A Csatorna-alagútban szombat reggel 8 órakor újraindult a forgalom, amelyet azért kellett felfüggeszteni hajnalban, mert több mint száz migráns a biztonsági őrökkel szembeszállva behatolt a calais-i terminál területére és két alagútba - közölték különböző források.
Bombatalálat ért szombat hajnalban egy kórházat az észak-afganisztáni Kunduzban, amelynek birtoklásáért a tálib lázadók és a koalíciós erők hat napja harcolnak egymással.
Az uniós külső határokat közösen kell védeni, hogy rendezetté váljon a bevándorlás Európába - hangsúlyozta a német kancellár egy szombati nyilatkozatában.
Az orosz légierő szombatra virradóan ismét bombázta az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet hadállásait fellegváruk, az északnyugat-szíriai Rakka város közelében - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.
Parlamenti választásokat tartanak vasárnap Portugáliában. A megmérettetésen elemzők szerint a baloldali protesztpártok alacsony támogatottságra számíthatnak Pedro Passos Coelho portugál miniszterelnök jobbközép kormánykoalíciójának népszerűtlen gazdasági megszorító és reformpolitikája dacára.
Az utóbbi 25 évben beteljesült Willy Brandt néhai kancellár jóslata, miszerint összenő, ami összetartozik, de a menekültválság miatt most össze kell nőnie olyan dolgoknak is, amelyek eddig nem tartoztak össze - mondta Joachim Gauck német államfő szombaton Frankfurtban a német egység helyreállításának évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
Egy palesztin merénylő után kutató izraeli hadsereg rajtaütést hajtott végre szombat hajnalban a ciszjordániai Nábluszban, amely után tüntető, kődobáló palesztinokkal találta magát szembe, és gumilövedékekkel, könnygázzal, valamint éles lőszerrel lépett fel ellenük. Tíz palesztin megsebesült - jelentette a palesztin vöröskereszt és az AFP hírügynökség helyszíni fotóriportere.
A brit védelmi miniszter szerint a Szíriában végrehajtott orosz légitámadások töredéke irányul az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorcsoport állásai ellen.
Németországban százezrek ünnepelik szombaton a szabadban az újraegyesítés 25. évfordulóját, az ország több száz településén tartanak utcafesztivált vagy csendes megemlékezést.
Az orosz vezérkar szombati közlése szerint Szíriában elmenekült az állásaiból az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet több mint fél ezer harcosa az orosz légitámadások következtében.
Hét-nyolc millió tonnával is csökkenhet Oroszország olajtermelése jövőre, ha elmarad az az exportvámcsökkentés, amelyről korábban megállapodás született - jelentette ki Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter újságírók előtt szombaton egy szocsi konferencián.
A rendőrség kiérkezésekor öngyilkos lett Christopher Sean Harper-Mercer, aki csütörtökön fegyveres támadást hajtott végre saját főiskolai csoporttársai ellen az Oregon állambeli Roseburgben.
Nem fog nyilatkozatháborúba bocsátkozni a magyar miniszterelnökkel, és a Magyarországon kialakult légkör megvitatását politikai kérdésnek tekinti, ami a tagállamokra tartozik - mondta egy lapinterjúban Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke. Rogán Antal vasárnap reggel azt nyilatkozta: az európai liberálisok frakciója a következő héten kezdeményezni akarja Magyarország szavazati…
Az Európai Bizottság (EB) és a török kormány akciótervet dolgozott ki az Európai Unióba irányuló menekültáradat feltartóztatására, az elképzelés szerint a török és a görög parti őrség az uniós határvédelmi ügynökség (Frontex) szervezésében közösen járőrözik majd az Égei-tenger keleti részén, és minden menekültet visszaszállítanak a török partokra - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung…
Nem érdemes mérgelődni a menekültválság miatt és megpróbálni elhajolni a feladat elől, hanem dolgozni kell - mondta Angela Merkel német kancellár egy vasárnapi interjúban.
Naponta átlagosan 2-4 ezer migráns lép be Szerbiába főleg Macedónia felől és jelenleg is mintegy másfél ezren várakoznak a szerb-macedón határ melletti Presevó befogadóközpontja előtt, hogy nyilvántartásba vegyék őket, majd folytathassák útjukat Horvátország felé - jelentette a szerb sajtó vasárnap.