Németország nem pénze, hanem fegyelmező ereje miatt szeretné viszontlátni a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) az új görög segélycsomag finanszírozói körében - értesült a Reuters hírügynökség német kormányzati forrásokból.
A Csatorna-alagút fokozottabb védelmét, az áthaladó járművek alaposabb "átvilágítását", közös francia-brit ellenőrzési központ felállítását, az embercsempészek elleni hatékonyabb fellépést, az emberkereskedők által kizsákmányolt emberek védelmét irányozza elő az a megállapodás, amelyet a franciaországi Calais-ban írt alá csütörtökön a brit és a francia belügyminiszter.
Még Németország sem tudja hosszabb távon elviselni a menekülthullám terhét, ha minden évben 800 ezres nagyságrendben érkeznek menedékkérők - figyelmeztetett egy csütörtöki interjúban Thomas de Maiziere német belügyminiszter. A tárca szerdán 450 ezerről 800 ezerre módosította a menedékkérők számának alakulásáról szóló előrejelzését, amelyből egy új becslés szerint az következik, hogy a menekültügyi…
Melanómát állapítottak meg Jimmy Carter volt amerikai elnöknél, a bőr pigmenttermelő sejtjeiből kiinduló rosszindulatú daganat megtámadta a máját és négy "nagyon kis foltban" átterjedt az agyára, ezért sugárkezelést fog kapni.