2015. október 28. szerda

okt. 28
12:03
Új fejlemények a Gandhi gimnázium ügyében (Kripto Akadémia)
Az iskola a Pécsi Tudományegyetem partnerintézménye lesz.
okt. 28
12:05
Hatéves gyereket gázolt halálra a teherautó - Kerékpározni indult (Kripto Akadémia)
A kisgyereket Debrecen belterületén ütötte el a nehézjármű.
okt. 28
12:15
Szijjártó: az európai vezetőknek be kell fejezniük a kettős beszédet (Infostart)
Minden európai vezetőnek be kell fejeznie a kettős beszédet a migrációs válság kezelésével kapcsolatban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.
okt. 28
12:33
Ezért borulhatott fel a bálnanéző hajó (Infostart)
A bálnanéző hajó balesetének az lehetett az oka, hogy az utasok egyik oldalra tömörültek - közölte a kanadai közlekedésbiztonsági hivatal egyik nyomozó igazgatója a hét végén Kanada csendes-óceáni partjainál történt szerencsétlenségről.
okt. 28
13:09
Seehofer akár a koalíció felbontására is hajlandó (Infostart)
Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a konzervatív CSU elnöke akár a pártját a szövetségi kormányban képviselő minisztereket is visszahívhatja, ha nem sikerül rávenni Angela Merkel kancellárt az úgynevezett nyitott határok politikájának feladására - írta szerdán a Bild című német lap. A három CSU-s miniszter visszahívása az Angela Merkel vezette kereszténydemokrata CDU, a CSU és a szociáldemokrata…
okt. 28
14:09
Robbanás Pest megyében, meghalt egy ember (fotó) (Kripto Akadémia)
okt. 28
14:11
Világméretű kihívások - Tudomány Világfórum Budapesten (Kripto Akadémia)
A többnapos rendezvényt videóüzenetben köszönti majd Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár.
okt. 28
14:13
Olcsó megoldás - Csomagként küldték a halott nénit a temetésre (Kripto Akadémia)
A merényletek halottainak azonosítására létrejött izraeli szolgáltatás derített fényt az asszony kilétére.
okt. 28
14:27
Újra állami kézben a legendás áruház (Kripto Akadémia)
A jelek szerint a Miniszterelnökség megirigyelte a jegybank babérjait.
okt. 28
14:29
Így közlekednek a BKV-járatok halottak napján (Kripto Akadémia)
A várható nagy gépkocsiforgalom miatt célszerű a közösségi közlekedést választani.
okt. 28
14:31
Mentőhelikopter vitte a kamionkarambolok sérültjét (fotók) (Kripto Akadémia)
okt. 28
14:39
Továbbra is kritikus a helyzet a bajor-osztrák határon (Infostart)
Továbbra is kritikus a helyzet a bajor-osztrák határon a menedékkérők áradata miatt, és a bajor belügyminiszter szerdán ismét élesen bírálta az osztrák hatóságokat, amiért egyeztetés nélkül ezres nagyságrendben szállítanak embereket a határra.
okt. 28
15:15
Ferenc pápa elítélte az antiszemitizmust (Infostart)
Az antiszemitizmus ellen emelte fel szavát és a vallások közötti megújult együttműködést szorgalmazta Ferenc pápa szerdán a II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate című nyilatkozatának 50. évfordulójára emlékezve, amely új fejezetet nyitott a katolikus egyház és a zsidóság kapcsolatában.
okt. 28
15:21
Szijjártó támogatná Libanont a menekültek ellátásában (Kripto Akadémia)
A külügyminiszter szerint az ország "emberfeletti munkát végez".
okt. 28
15:23
Veszélyeztetett terhesnél indult meg a szülés az M7-esen (Kripto Akadémia)
A rendőrség egy babafotót is közzétett az újszülöttről.
okt. 28
15:33
Még mindig több ezer migráns érkezik a görög partokra (Infostart)
Továbbra is több ezer migráns érkezik a görög partokra, csak szerda reggel két komphajó vitt összesen 3173 menekültet a fedélzetén Athén kikötőjébe, Pireuszba Híosz és Leszbosz szigetekről - közölte a görög parti őrség.
okt. 28
16:09
Szlovén kormányfő: azonnal megkezdhetjük a kerítésépítést, ha szükséges (Infostart)
Szlovénia azonnal megkezdheti egy kerítés építését a horvát határ mentén, ha a kormány szükségesnek tartja ezt, de reméli, hogy az európai uniós intézkedések hatására lelassul a menekültáradat - jelentette ki Miro Cerar miniszterelnök a szlovén nemzetbiztonsági tanács szerdai ülése után.
okt. 28
16:15
Holttest a buszmegállóban - Tanúkat keres a rendőrség (Kripto Akadémia)
Rejtély, hogyan került az idős nő a busz kerekei alá.
okt. 28
16:27
Faymann: Ausztria kaput épít, nem kerítést (Infostart)
Határozottabb szabályozásra és nem határzárra van szükség a menekültáradat ellenőrzésére - jelentette ki az osztrák kancellár és az alkancellár a szerdai kormányülést követően. Mindketten utaltak arra, hogy szükséges a határtérség "műszaki biztosítása".
okt. 28
16:33
Rogán asszonya piros bőrben feszített a kifutón - Fotó! (Kripto Akadémia)
okt. 28
16:35
Könyvet jelentetnek meg Göncz Árpádról (Kripto Akadémia)
"Belelapozva éreztem, olyan kincset tartok a kezemben."
okt. 28
16:37
Ujhelyi figyelmeztet - Nem mondott le a netadóról a Fidesz? (Kripto Akadémia)
A kormánypártiak a szabad és nyílt internethasználat ellen nyomhattak gombot az EP-ben.
okt. 28
17:03
Juncker: változtatni kell a dublini rendszeren (Infostart)
Az Európai Bizottság elnöke szerint változtatni kell az európai menekültügyi politika alapját jelentő dublini rendszeren, mert "nem működik".
okt. 28
17:21
Az EP leszavazta a GMO-import tagállami tilalmára vonatkozó javaslatot (Infostart)
Elsöprő többséggel elutasította szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülése azt a javaslatot, amely a génmódosított organizmusokat (GMO) tartalmazó növények köztermesztése után abban is vétójogot adott volna az uniós tagállamoknak, hogy engedélyezik-e uniós szinten már jóváhagyott GMO-t tartalmazó termékek forgalmazását és felhasználását a saját területükön.
okt. 28
17:27
A TV2 fiatal énekesnője terhes! - Kitalálja, ki az apa? (Kripto Akadémia)
A boldog pár a Facebookon jelentette be az örömhírt.
okt. 28
17:29
Orbán most elégelte meg Lázár húzásait (Kripto Akadémia)
A "nagyok" szűnni nem akaró háborúját nehezen viselik a kormánypártban.
okt. 28
17:57
Német belügyminiszter: az afgánoknak otthon kell maradniuk (Infostart)
Maradásra és hazájuk felépítésére szólította fel Afganisztán állampolgárait a német belügyminiszter szerdán Berlinben. Thomas de Maiziere elfogadhatatlannak nevezte az afgán menedékkérők nagy számát, és jelezte: az afgánoknak nem érdemes arra számítaniuk, hogy menekült státust kapnak Németországban.
okt. 28
18:03
Babát vár a TV2 fiatal énekesnője - Kitalálja, ki az apa? (Kripto Akadémia)
A boldog pár a Facebookon jelentette be az örömhírt.
okt. 28
18:05
Megúszta a börtönt a "önvégkielégítős" volt BKV-igazgató (Kripto Akadémia)
Sz-né Sz. Eleonóra 100 milliós végkielégítéséről vált országszerte ismertté.
okt. 28
18:15
Csökkent a Horvátországba érkező migránsok száma (Infostart)
Az elmúlt néhány napban csökkent a Horvátországba érkező migránsok száma, sokkal kevesebb illegális bevándorló érkezett, mint a hét végén, amikor napi tízezer felett volt a számuk - mondta Domagoj Dzigumovic rendőrségi szóvivő újságíróknak szerdán.
okt. 28
18:57
Korrupció, rasszizmus, gyűlölet - Élesen bírálta a kormányt Colleen Bell (Kripto Akadémia)
"Magyarország ennél sokkal jobb!" - Szerinte az Alkotmánybíróságnak is elveszett a függetlensége.
okt. 28
19:09
Új módszerrel fogják mérni a dízelautók károsanyag-kibocsátását (Infostart)
Megállapodtak az uniós tagállamok képviselői, 2017. szeptember 1-jétől új módszerrel mérik majd a dízelautók károsanyag-kibocsátását - közölte szerdán az Európai Bizottság.
okt. 28
19:33
Rohamrendőrök szállták meg a könyvtárat - Hihetetlen indokkal (Kripto Akadémia)
Magabiztos a százados: a létesítmény azért van zárva, mert most "mi vagyunk odabent".
okt. 28
19:35
A Mol és az OTP lefelé húzta a BUX-ot (Kripto Akadémia)
A részvénypiac forgalma 4,8 milliárd forint volt.
okt. 28
19:51
Eltévedt az idős turista, nekivágott a 2000 km-es útnak (Kripto Akadémia)
A "felejthetetlen" hatnapos utazás után úgy nyilatkozott: "soha többé nem fog utazni".
okt. 28
19:53
Hol vagy nap? Köd, felhők, eső jöhet (Kripto Akadémia)
Hajnalban 0, +8, délután 11-16 fokra készülhetünk.
okt. 28
20:03
Schäuble: a segítség nem lehet korlátlan (Infostart)
A menekültek beáramlása és támogatása nem lehet korlátlan, a menekültválság pedig még a gazdasági válságnál és az államadósság-válságnál is pontosabban mutatja, hogy a nagy európai problémákat csak közösen lehet megoldani - mondta Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerdán Berlinben.
okt. 28
20:05
Szijjártó: Libanonnak azonnali pénzügyi támogatásra van szüksége (Infostart)
Libanon "emberfeletti munkát végez" a területén élő 2 millió menekült ellátása terén, és ahhoz, hogy ezt a munkát folytatni tudja, azonnali pénzügyi segítségre van szüksége - mondta Bejrútból telefonon az MTI-nek szerdán Szijjártó Péter, miután a közel-keleti ország kormányfőjével, parlamenti elnökével és a libanoni diplomácia vezetőjével tárgyalt.
okt. 28
20:07
Az uniós intézményi vezetők szerint nincs jó állapotban az Európai Unió (Infostart)
Az Európai Unió nincs jó állapotban, a jelenlegi válság veszélyezteti a közösség egységét, a schengeni övezet létét - mondták az uniós intézmények vezetői az Európai Parlament plenáris ülésén.
okt. 28
20:21
Levélben is voksolhatnak a jövőben Romániában (Infostart)
Nagy szavazattöbbséggel elfogadta a bukaresti képviselőház szerdán a levélben történő voksolást lehetővé tevő törvénytervezetet, amely a külföldön élő román állampolgárok számára könnyíti meg, hogy részt vegyenek a parlamenti választásokon.
okt. 28
20:39
Megválasztották Nepál első női elnökét (Infostart)
A nők jogaiért régóta harcoló kommunista vezetőt választottak meg szerdán Nepál első női elnökévé.
okt. 28
21:03
Lerobbant mozdony miatt ácsoroghat egy órát a veszprémi vonalon (Kripto Akadémia)
40-50 perccel is meghosszabbodhat a menetidő.
okt. 28
21:15
"Kerítéseknek nincs helyük Európában" (Infostart)
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke és Werner Faymann osztrák kancellár szerdán egyetértett abban, hogy "kerítéseknek nincsen helye Európában" - közölte az EB szóvivője Brüsszelben.
okt. 28
21:33
Bakondi: Magyarországon nincs migrációs nyomás (Infostart)
Magyarországra jelenleg nem nehezedik migrációs nyomás - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
okt. 28
21:39
„Magyarország jobb ennél!” - Durván nekiment a kormánynak Colleen Bell (Kripto Akadémia)
Az amerikai álláspont nem változott -A nagykövet nyíltan beszélt a korrupcióról, rasszizmusról és gyűlöletről.
okt. 28
22:09
Colleen Bell: Magyarországon rendszerszintű a korrupció (Infostart)
Szókimondó beszédben ostorozta az Orbán kormány politikáját Colleen Bell nagykövet a Corvinus Egyetemen. Magyarországon rendszerszintű a korrupció - idézte a nagykövetet az index.hu.
okt. 28
22:11
Több migráns gyerek is vízbe fulladt a görög partoknál (Infostart)
Több migráns gyerek is vízbe fulladt szerdán két görög sziget közelében. Mindannyian Törökországból indultak rozoga hajókon, és az egyre rosszabb időjárás sem tartotta vissza az életveszélyes úttól felnőtt kísérőiket. Olasz és más hajók csak szerdán 1042 migránst, köztük számos nőt és gyereket mentettek ki a Földközi-tengeren végrehajtott hét akciójuk során - közölte az olasz parti őrség.

2015. október 29. csütörtök

okt. 29
5:09
Balhé a tárgyaláson? Elsőfokú ítéletet hirdetnek a rendőri vezetők perében (Kripto Akadémia)
Felforgathatják a szélsőségesek a bíróságot a 2006-os események tárgyalásának alkalmából.
okt. 29
5:11
Hogy is van ez? Menekült alig van, de a terrorveszély nő (Kripto Akadémia)
Az Orbán-kormány sötétebbre festi a helyzetet - Nem tudni, Ádert és Kövért is kiemelten őrzik-e.
okt. 29
5:13
Belső viszályok a Jobbikban az "önjáró" Novák Előd miatt (Kripto Akadémia)
Többen sérelmezik a pártban, hogy a magánakcióiról híres politikus árt a megítélésüknek.

Keresés