A piaci várakozásra rácáfolva romlott a fogyasztói bizalom májusban az Egyesült Államokban - derült ki a Reuters hírügynökség és a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
A török rendőrség vízágyúkat és könnygázt vetett be több ezer tiltakozó ellen pénteken a nyugat-törökországi Somában, a legalább 284 halálos áldozatot követelő keddi bányaszerencsétlenség helyszínén.
Egyre kínosabb részletek derülnek ki Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök szerdai látogatásáról a nyugat-törökországi Soma város közelében történt, 284 halálos áldozatot követelő bányaszerencsétlenség helyszínén: a török média pénteki beszámolója szerint állítólag antiszemita szavakkal illetett, illetve fizikailag bántalmazott egy tüntetőt.
Június elsejétől már külföldi fizetőeszközként lesz forgalomban az ukrán hrivnya a Krím-félszigeten. Az erről szóló törvénymódosítást pénteken fogadta el az orosz parlament alsóháza.
A várakozásoknál jobb első negyedévi adatok alapján számos elemző módosította felfelé a német gazdaság idei növekedésre adott előrejelzését, és egyes vélemények szerint akár 2,5-3 százalék körüli mértékben növekedhet Németország hazai összterméke (GDP) 2014-ben.
A három napja tartó esőzések miatt több ezer embert kellett evakuálni Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában, a mentőakcióba pénteken már Oroszország, Macedónia, Koszovó és az Európai Unió is bekapcsolódott.
Az orosz államfő óvatosságra intett a krími tatárok őslakosokká nyilvánításával kapcsolatosan, mert szerinte a kérés teljesítése más ott élő népcsoportok, így a görögök érdekeit is sértheti.
Alekszandr Borodaj orosz állampolgárt választotta a "donyecki népköztársaság" miniszterelnökévé a kelet-ukrajnai szakadár régió törvényhozása pénteki, harmadik ülésén. Orosz hírportálok tudósításaiból az derül ki, hogy Borodaj a Kreml embere, aki már a Krím Oroszországhoz csatolása felett is bábáskodott.
Kétszeresére nőtt egy év alatt azoknak a brit gyermekeknek a száma, akik aggódva számolnak be szüleik alkohol- és drogfogyasztásáról a Childline segélyvonalon - közölte pénteken a gyermekek bántalmazásának megelőzésére alakult brit nem kormányzati szervezet (NSPCC).
Az orosz RT hírtelevízió értesülése szerint a kijevi főügyészség "terrorista szervezetnek" minősítette pénteken Donyeck és Luhansz keleti szakadár megyéket, amelyek a május 11-i helyi, Kijevben illegálisnak minősített népszavazás után függetlennek kiáltották ki magukat.
A KLM hosszú távú járatain tesztel alternatív üzemanyagot az Airbus, a gyártó uniós projekt keretében húsz járaton 20 százalékos arányban sütőolajat tölt kerozin helyett gépei tartályába.
Megdöntötte a tévénézés világrekordját négy fiatal Hollandiában: csaknem négy napon át, pontosan 88 órán keresztül meredtek éjjel-nappal, szinte megszakítás nélkül a képernyőre.