Folyamatosan nő, az elmúlt tíz évben harmadáról felére emelkedett azoknak a fiatal felnőtteknek az aránya Szlovákiában, akik egy háztartásban élnek szüleikkel - írta a pozsonyi Pravda hétfőn.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke benyújtotta hétfőn a Központi Választási Irodához (BEC) az államelnök-választáson való indulásához szükséges iratokat, és leadta a jelöltségét támogató csaknem 270 ezer aláírást.
A Victor Ponta román miniszterelnök vezette balközép kormány hétfőn eltörölt több megszorító intézkedést, amelyeket 2009-ben hozott az előző jobbközép bukaresti kabinet.
Rekordszámban érkeztek külföldi turisták Spanyolországba az idei évben. Az év első nyolc hónapjában 45,4 millió turista látogatott a dél-európai országba, ami 7,3 százalékos növekedést jelent 2013 azonos időszakához képest - közölte az idegenforgalomért felelős spanyol minisztérium hétfőn.
Az Egyesült Államok és a vele szövetséges országok megkezdték az Iszlám Állam dzsihadista szervezet állásai elleni légicsapásokat Szíria területén - közölte helyi idő szerint hétfőn az amerikai védelmi minisztérium.
A szíriai ellenzék vezetője hétfőn arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy azonnal indítsanak légicsapásokat az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezet ellen hazája területén.
Egy brooklyni esküdtszék felelősnek nyilvánította a legnagyobb jordániai pénzintézetet, az Arab Bankot a Hamász támogatásáért, ezért a banknak kártalanítania kell a palesztin szélsőséges szervezet számlájára írt kéttucat merénylet áldozatainak a hozzátartozóit.
A francia külügyminisztérium szerint hiteles a videofelvétel arról a francia turistáról, akit Algériában ejtettek túszul vasárnap az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezethez köthető szélsőségesek.
Továbbra is a szíriai hadsereg a legütőképesebb fegyveres erő a több mint három éve dúló szíriai polgárháborúban, habár a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők jelentősen megfogyatkoztak, és az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorcsoport júniusi villámhadjáratának kezdete óta néhány kulcsfontosságú területen is vereséget könyvelhettek el - vélte a Reuters brit hírügynökség elemzésében.
Legalább 13 ember meghalt egy közép-kínai tűzijátékgyárban történt robbanásban, a sérültek száma 33, két dolgozót nem találnak, hárman sértetlenek maradtak - jelentette a Hszinhua hírügynökség kedden.
Tűzharcban megölték a három izraeli tizenéves júniusi elrablásával és meggyilkolásával gyanúsított két palesztint az izraeli biztonsági erők kedd hajnalban Hebronban - közölte a katonai rádió.
Az izraeli légierő lelőtt egy Szíriából Izrael felé tartó repülőgépet a Golán-fennsíkon, közölte kedd reggel a Jediót Ahronót című újság honlapja, az Ynet.
Húszezernél is többen lehetnek az Ebola-vírussal fertőzöttek november elejére, ha nem történnek lépések a nyugat-afrikai járvány megfékezése érdekében - figyelmeztetett kedden közzétett tanulmányában az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Be kellett zárni hat iskolát kedden Kalifornia északi részén a két hete tomboló tűzvész miatt, amely a helyi tűzoltóság szerint mostanra az év egyik legpusztítóbb erdőtüzévé vált. Eddig több mint háromezren kényszerültek otthonuk elhagyására.
A tűzszünet ellenére továbbra is feszült a helyzet a kelet-ukrajnai Donyeckben: a város repülőtérét ostromló szakadárok újabb támadást indítottak, a város lakóövezeteiben becsapódó lövedékek pedig egy civil halálát okozták.
Az amazonasi esőerdő megóvásában játszott kulcsszerepe ellenére Brazília nem fogja támogatni azt az erdőirtás elleni globális kezdeményezést, amelyet a kedden kezdődő ENSZ-klímacsúcson készülnek bejelenteni, mert a dél-amerikai országot - állítása szerint - kihagyták a nyilatkozat előkészítéséből. Az ENSZ illetékese vitatja Brazília állítását.
Május óta csaknem 6100 embert vettek nyilvántartásba, akik dengue-vírussal fertőződtek meg, a dél-kínai Kuangtung tartományban, túlnyomó részüket a tartományi székhelyen, Kantonban kezelik - jelentette a kínai média kedden.
Franciaország nem tárgyal az Algériában szélsőségesek által túszul ejtett francia turista fogva tartóival, és folytatja az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni légicsapásokat Irakban - jelentette ki kedden Manuel Valls francia miniszterelnök.
A novemberi államfőválasztáson induló Victor Ponta román miniszterelnök azzal vádolta Adrian Sarbu médiamágnást, hogy zsarolni próbálta őt adóhátraléka elengedése reményében.
Akár 4,6 millió orosz anyanyelvű ukrán is bevándorolhat Oroszországba - mondta az orosz Szövetségi Migrációs Szolgálat (FMSZ) elnöke a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylapnak.