Ausztriát alpesi országként különösen súlyosan érinti a klímaváltozás - derült ki egy Európára kiterjedő tanulmány részeként született osztrák jelentésből, amely szerint az országban majdnem két Celsius-fokkal emelkedett az átlaghőmérséklet 1880 óta, szemben a globálisan tapasztalt 0,85 Celsius-fokos átlagnövekedéssel.
Az Európai Parlament (EP) csütörtökön Strasbourgban állásfoglalásban erősítette meg szolidaritását az ukrán néppel és támogatásáról biztosította a kelet-ukrajnai válság olyan politikai rendezését, amely tiszteletben tartja az ország szuverenitását, területi integritását és függetlenségét.
Hatalmas globális problémát jelent az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet működése, ami a NATO-n belüli és a szövetségnek külső országokkal ápolt kapcsolatait is újraértelmezheti - mondta Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár.
Az Európai Parlament (EP) csütörtökön Strasbourgban állásfoglalásban erősítette meg szolidaritását az ukrán néppel és támogatásáról biztosította a kelet-ukrajnai válság olyan politikai rendezését, amely tiszteletben tartja az ország szuverenitását, területi integritását és függetlenségét.
Egy hét alatt több mint hétszáz új Ebola-megbetegedést regisztráltak Nyugat-Afrikában - adta hírül csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO), kiemelve, hogy nem lassul a fél éve tartó járvány terjedése.
Döntött csütörtökön az Európai Parlament (EP) házbizottságaként működő úgynevezett elnökök konferenciája az uniós biztosjelöltek meghallgatásáról. A közzétett adatok alapján Navracsics Tibort október 1-jén hallgatja meg az EP kulturális bizottsága.
Az orosz energiaügyi miniszter kizártnak nevezte, hogy Oroszország elzárja a gázcsapokat - olvasható a Die Presse című konzervatív lap csütörtökön megjelent interjújában.
Hazaszállítják Párizsba az Ebola-vírussal fertőzött első francia beteget, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű humanitárius szervezet egyik női önkéntesét, aki Libériában kapta el a betegséget.
Elfogadta a francia nemzetgyűlés azt az újabb terrorellenes törvénytervezetet, amelynek célja megakadályozni, hogy francia állampolgárok csatlakozzanak a szíriai vagy az iraki radikális iszlamista szervezetekhez.
James Foley amerikai újságíró és sorstársai a lefejezésükről készült videókon azért tűnnek viszonylag nyugodtnak, mert nem tudják, hogy meg fognak halni - idézte honlapján az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik volt túszát az al-Arabíja hírtévé csütörtökön.
Az amerikai légierő először mért csapást az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet egy kiképzőtáborára - közölte csütörtökön a közel-keleti és közép-ázsiai térségben végrehajtott katonai műveletekért felelős amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM).
Bár az előző tél az átlagosnál melegebb volt, a szezon mégis 126 (!) napig tartott a Ski amadé régióban. Ez a rekord elsősorban annak köszönhető hogy a fejlesztési pénzek nagy részét az előző szezonban is a hóágyúkapacitás növelésére, a sípályák minőségének javítása, valamint a szolgáltatások bővítésére fordították.
Véget ért csütörtök este a skóciai népszavazás, amelyen a skót választópolgárok arról dönthettek, hogy Skócia az Egyesült Királyság része maradjon-e, vagy függetlenné váljon.
Valószínűleg a skót függetlenséget elvetők kerültek többségbe a csütörtökön megtartott népszavazáson a legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov csütörtök éjjeli prognózisa szerint. A cég elnöke kijelentette: gyakorlatilag biztos abban, hogy Skócia a függetlenné válás ellen szavazott.
Több mint négy év börtönbüntetést kapott egy massachusettsi nő, aki robbantással, kínzással és kasztrálással fenyegette meg Kevin Spacey Oscar-díjas színészt.
A függetlenséget elvető tábor megnyerte a skóciai népszavazást, miután a péntek reggelig ismertetett részeredmények szerint behozhatatlan előnyre tett szert. Alex Salmond skót miniszterelnök még a hivatalos végeredmény bejelentése előtt elismerte, hogy a függetlenségellenes oldal győzött a referendumon.
"Igen szoros figyelemmel követi" a brit uralkodó a skóciai népszavazás fejleményeit - közölte péntek hajnalban az első számú londoni királyi rezidencia, a Buckingham-palota szóvivője.