Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter burkoltan kijelentette a helyi média hétfői jelentése szerint, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök nem képes vezetni a kormányt, hiszen miniszterei más-más módon akarják megoldani az izraeli-palesztin konfliktust.
Legkevesebb 15 tálib fegyveres meghalt a pakisztáni hadsereg hétfőre virradóra végrehajtott légi hadműveletében az ország északnyugati törzsi területén, az Afganisztánnal határos térségben.
Volt újságírót nevezett ki kormányfőnek kedden Dél-Koreában Pak Gun Hje államfő, első lépéseként annak, hogy a több száz ember életét követelő áprilisi kompkatasztrófát követően helyreállítsa a bizalmat a kormány iránt.
Petro Porosenko ukrán elnök utasította kedden a kijevi kormányzatot, hogy hozzon létre biztonságos folyosót Kelet-Ukrajnában azon békés lakosok számára, akik el akarják hagyni a terrorellenes művelet övezetét.
Június 15-i hatállyal távozik hivatalából Dárius Rusnák, a szlovák államfői iroda közönségszolgálati osztályának vezetője, aki két fiatal nőt szidalmazott egy pozsonyi kávézóban néhány héttel ezelőt amiatt, hogy magyarul beszéltek - közölte az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű lap kedden.
Nem vesz részt az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából rendezendő szarajevói megemlékezésén Tomislav Nikolic szerb elnök. Az államfő ezt a szerb közszolgálati televíziónak (RTS) adott interjújában közölte.
Megtagadta a hazatérést egy külföldi turnéról a Kubai Nemzeti Balett nyolc táncosa, közülük ketten Puerto Ricóban maradtak, hatan a floridai Miamiba utaztak tovább.
Jelentős fennakadások várhatók szerdán Franciaországban a vasúti és a városi közlekedésben, miután négy vasutas szakszervezet (CGT, Sud Rail, FO és First), valamint tőlük függetlenül a taxisok is munkabeszüntetésre szólítottak fel.
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonulása és a jobboldali Demokrata Liberális Párttal (PDL) való szövetkezése kényszeríti a román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Pártot (PSD) arra, hogy kormánykoalíciós megállapodást kössön a populista Dan Diaconescu-féle Néppárttal (PPDD) - magyarázta kedden a médiának Victor Ponta román szociáldemokrata miniszterelnök.
Kedden választ új államfőt Izraelben a kneszet a 90 éves Simon Peresz helyére. Megfigyelők szerint a távozó elnök személye által teremtett nemzetközi aura hiányozni fog Izraelnek.
Szerbiának és Törökországnak rendeznie kell viszonyát, meg kell oldania a vitás kérdéseket, mert mindkét ország kulcsfontosságú szerepet tölt be a Balkán békéjének megőrzésében - jelentette ki egybehangzóan Ivica Dacic szerb és Ahmet Davutoglu török külügyminiszter közös belgrádi sajtótájékoztatójukon kedden.
Kettős pokolgépes merényletet követtek el kedd reggel az iraki Baakúba temetőjében, az incidensben legkevesebb harmincegy gyászoló életét vesztette, huszonnyolcan pedig megsebesültek - közölték rendőrségi és egészségügyi források.