A WikiLeaks által nyilvánosságra hozott diplomáciai táviratok szerint Petro Porosenko új ukrán elnök évekkel ezelőtt információkat szolgáltatott a kijevi amerikai nagykövetségnek az ukrán belpolitikai helyzetről - jelentette az orosz média csütörtökön.
Teljes kapacitással működik a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. által április eleje óta irányított koszovói magas légtér - jelentették be csütörtökön Budapesten.
A horvát tárgyalófél nincs megelégedve az INA felügyelő bizottságának a vállalat irányítási rendszerének átalakítására tett javaslatával - értesült a horvát Hina hírügynökség a horvát tárgyalófélhez közel álló nem hivatalos forrásból.
A feszült kelet-ukrajnai biztonsági helyzet miatt Lengyelország felfüggesztette donyecki főkonzulátusának tevékenységét - jelentette be a lengyel külügyminisztérium csütörtökön.
A pénzügyi válság előtti évek túlfűtöttsége a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok külső versenyképességének eróziójához vezetett, az utóbbi öt év gyenge bérnövekménye és a helyi valuták leértékelődése nyomán azonban a térség már visszaszerezte elveszített versenyképességét - állapítják meg csütörtöki tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.
Petro Porosenko ukrán államfő csütörtökön délután telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel arról, hogy milyen lépésekkel lehetne véget vetni az erőszaknak Kelet-Ukrajnában, és tiltakozott az ellen, hogy Moszkva harckocsikat engedett át ukrán területre.
A nyugat-belgiumi Dranouterben működő In de Wulf nevű étterem uralja idén a száz legjobb európai éttermet felsorakoztató OAD-listát (Association of Opinionated About Dining), amelyet évről évre a gasztrobloggerek és gourmet-k véleménye alapján állítanak össze.
Elismerően nyilatkozott a lengyel és francia pilótáknak a NATO balti légtérellenőrző missziója keretében zajló együttműködéséről Frank Gorenc tábornok, a NATO légierejének parancsnoka csütörtökön az észak-lengyelországi Malborkban.
Egy héten belül másodszorra tűntek el ideiglenesen repülőgépek ausztriai, csehországi és németországi légiforgalmi irányító központok radarjairól - írta csütörtökön a Kurier című osztrák napilap.
Az iszlamista fegyveresek csütörtökön délelőtt már kevesebb mint száz kilométerre voltak az iraki fővárostól, Bagdadtól, miután a hét elején villámgyors műveletekkel nagy területeket foglaltak el az ország északi részén.
Az Európai Unió az év végéig megadhatja a vízummentességet Ukrajnának - mondta Jan Tombinski, az Európai Bizottság ukrajnai delegációjának vezetője csütörtökön egy nemzetközi konferencián.
Megkerült a nyugat-németországi heves viharokban eltűnt vörös panda, amelynek a gelsenkircheni állatkertből veszett nyoma a hét elején nagy aggodalmakat kiváltva.
Mekkora támogatás vagy éppen ellenállás kíséri Ferenc pápa tavaly megkezdett egyházi reformjait a Vatikánban és a püspöki karok körében? Erre a kérdésre keresett választ Marco Politi olasz vatikanista újságíró a Ferenc a farkasok között című könyvében.
Egy rajzolt kutyafej szeméből vércseppként hulló könny látható azon az interneten terjedő plakáton, amellyel állatvédők hívnak fel a közelgő délnyugat-kínai kutyahúsfesztivál bojkottjára. "Kérjük, ne egyetek meg minket, mi a barátaitok vagyunk!" - olvasható rajta.
Több mint 10 ezer öngyilkosságot okozott a gazdasági válság Európában és Észak-Amerikában 2008 és 2011 között egy új, átfogó brit elemzés adatai alapján.