Első fokon pert nyert a Négy Mancs nevű állatvédő egyesület a bukaresti táblabíróságon, és elérte a gazdátlan kutyák elaltatásáról szóló rendelet felfüggesztését, de a román kormány fellebbezni készül - közölte vasárnap a Mediafax hírügynökség.
A vízre bocsátási művelet legkritikusabb pillanata az lesz, amikor az eddig a tengerfenéken rögzített Costa Concordiát megemelik - mondta Franco Gabrielli, az olasz polgári védelem vezetője a két évvel zátonyra futott tengerjáró elmozdításáról tartott vasárnapi sajtótájékoztatón.
Az Egyesült Államok támogatja a szerb kormány "ambiciózus" reformtörekvéseit és a párbeszéd folytatását Koszovóval - jelentette ki Victoria Nuland, az európai ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkár-helyettes vasárnap Belgrádban.
Legalább nyolcan meghaltak és huszonöten megsebesültek Egyiptomban, Észak-Sínai kormányzóságban, ahol vélhetően iszlamisták aknavetőkkel gránátokat lőttek egy népszerű üdülőhelyre vasárnap éjjel.
A szavazatok 99 százalékának összeszámlálása után az exit poll felmérések eredményeit és Miro Cerar jogászprofesszor alig egy hónapja alakított pártjának nagyarányú győzelmét erősítették meg a szlovéniai előre hozott parlamenti választások vasárnap éjjel közzétett előzetes adatai.
Az izraeli hadsereg figyelmeztetése után több ezren menekültek el a Gázai-övezet északi részéről, miközben folytatódtak a légicsapások. Az izraeli hadsereg első ízben, rövid időre szárazföldi egységeivel is behatolt a területre, ahol vasárnap estig közel 180 ember halt meg.
Egy politikai újonc, Miro Cerar jogászprofesszor pártja nyerte meg a vasárnapi előre hozott szlovén választásokat az előzetes eredmények szerint. Az eredménye a közvélemény-kutatások eredményében nem számít "sokkolónak", abból a szempontból viszont meglepetés, hogy Cerar mindössze öt hete alapította a győztes, baloldali Miro Cerar Pártját (SMC).
A törvényhozási ciklus végéig hivatalában akar marad Angela Merkel, a német kancellár erről egy hét végi televíziós interjúban beszélt, közvetve cáfolva a Der Spiegel hírmagazin értesülését, amely szerint a kormányfő a következő választás előtt lemondhat.
Augusztus elsejei hatállyal mond le a bukaresti kormányban betöltött miniszterelnök-helyettesi és kulturális miniszteri tisztségéről Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke - jelentette be a politikus, miután hétfőn találkozott Victor Ponta miniszterelnökkel.
A közép- és kelet-európai EU-tagállamok egy csoportja "az utolsó pillanatban" kampányt kezdett annak megakadályozására, hogy Olaszország kapja az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselői tisztségét, mivel szerintük Róma nem képvisel megfelelően kemény álláspontot Oroszországgal szemben - írta uniós diplomáciai forrásokat idézve a hétfői Financial Times.
Ideiglenes konzulátus kezdi meg hétfőn működését a görögországi Theszalonikiben, a képviselet a környéken nyaraló magyaroknak nyújt segítséget - mondta Nagy Anna külügyi szóvivő az MTI-nek.
A vádemelés után tizenegy évvel európai elfogató parancsot adott ki Horvátország Milan Martic egykori horvátországi szerb vezető ellen, akit már elítélt háborús bűncselekmények miatt a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) - írta a Jutarnji List című napilap hétfőn internetes oldalán.
Ajánlásokat fogadott el hétfőn az Európai Bizottság, amelyekkel a fogyasztókat, a szerencsejátékot űzőket és a kiskorúakat egyaránt védeni szeretné az internetes szerencsejátékok esetleges káros hatásaitól.
Petro Porosenko ukrán elnök azt állította hétfőn, hogy az orosz hadsereg tisztjei is harcolnak a kelet-ukrajnai szakadárok oldalán, és egy új orosz rakétarendszert is bevetettek az ukrán kormánycsapatok ellen.
Az orosz elnök szóvivője zagyvaságnak nevezte hétfőn azokat a sajtóban megjelent értesüléseket, amelyek szerint Moszkva ukrán területre mérendő célzott katonai csapásokat fontolgat válaszul arra, hogy előző nap Ukrajna felől lövések csapódtak be orosz területre, egy ember halálát okozva.
A Panama-csatorna vetélytársaként új csatorna kötheti össze 2020-tól a Karib-tengert és a Csendes-óceánt Nicaraguán keresztül - mondta az InfoRádióban Fischer Ferenc. A Pécsi Tudományegyetem dékánja szerint a hatalmas környezetkárosítással járó beruházás mögött Kína áll. Az ázsiai hatalom ugyanis venezuelai olajat importálna az új átkelőn keresztül, tehát ha elkészül a Nicaragua-csatorna, az…
Lelőtték az ukrán hadsereg egyik An-26 típusú szállító repülőgépét hétfőn, feltehetően orosz területről kilőtt rakétával - közölte az ukrán védelmi miniszter.
Kolozsvár és környéke is bekapcsolódott a Magyarok kenyere programba, így az erdélyi városban is gyűjtenek búzát, amelynek lisztjéből megsütik a Magyarok kenyerét.