A "Mi Chávezünk, ki a mennyekben vagy" kezdetű imával nyílt meg a Venezuelában hatalmon lévő Egyesült Szocialista Párt (PSUV) vezetőképző tréningje. A katolikus miatyánk chávezista átköltésének címe: A képviselők imája.
A monszunesőtől megáradt folyón át úszott majdnem egy kilométert egy indiai kismama a várandósság kilencedik hónapjában, hogy a legközelebbi szülészetre eljusson, és a baba biztonságban születhessen meg. Az anya megérkezett, a kisfiú császármetszéssel jött a világra.
Claudio Magris olasz írónak, a Mitteleurópa fogalma megalkotójának ítélték oda a Guadalajarai Nemzetközi Könyvvásár díját "életművéért, amelyben igyekezett összebékíteni saját tapasztalatait a történelem és a közép-európai kultúrák kollektív emlékezetével".
Sehogyan sem megy ki a fejemből az a rémséges kép a földön térdelő amerikai újságíróról és a fölötte késsel hadonászó és őt néhány perc múlva lefejező álarcos gyilkosáról.
Három évtized alatt számos iskolát, óvodát és lakást épített fel Párizs külvárosaiban egy önmagát építésznek kiadó férfi. A 60 éves Philippe Leblanc-t hétfőn két év felfüggesztett börtönre ítélték csalásért és okirat-hamisításért.
Húsz év versenyzés után, könnyeivel küszködve jelentette be visszavonulását Marlies Schild az osztrákok legsikeresebb szlalom specialistája. Pályafutása alatt nyert világbajnokságot és 37 világ kupa futamot. Az olimpiákon is közel járt az aranyhoz, egy kicsi mindig hiányzott, de így is 4 érme van három olimpiáról.
Az Indiai-óceánon 2004-ben végigsöprő szökőárhoz és a 2010-es nagy erejű haiti földrengéshez hasonló terhet ró a nemzetközi közösségre az ENSZ-főtitkár egyik helyettese szerint a nyugat-afrikai Ebola-járvány, amellyel kapcsolatban az amerikai járványügyi hivatal (CDC) igazgatója kedden arra figyelmeztetett, hogy az elkövetkező két hétben jelentősen nőhet a megbetegedések száma.
Példátlan pusztítást okozott, és százezreket tett földönfutóvá az Izrael és a Hamász szélsőséges palesztin szervezet között egy hete véget ért fegyveres konfliktus a Gázai övezetben az ENSZ szerint.
Átalakította kormányát szerdán Abe Sindzó japán kormányfő, aki megvált tizenegy korábbi miniszterétől, így egyebek közt a védelmi, igazságügyi és a gazdasági tárca vezetőjétől, az új miniszterek között öt nő is van.
Kilencven millió hamis, mérgező gyógyszerkapszulát értékesített egy kelet-kínai csoport, amelynek 11 tagját már őrizetbe vette a rendőrség - jelentette szerdán a kínai állami média.
Élesen bírálta Vlagyimir Putyin orosz elnököt Günther Oettinger, az Európai Bizottság energiaügyekért felelős német biztosa, aki kedd este arra buzdította az európai országokat, hogy tegyenek nagyobb erőfeszítéseket a gázellátás biztonságának növelésére.
Az orosz államfő szóvivője cáfolta az ukrán elnöki sajtószolgálat közleményét, amely szerint Vlagyimir Putyin és Petro Porosenko megállapodott a délkelet-ukrajnai tartós fenyvernyugvásról telefonbeszélgetésük során. Dmitrij Peszkov szerdán azt hangsúlyozta, hogy az orosz és az ukrán államfő véleménye nagymértékben megegyezett az ukrán válságból kivezető útról.
Magyarellenes gyűlöletkeltésért az Országos Audiovizuális Tanácsnál (CNA) és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) is bepanaszolta Radu Banciut, a román B1 hírtelevízió egyik műsorvezetőjét az ActiveWatch nevű civil szervezet - közölte szerdán az Új Magyar Szó (maszol.ro) portál.
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet által lefejezett Steven Sotloff amerikai újságíró izraeli állampolgár is volt - jelentették be szerdán a jeruzsálemi külügyminisztériumban.
Néha nem értjük a térségünk országai között hagyományosan fennálló feszültségeket, de ha szolidárisak leszünk, annak mindnyájan hasznát vesszük, és a kárpát-medencei térség országainak példája döntő lesz Ukrajna számára is - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke a lengyelországi Krynicában szerdán kezdődött gazdasági fórumon.
Gyógyultnak nyilvánították és kiengedték a kórházból azt a brit férfit, akit hazaszállítottak Nagy-Britanniába, mert a nyugat-afrikai Sierra Leonéban megbetegedett az Ebola-vírustól.
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges iszlamista szervezet a korábban véltnél jóval több iraki katonát végzett ki júniusban: 190 helyett 770-et - tárta fel szerdán a Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi megfigyelő szervezet.
Új szervezeti felépítésben dolgozhat majd az Európai Bizottság Jean-Claude Juncker irányítása alatt, a jövőbeli elnök a testület történetének legnagyobb szabású átszervezésére készül - írta szerdán a Süddeutsche Zeitung.