A tranzitzónák bevezetése nem oldaná meg a menekülthullám erősödéséből fakadó gondokat, de bizonyos esetekben hatékony megoldás lehet - mondta Angela Merkel német kancellár hétfő este pártja, a konzervatív CDU fórumán az Alsó-Szászország tartománybeli Stade nevű városban.
Először lépnek ki együtt a tévékamerák és a reflektorok kereszttüzébe Las Vegasban helyi idő szerint kedd este az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsai, ami a nyilvános összecsapásaik sorozatának nyitánya mellett egyfajta félhivatalos kezdete lesz az Obama utáni korszaknak is.
Az iráni parlament jóváhagyta kedden azt a megállapodást, amelyet az ország az úgynevezett hatokkal (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával és Németországgal) kötött a nyáron - jelentette az iráni hivatalos média.
Washingtont és Pekinget is aggasztja az, hogy Japán egyre nagyobb plutóniumkészleteket halmoz fel, és már most mintegy hatezer atomtöltet előállítására elegendő mennyiségű hasadóanyag birtokában van - derül ki amerikai és kínai közlésekből, amelyeket az orosz TASZSZ hírügynökség idézett.
Egy Buk típusú föld-levegő rakéta találta el a Kelet-Ukrajna felett tavaly nyáron lezuhant maláj utasszállító gépet a nemzetközi szakértők megállapítása szerint - jelentette kedden a Volkskrant című holland napilap.
Tüzérségi támadás érte kedd reggel a damaszkuszi orosz nagykövetség környékét, az első jelentések szerint a szíriai felkelők hajtották végre a támadást, és egyetlen diplomatának sem esett baja.
Újabb két merényletet követtek el Jeruzsálemben: kedden egy fegyveres autóbuszon lövöldözött, egy buszmegállóban várakozókra pedig késsel támadtak rá. A két esetben legalább három ember meghalt, és többen megsebesültek - közölték a hatóságok.
Németországban fenntartják az egy hónapja ideiglenesen visszaállított határellenőrzést, egyelőre november 1-jéig, erről Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter már tájékoztatta az Európai Bizottságot a Spiegel Online hírportál szerint.
Fél évszázad után először lép fel kubai zenekar a Fehér Házban: a legendás Orquesta Buena Vista Social Club csütörtökön zenél Washingtonban egy rendezvényen a hispán kulturális örökség hónapja keretében.
Ismeretlen tettesek keddre virradóra kézi páncéltörő gránátvetővel (RPG) rálőttek Munkácson egy üzletközpontra; a támadásban senkinek sem esett baja, de az épületben károk keletkeztek - jelentette a mukachevo.net hírportál.
Huszonöt éve, 1990. október 15-én tette közzé Oslóban a norvég Nobel-bizottság, hogy a Nobel-békedíjat Mihail Gorbacsov szovjet elnöknek ítélték oda. Az indoklás szerint a szovjet politikus vezető szerepet játszott a nemzetközi békefolyamat előmozdításában, a kelet-nyugati kapcsolatok alapvető átalakulásában, és a szovjet társadalom nagyobb nyitottságának megteremtésével hozzájárult a nemzetközi…
Négy kaliforniai gimnáziumot kötelezhetnek kabalafiguráik lecserélésére, miután a Jerry Brown kormányzó által aláírt új törvény megtiltja a Rézbőrűek (Redskins) elnevezés használatát az iskolai sportcsapatok számára.
Átrendeződés várható az osztrák kormányban a múlt hét végén lezajlott bécsi választások nyomán - derül ki keddi sajtóértesülésekből. Szociáldemokrata politikusok eközben aláírásgyűjtésbe kezdtek az interneten pártjuk vezetője, Werner Faymann kancellár távozását követelve.
Háromszáz tunéziai vendégmunkást ejtett túszul egy fegyveres csoport a Líbia északnyugati részén fekvő Szabrátában, válaszul arra, hogy a hét végén terrorizmus gyanúja miatt őrizetbe vették Tuniszban a líbiai város polgármesterét - jelentette kedden a tunéziai sajtó.
Egy orosz gyártmányú, Buk típusú föld-levegő rakéta találta el és szakította szét a levegőben a Kelet-Ukrajna felett tavaly nyáron lezuhant maláj utasszállító gépet a nemzetközi szakértők által készített, kedden nyilvánosságra hozott végleges jelentés szerint.
Az orosz titkosszolgálatok tervelték ki a tavaly nyáron lezuhant maláj utasszállító gép lelövését a kelet-ukrajnai szakadárok által ellenőrzött területről - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök kedden Kijevben a kormány ülésén.
Az Európai Unió tagállamai kimondták, a migrációs válság kapcsán kulcskérdés, hogy miként tudjuk megvédeni az unió külső határait - közölte a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára újságírókkal a tagországok európai ügyekkel foglalkozó tárcavezetőinek keddi luxembourgi tanácskozása után.
Nem a kelet-ukrajnai szakadárok uralta Sznyizsne településről, hanem az ukrán hatalom irányítása alatt lévő Zaroscsenszkéről lőtték ki a malajziai utasszállító repülőgép tavalyi katasztrófáját okozó Buk légvédelmi rakétát - közölte a fegyvergyártó Almaz-Antej sajtótájékoztatóján kedden Moszkvában az orosz konszern főmérnökének tanácsadója.