 százaléka voksolt az előzetes hivatalos végeredmény szerint a kormányon lévő francia baloldalra a hét végi helyhatósági választások első fordulóján - jelentette be Manuel Valls belügyminiszter.
A Der Spiegel német lap és a New York Times az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt munkatársától, Edward Snowdentől származó titkos dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy az ügynökség a pekingi vezetés és a Huawei távközlési vállalat ellen is kémkedett.
Amennyiben Robert Fico hivatalban lévő szlovák kormányfő és államfőjelölt az elnökválasztás második fordulójában nem szerez "elégséges" támogatást saját választói körében, megfontolja további politikai szereplését - közölte hétfőn a pozsonyi Pravda a szlovák miniszterelnök egyik hétvégi kijelentésére hivatkozva.
Két újabb, feltehetően az eltűnt malajziai repülőgéphez tartozó tárgyat észlelt egy ausztrál kutató repülőgép az Indiai-óceán déli részén - közölte hétfőn az ausztrál kormányfő.
Az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) hétfői kijevi ülésén utasítást adott a védelmi minisztériumnak az ukrán katonai egységek kivonására a Krímből.
Azért szüntették be a munkát az izraeli külügyi dolgozók, mert szeretnék, ha tisztességes munkakörülményekkel ismernék el az Izrael állam érdekében végzett áldozatos munkájukat - mondta Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete hétfőn az MTI-nek.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a Krím félszigetre látogatott hétfőn, elsősorban amiatt, hogy megtekintse a katonai létesítményeket - adták hírül orosz források.
Az ukrajnai válság miatt kétségessé vált a kanadai Bombardier Aerospace repülőgép gyártó vállalat és az orosz állami Rostec diverzifikált technológiai konszern közös vállalkozásának megvalósítása a Q400-as Bombardier modell oroszországi gyártására - idézi a Moscow Times hírportál az orosz Kommerszant napilap értesülését.
Két újabb, feltehetően az eltűnt malajziai repülőgéphez tartozó tárgyat észlelt egy ausztrál kutató repülőgép az Indiai-óceán déli részén - közölte hétfőn az ausztrál kormányfő.
Három új irányelvet is elfogadott hétfőn az Európai Unió Tanácsa, amelyek a közúti biztonságot hivatottak javítani, egyik közülük a műszaki vizsgáztatás új szabályait tartalmazza.
A hétfői olasz újságok az északkelet-itáliai Venetóban rendezett online szavazás eredményét értékelték, amelyen több mint 2,3 millióan mondtak igent a tartománynak Olaszországtól való "elszakadására".
Noha az amerikai kémműholdak februárban megfigyelték az ukrán határ közelében végrehajtott orosz csapatmozgásokat, az elemzőket meglepte a Krím elfoglalása, mert nem sikerült elfogni olyan kommunikációt, amelyben az orosz vezetők, parancsnokok vagy katonák szóba hozták volna az invázió tervét - írta hétfői számában a The Wall Street Journal.
A malajziai miniszterelnök helyi idő szerint hétfő késő este Kuala Lumpurban bejelentette, hogy a műholdas adatok újabb elemzése szerint a több mint két hete eltűnt utasszállító repülőgép az Indiai-óceán déli részébe zuhant.