Bejelentette lemondását szerdán Pozsonyban a szlovák kormány két minisztere, Dusan Caplovic, az oktatási és Tomás Malatinsky, a gazdasági tárca vezetője.
Háromórás nyilvános sírással, a sajtó képviselői előtt, kamerák kereszttüzében kért bocsánatot a közpénzek hűtlen kezeléséért egy japán parlamenti képviselő.
Félretette nézeteltéréseit és a szorosabb együttműködés mellett döntött a lengyel baloldal két rivális parlamenti pártja a Donald Tusk jobbközép kormányát súlyos válságba sodró lehallgatási botrány nyomán - jelentette szerdán az APA osztrák hírügynökség.
Külföldi kormányok éveken keresztül kiberkémkedtek a finn külügyminisztérium ellen, és érzékeny adatokhoz juthattak hozzá - közölte szerdán a finn minisztérium és a hírszerzés.
Az amerikai haditengerészet kétszázharminchat éves történelme során először léptettek elő nőt a legmagasabb rendfokozatba: az afro-amerikai Michelle Howardot tengernaggyá nevezték ki, amivel fontos lépést tettek azért, hogy elismerjék a nőknek a katonaságban betöltött szerepét.
Mohamed Murszi megbuktatott egyiptomi elnök fiát kábítószer-birtoklás miatt egy év szabadságvesztésre és tízezer egyiptomi font (közel 320 ezer forint) pénzbírságra ítélték szerdán.
Hivatalosan elismerte a Szentszék, a római katolikus egyház legfőbb intézménye a nemzetközi ördögűzők társaságát, amelynek tagjai arra hivatottak, hogy megszabadítsák a híveket az őket kínzó démonoktól.
"Soha nem követtem el olyan cselekményt, amely ellentétes lenne a köztársaság vagy a jogállam alapelveivel" - jelentette ki szerdán Nicolas Sarkozy volt francia államfő a TF1 nevű francia tévécsatornának adott interjújában.
"Eddig tartott a tűzszünet", "Kiska ujjat húzott a Smerrel", ilyen és ehhez hasonló címszavakkal számolt be a pozsonyi média arról, hogy Andrej Kiska az új szlovák államfő szerdán közölte, hogy a törvényhozás által kínált hat alkotmánybíró-jelöltből három helyett csak egyet hajlandó kinevezni.
Az Európai Unió Tanácsának olasz soros elnökségi programját ismertette szerda délután az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén Matteo Renzi olasz miniszterelnök.
Washington fokozni fogja a biztonsági intézkedéseket olyan külföldi repülőtereken, amelyekről közvetlen járatok indulnak az Egyesült Államokba - közölte szerdán Jeh Johnson amerikai belbiztonsági miniszter.
Tízmillió jüant, vagyis 367 millió forintot adott egy licitáló a világ legkönnyebb anyagának egy darabjáért egy keddi kínai aukción - közölte a Baidu keresőoldal hírportálja.