A brit és az ausztrál titkosszolgálat mellett a németek is cseréltek adatokat a globális elektronikus kémkedést folytató amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséggel, az NSA-vel - mondta kedden Edward Snowden, az NSA egykori, ma már orosz menedékjogot élvező munkatársa, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Strasbourgban ülésező tagjaival folytatott videó-távkonferencián.
Két finanszírozási programra összesen 350 millió eurós támogatási csomagot állított össze Ukrajna számára az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
A Nyugat-Afrikában a közelmúltban kitört, eddig 111 halálos áldozatot követelő Ebola-járvány az eddigi egyik "legnagyobb kihívást jelentő" felbukkanása a vírusnak - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Kétszer arcon ütötte egy férfi Kemal Kilicdaroglut, a Köztársaság Néppárt (CHP), a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét kedden a török parlament üléstermében - számoltak be török televíziós csatornák.
Nyolcezer eurós (2,4 millió forintos) pénzbüntetésre ítélte kedden a párizsi büntetőbíróság Bernard Squarcinit, a francia titkosszolgálatok egyik korábbi vezetőjét, amiért 2010-ben törvénytelen módon megszerezte a Le Monde című lap egyik, a hatalom szempontjából kényes ügyön dolgozó újságírójának híváslistáját.
Oroszország Krím félszigeti katonai műveletei a hidegháború lezárulta óta egyre csökkenő amerikai katonai jelenlét felülvizsgálatához vezethetnek Európában - közölte kedden Derek Chollet, az amerikai védelmi minisztérium egyik magas rangú illetékese, ezzel nyilván e jelenlét újbóli erősítésének lehetőségére utalva.
Az ukrán válság arra késztette a NATO-t, hogy átértékelje gondolkodását, visszatérjen a kiindulópontjához: a terület alapú védelemhez - hangzott el egy Magyarország NATO-tagságának elmúlt 15 évével foglalkozó konferencián.
A francia képviselőház bizalmat szavazott Manuel Valls miniszterelnök új kormányának kedden, néhány órával azután, hogy a politikus bemutatta az adó- és járulékcsökkentést is magában foglaló tervezetét, amelytől a kabinet a gazdaság növekedését várja.
Az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése keddi strasbourgi ülésén elfogadta Kalmár Ferenc András magyar néppárti (KDNP-s) országgyűlési képviselő jelentését a hagyományos nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól.
A kelet-ukrajnai Harkivban az ukrán belügyminisztérium - saját megfogalmazása szerint - "terrorellenes" műveletet kezdett kedden, miután a városban a szakadárok előző nap kikiáltották a "harkivi népi köztársaságot". Az ukrán média helyszíni jelentései szerint a rendőrség kora reggel megostromolta, és már meg is tisztította a szakadároktól a harkivi megyei adminisztráció épületét.
Lassan amerikanizálódik az Alexanderplatz, az egykori Kelet-Berlin főtere, a kommunista rendszer kirakata, és itt épül fel Németország legnagyobb felhőkarcolója is, amelyet a luxuslakásairól ismert amerikai Frank Gehry tervezett.
A kínai máskéntgondolkodó művész, Aj Vej-vej egy futurisztikus dokumentumfilmben vállalt szerepet, amely színészi debütálásaként is szolgál - írja a South China Morning Post napilap.
Amerika elkötelezett a romák millióit a társadalom peremén tartó akadályok lebontása iránt, és felelősségének tartja, hogy felszólaljon a romaellenes retorikával és erőszakkal szemben - hangsúlyozta John Kerry amerikai külügyminiszter kedden, a Nemzetközi Roma Világnap alkalmával kiadott rövid közleményében.